Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-07-28 / 30. szám
1895. julius 28. I ___________________ (TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 3Ó. sz.) KÜ LÖNF ÉLÉK._____ — Kinevezés. Perez el Dezső m. kir, belügyminiszter Madarász Elemér vármegyei főjegyzőt Budapest székhelylyel anyakönyvi felügyelővé nevezte ki. Egyáltalán nem lep meg bennünket, hogy vármegyénk jeles főjegyzője az ország legelső s legnagyobb anyakönyvi kerületének felügyelője lett, mert hisz mi, kik őt annyi érek óta fáradhatlan szorgalmú, kitűnő tehetségű tisztviselőnek ismertük, teljes tudatában vagyunk annak, hogy jelen nagyfontosságu állásának ép oly lelkiismeretes szorgalommal felel meg, mint a minő kitűnő eredménynyel vezette vármegyénk ügyeit, őszinte örömmel gratulálunk tehát Madarász Elemér főjegyző urnák díszes állásához! — Wosinszky Mór szegzárd-belvárosi esperesplébános, a Zichy Jenő gróf által vezetett expedi- cziónak tagja, mint biztos forrásból értesülünk, augusztus hóban visszaérkezik Szegzárdra fáradtságos hosszú útjáról. — Rovancsolás. Tóth József p. ü. igazgatósági számvevőosztály főnöke az elmúlt héten a hőgyészi m. kir. adóhivatalnál rovancsolást ejtett meg, mely alkalommal miudent a legnagyobb rendben talált. — A mi anyakönyvi felügyelőnk. Sokan számítottak a pécsi kerületi anyakünyvvezetői felügyelői állásra s a sokféle kombináczióuak azonban most már P e r I z e 1 Dezső belügyminiszter véget vetett, a mennyiben Tolnamegye, Baranyamegye és Pécs város anyakönyvrezetői hivatalainak felügyelőjévé Bolgár Kálmán pécsi ügyvédet nevezte ki, a VII. fizetési osztályba 2400 frt fizetés és 600 frt utazási átalánynyal. Bolgár Kálmánt tehetséges, szorgalmas embernek mondják, a kik ismerik. — Magas vendége volt múlt pénteken nagys. Pécsy József tolnai prépost urnák. Eőtisz. Meszlényi Gyula szatmári püspök ő méltósága ugyanis Duna- földvárról jövet Tolnán pihenőt tartott s meglátogatta az egyházi férfiak egyik legszeretetreméltóbb tagját, kinek vendégszerető asztalánál az ebéden részt venni kegyeskedett. A jobbnál-jobb ételek daczára, ő méltósága nem kivánt egyebet, mint túrós-tésztát, melyet a figyelmes házigazda legott az asztalra állíttatott. Délután Nádasdra, indult Meszlényi kíséretével, hogy kedves barátját, megyés püspökünket meglátogassa. — Ág. ev. egyházmegye közgyűlése. A tolna- bar anya-somogyi ág. ev. egy házmegye f. hó 18-án Gyünkön tartotta meg ez évi rendes közgyűlését Bauer Adolf főesperes és N á d o s s y Kálmán kir. tanácsos, egyházmegyei felügyelő kettős elnöklete alatt. A közgyűlésre igen szép számmal jelentek meg, melyet istentisztelet előzött meg. A megnyitó-beszédet Nádossy Kálmán tartotta. A közgyűlés a nagyszabású beszédet tetszéssel fogadta és az elnököt lelkesen megéljenezte. Azután elhatározták, hogy köszönő iratot intéznek Tolnavármegye törvény- hatósági bizottságához, melyben hálás köszönetét mondanak 50,000 frtos alapítványáért. A megüresedett alesperesi széket Támer Jánossal töltötték be, kit IS á n t h a Károly vezetése alatt egy küldöttség hivott meg a közgyűlésbe, ki nyomban megtartá székfoglaló beszédét és letette a hivatalos esküt. Bauer Adolf főesperes egyrészről megköszönte az alesperesi székről lelépett GuggenbergerJ ános lelkiismeretes munkásságát, másrészről pedig melegen üdvözölte az uj esperest. A főjegyzői hivatalra megválasztották : W i e s- ner Bálintot, aljegyzőnek pedig Beck Henriket. Az augusztus 13-án és következő napjain Nagy- Kanizsán tartandó kerületi közgyűlésre Karsay püspök meghívójának tárgyalása alkalmára képvise- lőkül megválasztattak: Bauer, Adolf, Nádossy j Kálmán, 'fámér János, Sántha Károly, Kurcz Vilmos, Gyalog István, E ö r d ű s János, P e s t h y Elek, Viesne* Bálint, Gráf Elemér, Guggen- berger János, Tompa Károly, Beck Henrik. Bauer Adolf főesperes megtette évi jelentését, melyben főleg az egyházpolitikai és a zsinati törvényekkel foglalkozott. A közgyűlés az egyházpolitikai törvények életbeléptetése esetére a követendő magatartásról határozatot nem hozott s ezt — úgy látszik — a kerületi közgyűlésnek tartotta fenn. Az iskolai és pénzügyi nagy bizottság jelentésének tárgyalásánál Láng Frigyes dr. iskolai felügyelő lelkes felhívására a tanárok fizetését 1500, illetőleg 1600 írtra felemelték. Ezért bizonyára elismerés és dicséret illeti meg az indítványozót, mint a közgyűlést, mely az indítványt elfogadta. A népiskolai ügyek tárgyalásánál örvendetesen vették tudomásul, hogy a népiskolákban a magyar nyelv, a magyar beszéd tanítása szépen j halad előre. A jövő közgyűlés helyéül Külesdjelel- tetett ki. A közgyűlést társasebéd követte, melyen 1 szebbnél-szebb tósztok hangzottak el. Hány országgyűlési kéviselö-választó van vármegyénkben? Számot adtunk már arról, hogy a központi választó-kerületben hány szavazattal biró polgár van. Miután pedig a most összeírt választók vannak hivatva a jövő évben megtartandó általános választások alkalmával a szavazó urnához járulni, ennnélfogva érdekesnek tartjuk a többi választó-kerületben szavazattal biró polgárok számát az alábbi összeállításban közölni. Van pedig a paksi választókerületben: Pakson 500, Dunafüldváron 670, Kömlődün 121, Madocsán 131, Bölcskén 171, Gerjenben 51, D.-Szt-Gyürgyün 171, Német-Keéren 88, Gyürkünyben 169, Bikácson 52, Tápén 4 vá- lesztó, vagyis összesen: 2137. A bonyhádi választókerületben: Bonyhádon 539, Mőcsény 44, Grábócz 47, Palatincza 3, ISzálka 75, Czikó 113, Nagy-Mányok 107, Váralja 88, Győré 98, Kis-Má- nyok 49, Máza 47, Závod 80, Kis-Vejke 64, Mucsfa 86, Lengyel 45, Izmény 107, Alsó-Nána 114, Mórágy 128, Apátlii 62, Nagy-Vejke 47, Apar 79, Börzsöny 41, Majos 120, Hant 41, Ladomány 15, Düri-Patlan 18, Belacz 34, Kakasd 96, Zomba 158, Tevel 163, Kovácsi 15, Varasd 59, Kis-Dorogh 77 és Tabód 9 választóval, összesen 2870. — A pin- czehelyi választókerületben: Tamási 441, Simontornya 174, Hogy ész 246, Pinczehely 236, Miszla 140, G.-Belecska 52, Hidegkút 54, Szárazd 62, P.-Fürgéd 4, Szemcse-Csehi 6, N.-Szokoly 261, F.-Nyék 111, Tót-Keszi 141, Felső-Iregh 257, Kisszékely 88, Nagy-Székely 248, Némedi 55, Szakály 150, Regöly 207, Ozora 204, Majsa 20, vagyis üsz- szesen: 3158. Akölesdi választókerületben: Gyünk 231, Külesd 186, Nagy-Dorogh 193, Szaka- dátli 62, K.-Tormás 93, Udvari 77, Varsád 109,. Uzd-Borjád 14, Sár-Szt-Lőrincz 150, Pálfa 111, Nagy-Kajdacs 94, Gindli-Család 28, Kis-Kajdacs 2, Fadd 204, Medina 99, Szedres 6, Murga 15, Diós- Berény 77, Kéty 114, Kalaznó 92, Mucsi 133, F.-Nána 141, összesen 2240. — A sz a k csi választókerületben: Szakcs 316, Uj-Dombovár 59, O-Dombovár 208, Döbrököz 235, Gyula-Jován- cza 253, Tengőd 133, Értény 163, Tót-Keér 29, Bedegli 79, Paári 62, Kánya 81, Szántó 162, Kónyi 199, Lápafő 39, Várong 35, Nak 82, Kocsola 159, Duzs 31, O-Kurd 108, Osibrák 52, összesen tehát: 2387. — A központi kerületben pedig 2871. így a vármegye 6 választókerületében az összes választók száma: 15.672. — Biróválasztás Decsen. Nem csekély izgalom között ment folyó hó 22-én végbe Decsen a bíróvá- l lasztás. A választást N u n k o v i c h Ferencz, a központi járás főszolgabirája tapintatosan vezette s neki ' is köszönhető, hogy zavargás nem történt. A bírói székre a következük jeleltettek : K ö n c z ü 1 János helyettes biró, Balázs István és Mester János. A választás felkiáltással történvén, a megjelent választók egyre Balázs István nevét hangoztatták, ki azonban semmi áron sem akart a bírói székbe bele ülni s igy Künczöl János volt helyettes biró lett megválasztva.- Egy kúriai döntvény. A királyi kúria polgári osztálya e heten teljes tanácsülésben kimondotta, hogy a húsz írton alóli követelések a községi bíráskodás hatáskörébe tartoznak még akkor is, midőn kereskedelmi ügyletből erednek. — Postamesternői kinevezés. A pécsi posta igazgatóság kerületébe tartozó Kónyi tolnamegyei községbe Szabó Ilona neveztetett ki postamester- nőnek. — A tolnai csónakosok kirándulása. Múlt szombaton (20-án) reggel nyolez órakor — az előre meghatározott terv szerint — a tolnai regatta-társaság ismét vig kirándulást rendezett. Vig azért volt, mert 1 a vigalomhoz szükséges eszközük mind rendelkezésre állottak s zenében, ételekben és italokban nem volt ! hiány. A kirándulás helyéül Taplós tűzetett ki, hol tornázás, versenyfutás, játék s más szórakoztató mulatságok után vig lakoma következett. Este aztán muzsikaszó mellett hazatért a körülbelül 30 tagból O álló társaság s útját a „Fekete Sas£<-hoz czimzett vendéglőnek vette, hol reggelig tartó kedélyesség és táricz fejlődött. A házigazda és meczenás szerepét természetesen ezúttal is Rosmayer Ferencz ur viselte, ki nélkül Tolna — talán nem is volna Tolna! — Ügyvédi irodába, vagy bárminő más irodába egy a hatodik polgári iskolai osztályt jelesen végzett szép irásu fiatal ember, kit mint teljesen gyámol nélkül maradt arva gyermeket ajánlunk a uemesszivü emberbaták figyelmébe. Az illetőről felvilágosítást nyújt a szerkesztőség vagy kiadóhivatal.- Peronoszpora. Mint faddi levelezőnk Írja. az | ottani homoki szőlőkben is oly nagy mértékben lépett föl, hogy a termést megsemmisítéssel fenyegeti a mennyiben a levelek lehullanak s igy a nap hevének kitett szolofürtük elszáradva, leesnek. A peronoszpora mellett még a züldrothadás is föllépett. — Uj tűzoltóság. Bátán Purth Adolf jegyző kezdeményezésére megalakult az önkéntes tüzoltó- testület, melynek kiképeztetése most folyik. A testület élén Szalczer Sándor plébános mint elnök és Purth Adolf, jegyző, mint főparancsnok állnak, kiknek erélylyel párosult, ismert buzgósága a testület felvi- rágozását biztosítja. Az ezredéves kiállítás látogatását a báta- széki iparosok oly módon könnyítik meg maguknak, hogy Janosits Károly indítványára szövetkezetei alakítottak, melynek minden tagja köteles hetenkint egy általa választott összeget az ipartestületi pénztárnoknál lefizetni, mely összeg külön könyveltetik, de egy összegben van a postatakarékpénztárban elhelyezve. Uv módon apránkint gyűjtik össze a kiállítás látogatására szükséges költséget. — Eljegyzés. Kászonyi Mihály, a paksi áll. polgári iskola derék igazgatója eljegyezte Zalaegerszegen U dv ardy Fanny kisasszonyt, Udvardy Ig- nácz zalaegerszegi polgári és közép kereskedelmi iskolai igazgató s a „Zalamegye“ szerkesztőtulajdonosának kedves leányát. Tartós boldogságot kívánunk az ifjú jegyespárnak. Zártkörű tánczmulatság. A „Tolnamegyei községi és körjegyzők egyesülete“ folyó évi augusz. tus hó 3-án Zombán, gróf Pejacsevics László parkjában zártkörű tánczmulatságot tart, melynek tiszta jövedelme a tolnamegyei községi és körjegyzők által létesítendő „'Országos község-jegyzői árvaház“ javára fordittatik. Belépti-dij : személyjegy 1 frt, családjegy 2 frt 50 kr. Kezdete délután 5 órakor. Felülfízetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Szállásról, ételről és italról, úgy kedvezőtlen idő esetén fedett laelyiségről gondoskodva van. Tanítói jubileum. E hó 24-én tartotta meg Lambert Ede tolnai tanító tanítóskodásának 25 éves jubileumát. A jubiláns tisztelői és barátai számára estélyt adott, melyen lelkes óvaciókban nem volt hiány. — A megszökött intézet. Baján valamely világcsaló nő nem régiben úri leánykák számára iskolát nyitott, de vállalata rövid fenállás után csúfos véget ért. Ezt egy odavaló, 9 éves csacska kis leány ekkép beszélte el: „Baján voll; egy intézet és sok-sok leány járt hozzá iskolába. De aztán fölment az intézet Pestre és mikor megjött: akkor babát kapott és megszökött.“ — Garay Ferencz zenekarát újból jó erőkkel szervezte, mivel a múlt héten többen távoztak a a zenekartól és pedig anélkül, hogy az előlegeket, Garay nak megfizették volna. Alázattal kéri a nagyérdemű közönség pártfogását. — Tanító választás. A bátaszéki községi iskolánál Kresz János elhalálozása folytán megüresedett tanítói állomásra Szám József puszta-lajvéri, ennek állására pedig Kalamár Gyula hosszu-hetényi tanító választatott meg. — Tűzoltó szaktanfolyam. A bndapesti önkéntes tüzoltó-testület julius 23-ától augusztus 14-ig terjedő tüzoltó-szaktanfolyamot rendez, melyre a bátaszéki tüzoltó-testület Bajomi Vilmos alparancsnokot küldte ki. — A Tolnán állomásozó dsidás osztály f. hó 25-én az állomását elhagyta s 3 menetben az ezred összpontosításhoz Székesfehérvárra indul. A visszatérés szeptember hó végefelé fog történni. — Fogspeczialista. Mint értesülünk, Schneid Richard ^fogspeczialista a napokban hosszabb időre Szegzárdra érkezik. Megvadult lovak. Szokody György némedi vagyonos polgár f. hó 19-én este a szántásból jött Jjaza, fiatal erős csikói megbokrosodtak s a kocsit összetörve az utón Vicza Erzse nevű juhász leányt elgázoltak, kinek is könnyű sérülésen kívül más baja nem lett. A gazda a kocsi megmaradt részén vonszol- tatta magát, mig egyszer csak a csikók az útról letérve az árokba ugrottak, hol is az egyik csikó lába térdben ketté tört, melyet azután le is bunkóztak. — Tüzeset volt csütörtökön (25-én) Tolnán, hol Juhász J. napszámos háza lett a lángok martaléka. Tolnán — hála az isteni gondviselésnek — már régen nem pusztított tűzvész, azért a derék tűzoltók ez alkalommal mégis oly ügyességet és gyakorlottságot tanúsítottak, mintha mindennapi munkát végeznének s csakis az ő fáradozásuknak köszönhető, hogy ezen száritó hőségben a pusztító elem tova nem terjedt. Elismerésre méltó Szászy Frigyes volt bírónak áldozat- készsége is, ki éppen misén volt, mikor félrevert harangok kongása riasztotta fül a közönséget. A rémhír hallatára Szászy hazasietett s néhány perez múlva már nagy hordó vizet szállított a veszély színhelyére. A tűz oka eddig még ismeretlen. — Tüzeset. K i s Alajosné nagyszokolyi lakos háza az elmúlt napokban leégett. A ház 656 forint erejéig biztosítva volt. A felsőireghi csendőrságnek tudomására jutott az eset s titokban kezdett puha- tolódzni, hogy nem-e gyújtogatás esete forog fenn | A fáradozásnak meg is lett az eredménye, a menynyiben sikerült megállapítani, hogy a házat maga a tulajdonos gyújtotta fel, hogy a leégett s magasra biztosított házért nyerendő 656 frtot zsebrevághassa. Terve azonban nem sikerült, most a tamásii járás- bíróság börtönében siratja házát, meg szabadságát.- A költözködő czigányok. Mintegy hat éve már annak, hogy a Duna erdejében húsz családból 'álló oláh-czigány teknőváj ássál foglalkozva tartotta fenn magát. Azonban elfogyott a szükséges anyag, s / távozniok kellett. A napokban jól bepálinkázva, da- nolva vonultak keresztül a városon s mentek Veszprém- megyébe, hogy az ottlakókat boldogítsák.