Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-07-22 / 30. szám
XXII. évfolyam. 30. szám. Szegzárd, 1894. július 22. TOLHAMBGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI,-TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzard-kozponti Előfizetési ár: EgésZ évre . ; . . . . . 6 frt — kr Fél évre . . . . . . . . 3 „... — „ Negyed évre ....... I t 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendök. küldendők. Megjelen: hetenkint égyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számíttatnak. A főgimnázium — most! A legulóbbi idők kullürtörekvései széles Magyarországon sehol nem öltöttek nagyobb arányokat, mint két vármegyei székváros: Zalaegerszeg és Szegzárd falai közt. S a közös sors sajátságos, különleges szeszélyei immár történelmi megörökítésre méltó ésemények színhelyévé tették e két vidéki várost s lakosságát ismeretlenül is mély rokonszenvvel kötötték egymáshoz. Talán a haladó kor fényes, külső csillámai tették a két megye székhely lakosságának álmait izgatottakká? Vagy a nagyzás hóbortja ütötte fel köztük tanyáját? Avagy egyes lázas agyak utolérhetlen utópiai ragadták magukhoz az uralmat? Nem, mindebből semmi nem történt. Csak a két vármegye: Zala és Tolna lakossága szégyenteljes állapotából kivánt kivergődni s középiskolai oktatását óhajtotta szükség által parancsolt irányban lábra állítani. Zala és Tolna egyíránt elment és pedig jó részben a jövő nemzedék erejének igénybe vételével az áldozatok legszélső határáig; válságos gazdasági helyzete s nagy állami terhei daczára dobálódzott a százezrekkel; óriási, kitartó, lankadatlan buzgalmat fejtett ki, hogy álmai eszményét létesítse s az eredmény mindezek daczára csak a kései jövő egy halvány reményje! Nevezett szomszéd vármegye törekvései már évekkel ezelőtt a siker reményével kecsegtette, a menynyiben a Zalaegerszegen felállítandó állami főgimnázium létesítése a közoktatási kormány jelentésében is, mint tervezet, helyet foglalt; az utóbbi időkben azonban olyan hírek kaptak lábra és pedig illetékes helyről származva, melyek az ügy reménytelen állapotát kívánták megállapítani. Tolnavármegye és Szegzárd még akkor örömárban úszott, mert hisz a közoktatási kormány határozott feltételeit az utolsó részletig teljesítettnek — vélte; de azután mégis csak kisült, hogy a dolog nem egészen úgy áll. Mit Í3 kivánt az állam Tolnavármegyétől és Szegzárdtól az állami középiskola létesitése fejében, mint hozzájárulást? Kívánta, hogy a kisebbeken kezdjük, a felszerelési kölségeket: 3000 frtot; megajánlta: Szegzárd. / Átengedését a polgári iskola épületének; odadta Szegzárd. Kikötötte annak a középiskola czéljainak megfelelő átalakítását, mi az itt megjelent kormány kiküldött nyilatkozna szerint É? c3,0000 frtot fog igénybe venni. Á költség viselésére a magán áldozatok átengedése ellenében vállalkozott Szegzárd. Kivánt végre az állam évi 10000 forint hozzájárulást s a terhen megosztozkodva, ezt is megszavazta Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága és Szegzárd képviselő-testülete. Ki gondolta volna, hogy ily készséges, ily áldozatkész viselkedés után még nehézségek gördülhetnek az ügy lebonyolításának útjába. De hát ez is megtörtént, mert a napokban tűnt ki, hogy az a 25—30000 frlra tett átalakítási költség tulajdonképen 80000 frt. Itt tehát egy 50000 frtos újabb teherről van szó, melynek alig akad gazdája. Legalább Szegzárdon az áldozatkészség húrja már a feltételek teljesítése érdekében anynyira meg lett feszítve, hogy itt további feszítésnek sikere nem lehet; az a húr már csak szakadhat. A látszat szerint tehát mi is Zalaegerszeg sorsára jutottunk; nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ily óriási követeléseknek eleget tehessünk. De azért ne higyje senki, hogy ez az eminens ügy Tolnavármegye középiskolai oktatása immár örök időkre zátonyra került.- Annak a főgimnáziumnak meg kell lenni, ha most nem, idők múltával; ha az állam nem segít rajtunk, segítünk magunk magunkon a magunk erejével, nem áldozva a külősé- gekre, de megmentve a lényeget. Deák Ferencz is azt mondta, midőn a nemzet örök jogainak visszaszerzéséről volt szó: a mit a kedvezőtlen balsors és a hatalom erőszaka elvett, az idők múltán ismét viszaszerezhető, csak az veszett el örökre, melyről a nemzet maga lemondott. No hát mi nem mondunk le a mi főgimnáziumunkról ! b. TÁRCZA. J.-hez. (A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája.) Kinos gyötrelemmel, fájó epedéssel Van tele a sziued; Pedig haszontalan minden uágyódásod Mert nincs elved, hited. Letörtél egy rózsát, aztán elvetetted, Magadtól elűzted, És most vissza hívnád, és most vissza simád; Vissza nem jő többet / * 'I Nincsen olyan madár, mely levert fészkébe Újra vissza szálljon; Nincsen asszony aki, feldúlt otthonába Újra vissza vágygyon . . . Régi a közmondás, de mindig uj marad, Ki mi ellen vétett, Élete végéig, a sírba tértéig Abban bűnhődik meg! IEgy pajkos levél. T. Redakter Ur! . Mióta övodafelügyelő-bizottsági-tagje’ölt vagyok szinte megfeledkeztem az irodalom ápolásáról, a mivel a mi szőkébb hazánkban ai. irodalom rózsás kertjébe nyithattak igen tarka virágok, hisz az irodalom kertjét öntözgetik sokan. Engemet ezidős/erint mélységes nagy ambiczió hiv föl, a közügynek szentelni igaz tehetségemet: tagja lenni az ovoda-bizottságnak. Végre is mórt ne lehetnék? Tán hogy fiatal vagyok. Óh hárem, ha úgy tiszteletreméltóbb, a dicsőségért akár bepúderozom a frou-frouraat egy kis Blaha L. rizsporral. Egy kis talmi |„ősz“-ség menten meglesz. Mióta .egy kedves barátnőm bejutott, azóta nincs, éjjelem és nappalom. Ma fői! Kétségkívül bosszant a dolog mért nem vagyok ben a bizottságban. Milyen érdekes is lenne. A választás előtt tuczat- számra jönnek a pályázók pártfogásért. Milyen ke- resztényiesen jóleső a szívnek magas pártfogásomat mind a harmincz-negyvennek odaígérni. Végre is módjában van az embernek. Aztán maga a választás. A megye mindég olyan előzékeny,. hogy mindég olyan elnököt küld ki, a ki pompás czukorkákkal látja el a bizottság tagjait. Az az, hogy újabban a czukerli-szopogatás szenvedelme a férfiakra is ráragadt és igen komikusán néznek ki, a mint a czukorropogtatás alatt sebesen mozog a bajuszok. Rengeteg czukrot ellehet fogyasztani, mig a jegyző a minősítési táblázatott elolvassa és mindegyik név után hozzáteszi: „meleg ajánlat.“ S/egény óvó nónikék, pedig nekik mit ér a meleg ajánlat, amit esetleg 100,000 kilométerről szereztek be a mosolygó nőegylet tiszteletreméltó matrónájától. Mire ide ér a meleg ajánlat végkép kihűl és nem képes fölmelegiteni egyetlen szavazót se. A meleg ajánlatokról nekem meggyőződésem, hogy csak úgy ér valamit, ha helyben kel és helyben melegítik, akkor csak ér valamit. Külöuben úti figura doczet! Valóban szivszakadva várom, hogy magam is tagja legyek annak a bizottságnak, ekként elérem, hogy engem is boldogítani fognak meleg ajánlatokkal. Ámbár a redaktor ur lehetetlennek gondolja, de van egy eszmém. Ha ón leszek az ovoda-bizott- sági tag: divatba fogom hozni a bizottságülési-toa- letteket. És mért ne? Ha van éóta-, hangverseny-, estély-, szinház-öltöny, miért ne lehetne bizottsági öltöny is. Lesz! És meglátják milyen lesz. Akkor még kevesebbet fog érni a meleg ajánlat és megeshet, hogy egy-egy bizottsági ülés után olyan rögtönzött tánczmulatságot rendezünk, hogy nevetni fognak még az égi Cherubok is. No, de ne tessék azt hinni, hogy félek, mintha városunk tánczvágyó közönsége a jövő biztató reményeitől kielégítve nem lenne. A dalárda nem csak azért van, hogy Lengyelország keserveit elénekelje, hanem ex offo, hogy tánczoljon is. Műsora oly gazdag, hogy már a jeligéjéből kitelik három — piece. (Tisztelt szedő ur. Vigyázni: Nem piócza.) Hát a kereskedő ifjak. Óh, higyjók meg, ók nemcsak a pudli mellett szeretnek tánczolni, hanem a parketten. Merkur ifjai azok, ha nem Schlesinger- nek hívják is őket, akik nem hagyják magokat. És a k a s z i-n ó! az ő kedves, feledhetetlen estélyei. Mintha kánikula emez ugorka érlelő pillanatai között látnám a jövendő nagysikerű estélyeket. Együtt leszünk mindannyian. Hymen az ő rózsalánczaival nem igen csinált kötést. Mindenki a polgári házasság idejét várja. Változhatatlanul együtt vagyunk, a helyzet legföllebb abban fog változni, hogy a rendezőbizottság volt szives a kaszinói felolvasásokat prog-
