Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-03 / 5. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (5. sz.) 1895- február 3. mét is — mint sok más egyebet — leszorították a napirendről. Újabban az állam is mozogni kezd, de félünk, bogy ezt az Ígéretet is odaírhatjuk Ígéreteinek kifizetetlen számlájára. A szegzárdi főgimnázium ügyében Boda Vilmos országgyűlési képviselő a képviselőház folyó évi január hó 30-án tartott ülésében interpellátiót intézett a vallás- és közoktatási miniszterhez; beszédét a gyorsírói jegyzések alapján itt közöljük: Elnök: T. ház! Szólásra még többen vannak feljegyezve és mivel még interpelláló is van bejelentve és áz illető interpellátió képviselő úr talán hosszabb ideig kíván szólani, azt hiszem, rátérhetünk az interpellátióra. (Helyeslés.) Hock János jegyző: Boda Vilmos! Boda Vilmos: T. ház. A mélyen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur egyik nagy nevű elődje, Csálcy Albin gróf tárczája költségvetésének tárgyalása alkalmával több Ízben kijelentette, hogy Magyarországon a középiskolák nincsenek czélszerüen, a közérdeknek megfelelően szétosztva. Sok olyan terület és hely, mely nem mutatkozik kellő számú növendékkel, bir középiskolával, még a nagyobb jelentőségű helyet, emporialis városok, sőt megyei székhelyek alkalmas voltuk daczára, a lakosság és a magyarság kárára nélkülözni kénytelenek azt, hozzátette, hogy tökéletesen ismeri a bajt és komolyan foglalkozik az annak megszüntetésére alkalmas eszközök mérlegelésével. Egy olyan mindeddig mostoha elbánásban részesült és a középiskola felállítására miüden szükséges kellékkel rendelkező hely Tolnavármegye, illetőleg székhelye Szegzárd. Tolnavármegye lakosságának létszáma 257,000 és éveükint 1.600,000 frt állami adóval van megterhelve. A 15,000 lelket számláló Szegzárd városa, mint Tolnavármegye közigazgatási székhelye kebelében bir kir. törvényszékkel, kir. pénzügyigazgatósággal, kir. járásbírósággal, kir. tanfelügyelőséggel, kir. államépitészeti hivatallal, kir. szőlőszeti tanfolyam-vezetőséggel, azonkívül két önálló róm. kath. és egy ref. plébániával, 24 gyakorló ügyvéd, két gyógyszerész, hat lelkész, kilencz orvos, 31 elemi és népiskolai tanító és 3 pénzintézet alkalmazottjai tartózkodnak állandóan falai közt. Ez a nagy értelmiség az egész hivatalos világ és társadalom 20 év óta már teljes egyértelműséggel munkálkodik azon, hogy Tolnavármegye ézen szégyen- teljes állapotából kivergődve, egy teljes középiskolával rendelkezzék a maga területén. Mind hiába; a mai napig még mindig az a helyzet, hogy egy nagy és népes vármegye kénytelen fiait idegenbe küldeni, ha azokat a középiskolai oktatásban részesitetni kívánja, öregbiti a magában véve kellemetlen helyzetet, hogy a legközelebb fekvő két középiskola, hová a tolnavármegyei fiuk tanulmányaik folytatása végett vándorolni kénytelenek: Pécs és Kalocsa parallel osztályok felállítására képtelenek lévén, azzal iparkodnak a tultömöttségen segíteni, hogy a vidékről jelentkező tanulókat tömegesen visszautasítják. Belátta az állapotok tarthatatlanságát Csáky Albin gróf volt vallás- és közoktatásügyi miniszter ur és még 1892. évi márczius 3-án, tehát közel három évvel ezelőtt Tolnavármegye közönségéhez egy leiratot intézett, a melyben kijelentette, hogy a vármegye területén egy teljes főgimnáziumnak a létesítését elvileg kívánatosnak tartja. Azóta mindig az alkudozások folynak. Szegzárd a maga részéről felajánlotta 45 ezer forint értéket képviselő polgári iskola épületét, elvállalta annak kibővítése költségeit, vagyis erre a czélra 30 ezer forintot szavazott meg, fedezni ígérte a felszerelési költséget, a mely szintén háromezer frtot tesz ki. Ezenkívül kötelezte magát a középiskola fenntartási költségeihez évi ötezer forinttal hozzájárulni, a mi szintén százezer forint tőkének felel meg. Tolnavármegye közönsége hasonlóképen meghozta a maga áldozatát és erre a czéh'a ötezer forint évi hozzájárulást, vagy ha a kormánynak inkább alkalmas, egyszersmindenkorra százezer forintot biztosított. Vagyis az államnak rendelkezésére állt egy felszerelt és habár nem valami monumentálisán épített, de a középiskola befogadására alkalmas épület. Ezenkívül a tandíjjal együtt minden évben 16—18 ezer forint jövedelem és ha az ottani polgári fiúiskolát beszünteti és ennek fenntartási költségeit is e czélra fordítja, — a mi általános óhaj — akkor évi 24,000 frt jövedelemmel rendelkezik az állam, a mi tudvalevőleg egy teljes főgimnázium majdnem összes költsége. Már most kötelességem lévén az elkeseredett tolnavármegyei közvéleménynek élő szóval is kifejezést adni; egész tisztelettel intézem a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter úrhoz a kérdést, hogy vájjon mi akadálya van még a középiskola felállításának ? Hisz a kormánynak semmivel, vagy csak nagyon csekély összeggel kellene költségvetését megterhelni és az állami iskola az érdekeltség nagy áldozatkészsége folytán mégis létesülne. Hát hol van állam a világon, hol a kormányzat köteles ténykedése a lakosság által ily mértékben megkönnyittetik ? Vagy tán az az oka, hogy egyéb körülményeket mellőzzek, a tolnavármegyei kulturális érdekek mellőzésének, hogy nem valami exponált nemzetiségi vármegye? Hát hova vezet annak az elvnek merev alkalmazása, hogy a magyarosodás érdeke 'megkívánja, hogy a középiskolák nemzetiségi vidéken létesüljenek ? Kétségkívül oda, hogy az államfentartó magyar elem kulturális és közgazdasági nagy hátrányokat kénytelen elviselni a nem magyar ajkú lakossággal szemben. Mert mig a nem magyar ajkú lakosság mindenütt helyben találja a szükséges tanintézetet, gyermekeit könnyen, minden nagyobb áldozat nélkül is-, koláztathatja s egyszersmind élvezi a tanintézet anyagi előnyeit: addig a magyarság -ettől elesvén, még kulturális fejlődése érdekében nagyobb áldozatok hozatalára is van utalva. Mindazon okoknál fogva nagyon kérem a t. miniszter urat, hogy e soká vajúdó kérdést minél rüvidebb idő alatt megoldani szíveskedjék. Az a közönség, mely válságos közgazdasági helyzete daczára ily áldozatokra vállalkozott, mely évtizedeken át türelmesen várta, hogy jogos érdekei végre is kielégítést nyernek : megérdemli, hogy az ezredéves ünnep alkalmával azon örömben részesüljön, hogy az állam minden nagyobb megterheltetése nélkül lerakhassa további kultrális fejlődésének alapköveit. Ez ügyre nézve van szerencsém a közoktatási miniszter úrhoz a következő interpellácziót intézni: Interpellátió. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz. Tekintve, hogy Csáky Albin gróf volt vallás- és közoktatásügyi miniszter ur Tolnavármegye közönségéhez még 1882. évi márczius hó 3-án intézett leiratában kijelentette, hogy a vármegye, területén egy teljes főgimnázium létesitését elvileg részéről is kívánatosnak tartja. Tekintve, hogy egy később kelt miniszteri leirat a felállítandó főgimnázium helyéül Szegzárdot megállapítván, egyszersmind meghatározta a feltételeket, melyek bekövetkezése esetén a kormány az állami főgimnáziumot létesíteni kész. Tekintve, hogy ezen miniszteri leirat folytán Tolnavármegye közönsége 5000 frt évi hozzájárulást már megszavazott, Szegzárd képviselő-testülete pedig szintén jogerős határozattal a szükséges épületnek emelését és a Beszerelési költségeknek viselését magára vállalta s egyszersmind a fentartási költségekhez évi 5000 frtnyi hozzájárulást biztosított. Tekintve, hogy Szegzárd mostani válságos köz- gazdasági helyzetében csak úgy képes elvállalt nagymérvű kötelezettségének megfelelni, ha az egyesek által a főgimnázium létesítése érdekében aláirt 30 ezer frtnyi összeg is a czélnak biztosítva marad. Miután azon 3 évi határidő, melyre az egyesek fizetési kötelezettsége terjed, folyó évi május hó 1-én lejár : tiszteletteljesen kérdem a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, hajlandó-e a Szegzárdon felállítandó állami főgimnázium létesítése érdekében intézkedéseit oly időben megtenni, hogy az egyesek által aláirt 30000 frtnyi ösz- szeg a czélnak biztosittassék; az építkezés a folyó évben megkézhető és a főgimnázium I. V. osztálya az 1896. év őszén megnyitható legyen? (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Boda Vilmos képviselő ur interpellá- cziója a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrral kö- zöltetik. Gajdossik János, f Múlt pénteken hajnalban szenderült el csendesen örök álomra Gajdossik János mözsi aranymi- sés esperes-plebános életének 80-ik évében. A boldogult csak rövid ideig betegeskedett s erős testalkatát egyszerre törte meg a halál, melyet megnyugvással fogadott. Halála előtti napon magához kérette P1 c h y József tolnai prépost plébánost, kinek meggyónt s másnap azután hajnalban meghalt. Egész életében hű volt Istenéhez, egyházához és hazájához. Gajdossik János rövid életrajza a következő: Gajdossik János 1815. deczember hóban Uj- Bányán, Barsmegyében születetett. Középiskolai tanulmányait Pécsett bevégezvén, pappá lett s 1842-ben, Nagy-Boldogasszony napjá primincziázott. Mint segéd- lelkész először Döbröközre került, honnan csakhamar Zombára tétetett s itt a nép osztatlan tiszteletétől és szeretetétől kisérve, több évig működött. Innen Tolnavármegye székhelyére, Szegzárdra jött s e helyen találták a nemzetet álmából felrázó örökké nevezetes 48-as események, melyeknek szabad eszméiért ő is lelkesülve, bajnoka lett a szabadságharcznak, s a veszélyben forgó hazánk megmentésére szabadságszerető lelke sugallatát követve annyit tett, hogy hazafiságáért ő is börtönbe került, mint sok mások kik a szent szobadságért küzdöttek. A nagy Leestünk a boldogság hetedik egéről. Bürgöz- dön szálák kevésbé állottak rendelkezésre. A mi nem „Leveli“-ben zajlott le, az világ-fennállás óta nem volt elite-bál. A végrehajtó-bizottság felosztást-végre- hajtó ülésen Gyurinak jutott eszébe a képtelen eszme. — Kikért rendezzük, gyerekek ezt- a mulatságot ? — A czipőtlen gyermekekért. Hát hol rendezhetnék ezt megfelelőbb helyen, mint az iskolában. Szóval ez el volt intézve. Menyországot varázsoltunk a községi elemi iskolában a bál alkalmára. Mii yen gyönyörűen festett a nemzeti szinti papirgir- land, a sárga organtin, a ragyogó tükörök, meg a csiliáros petróleum-lámpa, amit a postamesterné adott kölcsönbe. Szerénységem odahaza egy bálrendező idegességgel öltöttem magamra a báli egyenruhát, a fehér nyakkendőm nem ákart sehogy sem állani, azt gyűrtem, morzsoltam össze idegesen, mikor jelentékeny csoszogást hallok odakin és bekerül hozzám Véka András. Nagy tisztességtudással ült le egy székre. E székfoglaló világosan jelezte, hogy körülményes mondanivalói lesznek. A mint hogy voltak is. — Hova készül Bazsay ur? ;—‘ szólt hozzám a biró. — A bálba. — En is abba a sorba, jövök. — Mondja no, biró_ ur, hallgatom. Éppen a nadrágomon kell egyet puczolnom. Tudja, hamar pehely száll az ilyen fekete matériára. A biró ur pedig megindította a szót. — Szó, a mi szó, nagyon a gazosba tévedt az ifjaknak a gondolata ezzel a tükrös bállal. — Hogy, hogy? — Arra feleljen előbb Bazsay ur, mi a templom ? — Istenháza.- Ugy-e? No, ha ez az Istenháza, az iskola meg a sekrestyéje. Ezt igy czirkalmozta ki szerel- metes komámnál az alvégi disznótor. A dolog csöndes eligazítására engem küldtek. Elképedve kérdeztem: — De hát mit akarnak maguk? — Azt, aparte megmondom, ebből a bálból semmi sem lesz. — S..e..m..m..i?- No nem, mert a község nem ezégérezteti be semmiféle tükrös bállal a maga iskoláját. — Hm ! Biró ur, hát ez a felvilágosodottság ? Hát van önnek fogalma a humanisrausról ? Kétségbe vonom. Szivünk vérzik azon apátián és anyátlan ártatlanokra gondolva, kik a dermesztő hidegben lábbeli nélkül baktatnak a tudományok szentélyébe. Nemes humánus, szent czél, a czipőtleneknek czipőt összetánczolni, korunk varázsigéjének, a humánismus- nak nevében tiltakozom eleve, hogy ezt az elite-bált csúfság érje. A biró ellágyulva szólt: r ■=— En elbuktam ebben a küldetésben. Mert szivemet érte e szó : humányizmus, de tetszik tudni, köny- nyü oda beszélni, a hol van ész. A többi tanácsbelinek is volna olyan feje, mint egy káposztás kő, nagy is, kemény is. Ebbe a sötétségbe világosságot gyújtani a humányizmussal aligha lehet. No, de megkísérlem. — Úgy úgy biró ur. Hiszen biró urnák semmi se nehéz, adtam sarkantyút a hajlandóságának. — Más hiten vagyok, mert tudom, hogy egyszer a gyomor ellen fellázadtak a karok és a lábak.- Régen volt az! Ilyen gyomorral szemben a lábaszárukba száll a kurázsij ok-lábaknak. — Megkísértem Bazsay ur. Talán mégis megtarthatjuk ezt a tükrös-bált. Ez a kis felhő tehát elhúzódott a mulatság egéről. Még a menyország előtt akarták az ajtót becsukni. De most már frissen öltözködtem és siettem az üzböki helyiérdekű menyország utai felé. Tündéri fényt képzeltem és nem láttam semmit. Szurok sötét volt a bálteremben. És mikor benyitni akartam, nem tudtam. Az alvégi disznótor tehát befütött a bürgözdi elitbálnak. f Es az egy tuczat rendező a pokol kínjainak dupla porczióját „élvezte“, mikor a bürgözdi rozmaringok kivágott báli czipőkben billegtek volna az elitbálra és Téglának kelletett szónokolnia; (Egy tégla, a ki olyan fehér volt, mint az agrisi mész). — Nagysád! Fucscs lett a bál, mert e díszes épület a bürgözdiek szerint sekrestye, a hol tánczolni tilos. ' Verner László.
