Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1894-01-01 / 1. szám

XXII. évfolyam. 1. szám. Szegzárd, 1894. január I. II KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ES KÖZGAZDASAGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- __________________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre . . . . • . . 6 frt — kr. Fél évre . . . ... . . 3 „ — Négyed évre . ...... 1 „ 50 „ Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények in­Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az előfizetések, hirdetések és felszólamlások Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirde­Olvasóinkhoz! A múló év vége s a közeledő újév kez­dete azon időpont, midőn a hírlapok szerkesz­tői és kiadói lapjuk élén, vastag, szembetűnő betűkkel szokták az olvasó-közönséget figyel­meztetni, hogy elérkezett az előfizetés ideje. Ezt kevés kivétellel majd mind megteszi; de sok hirlapszerkesztő és kiadó nem elég­szik már meg a figyelmeztetés e szelid fajtá­jával, hanem természetesen a szerénység kö­pönyegébe burkolódzva, szemforgató bírála­tot mond múltjáról, viselt dolgairól és mun­kálkodásáról, hogy a közönséget anyagi tá­mogatásra bírja. Vannak, kik annál is tovább mennek és egy csomó kitűnőség nevével, kik mind ör­vendenek az illető lappal összeköttetésbe le­hetni, kívánnak a közönségre hatni. Ismét mások mindenféle könyv, kép és album ajándék kilátásba helyezésével kortes­kednek magjuk mellett. Végre & hírlapirodalom szégyenére, van­nak vállalkozók, kik a jr?yeré<?zkedési' vágy felébresztéssel kívánnak olvasó és fizető kö­zönséget vállalatuk mellé csoportosítani s egy csomó sorsjegy vételével és a biztos nyereség felosztásával hitegetik a lépremenőket. Beismerjük, hogy az előfizető halá­szás ezen különféle eszközeit az óriási ver­seny befolyásolja; mert a folyton keletkező uj hírlapok önfenntartási ösztöne egyesekre ezen eszközöket úgyszólván reáerőszakolja; de nagy része van ebbén az újkor reklam­hajhászali irányjának is, mely a példa által vonzatva, versenyfutásra kényszeríti azokat, kik tiszieséges, gondolkodás módjukból kifo­lyólag a bírálatot nagyon kihívó eszközöktől visszariadnak. Nem akarván az elfogultság hibájába esni, beismerjük, hogy egyik-másik kisebb fajú reklámcsinálás eszközét mi is használatba vettük, (a naptár kiosztását) de a nagyobb kaliberű bűnöktől tiszta a lelkiismeretünk, va­lamint dicsérőleg elmondhatjuk ezt vármegyei sajtóközegeink többi szerkesztői és kiadóiról is. A közönség ám pártfogoljon bennünket érdemünk szerint, mi megmaradunk eddigi j irányunk, törekvésünk mellett; teszünk, a menynyit tudunk, hogy olvasóink tetszését kiérdemeljük, de ezentúl nem megyünk. Létezünk addig, mig a közönség pártfo­gása azt lehetővé teszi; 22 éves korunk után le is szállhatunk már a sírba, mely mind­nyájunk közös osztályrésze, ha a pártfogás hiányja ennek idejét értésünkre adja. Ilyen programmal, ilye^n törekvéssel, ilyen eljárási móddal lépünk az uj évbe, melynek küszöbén kívánunk minden jóakarónknak sok boldogságot! A szerkesztőség. A tolnai és faddi dunaágak vidé­kének veszedelme. Tárgyalva lett e lapok hasábjain reflexiók alakjában, egy olyan toll által, mely a helyi viszonyokat ismerve, mint emberbarát a köz­veszedelmet önzetlenül igyekszik elhárítani, És éppen ezért tartom kötelességemnek tud­tára adni, hogy az e lapban november 12-én említett, Dunáink szabályozásáról szóló minisz­teri leiratnak azon passzusa — melyre czikk- iró ur reflektálva »tiltakozik az ellen, hogy a faddi Duna a tolnaiba vezettessék csupán, — voltaképen nem is létezik. Ugyanis azon körülményt e lap, a »Ma- I gyár Hirlap«-nak múlt hó 8-án megjelent szá­mából vette át szószerint. A »Magyar Hirlap«- nak pedig én küldtem be, a Tolna városának e tárgyban intézett miniszteri leirat tartalmát híven visszaadó rövid resumét; csakhogy azt, a mi a faddi Dunáról szól, a resuméban, a magam jószántából tettein hozzá. Mert úgy tudom, hogy a Bartal-majornál történendő faddi viz le- vagy fölvezetése, fel van véve a szabályozási tervekbe, de a miniszteri leirat- I ban nincsen megemlitve. Azon leiratnak minket üdvözítendő tar­talmát hasznos lett volna nagy e; v-tl :kül-->i dottségiieg megköszönni, — I mert tv Rp -HÜfl azon üdvös dolgok közvetlCTr^Tmnfk' lezá­rása után jöttek volna kivitelhez. Azaz a ká­rosítást esetleg nyomban követte volna az ígért kártalanítás. Mert sovány vigasz az nekünk: ha majd csak a jövő generáczió fogja megélni az egész­ség-terjesztő dunakotrást, a boldogító zsilipe­ket; az elzárás által szenvedő ipart és keres­kedelmet kártalanító hajó téli állást. Mely a Közép-Dunán rekedt gőzösöket és TÁRCZA. U j évkor i magyar népihez. Adjon Isten ez újévben Búzát, békességet, A búzához, békességhez Piros egészséget! Bort nem is merek kívánni Ez ujesztendőre, Megitta a fillokszera, A mi van, az lőre. Adjon Isten munkakedvet, Ha plántálni kezdtek, Mosolyognak szép sorjában A szőlőgerezdek. Adjon Isten összetartó, Egyetértő lelket, S a magyarok áldott földjén Boldogságra leltek. 1 Ezeréve szerző e hont Árpád apánk kardja; Mit kard szerzett, ész ős erkölcs ’Az, a mi megtartja. Adjon Isten ez újévben í I Jóért buzgó szivet, A dajkáló szent valláshoz, Az Istenhez hívet! Mit kívánjak más egyebet, Néked, magyar népem? Ezt adja meg a jó Isten, S megáld ez újévben! Sántha Károly. A csipkekendö. — Humoreszk. — Irta: PASKUSZ EMIL. — „Aászszoejja, boldog újévet kívánok“ — mondja Mujkos ur nagy hajlongások között és tisz­teletteljesen átnyújtja az óvatosan mutató- ős hü­velyk ujjai közé szorított papirt Rákóczi urnák. Az a papír úgy látszik nem oly kellemes, mint Mujkos ur hátgerincz nélküli pomádós megjelenésé­vel szeretné elhitetni, mert Rákóczi ur két rét rán- czolja össze tekintetes homlokát. Mujkos mint jó phisionomikus, félő a kitörés­től, ezalatt ékesen magyarázza a jelenlévő Rákóczi- nónak, hogy az ő ezégbejegyzett otthonában most zárkóztak le a könyvek és ilyenkor újévre nemcsak a tekintetes urakat, hanem a nagyságos és méltó- ságos urakat is kizárják, bezárják és lezárják a könyvekben és igy beláthatja a nacscsága, hogy ő néki — a ki „Kaparó Márton“ és társa divatáru ezég bizalmi állású segédje — muszáj házhoz menni a számlákkal, ily módon elégtételben részesítendő a a könyvekben összevisszazárt uraságokat... Mujkos hadarása valószínűleg igen meggyőződ­tető volt, mert Rákóczi ur, a X-i papibirtok nagy- tiszteletü mérnöke, nem részesítette őt a számla­hozók nála dívó sorsában, hanem olyan leereszkedő kegyességgel inte, mintha megakarná áldani, mond­ván „jó van Mujkos barátom, elmehet“ és zsebre tevő a számlát. Mujkos illemtudóan megköszönő ezt a szívessé­get és az ajtókilincsig sasirozott, ott aztán bátor­kodó — a spanyol koldusok udvariasságával — I megjegyezni: hogy a számlának szaldirozott állapot­ban méltóztatik lenni. És ime ma Rákóczi ur e bizalmi férfiút még csak a léniával sem fenyegeti: a számlahozás ily­nemű folytatólagos szemtelensége miatt (mint a szal­dirozott számlákat nevezni szokta) ős a helyett, hogy legalább is kidobná Mujkost, gyorsan kivesz két tízest és az álmélkodósában ájulni készülő se­gédnek nyújtja. Nem kevésbé bámult ő nagysága Rákóczinó, mert ily gyors kifizetést férje részéről még nem lá­tott ős ezt nem is tűrték gyenge idegei. Tehát mél­tányos felgerjedősőben rivallt férjére, a húsz írtok ilyetén gyors pazarolása miatt: „Minek adod te oda azt a pénzt ?“ kérdő férjétől. — „Én.... én.... ón nem adom oda, ő viszi.... mert .. ..“ — Mit vettél te az én tudtom nőikül? Rákóczi zavarba jő éti* * 1 izgatottan veszi ki zse­béből a számlát, bepillant és azt hebegi: „Egy .. . egy esi... egy csibukot“ fenyegetőleg intve szemöl­dökeivel Mujkost. Ki ezt félre értvén, a helyet hogy hallgatna,

Next

/
Oldalképek
Tartalom