Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-03 / 9. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (9. sz.) 1895. márczius 3. mezei munkával keresi kenyerét a saját földjén, vagy pedig a másén, mint bérlő, gazdatiszt, feles, cseléd, arató vagy napszámos. Még a városok lakosai is, különösen a kisiparosok mellékesen földmiveléssel foglalkoznak, az alföldön tanyát vesznek, nálunk szőlőt, gyümölcsöst, kertet, kaszálót. Kitűnő földje hazánknak nagy terméseket ad s ezzel táplálja a kereskedést. Politikailag a kié a föld, azé az ország, s mig a föld tulajdona a magyarok kezén volt, nem kellett félteni nemzetünket, hogy a magyarság etnográfiai határaira szorittatik vissza, hol nyelvi egysége szintén szaggatott és tarkázott, német, tót, oláh és szerb szigetekkel vegyes; de most, hogy évről-évre veszti ingatlan tulajdonát, jövője bizonytalanná válik. Mindenütt a világon a földesur és a paraszt- gazda a legkonservativebb néposztály, csak nálunk nem az, mert a liberális gazdasági politika által földjével együtt mozgósittatott. Más országokban a mezőgazdák a legfüggetlenebbek, nálunk a legnagyobb mértékben függők a politikai és pénzügyi hatóságoktól, valamint a vidéki pénzintézetektől, terménykereskedőktől és regále-bérlőktől. Egyebütt erkölcsi épségben és testi erőben, egészségben kitűnők s az államfentartó elemei, a hadsereg dísze : Magyarországon a tisztikarból kirekesztve, az ezredekben a legalsó szolgálatra szorítva, az állam által adókkal túlterhelve és az üzérek és vállalkozók kiaknázásának áldozatul dobva, a földmiveléssel foglalkozó úri és paraszt osztály egyaránt erőbeli és erkölcsi fogyatkozást mutat. Kivételt néhány alföldi és dunántúli gazdag vármegye képez csak, hol a nép szaporodik és gyarapszik. Általában véve oly rossz dolga van, hogy az ur hivatalt keres, a pór pedig kivándorol a városokba, Amerikába, Romániába, Szlavóniába, beáll a vasutakhoz, gyárakhoz, ut, gát vagy csatorna építéshez napszámosnak vagy cselédnek s otthagyja születése, neveltetése helyét, a földet pedig eladja, az ur a tőkésnek s a paraszt az uzsorásnak. Történik pedig mindez a földesúri parlament sze- meláttára és intézkedései folytán. Ez csodálatos és mesr- foghatatlan lenne, ha korrupczió nem volna és bürok- ráczia. De a bürokratikus gépezet volna elég a kiakná- zási politika sikerére, ha a szövetkezet fel nem használná a korrupcziút. Bankárok, képviselők, ujságirók és vállalkozók közkereseti társasága a parlamentben és a sajtóban régen folytatja már a hadjáratot a magyar nagy-, közép és kisbirtokosok ellen, az üzleti érdekkörökbe kevert s igazgatóságba beültetett képviselők segítségével. így vált csak lehetségessé, hogy a magyar képviselőház többsége következetesen antiagrarius politikát folytat. Például, mikor a búza ára Budapesten 7 forints vidéken kis mennyiségben a paraszttól véve 6 frt, sőt annál is kevesebb; akkor a magyar országgyűlés bebo csátja versenyre az orosz és oláh búzát, sőt utóbbit a malmok számára őrlésre egész vámmentessé teszi. Ez persze, hogy szabad kereskedés. Vagy pedig a valutában elfogad oly relácziót, mely az ázsió szerint, ha a rendezés sikerül s az adók arányban fizettetnek, hat 2 . __________________ sz ázalék adóemelést vonand maga után, mert a ki most fizet száz forintot papírban, azután aranyban az hat forint értékkel többet fizetend. A községi adóterhek elviselhetetlenek, az állam intézkedései folytán még mindig nőnek, de a községi adók reformját és az állami adókhoz arányosítását kérni hiába való törekvés. Lehet-e ez ellen valamit tenni? Ha magyar mezőgazdák politikai öntudatra ébrednek s összetartanak, lehetne, Most ugv vannak, mint a szárazságban elfony- nyadt növény, vagy a hőségben eltikkadt állatok : erőtlenek. Az érdekeikkel ellenkező politika elsenyvesztette az egész osztályt egyes szerencsésebbek kivételével, kiket nagy vagyon, vagy egyéni iparkodás, a kedvezőtlen viszonyok daczára a hátramaradástól megóvott. De ha igy megy tovább az általános hanyatlás a költségek és a tiszta jövedelem közötti aránytalanság mindig válsá gosabbá teszik a földbirtokosok helyzetét s lassan egymásután elszegényednek s majd elpusztulnak. Nem lévén képesek a drágább és intenzivabb gazdálkodásra, a versenyt ki nem állják s birtokaiktól megválni kénytelenék. Mások több erővel lépnek helyükbe s ezek jobban boldogulnak, de a tönkrement existencziák maguknak és a társadalomnak terhére esnek. így fejlődnek az ag- rársocziálizmus és az úri proletárság szemünk láttára. Adóreform, agrárius bank, mezőgazdasági szövetkezetek, községi magtárak stb. ily hangzatos és valóban égető szükséget pótló javítások hirdetésétől visszhangzik az ország. Hogy Árvában mindez megvalósulhat-e, azt várni legalább is kétséges. / Hisz ezek szükséges volta nem uj dolog. Évtizedek óta hangoztatják a közvélemény, a sajtó és a gazdák, hogy adóreformra, nemzeti bankra és a földmive- lés emelése czéljából hasznos és üdvös intézkedésekre, mily elodázhatlan szüksége van hazánknak. Hiába! Nem volt a hatalmat kezelőknek érzékük sem a nép millióinak és a gazdaközönség a legméltá- nyosabb s életfeltételét képező panaszai iránt. Igaz, hogy 1875—1885-ben megcsinálták az uj katasztert és a megállapított tiszta jövedelem után kivetett 25 százalék föladót, — ‘30 százalék pótadót, - 20—25 százalék községi adót, házadót, megyei pótadót, személykereseti adót, tőke-kamat adót, szeszgyártási adót, ebadót, kórházi építési adót, betegápolási,- jegyzői-, tiszti nyugdíj, katona beszállásolási, hadmentességi, erdő, tiszti, monográfiái, kolera ellen védekezési, közművelődési, erdőrendezési, gyógykezelési adót, tolonczo- lási adót, szegényadót, fegyveradót, ipariskolai, párbéri, tanitó fizetési dijat és az Isten tudja még hányféle czim alá foglalt adót, mit fölsorolni sem képes az ember. No most már lássuk csak, vagy jó a földadó kataszter, — vágy semmit sem ér — Ha jó — pedig hiszen nagyra voltak vele, hogy világra szóló — akkor képtelenség a tiszta jövedelem után 25 százalékot kívánni, ha rossz, akkor újra kell csinálni és lehetőleg legalább az egynemű adókat egy-egy czim alá összevonni, hogy megszűnjék ez a zűrzavar és hogy átláthassa a gazdaember egy tekintetre, hogy tehát mit is kell fizetnie ? így vagyunk a bankokkal is. Agrárius-bankot akarunk felállítani 20 millió koronával. Ismét csak idegen — bécsi pénzzel, mely a mellett még a magyar kormány védnöksége alatt állana, sőt attól még 2 millió korona hozzájárulást kapna. Hát nem elég most sem, hogy a szabadalmazott osztrák földhitelintézet, az osztrák-magyar bank, a számtalan biztositó társulat stb. évről-évre kiviszi tg. lünk a pénzt, még az agrár-bank is azt tegye? Hiszen van 100 millió korona fölöslege a kormánynak, a mi kétségen kívül nagyon dicséretes. Hát miért nem állít maga 20 millió korona erejéig, — melyhez két millióval úgy is hozzájárul, magyar földmi- velési bankot, melynek jövedelme ismét az ő kasz- szájába és nem Bécsbe folyna vissza. Hiszen azt már Oroszország is megcselekedte, a hol a kormány nemzeti földhitelintézeteket saját pénzén alapitott, honnan a földmivesek 4 százalék kamat mellett saját váltóra, vagy bármely biztosítékra: lóra, ökörre, sőt a szemes terményekre 70 százalék erejéig kapnak kölcsönöket. Mi az a 20 millió korona, még akkor is, ha 108 millió fölösleggel rendelkeznek. Hiszen azt a csekély összeget — a mi egyéb iránt arra a műveletre, a mi az agrárius-bank körébe bevonni terveztetik, nem is elegendő — akármelyik hazai pénzintézet is adhatná. Különben is mi úgy látjuk, hogy ebből az agrárbankból sem lesz semmi, s csak azért vetették fel a kérdést, hogy a nyugtalankodó gazdákat egy időre elhallgattassák. A börze. A börze még akkor is borzasztó, ha nem beszéltet magáról! Ha nem ha beszéltet, akkor fölszakadnak társadalmunk nyomoru fekélyei. Véres, megindító, megremegtető drámák, kriminális szörnyűségek fagyasztják meg ajkunkon a szót, a Mammon-bálványának temploma a börze és a kik a hirtelen meggazdagodás sóvár vágyától űzetve keresik fel e helyet, bizonyosan erkölcsi halottakként jönnek ki. Mert miképpen a monakói játékbarlangból évenként az ablakon dobnak ki egy pár, a revolver golyójától elcsendesült játékost: akként a börze spekulációknak is megvannak a maguk halottai. Távol áll tőlünk minden politikai czélzás, de emberek gondoljatok két emberre Bokrosra, meg Lőryre. Ez a két immár csöndes ember, tragikus bukásával piramidalis példája, hogy annak a szörnyű démonnak, a börzének karjaiba ne vágyjék senki. Ijesztő tanulság az ő évekre emlékezetes elzüllésük arra, hogy a kinek slusszai vannak, ha élethivatása nem a Mammon-bálványának e rettenetes, e félelmes, avatatlanságban mindég bukással fenyegető szolgálatot abba hagyni. Mert, ne áltassuk magunkat, ugyan kérjük, ne higyje azt senki, hogy a börzének csak az izgalmas fővárosban vannak látogatói. Ez nem áll. Hanem a dolog úgy áll, hogy a vidékről is többen ismeretesek és játszanak a börzén. És voltaképen ezen játék nem azokra veszedelmes, a kik a tőzsde éghajlatának min— Hát jó ! Kétszáz forintért a maga részére libbentem az igazságot. — Szívesen megfizetem, de egy kis részletes felszámítást kérek. Csontos egyenként bediktálta az összegeket: tény- vázlat, panaszlevél, szakértők, napi- és munkadijak, in- formáczió, felebbezés, előre nem láthatókra az egyes tételek a Dongái felszámítása szerint 190 irtot tettek ki. Mosolyogva szólt. No lám, még nekem van 10 frt rebachom. Mert azt hiszem, most már minden föl van számítva ? — Ördögöt van! Kifelejtettem valamit. — Mit? — Hát az — eszményi bélyeg, hát az kutya ? Dongái ur pedig fizetett, mint a köles. Tisztelt olvasóim pedig ezek után méltán kérdezhetik, hogy miért neveztem el históriámat böjti történetnek. A megfejtés igen egyszerű. A pört folytatók ugyanis elegánsan megbőjtölték a pört, tekintettel az eszményi bélyegekre. Azóta Kis-Vályu-falván nincs rá eset, hogy bőjtimulatságot rendezzenek.-^.prillsloa,23Lirai epizód 3 felvonásban. Irta: H e i 8 z J. Béla. (Folytatás.) Nyolczadik jelenet. Kát., Mariska, Giza. Kát. Mit nem kötsz az orromra? Talán azt, hogy már feleséged van ? Dezső. Hogy feleségem van-e már ? Na ahhoz kissé korán volna. Ráérünk arra még! Mariska. Pedig Endre kérdése úgy hangzott, mintha ilyes valami forgott volna szóban ! Hiába hallgat. Endre. De nem, ha már mondom ! Mariska. Jól van na, csak föl ne faljon. Giza (félre). Pedig szegényeknek igazuk van, itt most arról folyt a szó. Talán épen azt vallotta meg Dezső Endrének, hogy feleségül akar venni! A szegény Katicza jól sejt és talán hallott is, de ezek úgy látszik, a csillagokat is lehazudják az égről. Endre. Hol vannak a többiek ? Mariska. Jönnek már. Hanem nagyszerű volt. Irén majdnem összeveszett Borissal! Endre. Ha majdnem van mellettük, akkor még nincs baj. K a t. Szegény Boris, Tudom, hogy szepegett! Ez a Károly még egyszer bajba dönti ! Kilenczedik jelenet. Károly, Irén. Károly. Az isten áldja meg önöket, meddig szándék szanak még itt maradni ? Dezső. Már talán kétségbeestél ? Károly. Olyanformán. Dezső. Hanem Giza nagysám, ez a mai ruhája nagyszerűen áll önnek. Ha megengedi, ma csakis ön mellett fogok sétálni . . Kát.' (Irénhez). Lásd, Irén, nemcsak te vagy szerencsétlen. Nézd Dezsőt, mindig Giza körül forgolódik. Mindenki azt hiszi, én vagyok a kedvese, s felém se hederit. Nem értem, mi az ? . . . Irén. (boszusan) Ha magad sem érted, én nem tudom megmagyarázni! Károly (Borishoz). Jaj Istenem, önnek egészen el van szakadva a nihája. Ha megengedi . . . (Letérdel, meggombostüzi), (félre). Milyen ostoba voltam, Irénnek azt mondani, hogy e bokrok közt kevéssé szakad a ruha. Ha már akkor ezt mondtam volna, egygyel több okom lenne tovább térdelni itt: nem kellene önmagámnak ellentmondani. Ha figyelnek rám, most majd kinevetnek. De szerencsémre egyikük sem képes figyelni . . . Irén (félre). Ez igazán borzasztó. Azt akarja, hogy megöljön a féltékenység. Kát. (félre). Ez a Dezső! Mondom, észrevette turpisságomat. Hogy kaczérkodik azzal a Gizával! Jaj még karon is fogja. Ejnye . . . Mariska (Katiczától). Miért vágsz oly ijedt arczot ? Kát. Én? Van is eszemben ijedezni! Mariska. Nagyon kellemetlen itt. Sehol sem látni embereket . . . Szinte félek ... Te is ? Irén (hozzájuk jő). En oly fáradt vagyok már Mariska. Pedig erre a kevés fűre nem lehet* leülni. Csupa por lennénk. K a t. Én meg éhes is vagyok már. Menjünk ozsonnázni. Irén. Ha rájuk várunk, sose indulunk! Men-
