Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-24 / 12. szám
1895. márczlus 24. 3 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (12. sz.) 16. kerület. Pmczehely (Görbű községgel, Al- Gyánt, Fel-Gyánt és Sárállás pusztákkal), 3.618 1., Zsigmond Gyula jegyző. 17. kerület. Regöly (Bogaras, Kis-Tava, Al- Maisa és Fel-Maisa pusztákkal), 3.151 1., Kerbolt István jegyző. 18. kerület. Szakaly (Ürgevár és Tárkány pusztákkal), 2.073 1., Csukly Ignácz jegyző. 19. kerület. Szakos (Szakcs-Major, Uj-Major és Cser-Major pusztákkal), 3.647 1., Horváth László jegyző. 20. kerület. Szántó, 1.718 1., Szabó Mihály jegyző. 21. kerület. Tamási (Adorján, Csallányos, Dorog, Fornád, Kecsege, Yadkert, Kis-Dád, Martincza, Mik- lósvár, Ráczvülgy, Szemcse és Szemcsei-Szőllő pusztákkal), 6.155 1., Hesz Pál jegyző, helyettes Scherer Gyula aljegyző. 22. kerület. Tengőd, 1.282 1., Bekő Elek jegyző. 23. kerület. Tót-keszi (Keszi, Mohar-Telek, Uj- Major és Zsigmond pusztákkal), 2.139 1., Fekete József jegyző. Egy kérdés, mely mindég uj marad. Vagyis a fővárosi sajtó nagylelkű válveregetése. Mennyi előitélet s elfogultság. Mennyi kisszerüség a felfogásban a fő vidéki sajtó iránt. Becsülésről szó sincs, csak arról, hogy kegyeskednek bennünket is létezőknek tekinteni. A vidéki sajtót vidéki kotteriák orgánumának tartják. Nem kegyesek azt a nézetet vallani, hogy a vidéki sajtó a vidéki kultúrának fokmérője. A vidéki sajtó a vidékre szól és a vidéket képviseli. A vidéki sajtó a vidék viszonyainak hű. kifejezője, tanácsadója, felvilágositója, szóval barátja jó .és rossz napokban. Szerénytelenek vagyunk azt hinni, hogy a mi vidékünk viszonyait mi ismerjük legjobban. S jelenhetnek meg szebben, gondolatokban gazdagabban a központi orgánumokban czikkek, de első helyen mégis csak mi vagyunk hivatva vidéki bajainkat ismerni, róluk véleményünket elmondani és a bajok orvoslására rámutatni. Es talán ezt találják olyan kicsinyes feladatnak, hogy a vidéki sajtó orgánumokat csupán kegyteljes válveregetéssel tudják kisérni. Szerencsére van Magyarországnak a Deák Ferencz által használt értelemben egy igazán provi- dencziális férfia, a ki a fővárosi sajtó persifláló guny- ját épenséggel nem követi. Szilágyi Dezső ez a férfiú, a ki a vidéki hirlapirodalom fejlődését fontosnak tartja és a ki ennek nagyobb méretű izmosodására is súlyt fektet. És azt ne feledje el senki, hogy a vidéki sajtó sorsa nem csupán azoké, a kik adminisztrálják, hanem azé a közönségé, melynek érdekeit szükebb körökben éppen azzal a hatással és fontossággal kell képviselnie. A permissza az: a hol van erős közvélemény, ott okvetlenül erős a sajtó; viszont: a hol van erős, életrevaló sajtó, ott bizonnyal életerős a közvélemény is. Az ilyen szentencziák kimondása igen könnyű és általánosan tudott dolog, hanem ezt nem tudják és szeretik elfeledni — mert hiszen tudni tudja mindenki — kegy ff közvélemény lassan jege- czedik, a szintén megnyilatkozó közvélemény hatásában lehet lelkesítő, hiszen a szalmaláng is kevés ideig messze vidéket világit be, de ez a közvélemény nem az, mely a közügyeket táplálja. A közélet különböző terein működő férfiaknak önzetlen tömörülése lassú folyamat, ez az amalgamizáczió óvatos, mert czélja az igazság és nem pártérdek, vagy pajtáskodás. És erre kell a közvéleménynek sajtó orgánum. Egy gyakorlati nyilvános szerv, mert a közvélemény mindenütt, igy a vidéki érdekek terén is csak gyakorlati czélokkal szemben formálódhat. Mindezekért a vidéki közvéleménynek fontos szerepet kell látni azon hivatás teljesítésében, a mire a vidéki sajtó törekszik. Félre azzal a kegy telj es válveregetéssel, melyet az erőtleneknek, a gyámoltalanoknak, az ő szeműkben sokszor komikus vidéki sajtócskának osztogat a hatalmas fő- és székvárosi hírlapi reklám-vásár. Kétségtelen, városunk az ő nagyaráuyu fejlődését csak úgy éri el, ha a mi lokális érdekeink köré mindenki önzetlen érdeklődéssel és munkaszeretettel, nemes becsvágygyal tömörül. Ez az önzetleség azonban munkaszeretetei, egyéni megbízhatóságot és becsvágyat kíván. Hogy ez nincs meg, abban I legyünk igazságosak — az élet túlfeszített igényeiben van az ok, mert minden ember egész munkabírását kénytelen a saját megélhetésére lekötni; de azért a közügyekkel való törődésnek mégis csak nagyobbnak kell lenni és ezt a sajtó utján és sajtó által kell ki- küzdeni. Minden közügy a sajtó rostáján alakuljon át faktummá, ennek a rostáján tisztuljon meg. — .Ahol elevenen pezseg a közélet, ott élet van a sajtó ereiben is. Mert az életerős pezsgő közélet éberségben tartja. Szerencsére sokan tudják és még nagyobb szerencsére sokan belátják, hogy a vidéki sajtó erei egy nagy szivnek: a közvéleménynek meg-megdobbanása utján nyerik a vért, az életet. MEGYEI IRODALMI CSARNOK. A hazáért mindent. 17) Irta: Aggteleki (Ullein) Ferencz. (Folytatás.) Egy báli hangulat. Eseményünk idejében, — az úgy nevezett régi jó időkben, — hiresek voltak a megyei bálok. Itt volt a megyei hatalmasságok találkája. És ezen jó urak nagy fényt tudtak kifejteni. Akkor még nem volt olyan drága az élet, a megélhetés nem volt oly nagy feladat, mint napjainkban, a midőn az élni tudó és élni merő ember, a hősiesség magaslatára emelkedik ! Napjainkban a megélhetés a középszerűnél több értelmi képességet, nagy lélekerőt és majdnem ember- feletti szorgalmat és testi erőt és takarékosságot tételez fel. Hozzá kell tennem, hogy a becsületes megélhetés. Mert éppen azon körülmény teszi az életet oly nehézzé, hogy az emberiségnek egy tekintélyes része a jóhiszemüek és gyengébbek megkárosításával tartja fenn magát. A sz .............i megyeháza is díszesebb ruhába öl tözött ezen alkalommal. Az egész épület külseje tisztára volt meszelve, — a bejárat keleti növényekkel diszitve, a hajdúk dísz-ruhájukba bujtatva s mint a betyárok nevezték őket: a vármegyének e kopói emelték a külső fényt. Szép válogatott szálas fiuk voltak. A teszes, testhez álló zsinoros nadrág előnyösen emelte ki a test idomait. A félvállra vetett mente daliássá tette az alakot. A magas, kékbe játszó tollas csákó, a hegyesre kikent bajusz, az átszűrő . tekintet és a csörömpölő kard, — mindez, az ő összhangjában, maga a tekintély, allegorikus alakban. A tánezterem egy téli kerthez hasonlít, ahol a felhevült tánezosokat hűvös árnyék csalogatja. Hatalmas tükrök borították a falakat s ezeket előnyösen emelte ki a zöld lomb-füzér, mely teljesen elfödte a falakat úgy, hogy az erdő benyomását gyakorolta a szemlélőre. Csak egy kis légáramlat és madárdal kellett volna, hogy az ember azt higyje, miszerint erdőben van. A falak ezen egyszerűségének nyílt ellentétéül ölelték körül a termet a drága pamlagok. A csillárok is kifogástalanul szépek voltak. Kellemes látványnyal szolgált, a mint a gyertyaerdők a tükrökben megszáz- szorosodtak! Csak azok a szép szemek ragyoghattak szebben! A tulajdonkénem fényt azonban sem a külseje, sem a belseje nem adta az épületnek. Ez inkább kellemes nyugpontul szolgált ama szemet kápráztató pompa közepeit, melynek egyszerű keretéül szolgált. Ki tudná leírni azon ama drága ruhák szépségét, a melyekkel végigseperték a vármegye padlóit, ama • kis országot érő kincset, melyek a füleken, nyakon, kezeken, a hajdan és a férfiruhák ökölnyi gombjaiba volt befektetve I! Azt csak látni kellett s azután betakarni szemet, hogy meg ne vakuljon! S mily ellentéte mindez, a belső életnek, — a kedélynek! Ez a szép társaság fényben úszik, azt hinnők, hogy a jó kedv is pezseg a szivekben, — pedig mily temetői hangulat! Alig látunk egy mosolygó arezot! Oly nyomott, oly rendkívüli a hangulat! Mintha az egész társaság kedélyét egy és ugyanazon kéz szabályozná. Az ajak nem mosolyog, — a szem nem könnyezik — egy érzelem-zavar, a melynek nincs neve, egy középpont a kitörő lelkesedés és a lesújtó fájdalom közt! Nem mér senki nevetni és nem tud senki sírni! Hiába kutatod az arezok kifejezését, egy elfojtott indulatot olvashatsz csak le róla; de nem fogod lében, de hatalma mégsem terjedt ki annyira, mint akár a rómaiaknál, akár a germánoknál. A keleti általános szokás ellenére őseinknél az egynejüség dívott, mire Béla király névtelen jegyzője kiváló súlyt fektet s ennek alapján írja róluk, hogy: nem voltak paráznák, hanem mindenkinek csak egy felesége volt és Marót fejedelmet többnejüség miatt nevezték el Mén-Marótnak. A feleség-féle ősrégi szó világosan a nő egyenlő-joguságára enged következtetnünk. Az özvegy nő újból nemzetsége hatalma alá jutott s újabb házasságra' volt kényszeríthető, de ez a személyes szabadságot korlátozó kényszer Sz.-István törvénye következtében megszűnt. Eme kifejezések : öregbik, középső, kisebbik uram, melyekkel a magyar pórnő férje testvéreit a haza sok vidékén máig is meg szokta tisztelni, a vagyon osztatlan állapotában, a közös gazdálkodásban lelik magyarázatukat. A házi fegyelmet a családfő gyakorolta; a nemzetségek vitás ügyében pedig a törzsfőnökök Ítélkeztek s a törzsgyülések eredetileg törvénykezési és közigazgatási hatáskörrel is birtak. A törzseknek egységes nemzetté való alakulása után azonban az igazságszolgáltatásra két nagy biró volt rendelve, kiknek Ítéletétől a népgyüléshez történhetett feleb- bezés. A kulturtörténészek nagyra vannak a régi római törvényekkel s azzal az előhaladt s felvilágo- sodott szellemmel, mely bennük nyilvánul. Es ime az imént előadottakból kiderül, hogy a nő hasonlíthatatlanul tiszteltebb s előny ösb állásban részesültaz ősmagyaroknál, mintsem a minőt számára a római törvények biztosítottak. Mennyire elüt a római nő rabszolgai helyzete a magyar nő egyenlőjoguságával szemben ! S ezek a kifejlett családi s magánjogi viszonyok okozták egyrészt, hogy a magyar fensőség alá jutott népek könnyen megváltak addigi joggyakorlatuktól s hogy nem teltek századok az egységes törvénykezés létesithetéséig; másrészt egy-istenimádásá- val s egy-nejüségével a magyar nemzet a valódi pogány népeknél közelebb állván a kereszténység szelleméhez, ennek elfogadása a nemzet kebelében itt-ott felmerült ellenállás mellett sem ütközött annyi nehézségbe, mint akár a latin, akár az egyes germán népeknél. A magyarok, a nomád népek módjára, a halászat, vadászat és baromtenyésztésből éltek és ruházatukat jobbára az elejtett vadak bőréből készítették. Mint abban a korban más népek is, úgy a magyarok is nemtelennek tartották a munkát és csupán a hadviselést találták magukhoz illő foglalkozásnak. Uj hazájokban is azért vonultak leginkább sik vidékekre, mert ezek a baromtenyésztésre alkalmasabbnak kínálkoztak. Hogy mily óriási mértékben űzhették kiváltképen a lótenyésztést, az abból a körülményből következtethető, hogy az országnak a fejedelmek korában 300,000-nyi lovas hadserege vala. Egyik fő-jövedelmi forrásukat még a letelepedés utáni is a hadjáratok alkalmával szerzett hadizsákmány képez®. Más jövedelmi forrásul szolgáltak a különböző népektől nyert évi adók. Német-, Orosz-, Olasz-, Görögország nagy összegekkel váltották meg a békét. Ehhez járultak még az ajándékok, váltságdíjak és hadisarezok. De a magyaroknak uj hazájuk határairól okvetlenül el kellett volna pusztulniok, ha kereszténység elfogadásával munkás életmódhoz nem szoktat- tatnak, mert a szomszéd népek a magyarok zsarolásait állandóan el nem tűrték volna. S e tekintetben az egyház lépett fel közvetítőül. A pápa a többi közt erélyesen sürgette, . hogy a magyarok rabszolgáikat vagy bocsássák el, vagy használják legalább földmivelésre. S e körülmény teszi érthetővé, hogy Sz.-István uralkodásainak első éveiben a föld- és szöllőmivelés a magyarok közt már virágzott, miként erről szent királyunk oklevelei is tanúskodnak. így a pannonhalmi benczés-kolostor alapitó-levelében olvassuk, hogy István Somogymegye gabona- és szőlőtizedét a Sz.-mártoni apátságnak adományozta, mig 1009. évben a Veszprém vidékén fekvő községek rétéi, szántóföldjei és szöl- leinek dézsmáját az általa akkortájt alapitott veszprémi püspöknek ajánlotta fel. A kézműipar a bevándorlás korszakában és még később is csaknem kizárólagosan a ruházat, aztán a legszükségesebb háziszerek, fegyverek s némi ékszerek készitésére szoi’itkozott. A vászonnemüeket, miként a germánoknál, úgy a magyaroknál is a nők szőtték. A vadászat nemcsak az élelmet, hanem a ruházathoz szükséges anyagot is szolgáltatta őseinknek. Legkedveltebb ruhadarabjuk a testhez illő, g dolmány fölé vetett, bőrrel bélelt és prémmel diszi tett suba volt. Öltönyeiket általában nyuszttal és mái
