Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-05 / 10. szám
XXI. évfolyam. IO. szám. Szegzárd, 1893. márczius 5. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . I . . 6 frt — kr Fél évre . . . ... . . . 3 „ — I Negyed évre ...........................I „ 50 „ Eg yes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendők. küldendők. Megjelen: Iietenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számittatnak. Felhivás Szegzárd lakosaihoz! Köztudomású, hogy a magyar nemzet életében nagyon nevezetes és igen örvendetes forduló pontot képező márczius tizenötödikét, mint szép hazánk alkotmányos szabadságának hajnalhasadását, évről-évre fokozódó nemzeti lelkesedéssel üli meg s szenteli ünneppé -minden — hazáját szerető — magyar, a történelmi nevezetességű hármas bérez s négy folyam határolta, sok dicső hős vérehullásával megszentelt téreken, széles e hazában, politikai pártnézet, vallás, rang és minden különbség nélkül. Valljuk meg — nem éppen szégyenkezve a múlt sok tekintetben megokolt mulasztásain, mint inkább nemesen felhevülve egy szebb jövőért! — hogy mi, szegzárdiak, e tekintetben eddigelé édes keveset tettünk s egy polgári olvasóköri halvacsora tartás szűk keretében mozgó, csekély nemzeti fellángolás olcsó dicsőségének halvány -fénye mellett sütkérezve s ámítva magunkat, mintha ezzel mindent megtettünk volna az imádott hazáért: messze tulszárnyaltatni engedtük magunkat még a szomszéd kisebb községek (pl. Öcsény!) nagyobb arányokat öltő hazafias lelkesedése és ünnep tartása által is; az ország sok vidékén pedig már évek hosszú sora óta divó Kegyéietes nemzeti leilangoiás e fényes napon: méltán korbácsolhatja a többiektől elmaradottság fájó és szégyenérzetének pírját arezunkra! . . . Dehát, legyen a mi jelszavunk: „jobb későn, mint soha!“ Ébredjünk már mi is a semmit-tevés édes, de átkos álmából! Sodorjon már egyszer minket is az országos lelkesedés szent árja! Tegyünk már mi is valamit! . . . Én már többször elkiáltottam e b. lap hasábjain ilyenkor az ébresztő szót, megfujtam a hajnali kürtöt. Tehetek-e róla, ha kiáltó szavam pusztában hangzott el, ha kürtöm harsány zengése nem bírta felébreszteni az indolenczia lethargikus mély álmát aluvókat? De miként boldog emlékű Irányink nem fáradt el a valódi szabadelvű reformok behozásának folytonos megsürgetésében, ország-boldogitó szent eszméinek minden országgyűlés kezdetén való újra és újra felelevenítésében : — azonképpen engem sem riaszt vissza ébresztő kiáltásom, felhívó, buzdító szózatom mégtételében az eddig tapasztaltam közöny, nem rettent meg a fel sem vétetés, nem tántorít el az egyesek netalán jöhető metsző gúnyja, nem ver le még a biztosra vett sikertelenség, honfi szivet vérző, fájó érzete sem! . . . Én kiáltok, ha meghallgattatom, ha nem: ébredjünk! — tegyünk valamit! — Ünnepeljük meg márczius 15-dikét! ügy vélem, nem kell megokolnom ennek a mostani viszonyok közt való különös szükségességét. Városunk lakossága — hála isten!. — kivétel nélkül oly szép magaslatán áll az értelmességnek, a józan felvilágosultságnak, s hazafias erényei oly kifogástalanok, hogy pusztán az ezekre rámutatás: kész megokolás! Igenis, mi megannyian tudjuk, hogy ha valaha volt, most van igazán erős oka annak, hogy honszerelmünket ily merőben külsőlegesnek látszó, holott nagyfontosságu s a jövőre irányuló nemzeti demonstráczióval is kimutassuk ... S különösen a mai petyhüdt kornak, az anyagi önzés oly kedves Moloch bálványa mellett hűségesen tömjénező, a szentebb eszmékről felejtkező, a honszerelem melegéről mit sem tudó újabb nemzedéknek, a serdülő gyermekek és pelyhesedő ifjaknak van égető szükségük arra, hogy tőlünk vénebbektől eltanulják a drága honszeretet isteni erényét, — hogy sejtelmes parányi honszerelmük kicsiny mécsesét, annak talán már- már csak pislogó világát, a mi magas lánggal lobogó honszerelmünk s áldozatkészségünk kettős tüzkévé- jénél oly erős lángra gyújtsák, mely mig egyrészről rövid múltjuk sivár éjszakáját bevilágítaná, másrészről hosszú jövőjüknek igaz honszeretettel való, nemesen felhasználására őket felhevitené! A márczius 15-ének külső fénynyel való nemzeti megünneplése tehát erős dokumentuma a meglett kornak még ki nem aludt honszeretetének, s hatalmas eszköze az ifjabb nemzedék honszeretetre gyújtásának, kegyeletes megemlékezés a nagy idők dicső férfiairól, szent alkalom a honpolgári erényekben való erősödésre! Üdvözöljük hazánk ama községeit, kik ezt rég belátva, évről-évre áldoznak ilyenkor a honszeretet és az elhuyt dicsők iránti kegyelet magasztos oltárán, szives ünnepléssel! — Üdvözöljük különösen Budapest fő- és székvárosunk ama tanügyi jeles férfiait, akik dr. Goőz József kezdeményezésére, különösen a tanuló ifjúság hazaszeretetben való erősítése végett fogják megünnepelni kellő külső fénynyel e napot! De egyszersmind igaz szeretettel kérjük városunk szeretett országos képviselőjét, Boda Vilmos urat, városunk igazán derék I minden jó és szépért lelkesülni tudó biráját, Takler József urat, úgy a polg. iskola szabad gondolkozásu, jeles igazgatóját s tanári karát, a polg. olvasókör s tűzoltóság érdemes tagjait, a róm. kath-, református- és izr. hitközségek elöljáróit s egyáltalán nagyközségünk minden lelkes honpolgárát, hogy e szent eszme megvalósítása magasztos érdekében, társunk össze, tömörüljünk, a városháza nagytermében értekezzünk s állapítsuk me zösen a rövid bál*,' de ' szép nemzeti \JjJttr-.' módozatait! Én a magam részéről előre is kijelentem, hogy a márczius 15-ének reggelén, templomunkban 8 órakor egy negyed óráig tartó összeharangozás után (melyre előző vasárnapon híveimet szószékről meghívom) rövid alkalmi ünnepi imát, vagy beszédet fogok tartani. Mondanom sem kell, hogy ez ünnepélyes isteni tiszteleten városunk minden polgárát felekezeti különbség nélkül a legédesebb örömmel látom! Még egyszer kérek mindenkit hazámért lángoló tiszta szeretettel: tartsunk össze: Ünnepeljünk! Borzsák Endre. TÁRCZA. txt a, ns ns:. — Egy béka naplójából. — Folytatólag kihalászta KOZOR. Jan. 28. Itthon vagyok újra. Régi ismerősét köszönti minden; a kopasz szárazfák, melyek tavunk mellett vannak. Még szép zöld levelek borították* mikor elmentem; most zúzmara képez rajtuk ezüst lombozatot. A káka, mely hívogatólag hajladozik az érkező elé, s bánatosan inte búcsút, mikor eltávoztam, most száraz, eltöredezett. A kedves hullámok eltűntek; helyette sima jégtábla fedi tavunkat, s én alatta csendesen, elvonulva a világ zajátől, boldogan élek. Milyen boldog vagyok 1 Mindjárt érkezésem napján láttam őt. Milyen édes volt a viszontlátás! Kézszoritása meggyőzött, hogy még mindig szeret. Milyen szép volt! Nincs a mi békalányaink közt, ki hozzá hasonlítana, s a mi bókáink között, ki oly boldog volna, mint ón! Egy óra hosszat kuruftyoltunk együtt. Aztán hazamentem. Egész éjjel róla álmodtam. Jan. 29. Türelmetlenül vártam a 11 órát, hogy végre hozzájuk mehessek. Elegánsan, feketébe öltöztem, csokor-nyakkendőm volt. Ma akartam felkérni a nemzeti bóka-klubb báljának első négyesére. Szivem hevesen dobogott, mikor belépett. Kezét nyujtá. Oh, mily hideg volt a keze! (Azoknál a bolond embereknél minden fordítva van; ők akkor örülnek, ha melegen szorítanak velük kezet.) Da jaj! majdnem felsikoltottam, midőn salon- jukba ugorva, láttam, hogy már van vendégük. Minek háborgat ez a kiállhatatlan engem! Egy csúnya hosszú béka ült ott; ösmertem régen; egyszer együtt sütkéreztünk egy fenyőn. Szépen köszöntöttem, s a szemtelen még annyi udvariasságot sem tanúsított irántam, hogy visszaköszönt volna. Ezért meglakolsz! gondolám. Egész elvette a kedvem. Mindjárt elmentem. Jan. 30. Két jó barátomnál voltam; ki akartam hivatni azt a hosszú békát. Ők nevettek. Hisz az nem párbajképes! Tavaly egyszer a vendéglőben egy öreg béka nyakon vágta, s ő magán hagyta száradni; aztán meg az idén télen, mikor a fejünk felett korcsolyáztak, egy nyápicz béka Ígérte neki, hogy nyakon fogja vágni, s ő ebbe is belenyugodott. Ergo ő nem képes sérteni. Ergo becsületem meg van mentve. Jan. 31. Ezzel már a kedvem is megjött. Elmentem ő hozzá. Szívesen fogadott. Sírva kérdeztem tőle, hogy mért volt olyan barátságos ahhoz a csúnya bókához tegnap? Ő nevetett. Ah, mily isteni nevetés volt! — Maga már meg mit mond? — szóla — csak nem féltékeny? Az én szívóm hideg érzelmei olyan hidegek ön iránt, hogy soha sem fognak megmelegedni. Ezt bóka-becsületszavamra mondom. Oh, hogy a bókák Istene nem teremtett szegény halandói számára szebb nyelvet! Hogy fejezzem ki a mi egyszerű kvákogásuukkal, a mit ekkor éreztem? Menyország volt előttem minden; salonjuknak minden kákaszála egy végtelen boldogságnak tűnt fel előttem. S ő ott állt e menyországban, mint egy angyal, milyet bóka még nem látott. Nem tudtam szóhoz jutni: némán csókoltam meg első lábacskáit, s hosszasan néztem szép zöld szemeibe. Oh szép, szép idő! Febr. 1. Oh mórt kellett e napra ébrednem! Mórt nem fogott meg tegnap azon boldog, felejthetetlen pillanatban valamilyen anatómus, s vágta le a fejemet, hogy légenysavas ezüsttel fesse meg szemem szaru- hártyáját ! Szent Úristen, ki a világot teremtetted, s helyezted be a bókát a te mocsaraidba s tavaidba, hogy szenvedjenek és szenvedéssel haljanak meg, mért teremtettél engem a világra ? Yagy ha már teremtettél, miért adál kóstolót a vóghetetlen boldogságból, ha utána igy kell szenvednem? Miért? Délelőtt voltam nála. Ma kértem fel a négyesre, ő nevetett, s mondá, hogy elkéstem, mert a hosszú békának már eligérte. Én sirva fakadtam, hát annak a csúnya bókának előnyt ád fölöttem? Hát nem tudta, hogy fel fogom kérni ? Nem megyek a bálra mondám. Ő azt felelte, hogy kiállhatatlan vagyok, s otthagyott. Szent Uristén, ki a világot teremtetted, s helyezted be a békát a te mocsaraidba s tavaidba, hogy szenvedjenek, s szenvedéssel haljanak meg, miért i teremtettél engem a világra?
