Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-02-11 / 7. szám
KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ES KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . ..................6 frt — Fél évre j • . . j j . . . 3 | — Negyed évre............................I „ 50 kr Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Megjelen: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az hetenkint egyszer, vasárnap. lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirde tézendök. küldendők. tések jutányosán számíttatnak. Hivatásának áldozata. hogy a menekülőket megállásra kényszerítsék ; Egy csinos külsejű, míg élt rózsa piros színét tekintve, valóságos egészségnek örvendő, mosolygós arczu, mindenkit szívesen üdvözlő, ! fiatal csendőr fekszik átlőlt szívvel a szeg- ; zárdi hegyi erdő szélén, némán, mozdulatlanul; mellette virraszt csendőrtársa, kinek kötelessége a vizsgálat megtartásáig holdtestet s j minden tárgyat abban a helyzetben meghagyni, melyben a vizsgálat tárgyát képező esemény bekövetkezése alkalmával volt, hogy azok szolgáltassák a tettes kinyomozására szolgáló első nyomokat. Ennek a szomorú esetnek rövid története a következő: A szegzárdi csendőrparancsnoksághoz a múlt napokban azon feljelentés érkezett, hogy a szegzárdi hegyi erdőben orvvadászok garázdálkodnak, a kik éjjeli leseji tekintet nélkül a vadászati törvény rendelkezéseire, irgalmatlanul lepuskázzák, a nekik lövéstávolba | jövő nagy vadukat; «»eket és szarvasokat ; • ■' - " -yr-rUe frf 1 ri|«Hn■ j i . J' egyi ránt. A parancsnokság kötelességéhez híven azannal kiküldött két csendőrt az orvvadászok elfogatására, kik még egy városi rendőrt maguk mellé véve, múlt vasárnap alkonyaikor kerülő utón megindultak, hogy a vadorzókat tetten kapják. A terv — szerencsétlenségre — nagyszerűen sikerült. A vadorzók, számszerint öten, éppen teljes funkezióban voltak s rendesen felosztva, várták zsákmányjukat; a csendőrség felhívására azonban, hogy adják meg magukat, menekülni akarván, futásnak eTedtek; a csendőrök erre a levegőbe lőttek, a lövések azonban nem tették meg a várt hatást, mire a csendőrök üldözőbe vették a vad tolvajokat s ezek közül egyik, kit a szerencsétlenül járt Simon Pál nevű csendőr követett, midőn már látta, hogy nem képes menekülni, visszafordult s nyolez lépésnyi tá- i volságból üldözőjét agyonlőtte; az életben maradt másik csendőr azután társa holtteste mellett maradt, a városi rendőrt pedig a városba küldötte, hogy a történtekről a parancsnokságnak hirt adjon. Az eset, mely a csendőrség egyik legtehetségesebb, legbuzgóbb tagjának szomorú végét idézte elő, a székhelyen nagy izgatottságot keltett s általános a tettesek elleni elkeseredés s az áldozat iránti részvét. A rendkívüli tragikus esemény azonban méltán veti fel a kérdést, hogy vájjon néhány vadnak az elorzása olynemü merénylet-e a közbiztonsági érdekek ellen, hogy annak megakadályozása végett szükséges emberéletet áldozatul hozni? Nem akarjuk a csendőrség eljárását bírálat tárgyává tenni; lehet, hogy a szerencsétlenül járt fiatal csendőr nem a kapott utasításoknak, hanem rendithetlen bátorságának, halált megvető buzgalmának s kötelességérzetének az áldozata; azt is elismerjük, hogy a csendőrség teendője oly kiterjedt, oly óriási, mely egyáltalán nem áll arányban az alkalmazottak számával. De azt h'szszük, ha a csendőrség tudta, a mi kétségen kívül áll, hogy ezúttal több személyből álló, jól felfegyverkezett, nagy vadra vádászó, tehát golyós puskával ellátott és e mellett elszánt bandával gyűlik meg a baja, nem lett volna szabad azokkal ily aránylag csekély erőt szembeállítani. Inkább pusztult el volna még néhány vad, ha a megfelelő erő nem állt rendelkezésre, addig mig a viszonyok változtával oly intézkedéseket lehetett volna tenni, hogy az ellentállás csirájában elfojtsák. Már megtörtént egy Ízben, hogy az erdőben tanyázó rablóbanda elfogatására három pandúr lett kiküldve s a zsiványok, midőn számukat észrevették, puskához kaptak s kettőt a három közöl agyonlőttek; de megadták magukat később, midőn egy egész sereg pandúr körülfogta őket. A szegény áldozaton, már nem segít I semmi; ő hivatásának buzgó teljesítése közben szenvedett mártírhalált; teljes elismerés és mély részvét kiséri korai sírjába; de ha | már a dolgon változtatni nem lehet, legalább a megrendítő esetből vonjuk le a kellő tanúságot s megíélelő ó>r€n3szabályokkal vegyük elejét hasonló szerencsétlenségeknek. Mert az ember-élet, különösen a jó ember élete nagyon, de nagyon drága! b. A magyarosodás. IV. Magyaroszág ellenségei elnémulhatnak, ha a magyaroknak Mária Teréziával szemben tanúsított viselkedését megfigyelik. Nincs a nemzet történetében párja amaz esetnek, hogy annyi zaklatás, annyi emberieden, méltatlan TARCZA. Nöegyleti bál. Az „Egyeszlt Szegzárd-Tolnamegyei Nőegylet“ bizonyosan azért tette bálját a farsang végére, mert azt tartotta, hogy »végén csattan az ostor“. És valóban, az egyesület elite-bálja az idei farsang egyik legfényesebb, legelőkelőbb mulatsága volt, inelylyel méltóan, csattanósan fejeztetett be Garneval uralkodása. Hogy ezen fényes bál olyan kiválóan sikerült, annak kétszeresen örülhetünk. Örülünk nemcsak azért, hogy pompásan mulattunk, hanem főleg azért is, mert a nemes czélokat szolgáló egyesület szép jövedelemhez jutott, melylyel letörölheti sok nélkülözőnek könyeit. Az egyesület ólén tudvalevőleg özv. Theodo- r o v i t s Lajosnó úrnő áll, ki az ő lelkes gárdájával igen helyesen és gondos körültekintéssel tudja megválasztani az eszközöket arra, hogy a kitűzött czólt megvalósítva, áldást hintsen a nyomorral küzdők közé. Azért tart tehát az egyesület évenként mulatságokat, hogy tánczolhassunk a jótékonyság nevében a szegényekért. Mily felemelő ős nemesitő is az a tudat, hogy midőn mulatunk, egyúttal jót is teszünk azokkal, kik mások segélye nélkül talán el is vesznének. * Az idei farsang rövid volt ugyan, de azért annál több és sikerültnél sükerültebb mulatságban vehettünk részt. Húshagyó keddre esett az „Egyesült Szegzárd- Tolnamegyei Nőegylet“ elite bálja s ekkor temettük el az idei farsangot. Eltemettük pedig vig zeneszó és jókedv mellett. A bál iránt, mint azt már jeleztük, általános volt az érdeklődés s e kedvező jelből biztosra vehettük, hogy az egyesület bálja jó renuméját csak növelni fogja. Kilencz óra után robogó hintók szállították a hálózni óhajtó közönséget s fél 10 lehetett, mikor a „Szegzárd Szálló“ díszterme — mely ízlésesen volt dekorálva — megtellett hölgyekkel és urakkal. Ekkor Kulin Sándor főrendező intésére Garay Ferkó zenekara rázendített a tánezra, mely rezgőpolkával kezdődött. Általános örömet okozott gróf Széchenyi Sándor főispán megjelenése, ki jó ideig nézte a tán* czolókat s többekkel szívélyes’beszélgetést folytatott. A tánczteremből az étkezőbe vonult a főispán, honnan már a szünőra előtt lakására hajtatott. A sok szebbnél szebb toilettekben keringő ifjú párok arczairól a boldogság glóriáját olvashattuk le s az észbontó, elbűvölő szemekből olyan csodás hatású igézet tündöklött elő, mely a boldogság hetedik menyországába varázsolt bennünket. A zene rittmikus ütemei megrezegtettők az idegeket s a szivet gyorsabb működésbe hozva, édes-édes érzelmeket gerjesztettek. A táncz hevében átszellemült hölgyek koszorúja oly bájos látványt nyújtott, melyhez hasonlót csak a képzelet országában lehetne látni. A báli öltözékek külön leírását nem kíséreljük meg, hanem csak annyit mondunk, hogy azokban Ízlés, elegánczia nyilvánult. Szívesen emlékezünk meg azokról a rendezőkről, kik kedves kötelességből állandóan a tánezteremben tartózkodva, mindent elkövettek, hogy a jelenlevő kedves hölgyek a lehető legjobban mulassanak s igy esett meg, hogy a táncz a legderültebb hangulatban reggeli 8 óráig tartott. Az első négyest 48 pár tánczolta. A csinos kis tánezrendet a következő hölgyeknek nyújtotta át a rendezőség: Asszonyok: Borsódy Lajosnó, Boross Gyulánó, özv. Börzsönyinó (Tápé), Bergmann Emilnó (Paks), Bodnár Istvánná, Dőry Pálnó (Bonyhád), özv. Düs Sámuelnó, Fejős Károlynó, Göttinger Istvánná (Besenyő), Györky Lajosnó (Kölesd), Gyüszü Istvánná (Báttaszék) Halász Gézánő (Bonyhád), Heidekker Bólánó, Hangéi Ignáczné, Lehrerná (Fehérmegye), Leitersdorfer Józsefné, Leopold Kornélné, Leopold Sándornó, Leicht Lajosné, özv. Májerné (Tápé), Madarász Elemérné, Mehrwert!» Ferencznó, özv. Perczel Istvánná (Bonyhád), ijzv. Perczel Rudolfné (Bonyhád), Papp Józsefné, Pirnitzer Antalné, Selcz Józsefné, Simon Istvánná, (P. Berek), Steinszdörfer Józsefné, Szondy Istvánná, Szendrődy Károlynó, Tóth Károly né,
