Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-03-04 / 10. szám
1894. márczius 4. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (10. sz.) 3 Ezen említett határozatból kifolyó’ag a boldogult arczkópének e tanácsteremben való elhelyezését ma eszközöljük, s ha ily alkalomkor talán szokásos életrajzi adatok felsorolásától tartózkodom, az csak azért engedhető meg, mert hisz áldásos élete előttünk folyt le, közöttünk élt, tanúi voltunk úgyszólván minden lépésének, olyan volt közöttünk, mint a kikötők tornyain alkalmazott kristály-lámpa, mely minden oldalról egyenlő dúsan és fényesen ömleszti sugarait mindenfelé; s hogy halála után is folyton velünk maradhasson, hogy irántunk való szerétét mindig őrezhessük, még életében emléket állított fel önmaga, melynek fundamentumát a közöttünk mindig legtöbben levő s soha el nem fogyó szegények és árvák szivébe rakta le: összes vagyonát a szegények és árvák könyeinek letörlésére fordítani rendelte. Mi természetesebb, hogy e nemes lelkű férfiú sirba szálltakor, a legmélyebb gyász borult sziveinkre, s fájdalmunk annál nagyobb volt, mert a csapás váratlan ért bennünket; fórfikora tavaszán ragadta el a kegyetlen végezet, neve még igézetként hangzott közöttünk s nem volt oly nagy és fenséges gondolat, mit neki még akarni, nekünk pedig tőle remélni ne lehetett volna; fájdalom reményünk e fényes napjának mi csak hajnali sugaráit láthattuk, mert e nap még delelése előtt leáldozott. „Mintha e honi föld, melynek szent szeretete tiszta lángokkal tölté kebelét korábban ragadná magához leg- I kedvesebb gyermekét, mintha korábban kívánná megpihentetni azt, ki rövid életében is oly sokat és nemeset dolgozott.“ Ily érzeményekkel álltuk körül ezelőtt 8 évvel gyászos ravatalát s hogy ott nem a vagyon örökösének pillanatnyi bánata kesergett, hanem az őszinte, a megtört szív könnyei hullottak; annak bizonysága, hogy ma, hosszú nyolez év után, midőn Önök előtt emlékét felidézem, ki ne éreznó megújulva fájdalmát is; ki ne órezné, hogy a kit igazán szeretünk és tisztelünk az ránknézve nem halhat meg örökké, ki ne éreznó, hogy kedveseink sirjá csak azok földi maradványit takarja, égi részük áldása velünk marad, lényünkbe olvadva kisér át az élet utain. S igy, midőn elhunyt szeretteink emlékének áldozunk, a veszteség érzete önkéntelenül is azon eszmék cul- tusába olvad, melynek az elhunyt bajnoka volt. Mért is az ő emlékezete, az ő képe folyton buzdít a komoly munka iránti szeretetre; példájából látjuk, hogy Isten az embert minden pályán munkára rendelte s hogy munka nélkül semmi magasztosabb, semmi nemesebb dolgot el nem érhetünk; élete tanúsítja, hogy a vagyonban való bőség, a semmiben való nélkülözés nem hogy felment, de sokszorosítja munkálkodásunk kötelességét. Az ő emlékezete gyújtja és éleszti bennünk az igaz emberbaráti szeretetet, példájából látjuk, hogy az igaz szeretet nem fór el a család és barátok szűk körében, hanem kifelé tör, tovább terjed s minél többet ölel fel, lángja annál nagyobb s melege annál forróbb. E szeretet volt rugója azon nemes tettének is, mely által a szegények és árvák könyeinek letörlésére rendelte összes vagyonát, melyért hálával telt sóhaj keletkezik lelkűnkben és áldást mondunk boldog emlékére. Ezek előre bocsájtása után vagyok bátor a képviselő-testületnek indítványozni, hogy e drága kép részére az elöljáróság által már eleve kijelelt helyet elfogadni szíveskedjék. Szily László baranyavármegye alispán ügye. (Távirati tudósítás.) A szomszéd Baranyavármegye hírneves alispánját, Szily László urat, tudvalevőleg egy állásától elmozdított, Kovács István nevű községi jegyző egy általa kiadott röpiratban, oly vádakkal illette, mely a legszélesebb körökben a legkínosabb feltűnést keltette. Az alispán ellen szórt vádak alaptalanságának kiderítése czéljából több terv merült fel, mig nem abban történt megállapodás, hogy az ügy a megindítandó fegyelmi eljárás utján tisztáztassók. Baranyavármegye közigazgatási bizottsága e tárgyban múlt csütörtökün ült össze. Az izgalmas és érdekes ülés lefolyásáról Várady Ferencz hírlapíró társunktól a következő távirati tudósítást kaptuk: „Baranyavármegye közigazgatási bizottságának rendkívüli gyűlése Kardos Kálmán főispán elnöklete alatt ma tárgyalta Kovács István elmozdított bako- czai jegyző röpirata által megtámadott Szily László alispán ügyét, jelen voltak: Sey Lajos főjegyző, | Nagy Jenő főügyész, Koszits Kamil I jegyző, Sey László árvaszóki elnök, Mendl Lajos főorvos, Zsolnay György állami főügyészi helyettes, Stajevics János országgyűlési képviselő, Dragonesku Döme pénzügyigazgató, Salamon József tanfelügyelő, Ország Lajos földbirtokos, Driesz Lajos, ügyvéd földbirtokos, Koszits Szilárd, Németh Lipót, Jagics József, Benkő Gyula ügyvédek bizottsági tagok. A röpirat vádjaival szemben olvastatott az alispán nyilatkozata, melyben tettről-tettre megezá- folja az ellene emelt vádakat, hiteles okmányokkal iga/.olva minden állítását. Fölhozott bizonyítékokat, egyenként áttanulmányozták s nagy és kellemes megnyugvással vették tudomásul. Nagy Jenő megyei főügyész nem talál semmi alapos okot a fegyelmi eljárás megindítására, Zsolnay György állami főügyészi helyettes az előadottakból világosan látja s már előre el meri mondani, hogy a röpirat tartalma rágalom s minthogy a rágalmazás sajtó utján követte- tett el, annak megtorlása sajtóbiróság elé tartozik. Szily magán személye ellen emeltetett legsúlyosabb vád, nem pedig az alispán ellen következésként nincs helye fegyelmi eljárásnak. Benkő a röpiratban felho- | zott állításokban nem lát valami különös támadást, inkább abban a piszkos lében, melyben a vádak föl vannak eresztve. Mégis, hogy teljes elégtételt nyer- I hessen az alispán, indítsuk meg ellene az ő saját kérelme folytán a vizsgálatot. Zsolnay másodszor is fölszólal, hogy nincs alapja a vizsgálatnak. Jagics szintén ellenzi a vizsgálat elrendelését. Nem akarja, I hogy ez befolyással lehessen az esküdtszékre. .Végül tizenhat szóval egy ellen kimondták, hogy nem rendelik el a vizsgálatot. A főispán, hogy a belügyminiszter is hozzászólhasson, állásából folyó- lag megfelebbezte a határozatot. Igen jó hatást gyakorolt a határozat, a közvélemény Szily mellett van. | Szily a sajtópert megindítja.“ TÖVISEK. íróasztalomon, téli por-lepte újság és papir-ra- kások között, most vízzel telt virágos pálinkás pohárkában, nyíló ibolya-csokor húzza meg magát nagy szerényen az irodai hivatalos lámpa és gyertya közt s kedves illatot terjeszt nagy serényen tágas szobámban. A tág szoba nagy üveg-ajtaján pazarul ömlik be a márczius elseji enyhe napsugár s áldott arany-fényének legjavát a kékfejü kis ibolya-csokorra szórja, mint az ő első szülöttére, ki édes csókjának langy lehétől vette származását. A hivatalos lámpa és gyertya egy sugárt se kapnak s boszankodva, irigykedve duzzognak a mellőztetés miatt. — Az ón szemem sugara is odatapad, a hova a nap sugára, — a szépen nyíló, illatozó, ártatlan kis ibolyára, — s úgy elnézem e kedves kis virágot, úgy elgyönyörködöm szende ártatlanságán, pompás illatában, hogy szinte elfelejtkezem az elsejei fizetségekről!... Mert a hónap elseje nekem is fizetési nap, azzal a különbséggel, hogy mig más ilyenkor pénzt kap, ón csak fizetek (ha van miből ?) de nem kapok egy árva fityinget sem!. .. Mindegy! — de az aranyos márcziusi napsugár engem keres fel legelőbb itt a hegyen, — engem és kis ibolya csokromat fördet meg már kora reggel, mikor még mások ott lent a városban — lábaim alatt — spalót-táblák által besötőtitett szobákban alusznak, forró csókja özönében! — Többet ér ez az aranyos napsugár a Wekerle 20 koronásainál, csak az a baj, hogy nem lehet vele kontót fizetni!... * \ Márczius — mint tavasznyitó hónap — min- I den évben óhajtva várt, lesve-lesett a föld népe előtt, igen, mert a tél oly unalmas rendszerint, mint a vén, zsémbes anyóka. Daezára a benne eső sok mulatságnak alig várjuk az elmúlását. Hja! a télnek megvannak báljai, de többet érnek a tavasz b á- j a i! — A tél, mint egy vén, hiú asszony, mesterséges bájokkal (bálokkal) való kényszer ön-ókesitósre szorul; mig a tavasz, Isten-kéz adta remek ruhájában, természetes szépségében, ragyogó pompájában, minden mesterkedés nélkül hódit, leköt, elbűvöl, mint egy szelíd, kedves ifjú leányka. De talán még sohasem volt szép hazánkban olyan várva-várt kedves márczius 1848. óta, mint jelenleg. Mintha a tavaszi friss légáram összefolyna, összecsapna a polgári szabadság langyos, üdítő levegőjével, mely megmozdul most mindenütt honunk határain, azon szent czólzattal, hogy elfujja egy régibb kor avult maradványait s tavaszi uj életet leheljen a megüSÍ- ósdi intézményekbe. A reform, javaslatok mellett országosan tüntető megyei és városi nagyszabású ófce'kezletek megannyi duzzadt folyói, mind beleömlenek márczius negyedikére a budapesti országos liberális gyűlés nagy tengerébe. Népek százezrei hullámoznak, hömpölyögnek végig — mikor e sorok megjelennek — a fő- és székváros utczáin; zászlók erdeje leng, — a lelkesedés lángja felcsap az égig s nagyobb fényt, erősebb tüzet ád a tavaszi napnak, — 100 ezer ajk kiáltja: „éljen a szabadság! — éljen a reform! — éljen a polgári házasság!“ netnek — a kis csoport legnagyobb sajnálatára — azáltal, hogy haragos arczczal Szomorú Jóska felé fordulva mondá: „Menjen már egyszer el maga kiáll- hatatlan ember“. Ez hideg zuhanyként hatott Szomorú Jóska forró érzelmeire és e szavaktól hirtelen kijózanodva, magában búsan mondogatá, miközben egy távolabb levő asztalhoz leült; azt hittem, hogy meg fog szeretni, még hozzá szép verseim miatt és ime meghiúsult szép reménységem. Valamivel később hasonlóan megható jelenet játszódott le egyik mellék szobában, ahol reggel felé a kis Irmuska sírva borult egyik asztalnál kényelmesen üldögélő nagybátyja nyakába. Az öreg az első pillanatban azt hitte, hógy a könyek az öröm és boldogság tolmácsolói és vígan szoritá ebbeli feltevésében unokahugát magához, megjegyezve: Ugy-e jól mulattál kicsikém ? De megdöbbent, midőn e kérdése után Irmuskát jobban szemügyre véve, annak dúlt arczát meglátta és elkeseredett válaszát hallotta. Azt kérdezi nagybácsi, hogy jól mulattam-e, annyira, hogy még csak egy négyest sem tánczoltam. Hogyan? Kérdező az öreg haraggal vegyült csodálkozással, hát a Szomorú Jóska nem mulattatott? Nemcsak hogy nem mulattatott, de még csak rám sem nézett egész est alatt. Panaszkodó el Irmuska bánatosan tovább Szomorú Jóska tapintatlanságát. Az előadottak után már nem olyan vidáman, mint az előbb, ölelte ismét magához a bácsi unokahugát, miközben keserűen mondogatá magában: azt hittem, hogy jól kigondolt tervem sikerül és ime, a szép remények füstbe mentek. Hogy Szomorú Jóska mennyiben lesz képes az elmulasztottat helyre hozni, azt nem tudom, de hogy a picnik rendezők matadorja által hasonló fajta kedélyes mulatságra többé meghívó a részére kieszközöltetni nem fog, ma már arról bizton meg vagyok győződve. Irta: V. Ferencz. Báli ellesett hangos gondolatok. — Olyan humoreszk-féle. — — „Mondd édes, nem hoztál magaddal olyan hocus-pokust, mivel az ember éjfél után is egyensúlyozza arcza hervadhatlanságát?!“ — „Nem!“ — „Elég baj! felel a szende barátnő, mert a báli elnök szerezte polka után otthoni művészetem: hódításom „Grundja“ nagy hirtelen kegyetlen zsebkendőm áldozata lett.“ — „Van-e étvágyad kedvesem? — „Hogyan kérdhetsz ilyet, midőn a cottilionból az utolsó tourt..,. sem tánczoltam!“ * sjc íj«, — „Na ne mentegetődzék, a mohácsi bálban velem csak egyszer tánczolt; Katiczát pedig nem csak egyre hurczolta, de a cottilionban mint „Vortänzer“ tánczolt vele!“' — „De szavamra mondom, testvérének adott Ígéretem kötelezett — őszintén szólva — e terhes feladatra s mint lovagias ember, szavamat kötelességem volt beváltani.“ * * * * — „Most már csak kedves anyám sem kétel- kedhetik Miska csalárdságában; mióta a táncz elkezdődött, mindig Szitásnénak udvarol és ha én megszólítom is, durván utasít el, mondván: eh hagyj nekem békét, eleget vagyok veled odahaza.“ — „No majd megleczkéztetem szünóra alatt; egyszersmind tudtára adom, hogy abban az esetben, ha eddigi csapodárságával fel nem hagy, téged haza viszlek magamhoz s a válópört megindítjuk ellene.“ — „De ón, kedves anyám, nem akarok ám válni.“ — „Oh te kis bohó! hát te azt hiszed, hogy Miska talán akarni fog, hiszen már mindenét el- prédálta s ha te ott hagyod, nem lesz miből élnie, mindig viziteket kell csinálnia; tudod olyan ebédviziteket.“ * sfc U — „A nőegyleti bál alkalmával egy egész hetet töltök Szegzárdon; atyám csak az utolsó nap jön el, addig mindig egyedül leszek — a mamával.“ * * * — „Két hót múlva atyám nevenapja lesz; remélem meg fog látogatni.“. — „Megkapta nagysád levelemet?!“ — „Ejnye, ejnye, hát nem válaszoltam rá?!“ — „Kivel küldte magysád a levelet?“ * — „A hetesünkkel.“
