Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-04-14 / 15. szám
elnöklete alatt, ki ez alkalommal Vörös László államtitkárt helyetesitette, képviselve voltak a tárgyaláson a kereskedelmi miniszter műszaki, a kereskedelmi tariffa és forgalmi osztályai, a pénzügyminisztérium gróf Wickenburg osztály-tanácsos által, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium, a m. kir. terezianumi uradalom képviseletében M i t w e g Henrik főtiszt, a cs. és kir. államvasutak igazgatósága és főfelügyelősége, a vasút tervezője, Leopold Lajos engedélyes és ennek mérnöke. Miután az elnöklő miniszteri tanácsos a maga, mint a távol levő miniszter nevében üdvözlé az állandó engedélyezési bizottság tagjait és a többi résztvevőket, első sorban a vasút jelentőségét és azután annak tervezését ismertette. A tárgyalás során legelőbb a vonal iránya állapíttatott meg, mely most végleges megoldást nyert. Azután tárgyaltattak a költségvetés egyes tételei. Az építési összeg is megállapittatott, csak egy-két tétel vár még a miniszter döntésére. Ezután felhivatott engedélyes annak jelzésére, hogy mikép véli a vasutat financzirozni, illetve a szükséges tőkét fedezni. Engedélyes erre bejelentette az eddig biztosított törzsrészvények mennyiségét és azon kérését, hogy az érdekeltség által biztosított hozzájárulást, az állam posta és távirda szolgálat ellenében és subventió czimén az épitési összeg a törvény által előirt 35°/o-ig egészítse ki, a fennmaradó 65°/o-ra nézve pedig engedtessék meg neki elsőbbségi részvényeknek kibocsájtása, az elsőbbségek árfolyamát méltányosan kéri megállapítani. Engedélyesnek ezen előterjesztése jegyzőkönyvbe vétetett, kérése felett a miniszter fog dönteni, annak teljesítését a bizottság is helyénvalónak és méltányosnak találta. A megállapított épitési költségekből engedélyes a III/3. ügyosztály javaslata szerint a m. kir. állami vasutaknak Szegzárd és Bátaszék csatlakozó állomások kibővítési és átalakitási munkálataira, berendezési költségekre, forgalmi eszközökre és épitési felügyeletért 95,430 forintot készpénzben tartozik lefizetni. A vonalra nézve megállapittatott, hogy az mint rendes nyomtávú gőzmozdonyu vasút rendezendő be, úgy, hogy a kiépített pályán a vonalok óránként 40 kilométert legnagyobb sebességgel közlekedhessenek. A műtárgyak eltérve a helyi érdekű vasutaknál alkalmazott szabálytól, oly szerkezetűek lesznek, hogy nagyobb forgalomnak is megfeleljenek a mennyiben a vasút első osztályúvá alakíttatnék át, a műtárgyakat változtatni ne kelljen. A sínek is folyó méterenkint 1*6 kilogrammal nehezebbek lesznek a szegzárd-sárbogárdi vasút sínjeinél. Az engedélyes által lefizetendő biztositék 30.000 forintban állapíttatott meg. Építési határidőnek egy esztendő engedélyeztetett. Elnök elismerését fejezte ki az engedélyesnek, hogy e vasút ügyét oly gyorsan és oly alaposan készítette elő, hogy az engedély minden komplikáczió nélkül oldható meg. Midőn még az engedélyes kérte, hogy a minisztériumban az ügy sürgősen dolgoztassák fel, hogy a vasútra vonatkozó törvényjavaslatot még a nyári szünet előtt tárgyalhassa a képviselőház, — elnök megköszönte a jelenvoltaknak közreműködését és a tárgyalást befejezettnek jelentette ki. A vasút létesítése ilyetén biztosítva van, építése az idén még megkezdődik és minden valószínűség szerint be is fejeztetik. MEGYEI IRODALMI CSARNOK. A szépség átka. (Folytatás és vége.) Azt hiszem kedves olvasóim, hogy nem szorul tán magyarázatra, hogy vájjon hová ment Julis! Ami az' életmódjukat illeti, arra sem magamat, sem e hasábokat nem tartom illetékesnek. Csak annyit jegyzek meg, hogy Julis, az egykori parasztlány oly életet élt, mintha bizony az erkölcstelenség hazájában szült volna. Ne tárgyaljuk az időközönkénti eseményeket, hanem átugorva azon öt évet, a melyet együtt töltött az ifjú gróffal, nézzünk csak el az ő szülőföldjére, Harsányba. Szülei még mindig élnek s nem győznek eleget hálálkodni a nagy égnek, hogy igy megsegité az ő lányukat. Hogyne! Hisz az öreg Sántha már nem tuddtt keresni, most a gyermekek tartották fen őket. Azonban mégsem tudták elképzelni, hogy hoji- nét szerezhet az ő Juliskájuk annyi pénzt, a mennyit nékik küldött. Közeledett a husvét. Az öregek már várták az kedves Juliskájukat, hogy annyi évek után ismét szerető karjaikba zárhassák. Meg is kérték Andrist, hogy menjen ki echó- jával az állomásra. Elment ő. Hogyne! Hisz még most sem aludt ki forró szerelme Julis iránt. Szegény fiú! • Bezzeg hiába ment ki Andris hatszor egymásután. Nem látta Julist. A hetedik nap, mikor mindnyájan oly lehangoltak voltak, sürü porfelleg setétité el az országút láthatárát. A felleg csak közeledett. Szegény Sántha néni szive majdnem ketté szakadt az örömtől, mert Julis- sát vélte jönni látni, kitől csekély egy órával kapta a sürgönyt, melyben tudatja, hogy „ma jön.“ De ime, nem volt az echó, sem parasztszekér hanem egy ritkaszép hintó négy szürkével előtte. Az öreg csak nézi, hogy az úri hintó megáll a kapu előtt s belőle egy úri asszonyság ugrik ki s nyakát átkarolva zokog: — Anyám! — kiáltja — Hát nem ismersz rám ? Nem ismered egyetlen leányodat, Julist ? Az öreg kibontakozik a leány karjaiból s nézi jobbról, balról, majd egyet sikoltva a leány karjaiba hull. — Leányom! — kiáltja a zokogástól szaggatott hangon. — Leányom, hogy lehettél ilyen úri dáma? Ki a férjed ? Hogy néz ki ? — s az Isten tudja, mit nem kérdez egyszerre. Gyere beljebb — mondja végre — lásd atyádat. Nem irom le a jelenetet, mely a szobában lefolyt. Alig telt egynéhány perez, mozgott a falu. A hir csakhamar bejárta a kis falut s mindenki sietett megnézni Juliskát, a kit az öregek karjaikban hordoztak, a fiatalok együtt játszottak a templom alatt. A kocsis ugyan megszenvedett. Körülvették őt s ostromolni kezdték kérdéseikkel. Végre, mikor megtudták, hogy az a Julis, a ki az öreg Sántha bácsinak, a szegény béresnek a lánya most grófné s hogy holnap meglátogat mindenkit, hazamentek. No bezzeg, lett azután trécselés. Hogy igy, meg úgy nem jó utón jutott hozzá stb. . . . Bizony sok gazdaasszonynak égett oda a húsa, kozmásodott a káposztája aznap Julis miatt, mert hát az asszonyi vér parancsolja, hogy az ily dolgot meg kell jól csépelni. Hat napig volt otthon Julis. Ezalatt bejárta régi ismerőseit s megajándékozta őket. Végre megérkezett a nap, mikor „Juliskának“ indulni kellett. Elvált szüleitől s megígérte nekik, hogy majd a mikor teheti, segíteni fogja őket s majd többször ellátogat hozzájuk. Másodszor is elvált szüleitől s ugyanazon az utón, hol ezelőtt hat éve még a paraszt echón utazott, most mint egy gróf leendő neje halad. Julis visszautazott Budapestre, a hol őt grólja alig várta. A mily életet itt folytatott, az ismét olyan, hogy nem tartom rá e helyet illetékesnek azt közölni. Kedves olvasóim, öt évet kell átugornom. Ez öt év alatt sok történhet. Az élő elhal, helyébe születnek. Boldog boldogtalanná és viszont válhat. Tereljük csak figyelmünket Harsány falucskába. Tél van. A szél éles fütyüléssel röpül keresztül a kis falu utczácskáin, megzörgetve minden ablakot, mintha mondani akarná, „maradj benn!“ Az országúton egy beteges asszony közeledik s beérve a faluba, a legelső házba bekopogtat, mely útjába esik s kérdezi, hol van az öreg Sántha bácsi háza. — Ott van lelkem — feleli egy öreg asszony s gyorsan becsukja az ajtót, hogy meg ne fázzék ebben „kutya hidegben.“ A jövevény kebléből mély sóhaj kél s lépéseit a megjelölt ház felé irányította. Bekopogtat á kapun s vár. A zár nyikorgóit s egy férfi dugta ki fejét s mormogva kérdezte, hogy mit keres. — Az öreg Sántha bácsi itt lakik ? — kérdé alig hallható hangon. — Az öreg Sántha nem itt lakik, az ő háza a temető. H^t kend mit akarna most véle | — Én az ő leánya vagyok, Julis. A férfi csak bámul s akadozva kérdi, hogy való-e az. — Jöjjön . . . vagy izé .. . gyere be Julis, mert hát én Andris vagyok, az öreg Sánthának a fia s igy a te bátyád. E szavak után karjai közé szoritá a jövevényt, vagy hát, hogy megnevezzük, a mint most már tudjuk, Julist s csókjaival halmozta el. — Üljél le kedves húgom. De az Isten szerelmére hogy nézel ki ? Hol vannak azok a piros orczák ? Milyen sápadt vagy! Mi történt veled, mióta másodszor eltávoztál hazulról ? Hát a férjed elhagyott ? Ah! — sóhajtá szegény Julis — ő megcsalt.' Ahogy innét ezelőtt öt esztendeje vissza mentem, akkor még szeretett s éltem vele három évig. Mindég hitegetett, hogy megtartjuk az esküvőt, de közbe jött, hogy én várandóssá lettem. Ezen időtől azután mind hidegebb lett irányomban s én, oh be kár, hogy magamnak szórakozottságot találjak, megengedtem az ő egyik barátjának, hogy nekem udvarolhasson. Ez volt vesztem, ő elérkezettnek látta a perczet, hogy engem elűzzön s ki jelentette, hogy két hó alatt hagyjam el házát. Mit volt tennem ? Összecsomagoltam ruháimat, ékszereimet s a tőle kapott pénzt, mely végkielégitéskép szolgált, lakást béreltem magamnak nem messze kastélyától. En még szerettem, ő már megunt. A mi ezután TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (15. sz.) jött, arról most nem szólok, kedves bátyám, hanem két év alatt annyira elszegényedtem, hogy az utolsó filléremet adtam oda a vasutasnak a jegyért, a melylyel idejöttem. — Most csak arra kérlek, hogy fogadj be házadba, mert nagy szükségem van „most“ biztos men- helyre. Ez utolsó szavaknál oly igen reszketett hangja hogy szegény bátyja nem tudta mire vélni. Másnap megkérte bátyját, hogy jönne ki vele a temetőbé s mutatná meg néki szüleinek a sírját. Kimentek a temetőbe. Leborult a sirhantra s forró ajkával csókolta a hóboritott hantot. A mint itt zokogott, két csendőr közeledett feléje s meg sem várva, mig bevéozi ájtatosságát, bátyja legnagyobb ámulatára az egyik közüllök megfogja a karját s durva hangon rákiáltott, hogy kövesse őket. Andris erre odalépett s kérdé a csendőröket hogy mit akarnak azzal a lánynyal, a ki az ő testvére. A csendőr eri'e kérdé tőle, hogy ez a Sántha Julis, rossz előéletű budapesti lakos ? — Igen. — feleié Andris. — Nohát — feleié a csendőr — ezt a lányt ke-, resteti a fővárosi rendőrség, mert megölte két ikergyer mekét s meglopta az osztrák grófot. A csendőr be sem fejezhető még jóformán szavait, mert azokat egy éles sikoltás szakitá félbe. Julcsa volt, a ki a mint tudta, hogy őt keresik, egy sikoltással halva dőlt a hóboritott sirhantra. Ott fejezte be életét, a hol született. Andris egy ideig nézte, majd megeredtek könnyei s zokogva borult testvére holttestére. — Julis — mondá — szegény Julis! mért akartál nagyúri asszony lenni? Miért hagytad el a szülői házat ? Isten irgalmazzon neki! ................ A hazáért mindent. 20) Irta: Aggteleki (Ullein) Ferencz. (Folytatás.) A zene folyton szól, siró vonaglása keresztül nyögi a termet, — mint egy haldoklónak utolsó sóhaja ! Majd meg viharként tör ki a hangerő, magával ragadja a közönséget, feloldja a kínos nyomás alul a kebleket s midőn e megrázzó praeludiumból beleolvad ama gyújtó zeneimába: „Hazádnak rendületlenül, légy hive oh magyar!“ — akkor é tömeggel már nem lehet bírni, — mind, mind elimádkozza e nagyszerű éneket s a vén falak majd megrepednek a hang nyomása alatt! Az egyik czigány pedig fölkap egy kócsagtollás kalapot és végigkoldulja az egész társaságot ! A kal- pag megtelik — meg a másik is s midőn már mindenkit kifosztott, akkor e hatalmas összeget a többi közzé teszi, — legyen azis a hazáé! Azután a kincshalmazra teszi a hegedűjét is és kijelenti, miszerint többé nem játszik azon a hangszeren, a melyen ő, a hazáért zenélhetett! Még csak ezen jelenet hiányzott! Haragos haragosát átölelve sirt, oh! a haza fájó szive felett csak testvérek imádkozhatnak! Endrét sem hagyta érintetlenül e jelénet. Büszke önérzettel fordult Walter Edmond bécsi bankár leányához, Margithoz. Y — Nemde, mily ünnepi hangulatban vagyunk ? Örömmel szemlélem fajunkat, midőn látom lelkesedésében nagy erejét! — Az én megfigyelésem szerint — válaszolt Margit — nagyon is sentimentálisak. Tán a vendégjog rovására, de nem tagadhatom meg magamtól ama vallomást, miszerint e túlhajtott lobbanékonyság a beteg kedély benyomását teszik reám. — Tagadhatatlan — válaszolt Endre — miszerint a magyarok kedély-világának megérthetés'éí'.e csaknem föltétien kellék, hogy magyarok legyünk. Kegyed osztrák-véralkat s hozzá még atyjának, az udvarral való pénzügyi összeköttetéseiből kifolyólag, természetszerűleg dinasztikus érzelmű és igy éppen nem csudálom, ha é tünetet nem tudja megérteni, vagy ha elitéli! — Oh! hagyjon föl vele! Hisz mi sem vagyunk kőből; de jo ízlésünket megőrizzük annyira, hogy e szobaleányi jelenet nem ragad extazisba! — Nem értem kegyedet! — Válaszolt Endre csodálkozva. — Pedig egyszerű dolog! Bejön a terembe két hölgy, fölpántlikázva, szobacziezus-kosztümben és önök tombolnak! Lehet, hogy önök nem csinálnak az ily pásztori jelenetekből etiquet-kérdést. A salonpk illem- szabályai nem engednék meg. — Szívesen mentem kegyedet — mondá Endre, udvariasságot erőltetvén magára — hisz nem ismerős viszonyainkkal. Másrészt pedig természetesnek fogja találni, ha honleányaink védelmére kelek s ha fájlalom azt, hogy kegyed a legszebb virágokat ki1895, ápril 14. 4
