Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-09-23 / 39. szám
5 1894 szeptember 23. _____________________TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (39. sz.) — Esküvő. Friedmann Mór újvidéki kereskedő múlt vasárnap tartotta esküvőjét Pakson Freund Erna kisasszonnyal, Freund Ármin földbirtokos leányával. — Rúi visszaélés. But visszaélésnek lett áldozata Scshetl Alajos mázai körjegyző, kit állásától a múlt héten a völgységi járás főszolgabirája felfüggesztett. Ugyanis nevezettnek a múlt évben volt egy Kovács nevű segédje, kit több ízben megbízott, hogy. a felektől adóilleték befizetéseket vegyen fel. Nevezett segédjegyző a megbízatásnak eleget is tett s a feleknek a szokásos ideiglenes nyugtát ki is szolgáltatta, azonban a bevételezési napi jegyzékbe a teljesített befizetéseket nem vezette be, igy tehát a pénzt nem is szállította be a kir. adóhivatalba, hanem azt saját czéljaira felhasználva, elsikkasztotta. Ezen íbtiqös manipuláczióra csak most jöttek reá, midőn az adóhivatal a hátralékok befizetését újból szorgalmazta s több fél nyugtával igazolta, hogy a hátralékát már lefizette. Ezen előzmények alapján Sehe ti Alajos állásától felfüggesztve lett. A ki Sehe ti Alajost ismeri, nagyon csudálkozni fog annak felfüggesztésén, mert Őt mindenki derék, jel- lemes s komoly embernek ismeri, tehát senki sem tételezi fel róla, hogy 400 frtot sikkasztva, nagyszámú családját a nyomor és nélkülözésnek tenné ki. Helyettes jegyzőül Lippich Zoltán szolgabirói végrehajtó lett kirendelve. — Difteritisz. Decs községben szórványosan fellépet a kis gyermekek között a difteritisz s ha a veszélyes betegség nagyobb mérvet ölt, úgy kénytelenek lesznek az iskolákat is, — melyek csak most nyíltak meg, — egy időre bezárni. Ä szükséges intézkedések különben már megtétettek. — Kinek van igaza? Görög Dániel polgárdi lakos panaszra ment a csendőrséghez, hogy W1 a- s i t s János csavargó és Bauer Ferencz nagyszo- kolyi lakos Tótkesziben arra kérték, hogy vigye el őket Székesfehérvárra. Mig a községben járt, az alatt zsebéből 1 drb 50 s 1 drb 10 frtost elloptak s azzal nyomtalnul eltűntek. A csendőrség letartóztatta Bauer Ferenczet, ki az esetet azonban egészen másképen adta elő. Ugyanis azt állította, hogy Wla- sits nála megjelenvén, azt mondta, hogy Görög neki egy. pár csizmát ígért, ha teremt olyan embert, a ki neki 100 frt jó pénzért 300 frtjólhamisitott pénzt ad. Ő azonban Walsitstsal megbeszélte a dolgot s egy kézi táskát megtöltve papírral, elmentek Polgárdiba Göröghöz. Wlasits itt hírül adta, hogy van ám már ember is, meg pénz is s egyidejűleg 60 frt előleget kért, a mit Görög meg is adott, a mit aztán ők szépségesen megfelezve, elillantak. *73 Magas életkor. Szegzárd egyik legöregebb embere, Schneider Ferencz folyó hó 17-én élete 92-ik évében csendesen elhunyt. A boldogult hosz- Szasan szenvedett, mígnem a halál megváltotta szenvedéseitől. Temetése folyó hó 18-án ment végbe a szegzárdi felső-sirkertben. Az elhunyt nagyatyja volt Schneider Gábor királyi alügyésznek. — Az áruló zsák. A múlt év folyamán kétszer is kirabolták Schukker András paksi lakost s hasztalan volt a csendőrsóg erélyes nyomozása, mert a tettes nem került elő. Most azonban egy zsák vezette nyomra a csendőröket s a tettest sikerült is Müller József személyében kinyomozni. Müller már többször volt lopásért és orgazdaságért büntetve. — Tűz. Rómséges tűz pusztított folyó hó 8-án d. u. 2 órakor Pinczehelyen. A pusztító elem Z á d o r István, K r a n i t z József, és Kelemen József házaikat hamvasztotta el. Oda veszett igen sok takarmány- és gabonanemü, továbbá 5 darab hizott sertés is A kár mintegy 5000 frtot tesz ki. — A hálátlan suhancz. Brandt István kis- székelyi 13 éves csavargó fiú, már öreg este állított be, Dekkér Gábor görbői óráshoz s ott éjjeli szállást kórt. A jó szivü órás szive megesett az éjjeli szállás nélküli fiun s éjszakára be is fogadta, a mit azonban az élhetetlen suhancz oly képpen hálált meg, hogy 4 drb. ezüst, 3 drb. nikkel zsebórát elemeit s azóta nyoma veszett. — Dohán-ycsempészek. Hiába követ el a kincstár minden lehetőt a dohánycsempószet megakadályozására, mégis akadnak egyének, a kik eme veszélyes „sportot“ kedvteléssel űzik, amennyiben ha a csempészet sikerül, meglehetős haszonnal jár. Folyó hó 12-én a csendőrök Regőly község határában portyázás közben Pál József és Torma János pálfai Iákosokat, válukon egy-egy lepedő szűz dohánnyal elfogtak, s a dohányt elkobozva, feljelentették őket.- — Veszett kutyák. Pakson igen nagy számmal vannak a veszett kutyák, melyek már egy kis lányt megj is martak. Töbh veszett ebet agyonlőttek, többet pedig megfigyelés alá vettek. — Kóbor czigányok. „Köd előttem, köd utánam“ módjára akart egy kocsi kóborczigány a múlt héten Simontornyán a csendőr-laktanya előtt elillanni. Tervük azonban nem sikerült, mert az éber csendőrök észre vették, s a városon kívül el is fogták őket. Miután magukat igazolni nem tudták, a náluk levő sok lopott holmival együtt átadták a czeczei elöljáróságnak. — Katonai lóvásár. A m. kir. pécsi 8-ik honvéd huszár ezred pót lóvásárló-bizottsága folyó évi okt. hó 10-én lóvásárt tart Szegzárdon. Megvétetnek 4—8 éves, 158—166 eztm. magas lovak. A vételár 250 írttól 325 írtig terjed s ez azonnal ki is fizettetik. Járlat nélküli ló meg nem vétetik. — Vadászat. A keselyüsi dunai erdőben Be- zerédj Pál bérletén nagyobb vadászatot tartottak a múlt héten. Ez alkalommal gróf Máj 1 áth György 2 darab 14 agancsos szarvast s egy vaddisznót, Be- zerédj Pál pedig egy 8 agancsos szarvast ejtett el. — Betöréses lopás. Ismeretlen tettesek a napokban álkulcscsal kinyitották Takács János tótkeszii lakos kamaráját és padlását, s onnét az összes búza termését ellopták. A tetteseket nyomozzák. — Medvetánczoltató. Múlt hétfőn Szegzárdon egy talián medvetánczoltató járta be az utczákat meglánczolt medvéjével és majmával. A kiváncsi gyermekek nagy serege kisérte a rongyos taliánt mindenfelé és többen még arról is megfeledkeztek, hogy már iskolába is kellene menni. Inkább bámulták a dörmögő maczkó kedvetlen tánczát és röhögtek a majom produkezióin, mintsem hallgatták volna a múzsa falai között a tanító ur tanítását. Az újvárosban a gyerekek nagyon közel találtak menni a gazdája által oldaltitósekkel feldühösített talpashoz, melynek kicsibe múlt, hogy nagyobb szerencsétlenség nem lett a következménye. A dühös állat ugyanis a gyermekek közé ugrott és közülök kettőt a földre tepert. Volt erre iszonnyu kiabálás és jajgatás. A talián azonban nem vesztette el lélekjelenlétét, hanem erős kézzel megragadta a meglánczolt medvét, és szerencsésen kiszabadította a halálra ijedt gyermekeket kellemetlen helyzetből. — Betörési kisér let. Múlt péntek reggelre vi- radóra, közvetlen a szegzárd-ujvárosi templom terén levő egyik házba betörést kisőrletek meg. Egy fejszével az udvarra nyíló ablakra hatalmas csapást mértek, mire a gazda felébredt s lámpát gyújtva, elriasztotta őket. Nem ártana, ha a községi őrök az újváros felé is eltekintenének, talán nem történnének ott ilyen gyakran betörések. — Egy eszelős öngyilkossága. Nem volt valami ínyére a munka Bátán mindenki által ismert eszelős Jancsikának, ki csak azért lett a napokban öngyilkossá, mert édes apja ráparancsolt, hogy jöjjön ki a szőlőbe szüretelni. Jancsika azonban megtagadta az engedelmességet, azt mondván, menjen szüretelni az, a ki a bort majd megiszsza. Ezzel elhagyta a házat és a Dunán minden jármű nélkül átakart menni. Alig tett azonban nehány lépést a folyamba, a hullámok elnyelték. — Szüretelő czigányok. Évek óta alig volt már a bátaiaknak szüretjük, egyik évben a fagy, a másik évben pedig a jég verés tette tönkre termésüket. Az időn az elemek megkímélték őket s szép termésre volt kilátásuk. Lemente után kell dicsérni a napot; — mondja a közmondás s ilyen formán jártak a bátaiak is, mert midőn már épen szüretelni akartak, egy 15 kocsiból álló czigány karaván került oda, a kik aztán nem csak hogy mindmegannyian jól beszőlőztek, hanem még kocsijukat is alaposan meg is rakták, — s azután mint a kik dolgukat jól végezték, tovább utaztak. Azonban a csendőrök utánuk mentek s Baja alatt elfogták a máséban szüretelő karavánt. — Halálozás. Szauer Erzsébet élte 22-ik évében folyó hó 16 án Szegzárdon elhunyt. A bol- dogultnak temetésén igen sokan jelentek meg. A szegzárdi selyemgyárnak egyik legügyesebb munkása volt a korán elhunyt, kinek megkoszorúzott koporsóját fehérbe öltözött leányok és férfiak kisérték, elől pedig két fiatal ember között egyik barátnője koronát vitt. A gyászesetre a szegzárdi orsz. selyem- tenyésztési felügyelőség épületére a gyászlobogót is kitűzték. Áldás emlékére! — Női reczitátor. R. Kovács Laura asszony országos hírnevű magyar reczitátor művésznő f. hó 23-án a „Szegzárd Szálló“ nagytermében egy előadást tart, melyben művészetét óhajtja e város intelligens közönségének bemutatni s ez alkalommal a n. ő. közönségnek figyelmét kiválóan kéri a művésznő ezen bár hazánkban még kultiválatlan, de egyike a legfinomabb árnyalatú művészet iránt. Műsor: 1. Magyar táncz. Beszóly. Arany Jánostól. 2. Három a daru. Szavalat. Tompa M.-tól. 3. Az anya. Drámai monológ. Gabányi Árgádtól. 4. Az irodában. Yig monológ. Porzsolt Kálmántól. 5. A rekettye, vagy a puszta virága. Leoparditól. Radó fordítása után. 6. A ruha. Szavalat Eugen Manueltől. Francziából fordította Radó Antal. Helyárak: Ülőhely 1 frt. Belépti-jegy 60 kr. Deákjegy 30 kr. Kezdete fél 8 órakor. A kitűnő művésznő az ország részét már beutazta s mindenütt, de még a székesfővárosban is előadásával osztatlan elismerést vívott ki. Elő- dásaival a fővárosi ős a vidéki sajtó magasztalólag emlékszik meg s igy mi is bátran ajánljuk a n. é. közönség pártfogásába. — Értesítés. A szegzárdi iparos tanoncz-isko- lában a tanulók felvétele ma, szeptember hó 23-án délután 2—4 óráig történik. A tanítás szeptember hó 30-án veszi kezdetét. Felhivatnak az érdekeltek, hogy tanonczaikat a kitűzött időben pontosan fölvétessék, mert a későbben jelentkezők mulasztóknak fognak tekintetni s mint ilyenek, megbüntetés végett az I-ső fokú iparhatóságnak bejelentetni. — Hymen. Ifj. D o b y Jenő simontenyai gyógyszerész eljegyezte Báli István simontornyai kántor- tanító szép leányát, K a t i c z a kisasszonyt. — Uj czigaretta különlegességek. A m. kir. dohányjövedők valódi török szivarkákat hoz október 1-jével forgalomba a különlegességi trafikokban. A szivarkák csak 10, illetve 25 darabonkint lesznek kapkatók s árra nézve egyenkint 3 és 7 kr között fognak váltakozni. — Pályázat. A szegzárdi m. kir. pónzügyigaz- gatóság kerületében 6 pénzügyőri vigyázói állás üresedett meg, melyeknek betöltése czóljából a pályázat kiíratott. — Szemlészi állás. A szegzárdi m. kir. pénz- ügyigazgatósági kerületben egy pénzügyőri szem- lészi állomás jött üresedésbe, melynek betöltése végett 24 napi határidő mellett a pályázat kiíratott. — A szegzárd-bátai Dunavódgát-társulat bizottsági tagjai és az érdekelt községek képviselői a belvíz rendezés kérdésére és egyéb ügy elintézése végett tárgyalást tartanak folyó hó 24-én délelőtt fél 8 órakor Dec sen, ugyancsak e napon délelőtt fél 11 órakor pedig Báttaszőken. — Névváltoztatás. Strausz Jenő dunaföldvári illetőségű ugyanottani lakos vezetéknevének „Tol- nai-“ra kórt átváltoztatása belügyminiszteri engedéllyel megengedtetett. — Pokoli bűz. A főutc/án a „Népbank“ ellőtti fedett csatorna, úgy a budai utczaban a Schmideah ház előtti nyilt árok valamint a sétpatak a vashid alatt oly pokoli bűzt terjeszt, hogy az arra menők undorral kénytelenek onukat befogni. A Bártina- utc/ában pedig Baki kovács előtti közös kút nyílásán mindenfele szemét hu 1 be, mely a vizét meg- fertőzteti s igy többféle betegségnek veti meg az ágyát. Felhívjuk e körülményre az illetékes hatóság figyelmét. — Haldokló egyesület. A szimtómákból következtetve azt látjuk, hogy a jobb sorsra méltó „Szegzárd-Vidóki Méhész-Egyesület* haldoklik s közel áll a kimúláshoz. Az indolenczia mindent megöl, még az olyan szép jövőjű egyesületet is, mint a milyen a méhészet. Bizony sajnáljuk, hogy ezen egyesület a bukás szélére jutott. Hogy mi ennek az oka, azt jól tudják sokan, de nem segítenek a bajon. A nevezett egyesület ugyanis folyó hó 20-án; egy pár tag jelenlétében Módly László korelnök elnöklete alatt tartotta közgyűlését, melyben különösen a fölött vitatkoztak : vájjon fenmaradjon-e tovább is az egyesület, vagy pedig oszlattassők fel. Végre a nagy vitának az lett a vége, hogy az egyesületet most nem oszlatják fel, hanem egy újabb közgyűlést hívnak össze s akkor döntenek véglegesen Ideiglenesen elnökké Nits Istvánt, igazgatóvá és pénztárnokká Nemes Győzőt, titkárrá pedig Véges Jánost választották meg. — Hajóégés a Dunán. A napokban Szegzárd közelében, Popper Sándor báró egyik szállító hajója a Duna közepén kigyuladt s leégett. A tűz abból keletkezett, hogy egyik matróz feldöntötte az egyik lámpát, a mitől a faalkotmány tüzet fogott. Az égő hajó mentésére a „Fiume“ személyszállító gőzös is oda sietett, de már nem segíthetett, a hajó rakományával együtt elégett. A kár nagy, mert a hajó nem volt biztosítva. — Szerencsétlenség a dombóvári vasúti állomáson, Szörnyű halállal múlt ki a napokban Molnár János fiatal napsámos a dombóvári vasúti állomáson. A szerencsétlen ember ugyanis véletlenül a vasúti kocsik ütközői közé került, mely úgy összenyomta mellkasát, hogy rögtön szörnyet halt. Molnár özvegy anyját és kis testvéreit tartotta el keresményéből, kik most kenyórkereső nélkül maradtak. — A lutri eltörlése. Sokszor meghúzták már a harangot a lutri halálára, de bizony ól az még most is az állam dicsőségére. Bizony szégyenletes dolog, hogy mig a hazárt játékot a törvény tiltja, addig az állam milliókat zsebel be a szegény emberektől, kik mindenáron nyerni akarnak. Végre azonban megszűnik az erkölcstelen lutrizás, mert most már az állam is tarthatatlannak tartja ezt tovább űzni. Wekerle a lutri helyett osztálysorsjáté- kot tervez, melynek jövedelmét azonban osztrák collegája kévéséi, mivel ebből csak 3 millió frt fog befolyni, mig a lutri kerek 8 milliót jövedelmezett. — Pályázat. A szegzárdi m. kir. p. ü. igazgatóság Tolnavármegye közigazgatási bizottsága által kimondott felelősség folytán több ideiglenes minőségű 2 frt 50 krtól 3 frt napidijjal ellátott végrehajtói állásra hirdet pályázatot. Pályázati határidő 14 nap. A kérvények az eddig alkalmazás igazolása mellett a szegzárdi kir. p. ü. igazgatósághoz nyújtandók be.