Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-02-09 / 6. szám
XXIV. évfolyam. 3- szám. Szegzárd, 1896. február 9. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre Félévre Negyedévre 3 0 50 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Me gj elen: Bezerédj István-utoza 6-ik szám alatt, Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová Hetenkint egyszer, vasárnap. V hová a lap szellemi részét illető közaz előfizetések, hirdetések és a felNyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. W kr. lemények intézendők. szólamlások küldendők. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . 1 frt 87 kr. 100-200 H . I I | 87 1 200-300 , . . 3 ” 87 ” minden további 1QQ szó l írttal több A mi templomunk! A m. kir. vallás és közoktatási miniszter jóváhagyta a folyó év őszén Szegzárdon megnyitandó állami főgimnázium két emeletes, impozáns épületének tervezetét és költségvetését s ugyanazon minisztérium megengedte, hogy Szegzárd közönsége az időközben részben leégett, úgynevezett zsidókorcsmát 1200 forint vételár mellett birtokába vegye s ilymódon a főgimnázium épületét sokkal megfelelőbben a gemenczi úttal párhuzamosan helyezhesse el, E szerint minden függőben levő kérdés az alapítványi urodalom felügyelőjének : SiÄinekker- Ferencz urnák szives közreműködésével végleg megoldatván, a község képviselő-testülete által megválasztott építészeti bizottság, Pártos Gyula budapesti műépítész, a tervek készítőjének bevonásával múlt vasárnap tartott ülésében városunk iparos osztályát igen közelről érdeklő fontos határosatokat melyeket }ó • eleve e helyen ismertetni s figyelmüket reáirányozni, kötelességünknek ismerjük. Városunk iparos osztályának mindég egyik s mindjárt hozzáteszszük: jogos panaszát képezte, hogy az utóbbi időkben Szegzárdon foganatosított nagyobbszabásu középitkezések kiadása alkalmával az ő érdekeik nem részesültek kellő méltánylásban. A százezer forintokba kerülő építkezésnek ugyanis egészben bocsájtattak árlejtés alá s igy a dolog természeténél fogva, mert ugyan melyik vidéki iparos mehetne korlátolt vagyoni viszonyai között ily vállalatba bele? teljesen kizárattak, nekik ezeknél , a nagy építkezéseknél csak az a szerep jutott, hogy a vállalkozótól, tetemes engedmények mellett a szakmájukba tartozó részletet kaphatták meg, a miből vajmi kevés haszon háramlott reájuk akkor, midőn keresményük nagy részét a vállalkozónak voltak kénytelenek átengedni. Az építészeti bizottság ezen sajnosán létező baiok orvoslását keresztülviendő, már első tanácskozása alkalmából megállapodott abban, hogy a főgimnázium épületének árlejtését szakonként fogja eszközölni, hogy minden arra hivatott helybeli iparos megtehesse méltányos ajánlatait s az általa folytatott iparba vágó munkálatokra önállóan vállalkozhassék. Az árlejtés folyó évi márczius 15-ikén a városházánál tartatik meg s február 20-ikától kezdve a költségvetés sokszorozott példányjai ugyanott előállítási" kö^ségfcn kaphatók lesznek. Készüljenek tehát iparosaink a versenyre, mert kettős okból kívánatos, hogy a megejtendő árlejtésen ők legyenek a győztesek. Első sorban kívánatos azért, hogy a székhely iparos osztálya megmutassa, miszerint egy nagyobb szabású építkezés keresztülvitelére összefogva teljesen képes s semmi szükség reá, hogy idegen erők alkalmaztassanak. Másodsorban azért, hogy övék legyen a dicsőség, hogy kultúránk új templomát ők emelték fel. Természetesen ennél a vállalatnál ne az legyen a jelszó, hogy minél többet nyerni; ez elhibázott dolog lenne, mert bizonyára, minthogy senkit a versenyből kizárni nem lehet, lesznek, á kik a mostani pangó korszakban kevesebb haszonnal is mesreléffedni o o hajlandók s igy ajánlataikban lehető olcsó árakat szabni iparkodnak; hanem az legyen az elv, hogy tisztességes kereset mellett, minden esetben, minden versenyző ellenében vállalkozni és győzni. Szükségesnek tartottuk ezeket iparos osztályunk érdekében már most elmondani, hogy annak tagjai kellő időben a helyzettel teljesen ismerősek legyenek s senki se emelhessen az iránt panaszt, hogy tájékozatlanság folytán kimaradt a munkából. Még több mintegy hónapnyi idő van gondolkozásra, megfontolásra, körültekintésre. Használják fel iparosaink ez időt s készüljenek a csatára. — -------—á Biz onyára minden belátó embernek keblét csak örömmel fogja eltölteni, ha látni fogja, hogy a székhely iparos osztálya, habár a sors az utóbbi időkben kemény csapásokat is mért reá, azért még mindég képes arra, hogy egy nagyobb szabású építkezés keresztülvitelére vállalkozzék. Tehát szerencse fel! b. TÁRCZA. Bosnyák századunkról. — Jelenet a budapesti határban. — ’Gallyat szed egy fáradt anyóka, A lombos fák között, Gyakorlaton a bosnyák század Épp ott megütközött. A kapitány tüzet vezényel, Száz cső roppan, kigyúl, „Ugye anyó pompásan lőttünk ?“ Enyelg a hadnagy ur. S tóditja még : „az kár, a töltés Vak volt, máskép halál, Egy sem hibáz, — Reszket ? Ne féljen, Megyünk, hisz vége már!“ S a bosnyák század sortüze Távolban még ropog — S az erdő a szegény asszonynyal Oh úgy kering, forog. „Egy sem hibáz E —- sóhajt, — az arczán Két köny végig szaladt: Szegény fia jutott eszébe, Ott ... ott — Magláj alatt. . . . Bodnár István. Szép Helena. — Lapunk jogosított eredeti közleménye. — Irta: KÓBOR TAMÁS. Szép Helena ezelőtt Giergl Zsófia volt, egy cseh házmesternek a lánya. A házmester-szobából vitte útja a csillagok felé. Bolondos szűkös idők, mikor minden áldott éjszaka kaput nyitott a szegény riporternek s szépen megköszönte érte járó tiz krajezárt. A kicsi kézi lámpás derengve világított, hajnalban a kapualjban el-el áldogáltunk, mint a szerelmesek. Én tréfáltam; ő nevetett. S mig felhaladtam a lépcsőn, jó magasra tartotta a lámpát s az utolsó fokig bevilágította az utamat. — Most maga világit nekem Zsófi, majd ha kikerült az iskolából, én világitok magának. "— De nemcsak igy kézi lámpással? — De nem is csak úgy 10 krajezárért. — Hát mit kapnak a kritikusok ? 9 Szabadjegyet az öltözőbe. — Jó, kap — egészen a spanyol falig. — Ha ugyan nem lesz a feleségem. Színésznőnek legjobb, ha újságíróhoz megy. — Föltéve, hogy nem megy egy báróhoz. — Az már igaz. De ha nem kap bárót, gondoljon reám. Mert én is nagy ember leszek addigra. Elkészülök drámáimmal s akkor meglássa, többet érek egy bárónál is. — Jó, jó ! hanem aztán jól kidicsérjen ám! — Isten a tanúm, hogy jól kidicsértem. Nem az újságban, hiszen ott sohasem szorult protekeziómra, hanem az én szűk, szegényes, hónapos szobámban. Dicsértem a lámpája szelid fényét, mely bevilágította nemcsak háromemeletes utamat, hanem a szivemet is. Tatáltam abban sok csodálatos szép dolgot, melyekről eddig sejtelmem sem volt, hogy benne vannak. Például az ő gömbölyű piros arczát, gyönyörű metaforákat arról az arczról és csilingelő Timeket, hullámzó rithmusokat, melyekhez csak a szók hiányzottak, hogy a világ legszebb költeményei legyenek. Ezeket a szókat kerestem a piros hajnal hasadásáig és máig sem találtam meg. Nem is találom soha többé, mert a gömbölyű arcz is kiköltözött szivemből, a rímek, a rithmusok sem rezegnek többé a lelkemben. Zsófinak különben is valóságos házmesteri álmai voltak a jövőről. A legnagyobb boldogságát abban lelte, hogy ezután nem kell menni kinyitni a kaput, hanem ő csönget be a palotába, neki mondják, hogy: kezeit csókolom s ő ad 10 krajezárt. S nem kell többé hazudnia, mert most röstelte, hogy házmester leánya és nem kell többé két életűnek lennie. Most az iskolába takarosán, sőt elegánsan jár, de mihelyt hazaér, belebuvik a hamupipőke bluzjába és horgol, köt, súrol, mos és éjfél után nyitogatja a kaput.-— Hadd szokja meg az éjjelezést, mondta az apja. Zsófi letette az utolsó vizsgát s lett belőle Szép Heléna. A közönség adta neki ezt a nevet, annyira egynek találta őt első szerepével, melyben föllépett. Szomorú estém volt . akkor. Láttam őt fölragyogni, mint elsőrendű csillagot és nagyon megsajnáltam — magamat. Voltak nekem is álmaim a dicsőségről s lám nekem még mindig be kell térnem az én kicsi harmademeleti hónapos szobámba. Rejtegettem a sze-
