Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-12-16 / 51. szám
1894. deczember 16. 3 lést összehívtam, hogy vármegyénk loyalis és lelkes közönsége érzelmének méltó kifejezést adhasson. A törvényhatósági bizottság igen tisztelt tagjainak impozáns számú megjelenésével eljárásom fényes igazolását kepezven, rendkívüli díszközgyűlésünket ezennel megnyitom. A megnyitó beszéd elhangzása után Kovács Sebestyén közhelyeslés közt indítványozta, hogy a vármegye közönsége festesse meg a főispán arczképét a megyei gyülésterem számára. Az indítványt a közgyűlés lelkes éljenzéssel egyhangúlag elfogadta. Az elnöklő alispán indítványára Péchy József tolnai prépost-plébános, kiérd. kér. esperes elnöklete alatt egy küldöttség ment az ünnepeltért. A küldöttségtől kisérve csakhamar megérkezett a főispán, kit | terembe lépésekor harsány éljenzés fogadott. A törvényhatósági bizottság nevében Döry Dénes királyi tanácsos üdvözölte a következő emelkedett szellemű bészéddel az ünneplő főispánt: „Nagyságos Elnöklő Alispán Ur! Mélyen tisztelt Törvényhatósági Bizottság. Egy. rövid körültekintés gyűlési termünkben, az öröm és lelkesedés e nyilvánulása a tiz év előtt e teremben végbement közgyüléstj uttatja emlékünkbe, a midőn szeretve tisztelt Főispánunk, Gróf Széchenyi Sándor ur O méltóságának főispáni székébe történt hivatalos beiktatását ünnepeltük. Azon különbséggel mégis, hogy mig akkor a jövőbe vetett remény és bizalom szülte a lelkesülést, ma, tiz évvel utóbb a már megtestesült remény, való ténynyé vált bizalom annak indító okai. Igen, a mai diszes közgyűlés szolgál nekünk alkalmul arra, hogy szeretve tisztelt főispánunk irányában ma betöltött 10 éves működéséért örömünket nyilvánítva, hálás elismerésünk adóját lerójuk. Tiz év a nemzetek életében aránylag vajmi rövid idő, de a főispáni méltóság, ez oly sok oldalú és oly sok irányú, e mellett bizalmi állás tekintetében bizony hosszú és nem oly gyakorinak mutatkozik. Hisz ezredéves fennállásunk óta, a tizennegyedik századtól 1848-ig törvényhatóságunkban szerepelt összesen 70 főispán közül alig 18 ült tiz évig s ennél hosszabb ideig főispáni székében, az újabb alkotmányos élet beállta után pedig, ez az első eset, hogy szerencsések vagyunk egy és ugyananazon egyén kezeiben tiz éven át látni megyénk kormányzatát. Ezen örvendetes esemény alkalmából azért szabadjon nekem, ki ez újabb alkotmányos életnek folytonosan részese, közvetlen tanúja valék, úgy saját magam, mint meggyőződésem és hitem szerint az összes bizottsági tagok nevében szót emelve — nem ugyan fényes szavakkal és ékes szónoklattal — mert az csekélységemnek megadva nincs, de — benső meggyőződésből ereclő őszinte hangon örömünk kifejezése mellett üdvözölni szeretett főispánunkat és jegyzőkönyvünkbe iktatva, leróni hálás elismerésünket tiz éves eddigi működéséért. Mert mi, kiknek megyei közgyűlésünkbe befolyni alkalmunk, - sőt kötelességünk volt, örömmel tanultuk megismerni és nyíltan tanisithatjuk, szeretett főispánunknak saját egyéni meggyőződésen alapuló és hazánk fejlődésével karöltve járó igaz szabadelvüsé- gét, türhetlen jellemszilárdságát és igazságszeretetét — meggyőződéséhez és megállapodásához való szívós ragaszkodását és — a mit talán első sorban kellett volna felemlítenem — soha semminemű személyes, vagy bármely más mellékkörülmény által nem befolyásolva, mindig és mindenkoron tisztán a közügyek érdekeinek szoros szem ellőtt tartását, tanúsíthatjuk továbbá kellő erély, sőt szükség esetén teljes szigor- i ral gyakorolt ellenőrzését, úgy, hogy bátran állíthatjuk, miszerint állami közigazgatásunk rohamos fejlődése s a megoldandó teendők óriási szaporodása mellett s annak daczára is vármegyénknek a közigazgatási kormányzat terén a múltban kiérdemült régi jó hírneve továbbra is csorbitatlanul fentartva és megőrizve lön. Teljes készséggel ismerve el mindez irányban érdemeit, kedves alkalmul szolgál e mai közgyűlés nekünk arra is, hogy mélyen érzett köszönetünket nyilvánítsuk szeretve tisztelt főispánunk ö méltósá- tóságának azért is, hogy állása folyton szaporodó teendői mellett is és magas főúri s csak kezelés szempontjából és nem csekély' gondot igénylő kiterjedt dús anyagi viszonyai daczára, törvényhatóságunk közügyeinek intézésével fáradni méltóztatik. S in id ön mindezekért a múltra nézve köszönetünket ismételten nyilvánítanánk,| szabadjon a jövő tekintetében a mindenek Urához azon könyörgésünket, szeretve tisztelt főispánunkhoz azon kérésünket intézni, hogy Isten kegyelméből s az ő saját akaratából vármegyénk főispáni székében, a haza és nemzetünk, első sorban megyénk üdvére s közügyeink előmozdítására őtet még számos éven át tisztelhessük és őszinte szívből soká, soká éltethessük. Éljen.“ A főispán erre következőleg felelt: „Mélyen tisztelt törvényhatósági bizottság! Dőry Dénes kir. tanácsos igen tiszteit barátomnak az önök nevében hozzám intézett meleg szavai hatása alatt alig leszek képes mindazon gondolatokat, melyeket ez bennem keltett, kifejezhetni. Az elfogultság egy neme vett erőt rajtam akkor is, midőn 10 év előtt először önök előtt megjelentem, aggódva mérlegelvén erőmet, képes leszek-e hivatalbani elődeim példáját követve, a főispáni álláshoz kötött tradicziók- nak megfelelni. Ma ismét erős érzés ostromolja szivemet, öröm es hála annak tapasztalatán, hogy jó intenczióimat és törekvéseimet, melyek a közpályán vezéreltek, méltányolni, — elveimet, melyeket az uj pálya küszöbére letettem, helyeselni méltóztatnak. Könnyű volt nekem a kitűzött utón haladni, mert jóindulatú bizalmuk, fogadott és 10 éven át megszakítás nélkül kisért. Megbecsülhetlen támogatásuk törekvéseim sikerének nélkülözhetetlen feltételét képezte, s annak köszönhetem azt, hogy ma, ha kritikus szigorral tekintek is vissza a 10 év alatt történtekre, kénytelen vagyok beismerni, hogy közviszonyainkban haladtunk, közügyeink javultak. Onámitás és érdemeimnek túlbecslése volna, ha ebből más érdemet vindikálnék magamnak, mint azt az egyet, hogy szeretett várme- - gyemnek szavát megérteni, s annak törekvéseit többször sikeresen közvetíteni szerencsém volt. Úgy hiszem, hogy a kormánynak — melyet szolgálni és e vármegyében képvi&'elni van szerencsém — intenczióit jól fogtam fel, midőn elvül azt tűztem ki magamnak, hogy Tolnavármegyében, mely generácziók óta belügyeit bölcs megfontolással és egészséges irányban intézi, minél kevesebbet akarjak kormányozni. Mert az önkormányzati jogot szabad polgárok becses kincsének tartottam és tartom mindig, melyet csak akkor és akkor is csak óvatos kézzel szabad irányítani, ha a partikuláris érdek a közérdek fölé akar emelkedni vagy az országos tör- vónynyel ellentétes helyzet van keletkezőben. Az ön- kormányzat ezen beteges kinövésével azonban Tolnavármegyében nem találkoztam, sőt ellenkezőleg, ha bármikor is alkalmam volt gyenge szavamat közkérTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (51. sz.) désben felemelni, mindig sikerült az önök szivében visszhangra találni. Ez tette közszolgálatomat örvendetessé és köny- nyüvé. Hálás feladat, uraim, békés időben a rendet fenntartani. A béke, rend, egyetértés biztos fenntartására szolgáló árkánumokat tradiczióként közös mesterünktől, e vármegyét sajnos korán elhagyott szeretett vezérüktől vettem át. Ez az árkánum pedig azon elv : hogy a szenvedélyeket, a vármegye életében bárminő alakban lépjenek is azok fel, szerepelni ne engedjük. A jó adminisztráczió, a megye beléletének gyümölcse csak akkor tud egészségesen fejlődni, ha higgadt, tárgyilagos tanácskozmány légkörében kezeltetik. — A szenvedély ezt lehetetlenné teszi. A szabadelvüség magasztos eszméjének hódolok. Az egyéni meggyőződést mindig tisztelni elvem, de a politikai pártélet veszélyes hullámverését innét kizárni igyekeztem; a politikai harczok zaja, hála Tolnavármegye közönsége higgadtságának, e teremben nem is hallatszott. Adja Isten, hogy az ennél még visszatetszőbb disszonanoziától, a felekezeti egyenetlenségtől is megkímélve maradjunk. Tapasztalván, hogy vármegyém közönsége elveimet osztja, ünnepélyesen megígérem, hogy a szabadelvüség szellemében a meggyőződéseket tisztelve, az egyéni szabadságot megóva kötelességszerüleg, de elnöki állásom egész súlyával megyénk békéjét, s e terem méltóságát megóvni mindig is igyekezni fogok. Ha azonban testi fogyatkozásom, vagy állásom változása vagy esetleg a politikai ildom visszavonulásomat hozná magával ismét azon helyre kerülnék vissza, melyet mint e bizottság közkatonája annyi éven át elfoglaltam, akkor is lelkem egész hevévél és teljes erőmből azon fogok törekedni, hogy megyénk zászlójára kiirt jelszavak: „az igaz szabadelvüség, békés haladás és szeretet“ diadalra jussanak és szembe fogok szállani bárkivel, ki ezt megtagadni készül. Ismervén egyébként Tolnamegye szellemét, nem tartok attól, hogy az egyenetlenség hidrája itt tanyát üssön. Végre pedig azon kéréssel záröm beszédemet, hogy a mélyen tisztelt törrényhatóság akár az elnöki széken, akár a közügyek egyszerű napszámosaként, kegyes jóindulatában megtartani méltóztasson.“ E beszéd nagy hatást keltett. Szeniczey Ödön, megyebizottsági tag indítványára, mind a főispán, mind pedig a Döry Dénes beszédje egész teijedelmében a közgyűlés jegyzőkönyvében örökittetik m<ig. SimontsitC Béla a díszközgyűlést berekesztvén, felhívta a törvényhatósági bizottság tagjait, hogy ősi szokáshoz híven jelenjének meg a belvárosi róm. kath. templomban tartandó „Te Deiuin“-on. Te Deum és iisáíelyéti. Az impozáns módon léfolyt díszközgyűlés után gróf Széchenyi Sándor főispánnal a megye törvény- hatósági bizottsága és a szomszédos megyék: Baranya, Fehér, Somogy és Veszprém küldöttsége a megyeházból együttesen átvonultak a róm. kath. templomba, melyet a közönség teljesen betöltött. A „Te Deum“-ot Péchy József tolnai prépost- plébános czelebrálta segédlettel. A hálaadó éneket Klieber György kántor énekelte, majd a szegzárdi dalárda a „Dicsőit téged nagy égi Teremtő“ czimü , I gyönyörű egyházi éneket zengette el Éber Márton karnagy dirigálása mellett, végül pedig a „Hymnusz“-1 adta elő nagy hatással, melyet a jelen voltak állva hallgattak végig. , J Fél 12 órakor kezdődött a tisztelgés, mely délj utáni 2 óráig tartott. A tisztelgésben 31 küldöttség tunk. Miért is kellett oly korán, még a napfelkelte előtt beborulni.... Mikó sohasem dicsekedett vasegészséggel. Minden csekélység megártott neki. Egészségét hideg vízzel-vélte- erősíthetni. E végből, ha alkalma nyílt, nagy, sőt túlságos buzgósággal használta nyaranta a fürdőt, a minek nem egyszer megadta az árát. így 1890-ben is hosszabb ideig sínylődött a dunai fürdés következtében. Ez év eleje óta folyton betegeskedett. Alig várta a nyarat, hogy a Duna vagy Balaton által kikuráltassa magát. Julius közepe táján a Balaton mellé ment B.-Földvárra, hol a Brodzky-család- nak volt vendége. A mitől életet várt, az lett halálának oka. A forszírozott fürdés — napjában háromszor is fürdött — lappangó tüdőbaját akuttá tette s ő pár órai szenvedés után 1894. julius 22-én B.-Föld- várott barátjának, Brodzky Lajosnak karjai közt váratlanul elhunyt. Lecsukódva a szem, mely szeretetet sugárzott, zárva az ajak, mely szeretetet hirdetett, megszűnt dobogni a szív, mely szeretettől lángolt. Teste ott porlad hívei közt a szegzárdi temetőben, lelke pedig annak irgalmasságából, ki a nagy szeretetért sokat megbocsát, ki egy pohár vizet sem hagy jutalom nélkül — erősen hisszük —| ott fent van a boldogabb hazában. Részünkre emlékezete maradt meg. A megemlékezés róla ne legyen a mi szivünkben szentimentális érzemény, mely szárnyát szegi az akaratnak, megölője a cselekvésnek, hanem érzelem, mely tettre hevít, hogy kövessük az ő példáját, kövessük őt a szeretetben. T7"á,lá;SIrta; Havasi Béla. Pongrácz Károly gyűlölte a szegény lányokat, de később megváltoztatta nézetét. Történt pedig ez hirtelen, egész véletlenül. Egy este csendesen bandukolt hazafelé, semmire nem gondolva, semerre nem nézve, mikor hirtelen összeütközött valakivel. Az összeütközés pillanatában csak egy lakkezipő orrát látta egy szoknya alól elő- bujni, majd egy ugrás után az egész kivágott czipőt s a fekete harisnyás lábat egész bokáig meglátta. Mindez édes-kevés volt arra, hogy szerelmessé legyen. Fölpislantott, hogy lássa legalább, kitől kért bocsánatot: s a formák bája tökéletesen lebilincselte. Pedig nem volt a lányon semmi különös szépség, semmi rendkivüliség. Egyszerű kék ruha volt rajta, a fején közöséges kalap, minden azt bizonyi7 tóttá, hogy egy szegény lánynyal áll szemközt. Ez az észrevétel megrendítette. Két-három lépést menve, Károly érezte, hogy ez a lány mégis hatalmas emlékezést hagyott hátra benne. Nem tudta még azt sem magállani, hátrafordult, csakhogy lássa. Az összeütközés nem ment ki fejéből, valamint azt sem tudta elgondolni, mi lesz majd ezután? Gondolkodni kezdett és csakhamar rájött, hogy biz’ különös állapotba jutott! Ez a mostani kétségkívül nem első összeütközése volt s ha megismerkednének, bizonyára nem az első ismeretség lenne, de Károly megvallotta magának, hogy ennyire még nem érdeklődött senki iránt, ily nagy hatása még senki megjelenésének nem volt rá. Dühös lett magára. Miért nem nézte meg jobban? Okvetlen fedezett volna fel rajta valami hibát, a mi visszataszítóvá teszi a nőt s ő inkább szánakoznék rajta, nem hogy szeretné. Azonban még másnap és harmadnap sem tudta elfelejteni. Folyton előtte lebegett az a kék ruha, az a fátyol alatti, gömbölyű, mosolygó arcz, magasan álló szemöldjeivel olyan naivvá téve egész kifejezését és főképen a kivágott lakkezipő, a fekete harisnyás láb izgatta. Es belátva, hogy itt nincs más mód, mint csillapítani magát, egy este, nyolcz-kilencz óra között, elment oda, hol először találkoztak. Hideg szél fújt és a körutak zaja a hosszú várakozás alatt elszédi- tette. Kocsik robogtak el mellette; a lóvonat és villamos trombitálva és csengetve. Lányok mentek el mellette, komolyan és kaczagva, egyedül és párosán; mindeniket megnézte, de a mint túl voltak a lámpa fényén és beléptek a sürü félhomályba, már nem is emlékezett rájok. Látta és mégsem látta őket. S bár a levegő hűvös volt, a mint múlt az idő, Károly mindinkább kimelegedett. Sőt talán őrült is volt. Azt mormogta szüntelen: „Kék ruha, kék ruha. Kék ruha.“ Majd eszébe ötlött: „Hátha ma más ruhát vett fel ?“ Erre mintha felkaczagott volna bensőjében: „Más ruhája ? ?! Annak a szegény lánynak más ruhája?“ El akart menni. Hozzá is fogott a mozduláshoz, azonban a hosszas egy helyben maradástól már min-
