Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-02-26 / 9. szám
2 ff. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (9. sz.) 1893. február '26. A második fejezet 13. szakasza, mely a legeltetésről szól, kiegészíttetett azzal, hogy „a vasutak mentén legelő állatok közbiztossági szempontból fokozott felügyeletet igényelnek.“ A 15. szakasz meg kimondja, hogy a birtokosság dönt a felett, hogy a legelőre hány állat hajtható. A harmadik fejezet 18. szakaszában kihagyatott a lótenyészkevületre vonatkozó határozat; a tenyészkerületek beosztása e szerint csakis a szarvasmarhákra nézve állapittatik meg. Ez a fejezet gondoskodik az apaállatok beszerzéséről is. A negyedik fejezet, mely a birtokhatár megjelöléséről szól, kimondja, hogy a földbirtok határai minden birtokos által látható módon megjelö- lendők. Az elöljáróság, mely a határjelölósekre felügyeleti jogot gyakorol, a határjelek felállításánál felmerülő vitás kérdéseket a felek kérelmére elintézheti. Az ötödik fejezet nem változott. E fejezet a mezei dülőutak szabályozásáról szól. A hatodik fejezet a faiskolákról és ezzel kapcsolatban a fásításról szól. E fejezet némi módosításokat szenvedett, a mennyiben kimondja, hogy a fák úgy ültetendők, miszerint a fa és az utálok külső széle között fél méter távoltság és a fák között 15 méter távolság legyen. Ugyancsak ez a fejezet mondja ki, hogy minden község köteles legalább is egy kát. hold nagyságú, kellően berendezett faiskolát tartani, mely terület a jelen törvény életbe- I léptetésétől szémitott egy év alatt okvetlenül berendezendő. Az utakou lévő fák állandó felügyelet alatt lesznek s igy a vidéknek megfelelő gyümölcsfák is létesíthetők. A hetedik fejezet keveset változott. E fejezet a kártékony állatok és növények irtásával, a hasznos állatok oltalmazásával foglalkozik. A kártékony állatokat, hernyókat, hernyófészkeket köteles a birtokos irtani. De ha a káros állatok, vagy növények csapásként lépnének fel és a birtokosok nem lennének képesek ezeket kiirtani, akkor, mihelyt az érdekeltek jelentést tesznek, az irtást a törvényhatóság, illetve az állam eszközli. Tiltva van a hasznos madarak és ezek tojásainak pusztítása. A nyolczadik fejezet, mint már fentebb is említettük, a legnagyobb módosításon ment keresztül. E fejezetben a hegyközségekről és a szőllö- mivelés érdekeinek előmozdításáról szól. Hegyközséget — az uj javaslat szerint — csak egy tagban levő 100 kát. holddal lehet képezni, legalább 30 birtokos kívánságára, mig a régi törvény szerint elég volt egy tagban 50 kát. hold, 20 birtokos kívánságára. Ha valamely községnek több határrészben két, vagy több különálló szőlőterülete van, a melyek külön-külön 100 holdnál nagyobbak s külön-külön 30 birtokos kezén van, ezek külön hegyközségekké alakulhatnak, a fentebbitől eltérőleg, a inennyiben a harmincznak többsége határoz. Hegyközséget 100 holdnál kisebb, egy határbeli összefüggő terület birtokosai is alakíthatnak, de ehhez már valamennyi birtokos beleegyezése szükséges. A közös őrzésről és szervezkedésről, értve a hegyrendészeti szervezkedést, a hegyközségek kötelesek gondoskodni. A birtokosok a szőlőmivelés előmozdításáról is intézkedhetnek. A hegyközségből kilépni a birtokosoknak hat év után lehet, azonban csak oly feltétel mellett, ha a hegyközségnek ez által kárt nem okoznak és kötelezettségeiknek eleget tettek. A kilenczedik fejezet keveset változott. Minden község a területhez képest mezőőröket, illetőleg hegyőröket tartozik tartani. E szakasz szabá- lozza a mezőőr hatáskörét. A mező- és hegyőr az esküt a főszolgabírónál, vagy polgármesternői teszi le, kik erről jegyzőkönyvet vesznek fel. A tizedik fejezet a kártérítési ügyekről szól. Keveset változott. E fejezetnek van egy szakasza, mely kimondja, hogy a tilosban talált baromfi, ha behajtása nehézségbe ütközik, elejthető. Káros ez, különösen a tanyai gazdaságokra nézve. A többi fejezet, mely a kihágásokról, büntetésekről és a hatóságokról szól, kevés változáson ment keresztül. Csak azt emlitem fel ezekből, hogy a ki- hágási ügyekben, mint elsőfokú hatóság, a főszolgabíró fog eljárni. Közli: F. Az elmezavar. Felolvasta dr. Boszkovitz Mór községi orvos a báttaszéki »Kereskedelmi Casinóban« 1893. február 23-án. Igen tisztelt közönség! Remóllem, hogy tudják mai felolvasásom tárgyát és éppen azért képzelem, milyen sej'elmek által gyötörtetve határozták el magukat ma este idejönni. De ne tessék félni, nem fogok oly borzalmas jeleneteket reprodukálni, annál kevésbbé, mert megvallom őszintén, sem tehetségem, sem akaratom nincs a drámaisághoz, vagy lovagias regény elbeszéléséhez. Az időhez mérten felolvasásom fonalán iparkodni fogok az agy fejlődését, annak normális működését és az akadályokat, melyek az agy működését megzavarják, csekély tehetségem szeriut kimutatni. Mielőtt Önöknek az elmezavarról valamit mondanék, szükségesnek tartom következőkön kezdeni: Az iskolából már mindenki tudja, hogy minden egészséges ember öt értékkel bir: a látás, a hallás, az ízlés, a szaglás és a tapintás. Ezen öt érzék nem egyszerre fejlődik, hanem fokozatosan és pedig az újszülöttnél először az ízlés, azután a látás, a hallás, a szaglás és végül a tapintás. Ezen érzékek részére a test külsejében bizonyos üregek vannak, a hol a külvilágtól nyert benyomások legeslegelőször felvétetnek, onnét azután saját vezető fonalakon át egy közös központba vezettetnek, a hol kellően berendezve ezen benyomások lerakatnak és megőriztetnek, így tehát az agy azon bizonyos gyűjtőhely, a hol a külső benyomások felvétetnek, elrendeztetnek; és ismét az agy azon forrás, a mely által minden benyomás az érzékek közvetítésével kellően értékesíttetik s épp oly arányban, a mint az előbb emlitett érzékek működésbe lépnek, ugyanazon arányban fejlődik a központ: az agyvelő. Kezdjük még egyszer élűiről. Nemde voltam bátor felhozni, hogy az érzékek fokozatosan fejlődnek de tekintetbe véve, hogy az emberi szervezet vagy Organismus oly fejlődési akadályoknak van alávetve, melyek gyakran ki sem mutathatók, azonkívül azonban van akadály a fejlődésben, mely nagyon is kimutatható, betegségek, melyek a szervezet egyik vagy másik részét nemcsak a növésben akadályozzák, hanem közvetlenül reá bénitólag hatnak vagy végkép el is pusztítják. A legritkább esetek közé tartozik, hogy egy emberben minden érzék kellően ki legyen fejlődve. Ha esetleg el is képzeljük, hogy látásunk vagy hallásunk kifogástalan, addig tart, mig azt művileg kellően megvizsgáltatjuk ős csak akkor győződünk meg, hogy mennyire állunk távol a tökéletességtől. Az érzékek eme hiányossága nemcsak külsőleg, hanem a vezető fonalakon, de leginkább a központban fordulhat elő. Újra van szerencsém felemlíteni, hogy a mint az érzékek és ezekkel viszonlagosan a test többi részei fokonként fejlődnek, mindig az egészséges testet ideértve, épp oly arányban fejlődik a központ. Engedelmet kérek, ha itt a felolvasásomban egy kis vargabetűt csinálok és a megfelejtkezós kikerülése miatt egy másik tárgyra átcsapok. Nem tartozik szorosan ide, de mint mindjárt észrevenni méltóztatnak, egy kis rokonságban mégis van és ezen alkalommal nagyon szeretném, ha nemcsak a tanító urak, hanem más pedagógusok is, de még a kultuszminister ur maga is jelen lehetne. Első pillanatra talán megmagyarázhatlan lesz Önök előtt, mikor ón az elmezavarról beszólni akarok, más tárgy után kapkodok; de egy kis türelmet kérve a paedagógus urakhoz fordulva, a kik a termószettdomány- és fejlődéstanban kellő jártassággal birnak, kérdem, megengedhetőnek tartja-e, hogy kisdedeket, kik alig tudnak dadogni, a kiknél az agyvelö még zöld, még vizenyős, mondom, összeférhe- tőnek találják-e az agy fejlődésével, hogy intézetekbe küldjük, a hol imádságokkal és versek betanulásával kifárasztják egy oly korban már, a mikor az emberi agyvelőnek kellő nyugalmat, kellő kifejlődése miatt adnunk kell. A mikor az agyvelő talán már elég fogékony külső nagyobb tárgyak befogadására és megóvására, a mikor házakat, állatokat és más nagyobb tárgyakat az agy belsejében el tud helyezni, nem pedig zsenge korában oly vendégeket kénytelen befogadni, a melyek későbbi időben vagy fölöslegesnek mutatkoznak, vagy pedig akadályul szolgálnak és hasznosabbaknak útját állják; mórt állják útját ? az a későbbiekből ki fog tűnni. Ezt szükségesnek tartottam inter parentezim felhozni. Az agyvelő azon éléskamra, melyben minden, a mit látunk, hallunk, Ízlelünk, szagolunk, tapintunk és órezünk fel lesz halmozva. Itt minden helyét találja, miután millió és millió kis rejthely van, leányom az megmarad. Elhatároztam tehát, hogy ha már megmaradnak a lányaim, maradjon meg a teám és szivarom is. Lemondok a vigalmi bizottság elnökségéről és leszek közönséges választmányi tag. Fogom a más teáját inni, a más trafikját szini s másnak a garnitúráját telefüstölni. Tényleg be is adtam lemondásomat s békességben pihentem ki magam babé- raimon és nagy bőrdivánomon, mit szintén Pimpi- nel'a staffirungjának szántam, föltéve, hogy divánom megéri kedves Pimpim lakodalmát. Utódom az elnökségben Beles Gábor lett. De nem sokáig tartott a dicsősége. Hiába, nem minden ember születik elnöknek. A választmány egy szép napon otthagyta elnökét, mint a nyáj a pásztorát. Az élelmes választmány azzal okolta meg feloszlását, hogy nem kell már vigalmi bizottság. Meghalt a végrehajtó, a finánczfővigyázót meg szólhűdós érte, van most vigság amúgy is. Usakhogy nem ez volt az igazi ok, hanem az, hogy Beles Gábor visszaélt elnöki méltóságával. A választmány findzsáiba herbateát öntött s őket csak a tőlem lopott szivarokkal trak- tálta. Ráadásul még össze is szamarazta őket s aki mégis opponálni merészkedett, azt szépen kidobta. Hiába, nem minden ember születik elnöknek. Denique Babos-Telegdnek nincs vigalmi bizottsága. Ami ugyan nem nagy baj, mert talán el sem fórt volna már abban a kis faluban, hol több a bizottság, mint az ember. Az nagyobb baj, hogy nincs „intelligens ifjúság“, különben nem mennének füstbe a jámbor apák tervei. melyre Ginner Flórián urat és b. családját tisztelettel meghívja — a vigalmi bizottság.“ így okoskodtam én, mikor teára invitáltam helységünk értelmiségét egy ilyen tombolával egybekötött tánczestélyeket rendező vigalmi bizottság megalakítása végett. A tea után kisült, hogy Babos- Telegd ifjúsága nem intelligens. Ugyanis a skatulya szivarból, mit eléjük tettem, még mutatóba sem hagytak, a teasüteményt zsebrevágták s ráadásul még két ezüstkanalam is „elveszett“. De azért megalakultunk. Én lettem az elnök s hogy a bizottság felekezeti jellege elkerültessék (kis városban erre nagyon kell ügyelni!) a Finkel- stein trafikos a jegyző. Titkárt és pénztárost nem is választottunk, mert nekünk se titkunk, se pénzünk. Mindenkit választmányi taggá tettünk meg azon hiszem- ben, hogy igy melegebben fog érdeklődniazügyek iránt. Alig egy hét múlva már az első ülósüuket tartottuk. S minthogy a Sárga czinege dísztermét egy német panorámás foglalta el, az ülést az én lakásomon tartottuk meg. Különben akár meg se tartottuk volna, mert határozat nélkül oszlottunk szót. Az első bált illetőleg ugyanis annyira eltérők voltak a nézeteink, hogy azok tisztázásával még bölcs Salamon is zavarba jött volna. Hát még mi, kik nem voltunk sem bölcsek, sem Salamonok. Volt ugyan köztünk egy Salamon, a trafikos, de azt is Naftálinak hívták. Ezentúl naponta tartottunk üléseket. S minthogy a német panorámás nem mozdult ki a S á r g a | czinegé-ből, az ülések természetesen nálam tartattak. Lassan-lassan teljesen beleéltem magam szerepembe. Tudtam, hogy elnöki jogkörömhöz tartozik az üléseket vezetni, teaestőlyeket adni s szótlanul eltűrni, mint lopják a választmányi tagok szivarjaimat s mint füstölik koromfeketére a garnitúrámat, mit Pimpinellának szántam staffirungul. A vigalmi bizottság Babos-Telegden csakhamar közkedveltségre s nagy népszerűségre tett szert; tagja akart lenni mindenki, aki a teát és szivarokat szereti, de olyan, ki a hét lányomat szereti, egy sem. Négy kiló teám és tiz skatulya szivarom ment már rá s még az első mulatságnak sem volt meg a programmja. Zajzom Mátyás, kinek Málcsija zongora- tanitónő volt, Cziczelléje pedig úgy a hogy czimbal- mozott, erőnek erejével konczertet akart. Beles Gábor, kinek Gyulácskája egy vándorszínész-társulatnál volt szinlapkibordó, a műkedvelői előadás mellett kardoskodott. Czibere Muki pedig, ki a babos-telegdi nagykalendáriumban a vásárok rovatát szokta összeállítani, mindenáron irodalmi estélyt, Bencze Gáspár pedig, kinek Juliskája himlőhelyes volt, álarczos bált akart. (Ehhez a véleményhez csatlakoztam könnyen érthető okból én is.) És senkisem akart engedni álláspontjából. Jogfeladásról, elvek szegreakasztásáról beszéltek, mikor megegyező véleményre akartam őket birni. S ez igy ment estéről estére, ülésről ülésre. Végre beláttam, hogy ha még négy kiló teám és még tiz skatulya szivarom pusztul is el, de a hőt
