Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1896-02-09 / 6. szám

Isten békéje.

Az Isten békének hangoztatása, óhajtása nem politikai kérdés. Nem volt az a IX-ik században sem, midőn az emberek elsóül vették ajkaikra. Egyházi és világi hatalomnak közős akcziója volt ez az ököljog barbár idejében, annak korlátozására. Jóllehet a Treuga Dei a politikában burjánzott föl, haszonnal csak társadalmi téren lehetne érvényesíteni. Mert habár nem az ököl joga érvényesül, de milyen kívánatos lenne, hogy egyházi és világi hatóságok, mint a Xl-ik században, újra közrefogjanak, hogy ha nagyobb időre, legalább szerda estétől hétfő reggelig — mint a Treuga Dei első idejében, ne pusztitson köztünk a társadalmi villongás.

Rohan előre az idő és elérkezünk nemzeti ünnepünkhöz. Nem töltheti el az ember szivét keserűséggel a tudat s nem verheti-e önérzetét nyűgbe a tapasztalás, hogy a ma aprólékos gyűlölködései miett, nem látjuk meg a holnap magasztos kötelességeit. Közéletünket sivárság veszi hatalmába és a sajtó mesterséges galvanizálása, midőn a magyar társadalomnak figyelmét magasztos feladataira irányozza, — teljesen hatástalanul hangzik el.

Mi ennek az oka ? Sokan abban találták, hogy ezer éves jubileumi alkalmat az átlagos ember megérteni, méltatni nem tud. Hogy ezer év történelmi momentumain, a nemzet szenvedésén, örömén, diadalain dicsőségén áttekinteni nem tud, hogy a mi magyar társadalmunkban a nemzeti öntudat csak sejtelmekből és nem tudásból épül fel, mert éppen a liagyar, az ő gazdag és dicsőségteljes históriáját nem használja föl, hogy

1 a nemzeti öntudatot

sokban kétségkivül sok xg ujiiuujg ■ r uixj.« jlx v ..em ennek tulajdonítjuk mégis, hogy a magyar középosztály, ez a sok hibával biró, de sok jeles erényekkel dicsekedhető nemzet fentartó elem a nemzet fordulatos nagy ünnepe előtt, hogy ne mondjuk az apathikus közöny karjainak vetette magát.

Ennek mélyrehatóbb, nagyobb okai vannak. Az életküzdelem ádáz formáit, az utili- tárius kornak számos nyavalyájával okoljuk a közéleti sivárságot.

_2

________________________g___________

gé

nységemet éppen úgy, mint ő, mert az az idő örökre letűnt, mikor a művész és költő életrajzában dicsőítő passzus az volt: „szegény szülőktől származott, a nyomoron keresztül küzdötte föl magát a Parnasz- szusra.“

Aztán az a becsöngetés. A kapu is kedvetlenül nyikorgóit és egy mogorva, tompa férfihang dörmö- gött magában valami jó kívánságot. Félig meztelen kőmives ember, a kedves, rövid ruhás, szép leány helyett. Megálltam gépiesen a kapu alatt és kerestem őt. Aztán három lépcsőt ugorva egyszerre, csak úgy menekültem a lámpa álmos világától és alig értem a második emeletre, ez a szerelmes fény is eltűnt már. Szép Heléna, nagy művésznő vagy, hanem — ne vedd sértésnek — mégis csak jobb voltál te nekem házmesternőnek.

Nem maradhattam meg ebben a házban. Valami gyógyítani valóm volt, a minek nem jó az itteni levegő.

Volt alkalmam tapsolni a dívának, találkoztam is vele estélyeken, hangversenyeken, de ő nem nézett reám, én meg félrefordultam. Még mindig a kis riporter voltam, a drámám nem akart elkészülni. De nem azért vett semmibe, hanem mivel ő már nem volt házmester leány. Restelte a múltját és én ebből a múltból voltam emlékeztető múmia. Élvezte a pompát, a fényt, a gazdagságot s mintha az a báró is találkozott volna már, a ki többet ér a szegény újságírónál. Giergl Zsófi álmai beteljesedtek s vagy két esztendeig úszott a boldogságban.

— Aztán, aztán, — még boldogabb volt. A színház foyerjén megfogott és ezt mondá;

Azért hangoztatjuk a Treuga Deit, az uj és egyedüli megváltást.

Ennek a lázas életküzdelemnek, könyökökkel utat törő kapaszkodásnak, lelkiismeretlen csalárdságon alapuló kufárságnak véget kell vetni. A gyűlölködés és a dekomponált társadalmi osztályok közzé az Isten békének mindent megszeliditő hangja vegyüljön. Tűzzel, vassal irtsuk a korrupciót, de mindezt igazság szerint a közállapotokat megjavítani szándékozván, ne pedig pártczélok szolgálatában és szemfényvesztésül. Az igazságot szigorúan kell szolgálni, de igazságosan. Az Isten békéjét nem az igazság szigora rontotta meg, de a pártoskodás és gyűlölködés.

Ennek az egymással itt-ott késhegyig

menő társadalomnak mulhatlanul szüksége van

az Isten békéjére, mert a pártoskodás az ő

vakságában még arra vezet, hogy nemzeti

ünnepünket teszi ki a fiaskónak. Ez ellen kell

/

tenni. Es itt a mi közéletünk vezetőire vár komoly elhatározás és határozott cselekvés. Mert a társadalmi összekeveredésért őket tesz- szük felelőssé. Ha nemzeti ünnepélyünkön balsiker ér, vagy népmüveltségünkre homály borul, ezért Isten és emberek előtt azok lesznek felelősek, a kik Isten békéjének nagy eszméjéért nem tették meg mindazt, a mi kötelességükben állott.

Milleniumi alkotások.

A franczia pretenziózus mondá, hogy a „nemesség kötelez“, — nagy elhatározásra bírta az országos dzsentri kaszinót, melyben egy kis excluzivitás és Meszlényi Lajos rimes beszéde otthon vannak : a milleniumi ünnep alkalmából tízezer forintos alapítványt tett kulturális czélokra. Elhatározása példaadás volt, két nap múlva a kolozsvári mágnás kaszinó rukkolt elő a maga 3000 forintos alapítványával, ha jól emlékszünk, a siket-némák jajára.

Társasköreink számára tehát meg van mutatva, hogy az ezredéves ünnep alkalmából tőlük emelke- dettebb tényeket várnak s a nemzeti ünnep arra lesz jó, hogy kultúránk hézagai kitöltessenek.

Mert föltéve, hogy a pénzügyileg erőtlen vidéki kaszinókat megihletik az ezredéves ünnep nagy hangulata, más társadalmi tényezőknek is jelentkeznie kell. így fölöttébb óhajtanók, hogy a részvénytársasági takarékpénztárak, melyek évi közgyűléseiket most tartják, szintén a sokfelé csenevész magyar kultúra megerősítésére gondoljanak a nemzet ezredéves ünnepei alkalmából. Minden pénzintézet megtalálja a

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (6. sz.)

— Kedves barátom.

Magával vonszolt a páholyába s beszélt a régi időkről. Hogyan? Mert rájok visszaemlékezni. Sőt mi több, megígérte, hogy leírja a lapom számára tár- czának. Simítsam a stílusát meg az ortográfiáját. Minden gukker felénk irányult és én először éreztem életemben, mi a dicsőség! A színházban bizonyára arról kérdezősködnek, hogy kicsoda az, a ki a szép Helénával oly bizalmasan ül a páholyban. Jóságos isten, nem is vittem a dicsőség terén soha többre, ennél az egy feltűnésnél, melyet Zsófinak köszönhettem.

S ha ő szeret a múlt nyomorúságairól beszélni, miért restelkedjem én a jelen nyomorúságáért.

Bizony kedves Zsófi nagysám — nem engedte magát másként szólítani — tiz krajczárt most is adok kapupénzt, de nehezen, nagyon nehezen telik. Azt hiszem egész életem munkájával nem szerzek annyit, a mennyit ön egy esztendőben költ gyémántokra.

Gyönyörű, ragyogó gyémántok csillogtak a hajában.

Kicsinylően bigyesztette a száját.

A gyémánt ? a gyémánt ? ugyan miben különbözik ez az üvegtől ? S miben a selyem a darócztól, a páráit a kukoricza kásától ? Óh én boldog vagyok, nagyon boldog, ha most is házmester leány volnék, csak dicsőségben uszhassam. Tudja-e maga mi a dicsőség, micsoda boldogság hallhatni a csattogó tenyereket, az elragadtatás moraját? S mindegy kiktől ered, hol élvezem, ha valami nyomorult pajtában játszanám is és szalonnát ebédelnek, csak úgy boldogítana a taps, mint itten. A taps, a taps. A bűvös semmiség, melyet nem is hall az ember, ha neki szól.

É

maga jótékony akcziójára a legjövedelmezőbb tért, melynek nyomában az elismerés ténye fakad és a takarékpénztár prestigéje megnő.

A Fay András által kontemplált hitelforrások amúgy is folytonosan nőnek erőben és elterjedésben is, hogy eleven érdeklődése van a nemzeti közerzes ápolására és kisugárzására: arra neki nem volt a mostaninál szebb alkalom.

Természetes, hogy a milliós „Első Hazai“-aktól és társaitól várjuk a kezdeményezést, melynek sorában — jól esik hinnünk — a mienk sem fognak elmaradni.

Mert azzal tisztában van mindenki és ezt túlhaladott álláspont fejtegetni, hogy az ezredéves ünnepeknek nem szabad ötletes heje-hujákban kimerülnie. Szerintünk a kiállítás reklámja és vásárja nagyon fran- cziás és Eifel-tornyos. És tán veszedelme is van, mert elvonja a tekintetet a lényegtől. Mert a nemzeti kiállítás csak külsőség, ebben kifejezésre juthat kereskedelmi szellem, dekorativ leleményesség, — de még ez nem ezredéves ünnepe a magyarnak.

A iíiállitást lázasan kizsákmányolni siető főváros állítsa még oly vidékiesnek is, az ezredéves ünnepnek nemzeti közérzést fejlesztő része a vidékre hárul, mert a szív örömének és nemzeti öntudatnak kis része lesz a reklámos pesti csillogásban.

Eddig Ígérkeznek a kiállításon felül törvényhatósági diszgyülések, egyházi Te Deumok és iskolai emlékünnepélyek. Ezek a históriai öntudatnak ápolói. Nekünk vidékieknek ezeknek az ünnepélyeknek nem sablonos, nem vidékies rendezése érdekében kell pál- czát törnünk.

Többször szemére vetjük a magyar társadalomnak, hogy nincs nemzeti öntudata. Nincs oly mértékben, hogy például az oly nemzeti fordulópont, milyen az ezredéves állami lét, határa, — a sajtó ráhatása, mesterséges tényezők nélkül galvanizálná.

Mindez nem fog változni, ha nemzeti ünnepeket a sablon megölő keretei közé dugjuk s emelkedettebb fellendülésekre nem ösztökéljük minden közmozgalom iránt amúgy is érzéketlen, indolens népeinket. A milleniumi ünnepélyek között várjuk tehát a köztörvényhatósági közgyűlések és a maradandó alkotások lélekemelő tényeit. A kis látkörü ember nem min^ ’ ~ van adakozó és megyei pótadót megszavazó hangul ban. Nos hát a nemzeti jubileum nagy alkalmát 1 oly intézmény részére megragadni, melyet az ür hangulat közben kicsinyes garasoskodással nem reaei elodázni. Örömmel fogjuk regisztrálni, ha mindazon tényezők, a melyektől az ünnepélyek küszöbén a sablonon felül emelkedő munkát várunk, megfogják tenni mind mivel csak tartoznak.

1896. február 9.

Megyei közgyűlés.

Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága folyó hó 8-áa Döry Pál alispán elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott.

Hitetlenül rázom a fejemet bár emlékszem a hosszú álmatlan éjszakákra, melyeket annak a semmiségnek a megszerzésére átvirrasztottam. Nincs az a kincse a világnak, melynek kedvéért annyi gyötrelmet állana ki az ember. S bár csóváltam a fejemet ez idealizmusra, mely megveti a gyémántokat, a lelkemben megalázkodtam előtte, mert én azokkal a dicsőségmorzsákkal nem voltam megelégedve. Szenvedtem a szegénység nyűge alatt s tövises, szép pályámat ott hagytam, mert nem terem szélein piros bogyó az el- ernyedt vándornak.

Előre, előre, nem a csillagok felé, csak a nyugodalmas révbe. A ki nem éri el a csillagokat, az nem érdemli meg, hogy elérje. A kinek nincs lelke, hogy a dicsőség kedvéért elhajítsa gyémántjait, az dicsőségével nem szerezheti meg őket. Állj be napszámosnak, vagy miniszternek, de a lantot tedd le.

Hova lett az a szép, ragyogó csillag, befutotta fényes útját s letűnt. Talán az uj csillagok fénye ho- mályositotta cl, tálán hódolói türelme nem győzte bevárni a rózsatermő véget s másfelé fordultak, vagy egy fagylalt rontotta meg hangszálágait? Megírtam a hirt, hogy a szép Helena megválik a mi színházunktól s a vidékre megy vendégszerepelni. Jöttek is a tudósítások. Boldog szép Heléna, neked mindegy,

grófi keztyüs kezek, vagy kérges paraszttenyerek produkálják a bűvös lármát, mely neked oly kedves. Könnyű leiekkel lemondasz a gyémántokról és más szükebb világ egén ragyogsz épp oly boldogan, mint az előtt.

A világ hamar felejt. S a fűzfapoéta, ha leteszi a lantot, szintén kigyógyul verset produkáló szerel-