Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-23 / 25. szám
4 1895. junius 23. piaczot és olyan kikészítő telepet, melyből eddig csak egy volt az országban. Egy momentán veszedelem hatása alatt minden érdekelt arra törekszik, hogy minél előbb decentralizál tassék a kőbányai piacz. A magyar társadalom élhetetlenségére vall, ha most konkrét mozgalmak nem mutatkoznak. Azzal érvelni, hogy esetleg a mi városunk ilyenbe tényezőinek kisebb méretei miatt nem mehet, — érvelni nem lehet, mert hiszen Kőbánya csak falu és a telepet úgy sem nekünk kell csinálni, csak nekünk is részt kell benne, alakításában vennünk. A fő pedig az, hogy városunk tegyen ajánlatot ilyen telep létesítésére. A ki megkezdi népszerű eszmét mozgat, most ezt a mozgalmat nagy tőkék fogják támogatni. Szeretjük remélem, hogy fölvetett eszménk meghallgatásra talál, valamely alakban a kivitel felé is történik lépés. Város hatóságának, a társadalom vezető embereinek jut itt kötelességül az akcziót megindítani. Népiskolai vizsgálatok. Elmúltak a népiskolai vizsgálatok. Tanító és tanítvány megkönnyebbülten vesznek lélekzetet s örülnek az elérkezett szünidőnek. A vizsgálatokon ott voltak az elnökök, ülnökök, egyik-másik iskolaszéki tag s az érdeklődő szülők. A növendékek sorrendben felelnek majd az egyik, majd a másik tantárgyból. Legtöbb helyen látszólag jól megy a felelés. Ha egyik-másik gyermek megakad, avagy a hozzá intézett kérdésre rögtön nem felel, úgy elkezdi a tanító a felelet első szavát s azonnal helyre zökken a gépezet, azaz brilliánsan megy a felelés. A vizsgálaton jelenvolt elnök, iskolaszék s vendégek a legnagyobb elragadtatással távoznak s nem győzik eléggé dicsérni a lefolyt vizsgálat eredményét. En, mint szakember, azon tapasztalatra jutottam, hogy azok a fényes eredmények alapjukban véve nem is olyan nagybecsüek, mert az a sok darálás és fölmondás, mely egyes iskolákban dívik, nem egyéb, mint porhintés a hallgatók szemébe. Legtöbb hallgató nem veszi észre, hogy az a gyermek az imént eldarált feleletből alig ért valamit, de elmondani pompásan tudja. Sajnálkozással telik el az ember, ha látja, hogy némely iskolában tanulnak, magolnak, re- czitálnak a gyermekek, de alaposan semmit sem értenek. Az a sok szép dolog, a melyet a növendék nagy fáradsággal beemlézett, csakhamar feledésbe fog menni. A gyermek felnő üres fejjel és szívvel, pedig szorgalmasan járt iskolába s meglehetős osztályzatot is nyert, mégis miért veszett el reá nézve a népiskolai oktatás ? Azért, mert olyan iskolába járt, hol a neve lé s re, a szivképzésre kevés, vagy semmi gondot sem fordítottak; hol minden tantárgyat (a vallástantól kezdve végig) gépies módon, szárazán, unalmasan tanítottak. Egy iskolában voltam, hol a gyermek Hunyady Jánosról beszélt, de oly sablonszerűén és éneklő modorban darált, hogy kin volt hallgatni. Hisz a magyar gyermeknek, ha Hunyadyról, a hősről beszél, arczát büszkeség, dicsfény kell, hogy körülsugározza; hangján pedig a lelkesedés rezgése vesz erőt, — ha úgy tanulta, a hogy tanulnia kellett volna. Az a száraz emlésztetési rendszer, vagy pláne a karban való tanulás csak butítja a gyermeket. Különösen a gyengébb elméjű gyermek ilyen módszerrel elkedvetlenedik, fogékonysága, tudvágya kialszik s végre egészen elzüllik. Pedig gyönyörűen lehet a gyermek tudvágyát fölébreszteni és fejleszteni, szivét nemesíteni s jóért, szépért lelkesíteni, csak tudni kell módját! Nem hiszem, hogy megyénkben akadna olyan okleveles néptanító, ki ezen módot ne tudná alkalmazni. Persze sokan a karban való mondást és emlézést többre becsülik, mert kényelmesebb, de igazi becscsel csak az önkifejtő és szemléltető oktatás bir, mert ez maradandóbb, habár fáradságosb is. Ne magyarázzon, prédikáljon, szónokoljon az a tanító még a vizsgálaton is, hanem beszéltessen a gyermekkel, szoktassa gondolkodáshoz, kutatáshoz és következtetéshez s eléri azon eredményt, melyet a népiskola elérhet. Mert hisz a népiskolának nem az a czélja, hogy száraz tudományokkal töltse meg a gyermekek fejét, — hanem az, hogy alapot és fogékonyságot nyújtson, melylyel az életben tovább képezheti magát a serdülő ifjú. Az olyan ember, ki az iskolában jó nevelésben és alapos oktatásban részesült, nem fog az életben sem nyugodni addig, mig tudvágyát ki nem elégítheti; ellenben az, ki csak felületes oktatásban részesült és nevelést éppen nem nyert, bizonyára fe- j Jületes, ingadozó és könnyelmű ember lesz. Azért kérve kérem azon kartársaimat, kik vagy kényelemből, vagy rossz szokásból, vagy más okokból hívei az emléztető és karban való oktatásnak, szakítsanak ezen lélekölő, a mai modern világba már nem illő módszerrel s tanítsanak inkább kevesebbet, de alaposan. A nevelés és szivképzés pedig húzódjék át piros fonálként minden tantárgyon. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy soha se emléztessünk, nem, mindennek van ideje és módja, úgy az emléz- tetést is néha üdvösen lehet alkalmazni, csak ne do- minnáljon a szajkóztatás az oktatásnál. Nem elég csak jelen lenni a vizsgálaton, mert ahogy fent emlitém, kevés ember veszi észre ott az igazi becscsel biró eredményt *s épen azon vizsgálatot ítéli gyengének, hol a gyermekek nem reczitáltak, hanem folytonos kérdezgetés által tudtak csak felelni, de aztán önállóan, alaposan. Azért mondom, hogy bajos a nem tanítónak helyes vizsgálati kritikát hozni, bármilyen értelmes egyén legyen is az, ha a tanév között többször figyelemmel nem kisérte az oktatás menetét. Az iskolaszék saját érdekét mozdítja elő, ha gyakran meglátogatja a felügyelete alá rendelt iskolákat. A törvény is szigorú kötelességévé teszi az iskolaszéknek eme legszebb hivatását. Miért nem mennek gyakraban iskolát látogatni legalább azok, kik értenek a tanügyhöz | Tekintsék meg többször az egyes osztályokat s győződjenek meg alaposan az ott folyó tanítás helyes, vagy helytelenségéről.1 Részesítsék a szorgalmas tanítót erkölcsi és anyagi jutalmazásban; a kötelességét elmulasztó tanítót pedig figyelmeztessék teendőire. Ha igy jár el az iskolaszék, úgy bizonyára üdvös és hazafias dol- dolgot cselekszik, melynek messzeható haszna a jövendő nemzedéken főse áldásosán meglátszani. Aztán mi néptanítók ne legyünk olyan önzők, ne váljunk folytonos dicséretet vagy jutalmat. Keressük föl első sorban magunkban a hibákat s ne toljuk saját hibáinkat s mulasztásainkat mindég másokra. Sok tanitó kelletlenül megy az iskolába s alig várja az óra ütését, hogy ismét haza mehessen. Sokan meg azt mondják: „A zért a rongyos minimumért nem érdemes olyan lekiismeretesen venni a dolgot“ Ez nem jó argumentum. Ha elvállaltad kedves kollega a gyermekek nevelését és oktatását, akkor végezd is el becsületesen ! A tanításnak nem szabad najiszámos munkának lennie, melyet csak bérért végzünk. „Ki a keveset nem becsüli, a sokat nem érdemli“ mondja a közmondás és helyesen, mert azon tanitó, kiben nincs tanitói kellék, ügyszeretet és lelkiismesetesség, az nem érdemel 300 frt fizetést sem. Elvégre is minden tanitó tisztában volt azzal, mielőtt ezen pályára lépett, milyen javadalmazások várnak reája. Ne legyünk tehát olyan' elégedetlenek, hanem tartsuk mindég szem előtt azon szent ügyet, melynek szolgálatába álltunk. Iparkodjunk mindenek előtt hibáinkat s magunkat tökéletesítve, a tanügyet is nagyobb tökélyre emelni. Ha elérjük azt, hogy mi szenytelenül állunk hatóságaink előtt, avagy csak vajmi kevés hiba leledzik bennünk, úgy lehetetlen, hogy sorsunk jobbra ne forduljon, mert kifogástalan munkásságunk által magunkra vonjuk az intéző körök figyelmét és érdeklődését s ezek nem fognak elzárkózni és szük- kebliisküdni olyan ügygyei szemben, mely első sorban van hivatva édes hazánkat felvirágoztatni. Végül kijelentem, miszerint jelen czikkem megírásához semmi más érdek nem vezetett, csupán az ’ügy fontossága adta? toliamra szavaimat, melyekkel sérteni egyáltalán senkit sem akarok. Azon ismételt óhajjal zárom közleményemet: vajha a jövőben népiskolánkból a magoltatási és karban mondás! rendszer kiküszübültetnék és a legjobb magyar pedagógusok által is számtalanszor ajánlott önkifejtő, vagyis kér d e z ő tanmód honosíttatnék meg! Tolna, 1895. jun. 22-én Perler Mátyás, kántortanitó. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (25. sz.) __________VIDÉKRŐL.___________ A tamási-i óvoda juniálisa. „Bocsássátok hozzám a kisdedeket“............. ez en szép evangéliumi mondást a szó legnemesebb l értelmében fogták fel Tamásinak — mindén szép és nemesért lelkesülő úrnői, a midőn semmi áldozatot és fáradságot nem kiméivé, mindent elkövettek, hogy óvodánkat — derék óvónőnk közreműködésével felvirágoztassák. Nemes fáradozásuk és áldozatkészségnek köszönhető a kisdedek mai mulatsága is. (Junius 20.) Ugyanis: nemcsak arról gondoskodtak, hogy kicsinyeink kellemes menhelyet leljenek, ott hasznos oktatásban részesüljenek, hanem szivjóságuk sugallatából szórakozásukról is gondoskodtak és ennek következte a mai óvoda-ünnepely. Reggel 9—10 óra között vonultak ki kicsinyeink, óvónőnk és még néhány lelkes úrnő felügyelete alatt, zeneszó kísérettel a Tamásihoz közelfekvő „Vadkertbe“, a hol táncz, játék, szavalás és más egyéb szórakozással töltötték el az egész napot. A kicsinyek részére gyümölcs és csemegéről a községi elöljáróság és hölgyközönségünk együttesen gondoskodott. Midőn e sorokat irom, kicsinyeink a legkedélyesebben mulatnak, a mulatságöt rendező úrnők az óvoda-vezetőnővel együtt élvezik a legszebb jutalmat, amit a világ adhat, t. i. a nemes lélek sugallatából származó jótétemény édes öntudatát. Tisztelettel Igazmondó. MEGYEI IRODALMI CSARNOK. 3D a 1 o Is. I. Nem tudok én szépen szólni, Nem tudok én szépen nézni, Nem tudok én mesebeli boldogságról Bűbájosán beszélni. Mert az igaz boldogságnak Nincsen szava, nincsen szója, Ha az ember üdvöségét, mennyországát A szivében- hordja. II. Rózsát kötözgetek a virágos kertben Piros tubarózsa te meg értesz engem Tudod, hogy a szivem nem gondol csak róla. Te tudod, te tudod piros tubarózsa. Kökény szemű lányka, édes midenségem Ölelj meg, karolj át, adj egy csókot nékem, Ne hallgass, ne figyelj rosszakaró szóra, Maradj mindig ilyen nyiló tubarózsa. III. Könnyben úszik a babám két orczája, Üzenő szóm fájó lelke de várja, Vidd el neki kósza szellő szivemet, 1 üzenetül mond azt neki : — Eszem azt az imádságos szemedet! Nagymisére húzták meg a harangot, Gyönyörűen szól, de te rózsám nem hallod, Hirthozó szél körülfolyja termeted, 1 üzenetem elsusogja I — Eszem azt az imádságos szemedet! Hrabovszky Lajos. A hazáért mindent. 28) Irta: Aggteleki (Ullein) Ferencz. (Folytatás.) Ez alatt a hangszerek elnémultak s ki-ki helyére vezette tánezosnéját. Valdberg nagyon kih.vó kedvében volt, mert egyenesen Endréhez vezette Margitot. Oh! az a gúnyos tekintet! Mintha csak azt mondta volna, nézd, én előnyben vagyok, én győztem! Endre agyában egy eszme villant fel, melyet a tett is követett. Megfogta nejének a karját és kivezette az egész társaság jelenlétében. Hallatlan botrány! Mily rettenetes volt ez az ember az ő teremtői nyugalmával ! Visszafojtott lélekzettel várták a fejleményeket. Vájjon hova fog ez fejlődni? Hogy helyesen, okosan tett-e Endre, azt ő e pillanatban nem tudta elbirálni. Ösztönszerüleg cselekedett annélkül, hogy magának beszámolni tudott volna tettéért. Nejét egyenesen a szobájába vezette. — Kegyednek éreznie kell.— monda haraggal — hogy akarata, csak az én akaratom után következhetik! — Ön, úgy látszik 1— válaszolt kihivólag Margit — elfelejti, hogy más házánál van s hogy itt csak én parancsolok! — A ház, az kegyedé. Rendelkezzék vele! De viszont kegyed az én tulajdonom és bármily kevés értékkel bírjon is e tulajdon: azzal én rendelkezem. További parancsomig itt fog maradni! Ön egy oly nyomorult lény, aki női becsületét, a férj nevével együtt beszennyezte! És ezzel elhagyta a szobát. Az ajtót bezárta és a kulcsot magához vette. Egyenesen a játékszobába
