Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-08-30 / 35. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (35. sz.) 1896. augusztus 30. SelyemtenyésztésM és selyemiparunk. Hazai selyemtenyésztésünket már a 18-ik században maga Mária Terézia királynő karolta fel és üdvös intézkedéseivel szép fejlődésnek inditotta. Ezen időtől kezdve mindig voltak önzetlen hazafiak, a kik belátták, hogy az ország anyagi jólété- nak biztosítására, a nép mellékjövedelmének szaporítására fontos eszköz a selyemtenyésztésnek elterjesztése. így volt ez 1840-es években, majd 1867-ben £ a r t a 1 György miniszter adott lendületet a selyemtenyésztésnek ; de 1870-es évek végén hanyatlott s újabb lendületet csak akkor nyert, midőn annak vezetését Bezerédj Pál miniszteri meghatalmazott vette át, a kinek nevéhez fűződik hazai selyemtenyésztésünk és iparunk, jelene és jövője is. Az ő erélyes és fáradhatatlan munkásságának köszönhető, hogy másfél évtized alatt 2500 kilóról másfél millió kilóra emelkedett az ország évi selyemgubótermése, a selyemtermeléssel foglalkozó családok száma pedig százezerre emelkedett és 12 millió forint keresetet nyújtott a legszegényebb néposztálynak. Ezerek és százezerek részesülnek ma már a selyemtenyésztés áldásaiban, melyet kellő szederfaállomány mellett annyira lehetne hazánkban fejleszteni, hogy évenkint 20—25 millió forintot jövedelmezne. A selyemtenyésztésnek a legelső alapfeltétele tehát az elegendő mennyiségű szederfa, a minek előteremtését újabban nagyban megkönnyítette a föld- mivelési m. kir. miniszter az által, hogy a szükséges szederfacsemeték előállítását és azoknak ingyenes kiosztását biztosította. Hogy mily hatalmas fejlődésre emelkedett selyemtenyésztésünk és iparunk 1880-tól kezdve egész a mai napig, azt az országos kiállításon nap-nap után fokozodó érdeklődéssel szemlélik s maga O F e 1 s é g e a király is megtekintésre méltatta. Mi is három Ízben voltunk a selyempavillonban és tanulmányoztuk a selyemtenyésztés összes miveleteit hűen feltüntető kiállítást, a hol állandóan hullámzik a nagy közönség, érdeklődéssel szemlélve a peteké- szitéstől egész a kész selyemszövetig látható mivele- teket, sőt azon módozatokat is, melyek szerint ezek a selyemtenyésztés ősi hazájában, Japánban végeztetnek. A selyempavillon különben is oly gazdag, változatos és érdekes tanulni és okulni valót nyújt, hogy annak tüzetes tanulmányozását e helyen is mindenkinek figyelmébe ajánlani el nem mulaszthatjuk. A miniszteri meghatalmazottnak szerkesztősé-' günkhöz is beküldött jelentése, mely felöleli selyemtenyésztésünk és selyemiparunk fejlődést 1880-tól 1895. évig, gazdag illusztráczióival és a fejlődést feltüntető számadataival arról győzött meg bennünket, hogy hazai selyemtenyésztésünk ma már magas ni- veaun áll s még magasabbra is lehet emelni, ha köz- utainkat és egyébre nem használható területeinket szederfával ültetjük be s igy a szegény tenyésztőknek a levélszedést megkönnyitjük. A jelentés szerint, a ki a selyemtenyésztés terén hazánk közgazdaságának hasznos szolgálatot tenni kíván, az törekedjék a szederfatenyésztést saját hatáskörében lehetőleg előmozdítani és buzdítson mindenkit gróf Széchenyi István mondása: „Legyen csak elég szederfalevél, s a többi bizonyosan el nem marad.“ A nagy gonddal és szaktudással egybeállitott jelentés beszámol azon anyagi áldozatokról is, melyeket az állam a selyemtenyésztési felügyelőségnek nyújtott. Az orsz. selyemtenyésztésí felügyelőség szervezésekor ugyanis azt az ígéretet tette, hogy a selyemtenyésztést Magyarországban újra meghonosítja saját erejéből; vagyis azon üzlet jövedelméből, melyet folytat. Az üzlethez szükséges forgótőkét természetesen az államtól kérte. Az orsz. selyemtenyésztési felügyelőség fennállása, vagyis 1880. évtől 1895. év végéig az államkincstártól visszatérítés kötelezettsége mellett igénybe vett 13.048,110 frt 10 krt. Ebből ugyanezen idő alatt készpénzben visszafizetett az államnak 11.080,961 frt 74V2 kr, beszerzetté az állam tulajdonát képező leltári tárgyakat 1.557,659 frt 08 kr értékben és végre tartozik az államnak még visszafizetni készpénzben 409,489 frt 271/« krt. Mig ezen összeg az államnak visszatérül, ellenértékét képezi a selyemtenyésztés meghonosítása, továbbá ; hogy a selyemtenyésztés máris tisztán pénzbeli előnyöket is nyújtott az államnak, a mennyiben közel 70,000 frt bevételt nyújtott jövedék czimén és emelte a nép adóképességét. Ha továb is megmarad a selyemtenyésztés vezetése Bezeredj Pál miniszteri meghatalmazott kezében és az ügy iránt nem fog lankadni az állam sorsát intéző férfiak érdeklődése és támogatása; úgy közel van az az idő, midőn képes leend az intézet Ígéretét beváltani és selyemtenyésztést meghonosítani oly formán, hogy az ehhez szükséges kiadásokat önerejéből fedezi. Ha valaha, úgy különösen a mostani válságos gazdasági viszonyok között kétszeres kötelesség arról gondoskodni, hogy a csapásoktól sújtott nép a jövőben is megtarthassa mellékfoglalkozásul a selyemtenyésztést, mely másfél éytized, alatt 12.867,191 frt 67 kr. keresetet adott neki. Amicus. Egyházmegyei közgyűlés. A tolnavármegyei ev. ref. egyházmegye múlt kedden tartotta meg Szegzárdon, a városháza, nagytermében évi rendes közgyűlését, melyen S z i 1 a s s y Aladár világi főgondnok és C s e k e y István esperes elnököltek. A közgyűlést megelőző napon előértekez- letet tartottak, hogy a fontosabb tárgyakat előkészítsék. Nagy volt az érdeklődés és a kötelességtudás az egyházi és a világi tagok részéről, a kik eg\ kettő kivételével mind megjelentek, hogy autonoml kus egyházi és iskolai ügyeiket elintézzék. Ez alkal lommal az esperes a közgyűlésre az ev. ref: tanítókat is berendelte, a kik a közgyűlés plénuma előtt az uj' zsinati törvény értelmében letették a hüségi esküt C s e k e y István esperes megható imával nyi tóttá meg a közgyűlést s utána Szilassy Aladár főgondnok rövid lelkes szavakkal a jelenlevő kir tanfelügyelőt, Tihanyi Domokost és a megjelent tagokat üdvözölte. Először is az egyházak részéről küldöttek iga. zoltattak és az elnök bejelentette dr. Nagy Sándor világi tanácsbiró leköszönését. A jelen ülésről felvett jegyzőkönyv hitelesítésével Ágoston István és D ö- m ő k Péter bizattak meg. Az elnöki jelentést Kálmán Dezső főjegyző olvasta fel, mely az ezredéves Magyarország és az ev. ref. egyház történetének vázolása után az egyház- megye beléletében történt ügyeket sorolta fel. A jelentés kiemelte a különböző adományokat, köztük Duna-Szt-György 10,000 frtos kulturális alapítványát melyet a millennium örök emlékére tett iskolai czé- I lókra. Az egyházmegyében történt papi és tanítói változásokat tudomásul vették, felszólalás csak Rá ez Gyula szegzárdi kántortanitó megerősítése tárgyában történt, a kit azonban a közgyűlés szintén állásában megerősített. Behatóan foglalkoztak a mórágyi ev. ref. iskola államosításával s melynek tárgyalásában a kir tanfelügyelő is részt vett s az ő kijelentései alapján az egyházmegyei elnökség bízatott meg, hogy a meghatározott feltételek mellett kösse meg a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel a szerződést. Felolvasták Tolnavármegye közigazgatási bizottságának átiratát, melyben a szegzárdi ev. ref. iskolánál a III-ik tanterem felállítását sörgeti meg, mivel a jelenlegi két tanterem elégtelen a 235 mindennapi tanköteles gyermek befogadására. B 0 r z s á k Endre, Dömötör Lásaló és Tihanyi Domokos kir. tanfelügyelő felszólalása után elhatározták, hogy állami segélylyel felállítják a III-ik tantermet és szí vezik a tanitói állomást s ennek keresztülvitelével á esperest bízták meg, hogy az egyházközséggel indi' sön tárgyalást és azután a megállapodást a tanfel ügyelőség utján terjeszsze fel a vallás- és közokta tásügyi miniszterhez. P a p p István mórágyi lelkész, mint az ev. ref. tanítóegyesület elnöke, beterjeszti a tanitói közgyűlésről felvett jegyzőkönyvet és felhívja a közgyűlés figyelmét az abban foglalt két indítvány tárgyalására : jelesül, hogy az egyházmegye kérje fel a közoktatási kormányt egy népszerű népiskolai gazdasági könyv megírására és hogy a tanitói közgyűlésről felvett jegyzőkönyvek az egyházmegyei gyűlések jegyzőkönyveivel együtt nyomattassanak ki. Mind a két indítványt megbeszélték és el is fogadták. Kis Fukszia illat nélkül Ártatlanul éldegél .... Romján elvirult reménynek Lelke csüggedt, gyásza mély. Szellőt megfogta az átok, Nyugodalma nincs sehol .... Szánva bánva régi bűnét: Össze vissza bujdokol. Kosa Ede. Romantika a határról. Irta: PRIEGL QLGA. A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Melegen sütött le a nap. A kasza vágás után rendre hullt az aranyszínű búza. Baráti Laczi homlokáról nagy csöppekben hulott a verejték. Nem messze tőle Szegő Julcsa kaczagott, évődött Aranyi Pistával. Laczi meg nem állhatta, oda kiáltott hozzájuk. — Estig se bírjátok azt a kévét összekötni. Szegő Julcsa csak úgy félvállról felelt vissza. — Mi gondja magának arra! Baráti Laczi ajkába harapott. Igaza van Julcsának. Szemére vágta a kalapot s csendesen dudorászta a nótát: Délibábos aranykalász borulj le, Mert elveszett egy kis lányak a szive. Elveszett. Nagyot sóhajtott a nóta után. Még tavaly ilyenkor velem kaczagtál. Hiszen már arról tervelgetett, hogy majd őszre megtartják a lakodalmat. Julcsa árva volt és szegény. De volt szép bársonyos szeme, gyönge, nem tüzes napnak való ábrázata, karcsú dereka . . . Arról ábrándozott, mikor mogszólitotta a lány, a csalfa lány. — Laczi bácsi! I — No ? — Haragszik ? — Tudok is én rád haragudni. A nap lebukott, az aratók kászolódtak. Baráti Laczi a szűrére heveredett. Onnan nézte a csillagos eget. Hanem a torkának nem hagyott békét valami. A köny is felszökött szemébe. Minek is szólt hozzá ma az a lány. Belátta, hogy az éjszakai nyugalomnak vége, lassan feltápászkodott s egy csillag vezette előre. Susogást hallott. Aranyi Pista szavát kiértette, egy vászoncseléd bizonykodott előtte. — De Szegő Julcsa szebb ám nálad sokkal!.. — Szegő Julcsa pirosítja az ajkát s hólében mosdik. Olyan leány, a ki többet szeret, engem is, mást is. — De magát legjobban szereti — tóditotta a leány. Isten látja lelkem, nem akarok rosszat, nem leszek utjokba. Szeressék hát egymást. Bolond vagy Erzsi. — Hát akkor minek évődik vele egész nap annyit. Hát csak bolondítom, nevetem, hisz olyan leány. — Nem igy ismertem magát. r — En se, mondta komoran Baráti Laczi és oda lépett Aranyi Pista elébe. Az összerezzent. A leány elfutott. Uram Isten, sóhajtotta. Jaj annak, aki kikezd Baráti Laczival! — Mi mindent mondtál Szegő Julcsára Arany Pista ? — Minek ismételném, ha úgy is hallottad ! — Mondd hát akkor, hogy nem igaz a mit mondtál. — Hát nem igaz . . . Mondd meg azt holnap a szeretődnek is. Mondd meg, nem igaz, hogy Szegő Julcsa pirosítja az ajakát, s többé meg ne halljam, se a te szádból, se a máséból, hogy olyan leány . . . Értetted ? Aranyi Pista a vállát vonogatta. — Értetted? Mondta egyre keményebben Ba. ráti Laczi. — Jól van no, felelt az vissza durván. De Erzsi előtt csak nem másíthatom meg a kimondott szavamat. — Nem ? — Nem. Hát akkor ismerd meg Baráti Laczit. Vagy te hallgatsz el örökre, vagy én. Aranyi Pista hallgatott el. Ott maradt szép csendesen .feküdve a tarlón. De hogy mondja már többet, hogy Szegő Julcsa pirosítja az ajkát. Uram Isten! — Mi történt! jaj- veszékelt az arató népség, hogy hajnalra szakadt. Agyon ütötték Aranyi Pistát! kiabálták szerteszét. Szegő Julcsa í’eszketett mint a nyárfa levél. Alig jött szó ajakára. Hol van Laczi ? Ejtette ki aztán nagy nehezen.
