Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-23 / 25. szám
1895. junius 23. azok társadalmi műveltsége, szellemi képzettsége t legfényesebb bizonyitékát képezi ezen iskola jó, üdvös munkálkodásának. A zárünnepély műsora' 22 pontból állott s ezek mindegyike a közönség tetszésnyilvánítása mellett adatott elő. Első pont volt a Hymnus, melyet a növendékek hazaszeretettől áthatva, igaz magyar érzéssel énekeltek. Szavalatukkal élénk tetszést arattak: Borsódy Laura, Ellmann Erzsi, Commandínger Margit, Kunossy Emma, Lunova Ilona, Selcz Juliska, Sternfeld Frida és Zseleznik Paula. Úgy előadásuk, mint a költemények megválasztása által finom tapintat s müérzékük- ről tettek bizonyságot. Zongorajátékukkal Bátory Paula, Hilbert Jolán, Commandínger Margit, Mayer Gizella, Schmidt Margit, Stann Anna és Urtika Emilia méltán megérdemelt tapsra s meg-megujuló éljenzésre inditották a termet megtöltő közönséget. Borsódy Laura pár szép magyar népdalt játszott czimbalmon s igazi élvezetet nyújtott ügyes, érzésteli játékával; — s ez idei játékát összehasonlítva a múlt évi zárünnepélyen- bemutatott c?imbalomjátékával, azt látjuk, hogy ezen ősmagyar hangszer húrjain évről- évre jobban uralkodik s játéka mindig erőteljesebb, zamatosabb lesz. Érdekes pontja volt a műsornak Török Sárika és Schmidt Margit duettje „Az ezred leánya“ czimü operából egy szép egyveleget adtak elő; Török Sárika hegedűn, Schmidt Margit czimbalmon. Midőn meg- zendúlt a hegedű hangja, mindenki arra forditotta figyelmét s megérdemelte a figyelmet, ügyesen kezeli a vonót, s ely szép tisztán játszik, hogy az ember fiilébe kedvesen cseng-bong minden hangja; s ha tekintetbe vesszük, hogy a hegedű a hangszerek királya, s hogy ezen játszani legnagyobb figyelmet, legtöbb kézügyességet, legmélyebb érzést kíván, s mindezt sikerrel egyesitette játékában, úgy egy cseppet sóin lep meg bennünket az a dörgő éljen, mit játéka nyert. Közbe-közbe a növendékek szépen, szabatosan énekeltek. A műsor befejezése után Mehrwert Erzsiké IV. oszt. tanuló lépett elő, s tiszta szívből jövő, őszinte szavakkal mondott köszönetét szeretett tanárikaruknak úgy a maga, mint a IV. osztályt végzett társai nevében ; forró szereteteról beszélt s valóban e szeretetnek igaz kifejezése ott csillogott szemében, ott ragyogott á szónok, ott az összes növendékek szemében a szeretet, a hála könnye; — s midőn a mindenek Urának áldását kérte szeretett tanáraikra, szava visszhangra talált az összes hallgatóság lelkében, s szívből jövő éljenzés kisérte beszédét. Utána Batiné Stantsits Fanni — a szeretett Bati néni — szép beszédben búcsúzott a növendékektől, Sok jó tanácsot adva nekik útra az elet rögös paly ara. ■ Beszédének befejeztével az ösztöndíjak s jutalmak kiosztása következett. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (25. sz.) Ennek befejezte után következett a kézimunka- kiállítás megtekintése. Az ünnepélyben résztvett közönség átvonult a IV. osztály' tantermébe s bámulattal szemlélte a dús kiállítást. Mindent láttunk ott, ami az emberi szemnek szép és kedves. Kézimunkák kiállítása terén feltétlenül Commandínger Margit IV. oszt. növendéket illeti meg első sorban az elismerés, szorgalomról, finom ízlésről s rendkivüli ügyes kézről tesznek bizonyságot nagyszámban kiállított remek munkái. Midőn mindezeket már végig hallgattam s szemléltem, önkénytelenül az a vágy ébredt lelkemben, hogy megtekintsem a kibocsátott értesítőt, mely felvilágosit arról, kiknek szelleme, s kiknek keze teremtette mindezt. Mit találtam ez értesítőben, arról röviden — mert nem merem hosszan igénybe venni a szives olvasók becses türelmét — beszámolok, s teszem ezt annál is inkább, mert kötelességemnek tartom megismertetni a polgári leányiskola ez évi működését azokkal, kik talán még mindig kétségbe vonnák a nőnevelés nagy horderejét s az intézetnek e téren teljesített fontos missióját. Első tételemnek — nőnevelés fontosságát — bizonyítását bátran elhagyhatom, hisz mindenki érzi, hogy a léleknek ereje a műveltségben talál tápot. Ez ad erőt megküzdeni az élet viharaival, ez nyújt reményt a balsorsban, ez int mérsékletre a boldogság utján, megmutatja a helyes utat, mely a nemes, szép életre, az igazi boldogságra vezet; hisz a boldogság nem más, mint megnyugvás a jelenben s remény a jövőben, s kinek lelkében ez él, az elérte czélját, hogy boldog legyen. A műveltség alapja a boldogságnak. Második tételem megfejtéséül, hogy mily nemes missiót teljesit a polgári leányiskola a nőnevelés terén, elég volna rámutatnom a zárünnepély lefolyására. Ez dönthetlen bizonyítéka állításomnak. Ámde én nem elégszem meg ezzel, visszatekintek az iskola múltjára s a 15 évvel ezelőtti állapotot nézem, a mikor a felső leányiskolának 1880-ban 2 osztálya, s a 2 osztályban összesen 22 növendéke volt, s ezzel szembe állítom a növendékek számát az 1895. évben, a 22-vel szembe állítom a mostani 158-at. Ez már eléggé bizonyítja, mennyit haladt előre az iskola a népszerűség terén s mennyire nyerte meg 15 év alatt a közönség bizalmát. S hogy Szegzárdnak ily előkelő leánynevelő intézete van, azt bizonyára csak a buzgó, semmi fáradságtól nem irtózó tanári karnak köszönhetjük. Az intézet kitűnő igazgatója Kovácsné N. Lujza heti 13 órán át négy tárgyat ad elő ; Batiné Stancsics Fánni — a növendékek mindegyikének szeretett Bati nénje — heti 19 órán 5 tantárgyból ad oktatást; Harrach Etelka intézetünknek csak pár év óta tanárnője, s a növendékeknek szeretetreméltó kedves modoránál fogva szinte kedvelt tanítója, heti 18 órán 5 tavtárgyból tart előadást; Benes Bozsena — a mindig kedves modorú — heti 18 órán 3 tantárgyat tanit s végül Rézler Ilona okleveles kézimunkamesternő - - aki 1894. évben neveztetett ki a polg. leányiskolához heti 23 órán 3 tantárgyból ad kitűnő módonoktatást. A polgári leányiskola múltja, jelene ezen kitűnő képzettségű, müveit szellemű tanárnők munkálkodásában leli alapját s szép jövőjének biztosítékát a múlt, s a jelen magában hordja. Azon növendékek kik még nem ismerik, örömmel vágyva mennek ez iskola falai közé, s kik már véeezve, búcsút vettek tőle, szeretve emlékeznek reája. Édes üdülést, kedves szünidőt a munkástanárnőknek, boldog pihenést, jó mutatást a szorgalmas tanulóknak s mindnyájuknak erőt a jövőre kiván Józsi. Sürgős akczió városunk érdekében. Mindég meleg szeretettel gondoztuk városunk érdekeit. Mindég meleg szeretettel szállottunk sikra a város érdekeiért, a hol lapunk a közvéleményt óhajtja kifejezni, s a hol a költő szerint „élnünk, halnunk kell“. Mennyivel szívesebben ne vetnénk föl egyik város érdekében fontos indítványt, mikor ezzel nem portikuláris czélt mozdítunk elő. A kérdés országos horderejű és az illetékes köröket erősen foglalkoztatja. Nem kell semmi több hozzá, minthogy a város vezető emberei akcziója meginduljon és sikert fogunk aratni. Ugyanis ki ne tudná, hogy a sertészvész következtében a magyarországi külső kereskedelem meg van bénitva. Magyarországnak egyetlen közpiacza a kőbányai és a hogy most előtérbe tolakodik Szerbia a maga sertés-exportjával, — ez a veszély permanens, mert nem kell hozzá semmi egyéb. Csak Kőbányán a mostani veszedelem állandósitása. A teendővel mindenki tisztában van. Hogy ebben a helyzetben az export-piaczot nem szabad egy helyre összpontositani, mert az a legtermészetesebb logika, hogy ha Kőbányán sertésvész van, nem következés, hogy a deczentralizált többi piaczokon is lesz, sőt éppen az a valószinü, hogy a kőbányai piacz elzáratván, a többi piaczok forgalma nem fog korlátoztatni. Az érdekelt nagy tőkékkel résztvevő kőbányaiak a Damokles kardja — mely állandóan fejük felett |ii — ellenében semmit sem óhajtanak inkább, mint a sertésvásár decentralizáczióját. Sőt biztos tudomás alapján Írhatjuk, ha városunk vezérembereinek tanácskozása és ajánlata érkezik előbb, akkor a vidéki telep városunkban fog létesülni. Szükséges-e annak kiváló horderejét föltüntetni, hogy egy városunkban milliókat forgató vállalkozás, mennyire emelné minden téren jelentőségünket. Hogy a kérdésnek az | kétségtelen nagy anyagi eredményeket biztositó volta mellett, még városunk kulturális haladására sem érdektelen a kérdés. Az anyagi tényezők emelik a szellemét és városunk, mondhatjuk fennállása óta, nem volt oly alkalom előtt, mint most, hogy egy momentin veszedelem hatása alatt szerezhet Bacchus ébredése. Irta: LOVASSY SÁNDOR. Delphy szent földjében arany föveny alatt ezred évek éjjelén, nappalán keresztül mámorito mélységes álmát aludta a boristen Bacchus. Sirhalmát befutotta vadszőlő indája, fejfáján búsan dalolt a csalogány és midőn lecsendesült a világ s a szunnyadó földre csüggedt, sötét szárnyával ráborult az éj, a messze Olimphi tetején, elűzött Istenek oltárán kigyult a láng a lobogó esthajnal csillag, megnépesült az erdő, a bereg; vizi, mezei és erdei nimphák hervadó liliommal, száraz cserhaszaruval kezükben, útra keltek; nyomukban csüggedve lépdeltek a Satirok es könyes szemmel állták körül a vigság Istenének nyugvóhelyét. Felhangzott a jajongó ének. Pán sipja meg- répedt a fájdalomtól: ébredj, Bacchus, ébredj ! Töiöld mámoros szemeidet! A vigság fája kiszáradt, kivész. Az alvilág férgei rágják a. borág gyökerét, hitvány szu őrli meg a zöldelő levelek csiráit, szivja ki a duzzadó gerezdek nedvét: ébredj, Bacchus, éb- zedj ! Hasztalan repült a sóhaj, hiába zengett, zúgott a panaszló dal, a vigság Istene szendergett tovább. Harmat hullásakor, hajnal pirkadásán pávatollas, aranypaszomántos ruhában odaült a beomlo sirhalom- hoz Junó, kiomló könyei, mint a gyémántszemek peregtek ölibe s mikor ő eltávozott, a tenger tajtékjából kilépett a szépség istenasszonya, Aphrodite. üreg barátom, ne álmadozz tovább! Biz gond s nehéz álom nyomja a világot; rózsa nyilik az eido- szélben; gyöngyvirág, ibolya, illata árad szét a mezőkön, de a te fádnak gyümölcsét nem pótolja semmi; elnémul a dal, kihűl a szerelem, mert az édes nektár nem tüzeli a szivet. Ott sirt a szép assfcony zokogó panaszszal és az ő szavának ki állhatna ellen? Megrendült a föld is, kinyillott a sir is s mámoros szemeit megdörzsölve, Bacchus felvirradt, talpra állt. Gonosz, nehéz álom, fojtogató lidércz, vagy keserű való, a mire felébredt. 0 maga sem tudta,, maga sem hitte még. Szellemek óráján, siket éjszakában, magas sziklába állt és belekiáltott a végtelen űrbe: — Csendüljön a pohár és zendüljön a dal! Némaság mindenütt! — Athén, Spárta népe, ébredjetek élni, hiszen a nap leszállt! Bort a billikomba. Az éj nappalunk! Semmi válasz nem jön, Bacchus szive dobban s újra kiált; — Hol van a nép, mely imádott ? Tán e helyen kihalt? Echó búsan felel rá: — A szellem kihalt. Tengeren keresztül, Czip- rus szigetére, onnan meg Számosba úszott át a vigság felébredt Istene. Szőlőtőkék helyett komló lombja zöldéi a nektár szigetén. Botjával üté meg vén Bacchus a földet, de nem fakadt onnan mézet, tüzet rejtő nótafa, venyige. Elcsüggedve, búsan, kietlen tájakon, sivatag határon, kopár sziklákon át a Rajna mentére gyalogolt az öreg ; ott is csak szomorú nótát zengett neki ezüsthajú Lorley. Madegra hegyének oldalán gaz, tövis, hitvány bozót virult Duna, Tisza mentén, Badacsony lejtőjén, Er- mellék, Magyarát, ős Buda határán hervadás, enyészet. Könyező szemet törölve vándorolt a jókedv istene I összetört lélekkel, sebző, vérzőszivvel benézett Tokajba. Szoki, Tisza partján omladozó csárda, nem szólott benne a kormos képű czigány vidám hegedűje, néhány sápadt arczu legény ült szomorún hosszú asztal mellett, ott benn az ivóban. A pinczébe surrant a szomjazó Bacchus; penészes, vén hordók, rozsdás abroncsokkal álltak ottan sorban. Egy-kettő tele volt s meg is eresztette a I vándor a csapot, de gyomra felfordult, mert biz abból hitvány csinált lőre csörgött. Féktelen vad dühvei rohant levegőre s onnan az ivóba s görcsös bunkójával az asztalra csapott: „Kocs- márosné lelkem, aranyos tubiczám, italt a kupába! “ A sápadt legények búsan néztek reá, a mérges vándorlóra s jött a korcsmárosné, aranyos tubicza, ránczos képű Rézi s Bacchus elé tette a pálinkás pitykost. Keserűség, epe önté el a lelkét, de azért fenékig itta ki a vendég, azután izzó lett teste, a lelke, szitkozódó harag fakadt habzó ajkán; forgott vele a föld és bizony ő rajta kitört rettentő delirium teremens. Mikor a kakas szólt, jöttek a driákok, nimphák és szatírák s ott találták meg a haprifélfa mellett kihűlve, meghalva. Hirtelen benyomták egy bornyomó kádba és e koporsóba vitték ismét vissza Delphy szentföldjére. Eltemették újra arany-föveny alá s azóta hiába ébresztik, nógatják, nem támad fel többé a vigság istene, a jó öreg Bachus.
