Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-17 / 20. szám

1896. május 16. 7 éves múltjáról s egyben buzdító szavakat intéz a je­lenlevőkhöz a vallásosság, bonszeretet, a király iránti hódolat a testvéries egyetértés ápolására, mint főté­nyezőkre, melyek segélyével uj ezredet képes átélni a magyar, végül beszédét a király s a királyné élte­tésével végzi. A diszgyülés után zenekiséret mellett vonult ki a lakosság — egyéb száraz szabad tér hiányában — a vásártérre. A menet élén, mint zászlótartó, H. Dér János Il-od biró ment, őt követte az önkéntes tűz­oltó testület, majd az elöljáróság és képviselő-testület végül pedig a körülbelül 2000 kisebb-nagyobb fiata- labb-öregebb honpolgár. Még ki sem pihenték a 2 kmnyi rósz ut fára- dalmait, már is rákezdte a fiatalság a ropogós csár­dást, s járta a késő esti órákig, megpihenve csak a déli étkezésnél, amikor több lelkes pohárköszöntők hangzottak el, melyek közül különösen kiemelkedett Purth Adolf közs. jegyzőé s dr. Boszkovitz Mór közs. orvosé, az előbbeni a királyt éltetve, az utóbbi pedig Báta jövőjére emelvén poharát. Nagy-Mányok, 1896. május 10. A honalapitás 1000 éves évfordulóját Nagy- Mányok hazafias lakossága is megülte. Folyó hó 10. reggeli 7 órakor harangzúgás és mozsárdörgés hir­dették a nagy napot, melyen mindenki örömünnepet ült. Fél 9 órakor már gyülekeztek a polgári olvasó­kör tagjai a kör helyiségében, honnan szervezeti zászló alatt, nemzeti jelvényekkel, zeneszó mellett a templomba mentek istentiszteletre. Mise után iskolai ünnepélyt tartottak, melyen hazafias költeményeket szavaltak és lelkesítő dalokat énekeltek. Délután a polgári olvasókörben Lovászy Gábor körjegyző, Dankoszkó Antal a nagy-mányoki szén­bánya számvevője és Wágner Péter kántor-tanitó tar­tottak a nemzet történetéből felolvasásokat. Az itt lefolyt ünnepélyen Bonyhádról, Váraljá­ról és Mázáról is sokan részt vettek. A lélekemelő felolvasásokat társas vacsora kö­vette 64 terítékkel, melyen kitűnő jókedv uralkodott, majd a zenészek rázendítettek a tánczra s ez ritka fesztelenséggel tartotta össze a társaságot. Várdomb, 1896. május 13. Az iskolai ünnepélyt folyó hó 9-én tartották meg Várdombon, az ünnepi nagy misét Te Deummal pedig vasárnap. Az iskolás leánykák tiszta fehérben voltak felöltözve, nemzeti szalaggal válukon és nem­zeti zászlóval kezükben. Vasárnap, a mint templom­ból kijött a nép, újra megismételték az előtte való napon lefolyt magasztos jeleneteket. A német gyere­kek mind magyarul szavaltak és énekeltek. A templom előtt emlékfákat is ültettek, melyeket Ár­pád, Szent-István Szent-László nevekkel neveztek el. Az egész énnepséget hazafias, magyar szellem lengte át, mert a kis német ajkú iskolások mind ma­gyarul adták elő verseiket. Szakos, ,1896. május 14. A szakcsi róm. kath. iskola az ezredévi iskolai ünnepélyt máj. 12. tartotta meg. Az idő nagyon kedvező volt s igy az iskolai ünnepély nem a feldíszített iskola te­remben, mely szűknek bizonyult, folyt le, hanem az iskola előtti térségen. A hazafias költeményeket meleg át- érzéssel szavalták az iskolás gyermekek, annyira, hogy nem egyszer könnyeket csaltak a hallgató kö­zönség szemeibe. Ott voltak az iskolaszéki tagok, elöljáróság, képviselő-testület és szülők. A gyönyörűen előadott dalok, valamint a szavalmányok betanításának érdeme Kétyi László fáradhatatlan kántortanitónké volt s ez érdemet szép elismerésben részesítette Hor­váth László szakcs község jegyzője is, aki az ünne­pély végeztével szép beszédben mondott köszönetét a plébánosnak, kántortanitónak és tanítóknak, mint az ünnepély rendezőinek. Fél tizenegy óra felé kezdő­dött meg a községi erdőbe való kivonulás, melynél a lelkesült gyermeksereget 15—20 kocsin kisérték a képviselőtestület tagjai és az elöljáróság. A valóban szép kivonulás nagy népsokaságot vonzott ki az er­dőbe, hol aztán vígan lakmározott és játszott a gyer­meksereg. Volt czigányzene, volt diószórás, czukor- kák osztogatása stb. Még csak azoknak mondunk köszönetét, kik a szülők és gyermekek előtt ezen egyformán emléke­zetes erdei kirándulást adományaikkal elősegítették, köszönetét a község képviselőtestületének, mely 40 forintot utalványozott erre a község pénztárából. Kö­szönetét érdemelnek még Deutsch Zsigmond nosztá- nyi herczegi főbérlő ur, ki két birkát es Maczko László gyógyszerész ur, ki egy doboz czúkorkát és mások, kik diót adtak össze a gyermekek számára. Maguk a gyermek egytől-egyig, valamint a gyerme­keknek ételt osztó urinők is mind nemzeti szalag diszszel adták meg az ünnepély jelentőségét. Görbő, 1896. május 15. Megható jelenet volt az, amikor 1 hó 9-én a millennium ünnepélyére a görbői elemi iskolába lép­tünk. Pompás nemzeti ünnepnek voltunk tanúi. Szép nagy zászló lobogott az iskola felett; a termek belső díszítése pedig épen elfelejthetetlen. Magyarország térképe széles nemzeti szalagok­kal volt körülkerítve, fehér részében e felírással ara nyozott betűkkel: Éljen a haza! ö felsége arczképe díszítve koszorúval és két széles nemz. szalaggal e fel­írással arany betűkkel: „Éljen a király!“ „Éljen a nemzet!“ A tanítónak a gyermekek és a közönséghez in­tézett szónoklata annyira hatott a jelenlevőkre, hogy az elnökség nyomban felkérte arra, miszerint a kö­vetkező napon a templomban megtartandó millenni­umi ünnepélyen ismételje, a mit az iskolában mon­dott még egy kis megtoldással. A kis apró nebulók pedig kitünően szavaltak el sok költeményt, eléne­kelték a „Szózat“-ot a „Hymnuszt“ és több nemz. dalt. Szépen feleltek a Magyarok történetéből a ma­gyarok történetét dióhéjban, rövid vázlatban elmon­dotta a tanítónő k. a. is. Mind e gyönyört s élveze­tet a tanítói kar buzgóságának, hazaszeretetének, a tanítónőnek ügyessége és a főtanitó tapintatosságának köszönhettük. Mórágy. 1896. május 15. Május 9-én Mórágyon is megtartották az isko­lai ünnepélyt. Már reggel 7 órakor annyi nép tódult a templom felé, mintha sátoros ünnep lett volna. Nyolcz órakor az iskolás gyermekeket is felve­zették tanítóik; a 250 főből álló sereg zászlókkal s karszalagokkal vonult fel. A templomban Pap István ref. lelkész emelke­dett hangú imát mondott, mely után ugyancsak a a templomban folyt le az iskolai ünnepély is. A tisztán németajkú község ifjúsága szép ma­gyarsággal mondta el hazánk történelmének kiemel­kedőbb mozzanatait. Hazafias költemények értelmes előadása s a „Szózat“ s „Hymnusz“ harmonikus el- éneklése nagyban emelték az ünnepélyes hangulatot. A jelenvolt szülők látható örömmel halgatták gyermekeik magyar beszédét s akárhánynál a meg­hatottság csalhatatlan jelei mutatkoztak a szemekben. Az ünnepélyre az egyházi s községi elöljáróság is eljött. ; Dél tájban a község apraja-nagyja vig zeneszó mellett a bátaszéki erdőbe vonult, hol táncz, dal és játékok fejezték be az örömünnepet. A versenydijak Schleinig Lajos közs. jegyző áldozatkészségéből ke­rültek ki. Másnap — vasárnap — d. e. a felnőttek is ün­nepeltek ! Pap István lelkész nagyhatású hazafias be­szédet intézett híveihez. MEGYEI IRODALMI CSARNOK. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (20. sz.) Kulisszák között. Sajátságos világ a kulisszák világa! Még sajátságosabbak azok az emberek, akik ebben a világban élnek. Mindegyik homlokán ott ragyog a múzsa csókja. Csók, amelyet ajk nem érez ! Adóját nem látja emberi szem! De érzi a szív és látja a lélek! Ettől az ifjú férfivá lesz! Az öreg ifjúvá! A gyenge erőssé ! A tudatlan okossá! A csúnya széppé j A hivő hitetlenné! A vallásos istentagadóvá! A gaz­ember becsületessé! A becsületes gazemberré! Csók, a mely a szívbe tüzet ád, a szívben pa­lotákat épit. Csók, amely rombol, összetör mindent. Közel hozza az embert Istenéhez. Elszakítja Istenétől szülei­től, szeretettéitől! Csók, amely, mindenkit testvérré tesz. Csók, amely éltet és megöl. Csók, amely vakká, őrültté, félistenné tesz. Csók, benne üdv és kárhozat! Egy fejjel magasabbra emel embertársaidnál, mégis száműz azok köréből. Otthont teremt, mégis kiűz otthonodból! Megtanit mindenkinek igazat mondani és ön­magával mégis ellenkezésbe hoz ! Büszkévé, hatalmassá tesz. Felkentjének senki sem parancsol, mégis minden ember szeszélyének aláveti. Épit, pusztít, rombol, tanít, mámorossá tesz min­denkit. Betör a palotákba, királyi lakba, együtt nyo­morog a koldussal, otthon van a börtönben; felkentje ifjú, öreg, ur, szegény — hive mindenki — rabszol­gája az egész világ. óhajtják, imádják, megvetik, átkozzák. Követik titkon áhítattal, lelkesedéssel, némán, büszkén, kényszerűségből. Követik nyíltan jó és balsors között, harczolva hirdetik tanait, feláldozzák mindenüket e csókért, apát, anyát, testvért, hitvest, féijet, gyermeket, va­gyont, dicsőséget, minden földi üdvöt, cserébe adják boldogságukat, életüket, lelkűket, cserébe érte az egész világot. . . Ezek a kulisszák lakói!! A világ ajkbigyesztve félválról beszél róluk, mert nem ismeri őket. Pedig hatalmas nép ez, nincs semmije — mégis övé minden! Száz év előtt a tespedő Magyarországot meg­mozdította, felnyitotta a nemzet szemeit. Tűrt, éhezett, fázott, üldöztetést szenvedett, mé­gis nőtt, hatalmassá lett és hatalmassá tett bennün­ket is, nem kérve abból semmi részt, semmi dicsősé­get — nem engedte szerénysége. Megmaradt annak, ami volt, földön futónak, aki mindenkivel jót tesz, mindenkit jóra tanít és nem veszi rossz néven, ha a sok jóért cserébe kinevetik, üldözik, letépik vándor­tarisznyáját és hátához verik vándorbotját! Nem veszi rossz néven, mert nem érzi, pánczél rajta a múzsa csókja ! Szaporodni fog! Hatalmasabbá lesz ! Több, több jót tesz velünk I de megismerni nem fogjuk soha! Nem, mert az ő világukat nem ismeri senki, ók pe­dig nem tárják ki keblüket, nem panaszolják el bána­tukat, nyomorúságukat, nem, mert büszkeségük nem engedi, hanem eltemetnek minden bajt, örömet, szo­morúságot egy közös sírba a szívbe. És igy némán ihlettel haladnak a megkezdett utón tovább-tovább I de megismerni nem fogjuk őket soha .... soha! Pilisi Lajos. A szép török leány. Irta: BÁRTFAI JÁNOS. H Mindenki a hárfás leányról beszélt, mily angyali szép teremtés, mily nagy művésznő! ki tanította ? ki­csoda ő, honnan való? miért él oly elrejtve? miből él, ha nem érintkezik senkivel ? A kioszkból ismert két fiatal barátunk is egé­szen el volt ragadtatva. — Barátom — szólt a barna ifjú — de isme­rős e nő. — Az ám nekem is. Karlotta jutott eszembe, mikor őt megláttam. — Igaz, igaz,, erre nem is gondoltam azért is volt oly nagyon ismerős. Mondhatom, hogy művésze­ténél csak ő maga szebb, ha nem volna feleségem, meg is szeretném. — Nekem is nagyon tetszik. — Láttam, mert mindig rajta volt a szemed! jól teszed, eleget gyötörted magad. — Azért ne képzeld ám, hogy szivem változik. — No, no vigyázz a szavamra, hogy te is las­san, lassan megváltozol. — Soha. Csengettek. A barátok beszélgetése félbe sza­kadt s a függöny újra felemelkedett s az emelvényen Karlotta az ismert olasz énekesnő alakja volt látható. Megszokott közönynyel fogadta a nézők tapsát s mint gyakorlott színésznő, változatlan arczczal kó- tájába nézett s szép csengő hangon egy olasz dalt énekelt. A dal végeztével a tapsvihart mosolyogva fo­gadta s a közönségtől hajlongva távozott. Rövid idő múlva Karlotta a terembe lépett a szép hárfás leánynyal. A két magyar ifjú Karlottához sietett s hódo­latukat fejezték ki előtte. Karlotta bemutatta a hár­fás leánynak az ifjakat, kik udvariasan hajoltak meg előtte s aztán a nézők között foglaltak helyet. A barna ifjú Karlottával együtt beszélgetésbe, mig barátja a szép hárfás leánynyal társalgóit. A leány pirulva s izgatottan beszélt az ifjúval, nem is csoda, mikor oly régen beszélt utoljára fiatal emberrel, aztán meg az a barna ifjú bemutatása oly kellemetlenül hatott reá.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom