Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-07-29 / 31. szám
XXII. évfolyam. 31. szám. Szegzárd, 1894. julrtM 29. TOLHAMEGYEIKÖZLÖK KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóElófizetési ár: Egész évre ...........................6 frt — Fé lévre ........................... . 3 „ — Ne gyed évre...........................I „ 50 Eg yes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendök. küldendők. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számíttatnak. Miké György, t 1841—1894. Gyászolva, megsiratva kisértük örök nyugalomra — a szív emberét! Ravatalánál a társadalom előkelői ép oly megszomorodott szívvel jelentek meg, mint sirva, zokogva kisérte a nép s ennek is, a legmegindultab- ban, leghangosabban, a legszegényebb része. Mert mig a korai, váratlan halál el nem némitotta örökké mosolygó ajkait, a sima parketten, a nagy urak előtermeiben is szívesen látott vendég volt; de nyiltszivüsége, leereszkedő, előzékeny modora utat nyitott neki a kunyhók lakóinak szivéhez is s lett halálából egy a társadalom minden rétegét felölelő, általános, mély, igaz gyász. Huszonöt hosszú évig látta Szegzárd lakossága rokonszenves alakját ide-oda mozogni s e hosszú idő minden határkövéhez hozzá- füződik egy-egy emberbaráti tény, egy-egy jótékonysági cselekedet s a hol ez nem volt alkalmazható, oda elvitte mézes ajkai üdilő vigasztalásait. Mint káplán, szikrázó szelleme és rokonszenves egyénisége által mindenkit meghódított s midőn a Hrabovszky-féle alapítvány folytán az újvárosi plébánia felállittatott, egyhangúlag, egy szívvel, egy lélekkel kiáltott az egész lakosság neki hozsannát, örömmel látva őt újvárosi plébánosi minőségében. Távol a belváros mozgalmaitól s abba csak ugv alkalom adtán sodródva bele, a díszes újvárosi templom tövében azillumot csinált kényelmes házából; maga köré gyűjtve az újváros lakosságának apró kisdedeit s egész nyáron, a nagy munkaidőben, ott tré- fálódzott velük a fák üdítő árnyában, gondosan figyelve reá, hogy a sok apróság teljesen kielégítve térjen haza s másnap örömmel sorakozzék ismét körűié. S a kisdedek gondozása korántsem me- rité ki tevékenységi hajlamának egész tárházát, mert maradt ideje, hogy a hozzá folyamodókat részint szép szóval, részint jó tanácscsal, részint anyagi segélyezéssel teljesen kielégítse, mert a ki egyszer annak a mosolygó plébánia laknak széles tornáczán kijött, annak sohasem volt haragos, elégedetleu arcza, hanem ott ragyogott képén a remény, a vigasz, a bizalom zománcza, a melyet művészi kézzel mindig csak ő, egyedül csak ő tudott reá varázsolni. De nem feledkezett meg hivatásáról sem s a pályának, mely őt kiművelte, mely neki gondtalan életet adott, mely őt az emelked- hetés kellékeivel bocsájtotta útjára, haláláig hű szolgája volt. Ajkain ép úgy, mint tetteiben ott volt az örökké való nagy neve s a vallás vigasza nálánál alkalmasabb módon aligha lett valaha kiszolgáltatva. A mi sokoldalú tevékenysége időben még számára felhagyott, azt az egyletek vezetésének szentelé. A nőegylet, ipartestület, a temetkezési egylet, sőt a politikai község nem egy ízben hallgatta meg bölcs tanácsait, melyeket soha nagyképűsködéssel, hanem köny- nyed modorában, a legtöbb esetben a humor mezébe öltöztetve, osztogatott. Nem csoda, hogy ily múlt után, midőn a belvárosi plébánia megürült, az egész közönség, valláskülönbség nélkül nevét vette ajkaira s őt akarta látni a fontos helyen annél- kül, hogy e mozgalomnak más ellen irányzott éle lett volna. De a bölcs egyházi kormányzat, mely a közönség kivánatát ez alkalommal nem teljesíthette, egy díszes állással kárpótolta őt: kinevezte esperessé és kerületi tanfelügyelővé. Az örök gondviselés, beláthatlan okokból, e szép,de rögös pálya küszöbén szólította magához. A sok jóizü tréfa, felültetés közül, melyekben ir “■—^«»zfisiteni szokta — ez volt a leg Elmei azon kije' porkázva jön vissza ca .«~0l> koporsóba zárva, holtan. Csakhogy ezt nem ő csinálta, ennek csak egy elhárithatlan végzés folytán eszközévé vált, S mert ilyen volt, azért tiszteltük; mert jó volt, azért ragaszkodtunk hozzá s mert szivünkhöz nőtt, azért szerettük s sirva, zokogva mondtunk neki örök: Isten hozzádot! b. TÁRCZA. Csillaghullás. Bogárszemti szöszke fejed Itt pihent az ölembe’ Alkonyaikor, hogy kinn ültünk A rózsafás kis kertbe’. Madár zengte búcsú dalát A faágon felettünk, Amely alatt mi kettecskón Boldogságról merengtünk. Kicsi kezed a kezembe: „Ugy-e szeretsz angyalom. Hajolj ide a keblemre Szivedet hadd hallgatom.“ Bogárszemü szöszke fejed Itt pihent az ölembe’ „Fényes csillaga szerelmem, Néked ragyog örökre.“ Rámutattál kis kezeddel Egy csillagra . . . fényesre . . . j. Felnéztem . . és akkor hullott, ... Akkor bukott a mélybe . . . Szőke Bandi. Karlsbadi levél. — Karczolat. — (A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája.) Kedves barátom! Ahogy ismerem kényelem szerető természetedet és veled született lustaságodat, tudom, hogy ily rekkenő hőségben kapott leveleket felbontatlanul temeted öblös papírkosaradba. Ez az oka egyrészt, hogy nem postai levéllel zavarom nyugalmadat; de más okom is van rá, hogy újság révén intézzem hozzád e sorokat. Tudod, hogy utóbbi időben divattá vált, hogy a tárczairó urak tárczáikat mind „nagyságos asszonyom “-mai kezdik; nekem — sajnos — egy nagyságos asszony ismerősöm sincs, kihez Írhatnék, irok tehát hozzád. A fő úgyis az, hogy a tár- cza levél alakjában essék meg. Tehát újra: kedves barátom! Karlsbadot nem kell előtted leírnom. Tudod a geográfiából, hogy nem a Duna mellett fekszik s boráról nem hires. Azt meg a képzeletből tudhatod, hogy vannak parkok, szállodák, éttermek, betegek és egészségesek. Hogy a fürdővendégek legnagyobb része magyar, mondanom sem kell, hisz külföldi fürdő. Azt is tudod, hogy kerültem ide. Tudod, hogy évek óta egyéb gyötrelmem sine*, mint a gyomorbajom és a feleségem, egyiket sem tudtam elhajtani, pedig konzultáltam vagy két tuczat orvost. Ha egy napon megszűnt a gyomorbajom, a feleségem bántott s ha egy napra a feleségemmel békültem ki, a gyomrom bántott. S ez igy ment napról napra. Minden orvosságot - végig próbáltam s minden orvost meggyülöltem. Ekkor te azt ajánltad, hogy forduljak még utolsó kisőrletkép B. doktorhoz. Ha az meg nem gyógyít, akkor te csakugyan végrendeletet csinálhatsz. Megfogadtam tanácsodat. Elmentem B. doktorhoz, elpanaszoltam neki sorsomat s kértem, szabadítson meg a gyomromtól s a feleségemtől. A gyomorbajomra vonatkozólag beleegyezett, de a feleségemet illetőleg egy ügyvédhez utasított, alkalmasint a válóperre czőlozva. De mikor megtudta, hogy feleségem semmi szin alatt sem akar elválni, össze- ránczolta a homlokát és csak ennyit mondott: Ön menjen Karlsbadba, a feleségét pedig küldje Balatonfüredre. Nem értettem az összefüggést, de azért elhatároztam, hogy ezt a tanácsot még megfogadom. így kerültem ebbe a német hazába, hol több a magyar, mint a cseh. Eleinte bizony rosszul ment, nehéz volt a diétához szokni, el is fogott nem egyszer a „német“, úgy, hogy bizony csehül voltam. De már most belejöttem a kúrába. Egy vig kompánia hozott bele, ez megértette velem, hogy épen az ellenkezőjét kell tenni annak, amit az orvos mond. Mert — úgymond — az orvos jól tudja, hogy a publicum nem azt teszi, a mit az orvos rendel, rendel tehát úgy, hogy a publikum megteszi azt, amit ő gondol. Például, ha az orvos az mondja, hogy koplaljon, bizonyos, hogy ön enni fog s ha ő evést rendel, az is bizonyos, hogy ön azért sem fog enni. Ha tehát az orvos feketét mond, bizonyos, hogy fehéret gondol. Ez a magyarázat nekem nagyon tetszett s e szerint is rendeztük be fürdői életmódunkat. Reggel fél tízkor kelek, a négy kupicza törköly után a kávóházban találkozunk. Itt eltarokko- zunk délig pipaszó ős sörös fiaskók mellett. Délben
