Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-17 / 20. szám

1896. május 17. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (20. sz.) A szegzárdi izr. hitközség f. hó 12-én tartotta meg Magyarország ezredéves fennállásának ünnepét, a hitközségi elöljáróság és iskolaszék, valamint nagy­számú halgatóság jelenlétében, mely úgyszólván el­ragadtatással tapsolt és éljenezett a szereplő növen­dékeknek, kik szépen és szabatosan előadott szava­latukkal, valamint a hazai történelemből vett egyes részek hibátlan elmondásával teljesen kiérdemelték a zajos tetszés nyilvánítását, mely a programm minden egyes száma után meg-megujult. Az ünnepélyt dr. Ungár Simon rabbi nyitotta meg szép lendületes beszéddel, az alkalmi felolvasást pedig Dentsch Lajos tanitó tartotta, melyet az egy- begyültek lelkes éljenzéssél jutalmaztak. Délután a növendékek zászlókkal zenekiséret mellett vonultak ki szép rendben a Kápolna melletti térre, a hol gazdagon megvendégeltettek. Az idő is kedvezett a kirándulásnak, a melyet még felejthetet­lenebbé tett a nagy számban megjelent szülők jelen­léte, kik ép oly fáradbatatlanok voltak a gyermekek ellátása, mint kifogyhatatlanok a sütemények és cse­megék kiosztásában. Utóbb még a felnőttek is bele­vegyültek a kicsinyek vig mulatságába és Garai La­jos jól szervezett bandájának zenéje mellett ugyan­csak kivették részüket a tánczból. Csak a késő est vetett véget a pompásan sike­rült mulatságnak, a mikor aztán egy kellemesen töl­tött nap édes emlékével tértek haza. A ki a gyermek kedélyvilágát ismeri, tudni fogja, hogy ily vigalomra éveken át a boldogság ér­zetével gondol a gyermek. Igazán a nap nagy jelentőségéhez mért öröme volt ez a növendékeknek, melynek fényét még az is emelte, hogy példás magaviseletükkel és a mulatozás hevében sem szem elől tévesztett illempidásukkal a rendfentartása körül őrködő tantestület dolgát nagyon megkönnyitették. Dunaföldvár. 1896. május 13. Lobogódiszt öltött Dunaföldvár minden háza, s lakossága lelkes hangulatban, fényesen ünnepelte ha­zánk ezeréves fennállását. Nem diszruhák, nem ra­gyogó pompa adta meg az ünnep fényességét, hanem a szív melegétől áthatott rajongó lelkesedés és haza- szeretet, mely mindenkit egyaránt áthatott. Az ün­nepség sikerén már hetek óta serénykedett a rende­zőbizottság s buzgalmát a legszebb siker koronázta. Az ünnep következőkép folyt le: Május 9-én este az egész város kivilágítva fénytengerben úszott. A nép a városház terén gyülekezett, hol Rátkay László • a rendező-bizottság elnöke diszmagyarban lépett az emelvényre s költői szép beszédben méltatta a nem­zeti nagy ünnep jelentőségét. Rátkayban eminens szónokot bírunk. Hazafias szív, költői emelkedettség mesterkéletlen, s mégis elragadó páthosz a legszebb formában jelenik meg nála, s oly behízelgő kedves sápadtan, villogó szemekkel. — Hát ilyennek tartasz ? Szégyeld magad, takarodj előlem! — Bocsáss meg, bocsás meg, őrült vagyok, gaz­ember vagyok, hogy ilyet merek mondani, tisztának tartalak mint az. angyalokat, tisztának minden vé­tektől ! — Az is akarok maradni! Menj, menj! Most már igazán vége van közöttünk mindennek! Már fél­tem, hogy gyönge leszek, de te segítségemre jöttél, hogy erős legyek. S az is leszek! 1 az is volt. De csak másnapig. Félt, hogy ha mégegyszer találkozik azzal' az emberrel, gyenge ta­lálna lenni. Mielőtt főbe lőtte magát, irt egy pár sort Zoltán urnák. —- Nem becsül és mégis szeretne — látja én is igy vagyok magával. Utálom, gyűlölöm és néha mé­gis azt hiszem, hogy a magáénak kell lennem. Maga lehetett volna az egyetlen, a kiért becs­telenné tudtam volna lenni, olyanná aminőnek maga tart. De nem akarok az lenni. Inkább menekülök! Oda ahol biztos vagyok magától! Oda nem fog kö­vetni ! Inkább lemond rólam. Ugy-e lemond ? Hiszen maga olyan nagylelkű. Különben ne is kövessen. Os­tobaság lenne. Magáé az egész élet, nekem az egész életből ez az egy szerelem volt — ez se kell. Zoltán ur kétségbeesetten zokogott a ravatal mellett, melyen nyugodtan szinte mosolygó arczczal feküdt a szép halott. I amint ott állt mellette a férfi, mintha a lecsukott selymés pillák alól még egyszer kikandikáltak volna azok az azuros szemek, s a hideg ajkak is, mintha mosolyra nyíltak volna. — Hát sírunk barátom? Milyen édesen alszom ezzel a tudattal! . . . Hátha még utánam jönnél! . . . csengésű hanggal, hogy őt meghatottság nélkül hal gatni nem lehet. Bármikor felszólal, szónoklata elra­gad, de művészete tán sohasem i'agyogtatta tehetsé­gét fényesebben és lelkesedettsége talán sohasem vil- lanyozta fel annyira hallgatóságát, mint épen a mai napon. A közönség viharos tetszéssel fogadta a re­mek beszédet. Szónoklat előtt a dalárda a 1 Himnusz “-t utána pedig a „Szózat“-ot énekelte, Azután a renge­teg néptömeg ünnepi díszben, fáklyás zenével vonult végig a város főbb utczáin hazafias dalokat énekelve, méltóságteljesen, a legpéldásabb rendben. Másnap harangzúgás, mozsárlövés, s zeneszó üdvözölte a támadó hajnalt, egy uj ezredévnek haj­nalát. Reggel 8 órakor tartatott meg a képviselő-tes­tület diszgyülése, melynek egyetlen tárgy a honfog­lalás ezeréves emlékezetének megünneplése volt. A gyűlés lefolyása teljesen méltó volt az ünnep magas­ságához, a szónokok hü és ékes tolmácsai voltak an­nak az ünnepi hangulatnak, mely városunk közön­ségét is áthatja. A gyűlést dr. Schober László ügyvéd gondosan megalkotott szép lendületes beszéde fejezte be. Be­szédében különösen megkapó részlete az, hol azokat a szenvedéseket, azokat a veszélyeket ecseteli, me­lyek e nemzetet ezer éves életében érték s a hol igy folytatja: „Borongó szívvel látom sokszor a végenyé- mszet szélén, elcsigázva, elzsibbadva, ezer sebből vé- rezve, s mégis mindig uj erőre kél Mintha csak Csaba királyfi szelleme kisérné e nemzetet az élet utain, a kiről a népmonda azt re­géli, hogy midőn a hunok pusztulását látta, segítsé­gül hiván bűbájos anyját, tegzéből egy bűvös nyilat lőtt ki s a hol e nyíl hegyével a földbe fúródott ott megtalálta azt a csodaerejü növényt, a melynek ned­vétől a seb beheged, s az elesett harczos uj életre ébred. Sokszor éreztük mi is nemzeti életünkben e bűvös nyíl átsurranását és sokszor beheggesztette a mi sebeinket is az a csodálatos növény.“ Az elmúlt évezred eseményeinek ecsetelése után utal a jelenkor feladataira is. Az idők haladásával változnak a czélok, változnak a nemes fentartó erők is. „El fog kisérni bennünket Csaba királyfi szelleme az uj évezredben is, csak a csodatevő növény lesz mindig más és más. Lelkes éljenzések kisérték e gyönyörű beszé­det. Gyűlés után hálaadó istentisztelet volt minden templomban, az elöljáróság s társulatok testületileg jelentek meg. A templomban Bencze István apát-ple- bános lelkes hangú hazafias ünnepi beszédet mondott. Innét 1 Szentháromság térre vonult a menet, hol Né­meth József kiüti földmivelő szónokolt, s történelmi visszapillantásában logikusan egészséges gondolatme­nettel vázolta a lefolyt ezerév nagy eseményeit. Be­szédét meleg hazaszeretet lengte át. Utána Rátkay László beszélt még röviden. Ezt követte négy em­lékfa ültetése. Délután az egész város lakossága élén 200 tagból álló lovasbandériummal, Csefkó Ferencz elöljáró vezetése mellett kivonult a kis erdőbe, hol a népünnep megtartatott. Yolt itt ökörsütés, tréfás ver­senyek, s a szegények ingyen étel-italban részesül­tek. Este táncz zárta be az ünnepséget. A dunaföldvári izr. népiskola május 12-én ün­nepelt. Az iskolai ünnepet hálaadó istentisztelet előzte meg, mely után a tanulók a szépen feldíszített osz­tályba vánultak, hol az ünnepséget folytatták. Dr. Partos Sámuel rabbi, hazafias megnyitó beszédet mon- dntt, Engländer Ede és Kronberger Ignácz tanitók , alkalmi felolvasásokat tartottak, közben pedig a ta­nulók a „Himnuszát 1 „Szózat“-.ot énekelték, haza­fias költeményeket szavaltak, kik közül különösen ki­vált Schwarcz Rózsika értelmes s melegen átértett szavalatával. Majd az iskola udvarán emlékfát ültet­tek, s azután nemzeti lobogó alatt zeneszó mellett levonultak az alsó révbe, hol majálist tartottak. A tanulók ez alkalommal a hitközség vendégei voltak. M e z a r t h i n. Tolna, 1896. május 12-én. A tolnai izr. iskolában április hó 29-én tör­tént a milleniumi faültetés. A tanulók ünnepi díszben nagyszámú zászlóval vonultak az udvarra, hol a hét vezér emlékére 7 egyenlő nagyságú fa, és Ai*pád fe­jedelem emlékére egy nagyobb fa ültettetett el. Min­den fa az őt megillető nevét viselő táblával láttatott el. Jelen voll a hitközségi elöljáróságon és iskolaszé­ken kívül a szülők nagy része. Az ünnep jelentősé­gét Oberländer József tanitó fél óráig tartó beszédben fejtegette, mely beszéd oly hatást és érdeklődést keltett, hogy a május 10-én megtartott iskolai ünnep nagyon látogatottnak Ígérkezett. Az iskolai ünnepség május hó 10-én d. u. 2 órakor ünnepi isteni tisztelettel 3_ kezdődött. Az épület utczai részén újólag beszerzett nemzeti czimerrel ellátott lobogó lengett, az udvaron is több nemzeti szinü zászló volt. A tanítás 2 napig szünetelt, mert az iskola kiürittetett és nemzeti színbe öltöztették. Az összes fiuk és leányok nemzeti színnel díszített millenniumi emlékéremét tűztek ki, a leá­nyok pedig nemzeti szinü szalagot fontak hajukba. Mindez a kirándulás alkalmával elköltött ozsonával együtt a hitközség pénztárából fedeztetett. Már az isteni tisztelet alatt a tágas templom alig a jelenlevők negyedrészét fogadhatta be és a kissé később érke­zett városi képviselő-testület csak nehezen szorult be. Az iskolai ünnep 3 órakor az isteni tisztelet után kezdődött azonban a közönség részére felállított 80 szék egy pillanat alatt el volt foglalva, hogy az ősz szes férfiak és a nők java része künn akadt, minél­fogva ott kellett hagyni a termet, és a tágas udvarra kellett vonulni. Több százra menő intelligens közön­ség jelenlétében Taubner Adolf iskolaszéki elnök né­hány lelkes szóval megnyitotta az ünnepélyt mire a tanulók a Kölcsey Hymnuszt énekelték. Halotti csend uralkodott, midőn Oberländer József tanitó emelt szót, ki körülbelül 1 1/i óráig tartó elragadó beszédet mondott. E beszéd oly lelkesedést keltett, hogy vé­gével derék tanítónkat szűnni nemakaró éljenzésben részesítették. Ez volt az ünnepély fénypontja és amily izgatva várta mindenki a már ismert szónokot, oly lelkesedés kisérte befejezését. Ezután még mintegy 20 pontból álló műsor következett, melyet a 8 —10 éves kis gyermekek a leglelkesebb hazafiságtól át­hatva általános tetszés közt mondtak el, hogy ez ün­nepély kivetkőzött eredetiségéből és inkább népün­neppé változott. Négy órakor énekszóval, zászló ten­ger közepette, roppant tömegtől kisérve a Dunaparton levő sörházba történt kivonulás, hol a jól kiérdemlett ozsonna elköltése után a gyermekek este 7 óráig ze­neszó mellett tánczczal és játékkal mulattak. Ez alkalommal nem mulaszthatom el Kohn Sa­lamon hitközségi elnöknek és Taubner Adolf iskola- czéki elnöknek köszönetemet és elismerésemet nyilvá­nítani, kik sem költséget, sem pedig fáradságot nem kímélve, mindent elkövettek az ünnepélyt annak je­lentőségéhez és méltóságához képest minél fényesebbé tenni. B. M. Simontornya, 1896. május 9. Az ország többi iskolái között a helybeli zsidó iskola is megtartotta mai nap a millenniumi ünne­pélyt. Az ünnepély a templomban kezdődött, hol a vallási ájtatosságót a helybeli kántor Klein ur, egy a hazáért emelt fohászszal zárta be, megmutatta tehát, hoery Istent nem alázzuk le, ha házában a hazáról is megemlékezünk. Innen az iskolába mentünk, hol a tanítónak, Singer urnák bevezető beszéde után jött az ünnepnek nemcsak ünnepélyes megható, de mi legfőbb, tanulságos része; nem üres, nagyhangú, le­írásra számított frázisokban, melyet talán egy kis ki­választott jobb tanuló puffogtatott volna el, hanem az egész magyar történelem kitünőbb mozzanatainak a tanulók által tett előadása, melyben majdnem mind­annyian részt vettek, mi azt bizonyítja hogy e tan­tárgy nem csak valami parádé, hanem valódi tan­tárgy, bizonyítja továbbá, hogy e tantárgy nem egy pár hete, — a millenniumra számitott hatás vadá­szatból lett előrántva; hogy ez nemcsak egyszerű magolás, hanem az előadók érzik is, kivehető volt abból, hogy ha egyik másiknak egy perezre nem ju­tott eszébe a betanult szó — megakadás nélkül foly­tatta, s fényes kifejezésével helyettesítve azt. A for­radalom története is érintve lett, röviden, híven és ildomosán ; csakugyan lehetséges a haza szeretet gyű­lölet nélkül. Hogy mindannyian tökéletes, tiszta ma­gyarsággal. — természetes ez nem érdem, — hisz én is tisztán beszélek magyarul! de bizony ezt nem ro­vom fel érdememül, hisz ez mindegyikünknek anya­nyelve. Hogy hosszas ne legyek azzal zárom be so- "x’aimat, hogy őszintén Szerencset kivanhatunk Simon­tornya zsidó hitközségének tanítójához. Utóirat ké­pen : hogy soraimban a zsidó elnevezést nem téve­désből használtam izraelita helyett. Addig mig a rá- ezok ráczok voltak, a tótok tótok, az oláhok oláhok, mindannyian a hazának jó polgárai voltak, de mióta szerbek, szlávok, románok azóta? .... A jelen esetben is igy vagyok a zsidót Mózes vallásu magyarnak tekintem, de az izraelita név va­lami idegen népfaj nemzet eszméjét kelti fel bennem, melyet elkerülni óhajtok; szolgáljon tehát ez, ha kell, igazolásomul. S—t—a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom