Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-03 / 5. szám
XXIII. évfolyam. 5. szám. Szegzárd, 1895. február 3. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanítóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt — kr. Félévre / ..................3 „ — Ne gyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Me gj elen: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová Hetenkint egyszer, vasárnap. hová a lap szellemi részét illető közaz előfizetések, hirdetések és a felNyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. lemények intézendők. szólamlások küldendők. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hív. hirdetések: 100 szóig . 1 frt 87 kr. 100—200 . . . 2 „ 87 „ 200—300 „ . . . 3 , 87 ■ minden további 100 szó 1 írttal több Az igazi árvák. Az emberiség teremtő zsenijének nincs szebb alkotása a haza eszméjénél. Nemcsak a faji és nyelvi összeköttetés tudata van kifejezve abban, hanem a kölcsönös jogvédelem s mindazok a nagy erkölcsi és anyagi előnyök, melyeket a társulás közössége nyújthat csak. Nagy czélokért csak egyesitett erő küzdhet s midőn megtanulta az emberiség, hogy, közös érdekeiket eszményi kapcsokkal kössék össze, ezzel megvetették alapját az állam eszméjének. Minél szélesebb körben mozog a modern állam eszméje, annál szükségesebb felölelni neki mindazokat a kötelességeket, melyek az | ember összes életviszonyaira kiterjednek. S miután az egyházat leszorította lassanként a humanitárius feladatok teréről s a közoktatás- ügygyel kapcsolatosan kezébe ragadta a köz- mivelődési és emberbaráti feladatokat, méltán megvárhatjuk tőle, hogy e téren is kifogástalanul állja meg helyét. Különben csak mi vesztettünk a cserével! Sajnos, hogy nálunk az államnak humá- nitárius dolgok iránt az érzéke még kellőleg nincsen kifejlődve, sőt e feladatokat még nem is illesztette bele munkakörébe. Ráutalja egyszerűen a társadalomra és leggyakrabban segély nélkül hagyja azokat, a kik leginkább reá szorulnának a támogatásra. Hogy csak többet ne emlitsünk, ilyen rendezetlen állapotban sínylődik hazánkban a szegényügy és főleg az elhanyagolt lelencz- kérdés. Ki tudná megmondani, hány szerencsétlen gyermek pusztul el évenként védtelenül a legszánalomra méltóbb nyomorban, a kiknek összes bünük születésük volt!! Pedig ez a kitett vagy szülőitől elhanyagolt gyermek talán még szerencsétlenebb tagja a társadalomnak, mint az az apátián vagy anyátlan árva. Nincs a világon kulturáltam, a hol a kitaszított csecsemőknek menedékhelyet ne nyújtanának, csak nálunk vannak kitéve védtelenül a nyomornak és az elpusztulásnak. Pedig nincs inhumánusabb dolog a világon, mint mikor egy ártatlan gyermeknek könnyei az éhség miatt hullanak. Magyarországnak nincs egyetlen állami lelenczintézete. Még a Balkán-államok is jobj ban megbecsülik az. emberanyagot s Eszak- Oroszorszásr magasan áll felettünk az elha- gyott gyermekek istápolásában. Nálunk még életük jogát sem védi a törvény s kiszolgáltatjuk minden ellenőrzés nélkül őket a társadalmi könyörületnek. így nevelkednek azután minden gondozás nélkül a tolonczházakban és kerületi börtönökben, ahol testileg és lelkileg idejekorán tönkre jutnak. Pedig a társadalomnak nem volna joga az állami és erkölcsi törvények áthágásáért büntetni azt a tagját, a kit ezeknek tiszteletére meg nem tanítottak. A lelenczek szomorú sorsát legjobban illusztrálja a statisztika, a hol a házasságon kivül született gyermekek százaléka megdöbbentő adatokat mutat fel. A legnagyobb rész már csecsemő korában elpusztul. S talán ezek a szerencsésebbek. A többi minden gondozás és szeretet nélkül növekszik fel, hogy átka legyen idővel önmagának és a társadalomnak. Mert hogyan hordjon magában nemesebb érzéseket az emberiség iránt az, a kiben a társadalmi kötelesség eszméjét soha nem is istápolták ? A ki soha nem találkozott gyengéd érzésekkel s még1 azt a szeliditő szeretetet sem is- meri, a melyik lágygyá teszi a koldus gyermek fekhelyét és bearanyozza pólyáját. Más államok milliókat költenek a veszendőbe menő emberanyag megmentésére. Építenék lelenczházakat, bölcsődéket, rongyos iskolákat, csak nálunk nincs hajléka az utczáról felszedett emberhulladéknak. Az összes, a mit érdekükben az állam tett, hogy a lelenczek gondozását az illetékes községekre bizta. Még jó, ha az illetékességet idejében meg tudják állapítani, mert ké- tesség esetében évekig kisérik faluról-falura azt a szegény gyermekeket, hogy végre is a tolonczházba kerüljön vissza. Homér születéséért hét város versengett, — az ily lelencz megtagadásáért sokszor fél Magyarország versenyez. E szánalmas helyzetnek valóban egyszer már véget kellene vetni. Itt a legfőbb ideje, hogy az állam kezébe vegye a lelenczügy rendezését. Pozsony vármegye pár évvel ezelőtt megindította a mozgalmat, hogy a felső vidéki lelenczek megmentésére egy lelenczte- lepet állitson fel. De ezt a humanitárius eszTARCZA. Aranyvirághoz. Ugy-e, ugy-e nem feledted? . . . Ott álltunk az oszlop mellett Októberi csendes estén, Egymás szavát vágyva lesvén. Fölöttünk a csillagos ég, Szivünk mélyén tűz lobog, ég; Kéz a kézben, szem a szemben, Titkos kéjjel, önfeledten. Mint gerlepár suttogása, Olyan szivünk dobogása; Delejfolyam rezgeti bennünk, Édes kéjtől úgy remegtünk. Ajkunk nem szólt, szemünk beszélt, Elfeledve minden veszélyt . . . A szerelem életre kelt, Széttépte a bűvös lepelt. Mint a repkény a büszke fát, Úgy karoltál engemet át. Végre megnyilt ajkunk zára, Melyet addig titok-pecsét zára, Izzó láva forrott bennem-: Tehát szabad őt szeretnem! őt, álmaim megrablóját, őt, bánatom okozóját. Karjaimmal átölelve Egy világot tartók benne; Éreztem, hogy oly drága kincs, Minő te vagy, hiába ! nincs. S hogy érintém hő ajakad, Azt hittem, hogy szivem szakad, Megszakad a boldogságtól, A szerelem varázsától. Dús hajadnak fénytüköre Csóközönben úgy füröde. Nem éreztük a hüs léget, Hisz a szivünk lánggal égett. Ugy-e, ugy-e nem feledted ? Ott álltunk az oszlop mellett, Ajkon az ajk, szivén a szív, Lánggal égő, mindenha hiv. Ne is feled! Ez reményem, E nap mását még megérem; Mert szerelmünk mint napkelet Győztes leszen az árny felett. Zoltai Béla. Báli emlékeimből. A „Tolnainegyei Közlöny“ eredeti tárczája. I. A veteránok báljának legvégét, a katzenjámert élveztem, mikor nagyot nyitott szobámba Tégla Gyuri, a leghivatásosabb bálrendező Bürgözdön. Tűzzel dek- lamált már áz ajtónál. — Sietek veled tudatni, hogy egy fenominális muri készül Bürgözdön, te is rendezője vagy. Gyuri lelkendezésére katzenjameri hülyeséggel I táltottam el a szájamat. Részemről ez volt a szónoki figura. — Csak ne ódalogj czimbora. Gondolj a czi- pőtlen árva gyermekek didergő végtagjaira. Mi gondoltunk, azért gondoltunk rád. Te fogod kialkudni a szállót vixolással és az idegen kocsiknak félszerrel. Alkudj, mint a velenczei kalmár. Ajándékozz meg Schackespeare illusztrált müveivel, hogy tudjam, miként alkudott e tiszteletre méltó kalmár. — Ne elménczkedj! Nem vagy te színházi kritikus. Fiam! egy remek gondolatunk támadt! A Jász-Árok-Pacsér és vidékének Muskátli vizsgázott kertész fogja irni a referádát. Ha kertész, hát ért a virágnyelvhez. A báli vérmes kilátásnak gáncsot adott a fátum, a mely képletes kifejezés azt jelenti, hogy a bürgözdi elite-bálok fényes szálája "a „Leveli Zöldbéka“ disze megrepedt. Olyan hasadék nyílott rajta, mint akár a tordai. (Az egyik tanító el is vitte tanítványait a I termophilei szoros szemléltetésére.)
