Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1894-11-25 / 48. szám

3

Jubiláló tanitó-egyesillet.

Bonyhádon e hó 15-én ritkaszép ünnepély folyt le a róna. kath. iskolában. Az iskolaépületre kifüggesztett nagy nemzeti zászló figyelmessé tévé az arra járókat, hogy ott valami tanügyi ünnepélynek vagy más nevezetes tanügyi eseménynek kell lenni és valóban úgy is volt.

A feldiszitett nagy tanterem megtelt ünnepiesen öltözött urak- és hölgyekkel. A „Bonyhádvidéki tanitó egylet“ ünnepelte 25 éves fennállását.

Pont tiz órakor énekelték el az egyleti rendes tagok Bethovennek „Isten dicsősége“ czimü kardalát nagy precisitással, mit a jelenlevő közönség zajosan megtapsolt. Az ének elhangzása után Somogyi Já'nos egyleti elnök szép beszéddel nyitotta meg a gyűlést, felkérvén D ö r y Pál főszolgabírót, lenne szives az ünnepély vezetésére a diszelnökséget elfoglalni, Nevezett főszolgabíró megköszönvén a megtiszteltetést, elfoglalta az elnöki széket; felolvastatta a jegyző által Rill Józef kir. tanfelügyelőtől érkezett üdvözlő sürgönyt, azután a tárgysorozat 3-ik pontja értelmében Seiler Gábor grábóczi tanitó, mint egyl. jegyző felolvasta az általa nagy gond-, szorgalom- és classzicai nyelvvel irt hatvan oldalra terjedt munkálatát, melyben az egyletnek 25 évi működése hűen van megörökítve. A felolvasás egy és háromnegyed órát vett igénybe, mégis mindenki élvezettel hallgatta, sőt a gyűlés után többen azon óhajnak adtak kifejezést, hogy ezen szép dolgozatot, ha az egyleti pénztár ereje megengedi, ki kellene nyomatni.

A 25 éves történet felolvasása után megható jelenet játszódott le. Ugyanis a meghívókban nem jelzett, tehát az ünnepély sorrendjén kívül Blumen- stok Jakab bonyhádi izr. tanitó és az egylet alelnöke kért az elnöktől szót és azután egy gyönyörű szép beszédben üdvözölte Somogyi János egyl. elnököt, ki 25 évvel ezelőtt bonyhádi tanítónak megválasztat- ván, tagja lön az egyletnek, csakhamar jegyzője, elnöke és a mint á felolvasott 25 éves történetből kitűnt, a 25 év alatt a munka oroszlánrészét ő végezte és a mint mondá, lehetetlen tehát, ha az egylet jubilál, hogy az elnökének 25 évi bonyhádi működését szintén ne jubilálja. Szóló méltatta Somogyinak az egylet körüli nagy érdemeit, melyeket, mint tanitó az iskolában, a társadalomban, különösen a magyarosítás és a tanitók érdekei ügyében szezett magának.

Somogyi nem szokott beszéd dolgában zavarba jönni, most azonban nyelve fel akarta mondani a szolgálatot, mert szive erősebb volt nyelvénél, amiért is csak könyek közt köszönhette meg a kitüntetést. (Hát a róm. kath. iskolaszéknek nem volt tudomása arról, hogy derék tanítója jubiláltatik ? Arról e tudósítás nem tesz említést. Szerk.)

Somogyi indítványára a közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy deczember hó 10-én az egylet testületileg tiszteleg a főispáni. jubileumon, a vezetésre felkéri a kir. tanfelügyelőt.

A diszelnöknek szívből fakadt szép zárbeszéde

1894. november 25.

után elénekeltetett a hymnusz, azután pedig közebédre mentek, hol természetesen a felköszöntők sem hiányoztak. Oly sok sikerült pohárköszöntőt rég nem hallottunk, olyannyira, hogy azokat érdem szerint sorozni nagyon nehéz volna. Ha a sok jó felköszöntőből mégis néhányat különösen ki akarunk emelni, akkor sorrend szerint igy kell leírnunk: D ö r y Pál diszelnökét a közoktatásügyi miniszterre, dr. Mol- doványi Istvánét a főispánra, dr. Schvetz Aurélét a tanítókra, különösen a jubilált elnökre. Somogyi János a kir. tanfelügyelőre, Bitter Pál Döry Pál főszolgabíróra, Seiler Gábor a bonyhádi intelligentiára, különösen az iskolaszékekre. A tanítókra szívből fakadó és szívhez szóló beszédeket mondottak még: Per ez el Gyula cs. kir. kamarás, Nunkovits Ferencz t. főszolgabíró, Rosenthal Tóbiás rabbi és Gyalog István gimnáziumi igazgató .

A IA ö z p o n t i ta n i tó-e g y 1 e t“-e t képviselték Schuler József elnök és Ma tej ka Károly alel- nök, kik szintén mondtak pohárköszöntőket.

A körülbelül 60—70 teritékü lakomán képviselve voltak a bonyhádi összes hatóságok, valamint az értelmiségnek minden rangja és rendje, kik a méltóságos úrtól kezdve a legszerényebb néptanítóig testvérekként egy családi kedélyes lakodalmon lenni képzelték magukat.

E lakomán nem látszott meg a tanitókon a 300 frtos minimum fizetés, mert még a pezsgő is folyt.

______ S.

Ta

pasztalatok az amerikai szölö- vesszö ültetése körül.

Az ember azt hinné, hogy szalmát csépel, midőn e tárgyról kezd Írni; hiszen a helyi és szaklapok annyira megvitatták már ezen témát, a helybeli állami amerikai szőlőtelcpen évenkint százaknak lesz előadva és a vele járó munkálatoknak minden csinja- binja kézzelfoghatólag megmagyarázva; ha néhány szőlősgazda összejön, miről is folyhatna a beszéd, mint a fillokszeráról és az általa okozott pusztítások helyreállításáról.

r

*3 Es mégis, mit látunk, ha a szőlőhegyre ki- menve, az uj ültetéseket megnézzük ?

Látjuk, (tisztelet a kivételeknek,) a rendszertelen, foltonkinti és nem pástánkinti beültetést, látjuk, hogy a kiültetett — drága pénzen vett — ripária- vesszőknek alig a fele eredt meg és e miatt annak gazdája elkedvetlenedve, azt is karó nélkül hagyja a földön elterülni, hogy az a gaz közül alig látja a napot és ha a jó Isten néha, mint az idén is, csak nagyon kevés esőt ad, azt a keveset is elszívja a körülötte levő I gyom. Egy másik polgártársam meg sehogy sem tud azzal a gondolattal megbarátkozni, hogy oly ritkán (egy méter sor- és egymástóli távolságra) ültesse az amerikai alanyokat, hanem hogy többet teremjen, csak oly közel rakja le őket, mint a hogy régente voltak szőleink; többek pedig úgy akarják a ripáriát megcsalni, hogy

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (48. sz.)

egy ásónyom széles és két ásónyom mély árkot ásnak és abba ültetik bele, a sorok közti földet pedig rigólirozatlanul hagyják stb.

Addig, mig az amerikai szőlővessző-ültetést csak hírből, a lapok utján ismertük, volt értelme az ilyen próbálgatásoknak, de manapság már oly szemmel látható, sikerült telepitések is vannak a szegzárdi hegyen, hogy a szőlősgazdának nem igen kell egyebet tenni, mint az ilyen sikerült ültetéseknél követett eljárást megtudni és azt pontosan utánozni.

Mint minden munkánál, úgy itt is vannak bizonyos fogások, melyek — fontosságuk daczára — lényegteleneknek látszanak, sőt egyik másik szőlősgazdának föl sein tűntek; ezek némelyikének elmondására kívánom — a tek. szerkesztő ur szives en- gedelmével — e lapok hasábjait igénybe venni s azon elvből kiindulva, hogy több szem többet lát, szőlősgazdatársaimat is felkérem, szíveskedjenek az e téren tett bármilyen csekélynek látszó tapasztalataikat közzé tenni, hogy igy a jók közül a legjobbat kiválasztva, a lehető legrövidebb idő alatt érhessük el czélunkat.

Azzal már tisztában vagyunk, hogy a szegzárdi hegyen a ripária-fajták a legmegfelelőbbek, csak arra nézve akarom véleményemet kimondani, hogy sima, vagy gyökeres vesszőt ültessünk-e. En határozottan a gyökeres vesszőt pártolom és pedig azon oknál fogva, mert ennél a megeredési százalék majdnem 100°/0, mig a sima vesszőből, kivált ha azt megrendelés utján — ismeretlen helyről — szerezzük be, alig fele, vagy háromnegyed része ered meg. Mennyi bajba, vesződségbe és költségbe kerül aztán az ilyen hiányos ültetés pótlása a jövő években! En tehát azt ajánlom szőlősgazda-társaimnak, hogy a ki nem teheti, hogy drága voltánál fogva gyökeres ripáriát szerezzen, az vegyen sima vesszőt, iskoláztassa el és csak a másik évben ültesse ki rendes helyére. Ne higyje, hogy ezáltal egy évet vészit, mert ha végig nézünk hegyeinken, látunk akárhány ilyen sima vesszővel beültetett és rosszul megeredt területet; most kérem azt az időt és költséget kiszámítani, a melylyel az ilyen szőlő teljesen be lesz állítva és igy bizony arra az eredményre jutunk, hogy nem az vészit egy évet, a ki gyökeres vesszőt nevel és azt csak a következő évben ülteti el, hanem az vészit két, vagy talán több évet is, a ki a sima vesszőt egyenest kiülteti a helyére.

A sima vessző iskoláztatásánál különösen arra I figyeljünk, hogy az ne valami kövér lapályi földben történjék, mert ha ilyen helyen neveljük a gyökeres I vesszőnket,- azok meg fogják sinyleni a hegyi (húmusz- szegényebb) földet; a legtermészetesebbnek találom, hogy mindenki a saját szőllejében iskoláztasson és annak is a legsoványabb részén. Hiszen melyikünk ne tapasztalta volna már azt, hogy a búja, kövér földből kivett palántánk a sovány földbe történt átültetés után megsárgult, sínylődött. Amiért is ne nézzük azt, hogy a sovány földbeni iskoláztatásnál nem lesz veszőnknek már az első évben nagy hajtása,

ismeri a beosztást. A stúdiumra nagyon is sok idő van és ha kifogást lehet tenni, hát éppen az ellenkezőt lehet állítani, hogy inkább valamivel kevesebb tanulást és több szabad mozgást engedni, mert ilyen fiuknál a testi nevelés kardinális szerepet játszik a szellemi nevelés mellett.

Télen-nyáron ötkor kellnek fel és akkor tanulnak háromnegyed 7-ig. Akkor jön a reggeli. Reggeli után mise, azután iskolába inennek.

Iskola után stúdium, ebéd, játék, azután megint iskolába. Iskola után ozsonna, játék. 5—7-ig stúdium, vacsora, játék vagy mese, alvás. Most mondja valaki, tanul-e, vagy szakit-e magának egy diák, ki privátházban van naponkint ennyi időt tanulásra? A ki ennyi idő alatt nem tudja elvégezni teendőjét, az már nagyon szellemszegény lehet.

De nem csak hogy ki van szabva az idő, hanem ellen is lesznek őrizve, hogy tudják-e leczkéjüket sőt még hogy hogyan feleltek is az iskolában. Hetenkint 2 óra ének van. A kezdőknek 4 óra.

Még sokat tudnék mondani úgy az intézetről mint a fiukról, de terem kicsiny hozzá. Csak annyit még, hogy az intézetben addig maradhatnak, mig a hangjuk nem változik.

Ilyen intézetben vannak a pécsi kardiná-.

lisok.

A gyönyörű székesegyház és az énekiskola a mi fenkelt gondolkozásu és nemesszivü püspökünk O exzellencziájának az eszméje, ki örök időkre szerzett ez által magának hervadhatlan érdemeket és csak az

ő bölcsessége találhatott olyan igazán áldott szivü és arra teremtett embereket, kik nem csak kitűnő zenészek, de még kitünőbb nevelők, kik úgy nevelik a fiukat, hogy ő bennük és általuk egyenként lesz O exczellencziája dicsőítve. Áldja és boldogítsa is őt a mennyei jó Atya sokáig, sokáig a vezetőkkel együtt.

Ki. Rz.

Házassági szokások a régi magyaroknál.

Irta: D0MBY LAJOS.

II.

Szokásban volt a régi magyaroknál a lakodalom alkalmával az uj párra áldomást inni. Egy jó szokás, mélyet őseinktől átvettünk mi is.

A jegyváltásnál úgy a menyasszon, mint a vőlegény arany pénzekkel ajándékozták meg egymást, ezt az aranypénzt, vagy esetleg ezüstből valót a friss asszony a ruhában hordotta. Magyar falukban az ezüst pénz viselése ebből maradt fönn. Ha a nő özvegységre jutott, fitestvér vette el az özvegyet, a sógornőm, sógor uram ebből maradt. Ez az atyafiságos frigykötés ma tiltva van, de ma sem lehetetlen.

Hogy őseinknél kasztrendszer divatozott, azt semmi sem jellemzi jobban, minthogy a mi őseink egyikének sem volt szabad rangján alul nősülni, sem idegen nemzetbelivel nem léphetett frigyre, bár az vele egy rangú volt. Ezeket a korlátokat csak később

rombolták le. A mint tehát láttuk őseinknél leányvásár volt szokásban, melynek formája nagyon kezdetlegesnek mondható.

Modern formában ki tagadná, hogy korunk fönn nem tartotta volna ezt a — leány vásárt? Én azt hiszem, hogy igen. Az úgynevezett fényes bálakon — tisztelet a kivételeknek a megjelenők versengnek, hogy minél drágább öltözékek által a bálkirály- néságot megszerezhessék. Nem törődve még azzal sem, ha éppen e miatt a papát átvitt értelemben „váltó-“láz fogja is kínozni. Mi ez, ha nem leányvásár. Vagy midőn a házasulandó fiatal ember, mielőtt szerelmi nyilatkozatát megtenné, a kezét „imá- dottjának“ megkérné, elmegy a telekkönyvi hivatalba s pontossan utánna néz, váljon X. Y ur telekkönyve miként áll ? Mennyi a plusz, mennyi a mínusz ?

S csak ha üres a teherlap, ellenben az aktívák szépen állanak, akkor megy a szerelmi ömlengésre és még az ég csillagainak sem hagyva nyugtot, bizo- nyozza, mennyire szereti nagysádát. Az érdekházasság a legrutabb leány vásár.

A jegyváltás ma is fenn áll. A közrendüeknél pénz, kendő, a müveit osztálynál jegygyűrű ékszer szimbólumai az eljegyzésnek. Nincs semmi a nap alatt. Elnézést kérek, hogy a múltról írtam. Hiszen magam is éppen mostanában játszottam el kis játékaimat, igy szeretek a múltak téréin bolyongani — olykor! . . .