Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-01-07 / 2. szám
1894 január 7. 3 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (2. sz.) 3. A beérkezett pálya-művek a kaszinó végrehajtó bizottsága által felkérendő budapesti 3 szob- | rász művész, illetve szakértő, s az ugyanaz által kiküldendő 2 tag által biráltatnak meg és adatnak ki a dijak. 4. A legsikerültebbnek jelzett és kivitelre ajánlott munka szerzője a kivitellel megbizatik, s neki a 2 p. megjelelt műért a kötendő részletes szerződés szerint 12000, azaz tizenkétezer írt adatik ki. A pálya-munkák közül a biráló-bizottság által tett ajánlat és sorrend szerint 3 részesül tisztelet- díjban. Egy pálya-munka ! . . . 600 korona, második pálya-munka . . 400 korona, harmadik pálya-munka . . 200 korona. 5. A vázrajz szerint a téren jelenleg közkút áll. — Ezen közkutnak stylszerü átalakítása, vagyis a szobor körül tervezett rácsozattal való összhangba hozatala a pályázó művész feladatává tetetik azon megjegyzéssel, hogy ezen közkút külső alakjára vonatkozó változtatásokra 1000 Irt áll rendelkezésre. Tisztelettel a Garay-szobor végrehajtóbizottsága. 7. A pályázati értesítés utolsó pontja szerint a Garay-téren levő közkút végleges megoldására valő figyelmeztetést véleményem szerint már a pályázat kiírásával kell megtennünk, mert ennek a szoborral leendő összhangba hozatala fontos kérdést képez. Fördös Vilmos, a szegzárdi kaszinó elnöke. A szeszfogyásztási adó furcsaságai. Furesa dolog biz’ az, mit elejénte elhinni sem akartam, de utóbb személyesen meggyőződtem róla, hogy az uj szeszadó fennállása óta az őstermelők közül igen sokan — még a kevésbé szegénye is — inkább kiöntik a saját használatukra szánt gyenge j bort, semhogy ennek hektoliterje után az imént hivatkozott adótörvény értelmében 1 frt 35 krnyi fogyasztási adót fizessenek. Lőrének sem nevezhető présbor ez, legnagyobb részében viz egy kis törköly- izzel feleresztve, melyet azért készít magának a 'munkás ember, hogy a nyár hevében kapálás, kaszálás és aratáskor kissé fölüditse vele elernyedt tagjait. Árunak beillő borát ezelőtt, a fillokszera vész előtt is pénzzé tette, s ital dolgában soha sem lévén Í elkényeztetve, a maga számára megelégedett egy kis törköly izü vízzel, csakhogy épen tiszta vizet ne igyik, mert hiszen ezt a teljesen értéktelen présbort megszokta s bővelkedett benne kora gyermeksége óta. De hogy a mai sanyarú időben földadója hegyibe e mosadékért hektoliterenként 1 frt 35 krt még fizessen is s igy ezt mintegy önmagától drágán (mert más aligha adna annyit érte) megvegye: ez már sehogy sem fór fejébe, hanem neki áll érthétő elkeseredésében és — kifolyatja, fölitatja az anyafölddel, amely azt adta. Inkább, vizet iszik vagy rossz pálinkát, és megbetegszik tőle, de azért a nyomorult préslé elfogyasztásáért még sem fizet porciót! Hogy mennyire egyezik meg az észjoggal: az őstermelőt odáig vinni, hogy azt az istenadta termése után való, nagyon szerény italát erőszakosan megsemmisítse (mely eddig valóságos testi szükségletét képezte) s hogy háiamlik-e ebből s mennyi nemzetgazdasági lmszon az országra? erről bizonyára elmélkedett már és elmélkedésében, úgy látszik, megnyugtató eredményre jutott — a pénzügyminiszter ur... Hát még milyen furcsán vannak a lelkészek és tanítók lukma-borukkal, azzal t. i., melyet faluhelyen a néptől párbérül kapnak s mely után jövedelmi adó czimen már busásan megadóztak! A törvény csak sajátterraesztősü, és nem-sajáttermesztésti bort különböztetvén meg, a lelkészek és tanítók „lólek“- borát a nem-sajáttermesztésü s oly borok közé sorozza, melyet valaki literenkint 20—30—40 krajcáron, vagy akár egy forinton vészén meg! Pedig hogy minő különösen a mai peronoszporás szőlőkből való „lélek“-bor, azt — nomen-omen — már neve is sejteti; vagyis olyan, hogy a lélek, a „grádus“ csak úgy hálni jár belé. Az a plebánus és kántortanitó, illetve a prot. lelkész és rektor legtöbbször elfogadja csupa embe- ries érzésből a szegény ember borát, ha ennek csak némi borize van is; elfogadja, csakhogy annak a szegény embernek a borjárandóságot meg ne kelljen váltania, csakhogy valahogyan .lekvitteljen vele. És ezért a bornak csúfolt folyadékért, melyet kabátos ember gégéjén lemeneszteni nem képes, hanem csak napszámos és kocsis (ennek is csak a nem-válogatósa) iszik meg, fizet a pap vagy tanitó, mint nem- sajáttermésü borért, hektoliterekkint 4 frt 35 krnyi fogyasztási adót, tehát oly árt, aminőt érte sok esetben meg sem kapna, mert az sok esetben 30—40 ’ perczent je szerint viz lévén, csak olyan ana-babtista forma bor; először a termelőnél, másodszor pedig az újabb tulajdonosnál látván vizke- resztséget. E sorok írójának csak kis háztartása van, férfi-cselédet nem tart; és házában esztendőn át még is elfogy, három hektó lukma-bor, amit napszámos, vendégkocsis stb. iszik meg. s igy fizet ezért a három hektó moslék elfogyasztásáért 13 frt 5 krnyi adót. Hát még nagy háztartásban, egy-két férfi-cseléd mellett mire rúghat fel ez az uj módi porció! — A magyar plébánosnál (én is az vagyok, tehát tudom) eddig az volt a jóravaló magyar szokás, hogy „szegény ember“ levelet vagy üzenetet sem hozott a házhoz anélkül, hogy egy pohár bor ki ne járt volna érte. S ezt plébánián határozottan el is várta, mert „hiszen hoznak a papnak eleget“ — az ő egyházjogi fogalmainak fogyatékosságához képest:— „ajándékba.“ Most azonban fel kell hagyni a papnak is ily partriarkális szokásokkal és — az őstermelők módjára — ki kell öntetnie el nem árusítható sze- deményborát, ha csak 4 frt 35 krnyi adót nem hajlandó fizetni oly italért, melynek absolut értéke akái’hányszor ez összegen alul szégyenkezik. Ha ón pl. 17—18 krórt vészén literjét asztali boromnak, s ezért az állam 4 frt 35 kr. alakjában 25 perczent fogyaszt ási adót ró reám: hát ez is ugyan eléggé fájhat „érző keblemnek“, de ezt valahogyan még is csak értem. Hanem hogy 100 per- czentnyi adót vegyen meg rajtam azért a nyomoru karczosért, (németül „szuff“ melyért ón jövedelmem után egyszer már úgyis raegadóztam, s melyet csupán azért fogadtam el, hogy inségverte híveimmel szemben könyörületességet gyakoroljak: ez már olyan dolog, mely az állam részéről lehet ugyan „summum ius“, de reám nézve mindenesetre — „summa iniuria“. S ezért megokoltnak tartanám, ha a magyarországi lelkészek és tanítók részéről, kik pár- bérül bort kapnak s biknek száma nem is százakra, hanem bizonyára ezrekre is tehető, kérvény intéztet- nók a t..Házhoz az iránt, hogy a párbórben kapott bor legalább is saját-termesztésűnek tekintetvén, hektoliterenkint csak 1 frt 35 krnyi fogyasztási adó • alá essék. Nem igen akad országos képviselő Magyar- országon (nem panaszképen lészen ez mondva, hanem csak fénykép konstatálva) ki életében parókán egy- szer-kótszcr ne kvaterkázott volna. Jól tudják ők, hogy a magyar papoknak van annyi magokhoz való eszük, hogy a lukma-bort nem ők maguk és vendégeik isszák meg, hanem a magok és mások cselédjeivel fogyasztják el; s azért csak méltányos dolgot cselekednének a t. honatyák, ha a párbór-természetü bort valamely pót-paragrafussal a jelenlegi fölötte súlyos és méltánytalan adó alól felmentenék. És meg vagyok győződve, hogy e b. lapok igen tisztelt főszerkesztője a legelsők között volna, kik e pótparagrafust készségesen megszavaznák.* — rt. — __________VIDÉKRŐL.___________ i. Közs égi tisztujitás Dunaföldváron. Erős itatás és ennek természetes következménye egy kis kedélyes bicskaharcz a mámoros legénység közt — előzték meg Dunaföldvárnak nagy érdeklődés mellett lezajlott községi tisztujitását. Reggeli 9 órakor a képviselő-testület candidáló ü!óst tartott, a melyen a bírói állásra Orosz Endre főszolgabíró, Re it tér Józsefet, a volt bírót, Kó- kai Pált és Miskolczi Imrét jelelte ki. Kókai visszalépése folytán Reitter és Miskolczi közt névszerinti szavazás történt, a melynek eredménye, mint azt lapunk múlt számában már előre jeleztük, Reitter bukása lett. Nógyszázhárom szavazatot kapott, Miskolczi 689 szavazatával szemben. Az iparosok nagy része nem szavazott, ez okozta, hogy az *) A legnagyobb készséggel. A szerk. goromba az igazságot kereső felekkel szemben s nem akarja meggyujtani a községi két utczai lámpát. Hogy Füzes-Csoszmaghon megalakult a czipósz-da- lárda, mely fényes konczerteket tervez a téli idényre stb. stb. Télen pláne hozzájárulnak még azok a kéziratok, melyekben a helyesírás szabályaival harcz- ban élő jámbor falusiak, szerelmetes gimnazisták és ambicziózus járásbirósági dijnokok a telet dicsőítik Az első hó, vagy A téli esték, vagy Í A fagyos' tél czimen, — hogy az ember majd megdermed. Azután hazamegyek. Szomszédom, a vörös kereskedő is hazamegy. De mig ő pompás vacsorája után megteázva boldogan lefekszik, addig nekem a tea előtt az anyósommal kell tiz parti pikét vógigI szenvednem. Azután a nagy kamasz fiamat megverni, mert a dohányomat megint megdézsmálta, azután a kisebbik kamasz fiamnak a leczkéjét megcsinálni és a legkisebbiknek minden este uj tündérregéket mesélni. Már alig bírja a kezem és fantáziám. Reggel újra kezdődik a boszuság. — Anyósom egészséggel kél fel, s hatalmas étvágygyal önt magába egy fazék kávét. A gyerekek nem akarnak iskolába menni, a bubi pedig, kinek nyakán örökösen I a papa kedvencze felirásos szalvéta csüng, nem j akar mosakodni. Végre ezen is túlesünk, miután az asszony egy párszor konstatálta, hogy soha még ilyen rossz gyerekeket és ilyen kegyetlen apát nem látott. Délben a Laczi sírva jön haza, mert fázik a keze, — persze a keztyüjót elcserélte egy sós pereczórt. A Ferkó is sir, ő meg csúszkálás közben ; elesett s felütötte a térdét. A kis három éves Jancsika meg azért sir, hogy ő nem teheti azt, a mit a Laczika meg Ferkó. E közben jön a karácsony, a béke ős szeretet ünnepe — talán másnak, de nekem bizonyára nem. i Szobámban állították fel a karácsonyfát, és pedig olyan terjedelemben, hogy Íróasztalom s két fotellem i a konyhába került. Az anyósom aggatta rá az ajándékokat. Jézuska az idén nagyon bőkezű volt. Harminczhat forint árát hozott: könyveket, oroszlánt, j czukorkákat, kardot és lovat. Az asszonynak ón hoztam virágot s kis rubintos gyűrűt, az anyósomnak j pedig egy iraádságos könyvet és két skatulya pamutot. Még a cselédről sem feledkeztem meg. Egy három forintos téli kendőt hoztam neki öt forinton és egy ó-testamentomot uj kiadásban. Két havi fizetésem ment rá, de legalább meg volt az a hitem, hogy megtettem kötelességemet, melylyel mint jó családapa házam népe iránt tartozom. De mennyire csalódtam. Az asszony zúgolódott, hogy neki miért nem vettem pamutot, az anyósom zúgolódott, hogy neki miért nem vettem virágot. De még Borcsa is zúgolódott, hogy az ő huszárjának miért nem vettem egy tajtékszopókát. Hallatlan! Most meg minő újítást hoztak a házamba. Az anyósomat rábeszéltem, hogy tanuljon meg korcsolyázni, tavaly egypárszor beszakadt ugyan a kanális, de én biztattam, hogy az idén szilárdabb a jég. S anyósom most csakugyan naponta lejár a kanálishoz, melynek hátán úgynevezett jég családot alkottak az anyósom, meg más két anyós s még négy leendő anyós. Ez a jégcsalád korcsolyázás után anyósom pedig meghívására nálam uzsonázik naponta. Én majd megpukkadok, de a kanális ezzel nem törődik; sőt a vörös kereskedő, kinek anyósa öt évvel ezelőtt jobb létre szenderült, kárörvendve mosolyog meg. Szinte örültem, mikor kitört nálunk az influenza. Majd ez csak bókét s nyugalmat hoz a házamba — gondoltam. Hiú gondolat! Anyósom helyett engem ragadott torkon s már negyedik napja fojtogad. Csak az a vigaszom, hogy az orvosom azt mondja, nem influenza, hanem gyomorhurut. Most pedig a boldog újév küszöbén állunk. Istenem, hányán fognak nekem boldog újévet kívánni csak azért, hogy e barátságos jóindulatukat koronákkal fizessem meg! De segítek a dolgon. Kijelentem és kinyilatkoztatom komolyan és ünnepélyesen, hogy nekem senki se kívánjon boldog újévet, se szabó, se kéményseprő, se postás, se fináncz, se borbély, se kellner, se szomszéd, se végrehajtó, szóval senki, mert először nem hiszek senkinek, hogy nekem csakugyan boldog újévet kíván; másodszor meg nem szeretem a baráti érzelmek ily fényes megnyilatkozását pénzért vásárolni. De éu azért a szives olvasónak — már csupa hálából is, hogy e tárczát végigolvasta — mégis boldog újévet kívánok, szívből, őszintén!
