Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-12-16 / 51. szám
Bárcsak sohase nyílnék alkalmunk, hogy hírlapírói feladatunkból kifolyólag ellenkező' jelenségeket közölni, bírálni s megírni lennénk kénytelenek! b. Föispáni jubileum. Nevezetes, szép és nagy ünnepe volt deczember 9. és 10-én Tolnavármegye közönségének, mert e napokon áldoztak méltéképen a megye köztiszteletben álló főispánjának, gróf Széchenyi Sándornak azon alkalomból, hogy most ülte meg főiapánságának 10 éves jubileumát. Az egész megye, de különösen székvárosunk közönsége napok óta nagy érdeklődéssel, feszült kíváncsisággal várta a jubileumi ünnepségeket, melyeknek előkészítésén és rendezésén Simontsits Béla alispán elnöklete alatt egy hetvenhárom tagból álló rendező-bizottság nagy kitartással fáradozott. A nagy bizottság nemes igyekezete meg is lelte jutalmát abban, hogy az ünnepélyek, melyeken a megye szine-java részt vett, fényesen sikerültek és sokáig emlékezetesek maradnak úgy az ünnepelt, mint a résztvettek előtt is. Már napokkal a jubileum előtt lázas tevékenységgel siettek, hogy a díszítésekkel kellő időben elkészüljenek. Különösen pompásan és ízlésesen voltak fenytiágacskákkal, lombfüzérekkel, nemzeti és a megye színeit jelző zászlókkal, továbbá az ország és a megye czimerével. díszítve a diadalkapuk, valamint az ős megyeháza is, melynek oszlopos csarnoka, bejárata és folyosói ünnepi ruhát öltöttek. A város díadalkapuja az alsó-sétatér előtt emelkedett e felírással: „Üde az ünnepeknek“, a vármegyéé pedig, mely igazán pompásan volt dekorálva, a polgári iskola előtt díszelgett s ezen a Széchenyi családnak következő jeligéje volt olvasható : „Ha Isten uelünh, hi ellenünk“. Érkezés és bevonulás. Szegzárd utczái mozgalmas képet nyújtottak múlt vasárnap már a korai délutáni órákban s az élénkség mindegyre fokozódott, az utczák egyre népesebbek lettek, a mint közeledett a vonat megérkezésének ideje. Különösen nagy népáradat lepte el a megyeház környékét, a Béla- és Garay-tereket, az alsó-sétatért, a Diczenty, Pirnitzer, Augusz és a Szegzárd szálló sarkokat. Három óra után kezdettek fogatokon levonulni a küldöttségek, testületek és a •«wrfltrfk- zenekarukkal a vasúti állomáshoz. vonat délután 3 óra 30 percz- álya udvarba 1 ezt három taraczk- í ős Bartinán. Az elsőosztályu ko- j,rban kilépő gróf Széchenyi Sándor begyültek éljenzéssel fogadták. A fogadásnál megjelent: a városi elöljáróság, megyebizottsági tagok, a tűzoltók és a nagyközönség. A városi hatóság nevében Hirling Adám dr. főjegyző a főispánhoz a következő beszédet intézte: „Méltóságos főispán ur! Tíz éve ma, hogy Szegzárd közönségének megbízásából Méltóságodat e helyen üdvözölni szerencsések valánk. Akkor, megkezdett föispáni munkásságára a közönség igaz szív érzelmeivel az ég áldását kétük ; ma ugyanazon közönség küldött, hogy már ne csak áldást mondjunk, de a lefolyt 10 évi munkásságáért a hála igaz szavával is adózzunk! hálával az égnek, ki meghallgatta imánkat, hálával Méltóságodnak, hogy reményeinket teljesítette. _2 ______________________________________ TO LNAMEGYEI KÖZLÖNY (51. sz.) Akkor még, dicső őseinek követendő példájára hivatkoztunk, ma már a lefolyt tíz év a legfényesebb példája az igaz munkásságnak, erényeknek és emberszeretetnek. De nem magasztalni, hanem szivünk őszinte sugalatát követve jöttünk ide, hogy valamint tíz év előtt oly édesen biztató remény adta ajkainkra a szót, úgy ma a mély hála hangján adjunk kifejezést azon fohászunknak, miszerint: az érdemeket jutalmazó nagy Isten áldja meg Méltóságodat 1 küldje le kegyét, hogy a munkás életnek, melyet a vármegyének és igy Szegzárdnak is szentele, szép és dicső legyen folytatása, majdan hosszú idő múlva alkonya is. Ugyanazon szavakkal zárom be üdvözlésemet, mint tíz év előtt: Az ég áldása kisérje Méltóságodat! Gróf Széchenyi Sándor főispán a főjegyző üdvözlő beszédére válaszolva, szívélyes köszönetét fejezte ki a fogadtatásért s eszmegazdag beszédében kifejtette,- hogy habár még most tán nincsenek is tettekben nyilvánuló érdemei, de a jövőben azon lesz, hogy különösen a íillokszera által elpusztított szőlők mielőbbi rekonstruálását elősegítse; eddig — úgymond — azért nem fogott e baj elhárításához, mivel maguk a szakemberek sem voltak teljesen tisztában azon módokkal, melyektől biztos sikert lehetett volna várni. Most azonban már ki van jelelve a ezéllioz vezető ut, melyen minden koczkázat nélkül haladni kell és igy ő is egyik legnemesebb feladatai közé sorozza a kipusztult szőlők újból való virágzóvá tételét. Az elhangzott beszédet a körülállók nagy tetszéssel fogadták s a főispánt megéljenezték. Ezután megindult a vasúti állomástól a diszme- net a fellobogózott város felé. Legelői haladtak az önkéntes tűzoltók diszben zenekarukkal Boda Vilmos főparancsnok és Fránek János alparancsnok vezetése alatt, utánuk jött három megyei huszár lóháton, magukkal hozva a megye ősrégi selyem zászlaját. A fogatok beláthatatlan sorát a község fogata nyitotta meg, melyben Takler József biró és Hirling Adám dr. főjegyző ültek. Közvetlenül utánuk haladt lassú lépésben az ünnepelt hintája, ki mellett Pesthy Elek, a központi járás főszolgabirája, foglalt helyet. A diszmenetet a küldöttségek és magánosok fogatai zárták be, mely óriási kiváncsi néptől kisérve a Garay- és Béla-tereken áthaladva, a vármegye székházába vonult s itt a főlépcsőházban Simontsits Béla alispán a vármegye közönsége nevében igy üdvözölte a főispánt: Méltóságos főispán ur! Most tíz éve, hogy öröm és reménynyel teli szeretettel üdvözölte Méltóságodat e helyen Tolnavármegye közönsége s az elmúlt évtized után ismét vármegyei közéletünk csarnokának küszöbén fogadjuk Méltóságodat a régi szeretettél, lelkesedéssel, fokozódott örömmel, de nem reménynyel többé, hanem a meggyőződés erejéből fakadt tántorithatlan bizodalommal. Méltóságod tíz év előtti föispáni beiktatásakor székfoglaló beszédével tapsokban nyilatkozott osztatlan tetszést aratott; föispáni működésének tiz éve alatt pedig minden szónál szebben, tetteivel mondta el Tolnavármegyének ugyanazt a beszédet: ezért történik, hogy a holnap ünnepnapja Tolnavármegyének, amikor közéletünk minden számot tevő tényezőjét, mint egy embert találandja Méltóságod zászlaja körül. Mély tisztelettel, igaz érzelemmel üdvözlöm Tolnavármegye közönsége nevében Méltóságodat, ünnepelt és népszerű főispánunkot. Éltesse boldogan s tartsa meg nekünk Méltóságodat sokáig az ég! Itt várakoztak az ünnepeltre a szomszédos Somogy-, Veszprém, Baranya- és Fejérvármegyék korát valamely jellegző epitetonnal akarja ellátni, azt legtalálóbban a „szeretet“ érájának nevezheti. A szeretőt volt, mit ő remek megnyitó beszédeiben, de egyébkor is folytonosan hangoztatott, hirdetett. Sze- retetet a pálya, a gyermekek, a kartársak, az elöljárók iránt. S mert jól tudta, mily igaz a közmondás : „A szó indit, a példa vonz,“ a szeretetben maga járt elöl példájával. Az ő elnöksége alatt az egyesület megerősödött, megizmosodott, a minek bizonyságául elég egy pillantás a nagygyűlések mindig érdekesebb és gazdagabb fénysorozatára. De tán semmiben sem volt oly nagy, mint a szegények, ügyefogyottak gyámolitásában. Hogyis ne viseltetett volna irántuk részvéttel, szeretettel az, ki inasra is megizlelte a kegyelem kenyerét. Igaz, hogy manapság igen sokszor az ellenkezőjét látjuk. Azt látjuk, hogy a szegény, ha valamire viszi, elfordul azoktól, kikkel egyforma kenyeret evett, mintha bántaná, hogy azok látása egykori sorsára emlékezteti. A jótékonyságot családján kezdte. Testvérei javára lemondott az atyja után reá váró örökségről. Szegzárdnak nincs oly hu- mánitárius intézménye, melyet nem támogatott, egylete, melynek tagja, lelkes, nem szóval, hanem tettben lelkes tagja ne lett volna. így 1882 óta alelnöke volt a kisdedóvót fentartó alapnevelési egyletnek.Mikor a kisdedóvó 1886-ban nagy féiijmyel megülte 50 éves fennállásának jubileumát, tevékeny része volt az ünnepség előkészítésében s a jubileumi diszgyülésen ő tartotta az ünnepi beszédet. A tolnamegyei nőegylet működésébe 1884 óta mint titkár folyt be áldásosán. E nőegylet segítségével tartotta fenn 10 éven át saját házában, kényelmét feláldozva az újvárosi gyermekmenhelyt. Évtizeden át volt elnöke a Ferencz-közkórházra felügyelő választmánynak. Elnöksége alatt rendeztettek a kórház zilált anyagi viszonyai s bizonyára neki is része volt abban, hogy e kórház a szenvedő emberiség ezrei javára nemcsak kiterjedésben, de színvonalban is emelkedett. A mit a maga érdekében sohasem tett meg, azt megtette a szegények, a gyámoltalanok érdekében, — elment kunyorálni. így alapította a rongyos-egyletet, mely a szegény iskolás gyermekek számára gyűjt téli ruhát. Hogy a magáéból mennyit adott, annak csak a jó Isten a megmondhatója. Az bizonyos, hogy szegény csak akkor távozott el tőle üres kézzel, ha magának sem volt. Akárhányszor láttam, hogyan fordította ki zsebjeit, huzgálta ki egymásután s kutatta át íróasztala fiókjait, mig egy pár hatost talált. Sőt szemtanúra hivatkozhatom, hogy mikor egy szegény özvegy sírva panaszolta, hogy nem küldheti fiát iskolába, mert nincs ruhája, bement a másik szobába, levetette kabátját s odaadta, hogy csináljon belőle ruhát. I a mi fő, a jót mindig úgy cselekedte, hogy balja nem tudta, mit tesz jobbja. Jótetteivel dicsekedni senki sem hallotta. Azokért jutalmat — legalább embertől — sohasem várt. Csak most, halála után, fenmaradt levelezéseiből tűnt ki, hogy mennyit adott, mennyi jót tett nemcsak helybeliekkel, hanem vidékiekkel, egészen idegenekkel is. Nem régiben olvastam ezt a mondást: ha tudni akarod, milyen valaki, kérdezd meg, mit csinálna, ha hirtelen meggazdagodnék. Elárulom, hogy Mikó szeretett volna meggazdagodni, e végből évenkint vásárolt 1894. deczember 16. küldöttségei diszmagyarban, a megyei törvényhatósági bizotság tagjai és a megyei tisztikar. Simontsits Béla alispán rövid üdvözletére gróf Széchenyi Sándor főispán hosszasabban felelve, kiemelte a megyei tisztikar érdemeit és megköszönte az iránta tanúsított ragaszkodást és tiszteletet Kivilágítás. Amint az esti szürkület leszállóit, varázsütésre kigyuladtak a villanylámpák, melyek szemkápráztató fénynyel világították meg a vármegyeház udvarát, folyosóit és a megyeház környékét. Ügy esti 6 óra után a Kálvária-hegyen fellobogott az örömtüz, majd minden ablak megvilágosodott s csakhamar az egész belváros fényárban úszott, melynek utczáin valóságos népáradat tolongott, a tűzoltói zenekar pedig zenével járta be a főbb utczákat. A városháza homlokzatát a jubiláns arczképé- vel, valamint a város és a megye czimerével ellátott transparenttel díszítették e felirással: „Éljen gróf Széchenyi Sándor, Tolnavármegye főispánja!“ A polg. iskolán ez volt olvasható: „Éljen gróf Széchenyi Sándor főispán !“ A polgári iskola átellenében fekvő Fer- dinánd-íéle emeletes épület, a hol Hits István szőlészeti és borászati felügyelő lakik, nemzetiszinü és a megye színeit viselő kis lobogókkal volt felékesitve, közepeit pedig a főispán megvilágított arczképe tűnt fel. A szegzárdi takarék- és hitelbank egyik ablakában a jubiláns életnagyságu arczképe ékeskedett gazdagon megvilágítva. Általában minden köz- és magánépület fényesen ki volt világítva, mégis feltűnt pazar kivilágításával és díszítésével Simontsits Elemér budai-utezai lakása, a plébánia, a takarék- és hitelbank és Nits István lakása. Gróf Széchenyi Sándor főispán fél 8 órakor Simontsits Béla alispánnal bekocsikázta a belvárost és nagy örömet okozott neki a tiszteletére rendezett tüntetés. JDiszgyülés. A jubileum tulajdonképeni napján, deczember 10-én a feldíszített vármegyeház nagytermében gyűltek egybe a törvényhatósági bizottsági tagok és a szomszédos megyék küldöttei. Nem csak a tágas gyűlés terem, hanem a karzat is zsúfolásig megtellett. A karzaton előkelő hölgyek foglaltak helyet. A diszgyülést Simontsits Béla alispán délelőtt 11 órakor nyitotta meg az itt közölt tartalmas beszéddel : „Tek. törvényhatósági bizottság! Kiváló szerencsémnek tartom, hogy a mai napra egybehívott rendkívüli díszközgyűlésünk alkalmából a tekintetes törvénhatósági bizottságot hazafias örömmel üdvözölhetem s hogy egyszersmind kifejezést adhatok annak a tiszteletnek, a melyben bennünket a szomszéd Baranya-, Fehér-, Somojgy- és Veszprém- vármegyéknek testvéri szeretettel fogadott díszes küldöttségei megjelenésükkel részesítettek. Ma tiz éve, hogy gróf Széchenyi Sándor főispán ur ő méltósága vármegyénk kormányzatát átvette és a tiz évnek nem volt egy percze sem, a mely ne tett volna fényes tanúságot az ő alkotmányos érzülete, politikai türelmessége, szabadelvű gondolkozása és á mit talán első sorban kellett volna emlitenem, vármegyéje iránti változhatlan szeretetének. Mindmegannyi azon tulajdonok közül való, a melyért Tolnavármegye közönsége századokon keresztül következetesen lelkesedett s azért kötelességet véltem teljesíteni, a mikor a mai rendkívüli közgyüsorsjegyeket. Akárhányszor elmondta bizalmasan azt is, hogy mit tenne a sok pénzzel? Még több jót, csak annyit tartana meg magának, hogy öreg korában a kenyérhez, melynél többre a szerény panzióból nem igen kerül, egy kis vaj is jusson. r Es ő nemcsak a testi alamizsnához értett, hanem a lelkihez is: a jó tanácshoz, vigasztaláshoz, a mi sokszor többet ér amannál. Sokszor megtörtént, hogy visszaéltek jóságával hogy a jóért roszszal fizettek, de csak egy könycsepp a leghálátlanabb szemében újból meglágyította szivét. A társaséletben mindenkivel szemben nyájas, előzékeny volt. Szellemét sohasem fitogtatta, de ha jól érezte magát, mint a rakéta a szikrát, szórta az elmés ötleteket. Kedvességéért mindenki szerette. Ez szerezte meg számára Augusts Antal brnak, e finom, müveit lelkű főurnak és családjának rokonszenvét, elannyira, hogy az Augusz-családnak barátja, tanácsadója lön. Érdemeinek elismerése egyideig késett. Végre ez év julius 2-án püspöke esperessé s kér. tanfelügyelővé nevezte. E kitüntetés nagy örömet okozott. Különösen örültünk mi, kik ezen esperesi kerület tanügye iránt érdeklődünk. Kineveztetésében egy szebb jövő hajnalát láttuk derengeni. Mert szép hatáskörrel járó állás a kér. tanfelügyelőség, de csak helyesen felfogva és lelkiismeretesen betöltve. Sajnos, hogy sokszor az — hogy miért? okát kutatni most nincs ideje és helye — csak a tanítókat választó gyűléseken való elnökösködésre zsugorodik össze. Mikó képzettségétől és ügybuzgóságától sokat váj-
