Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-22 / 43. szám

4 „Add ide csak!“ „Adja ide, édera.“ Válták a szót, 1 letették elébem. Fosztók közé szerettem vón ülni. I „Hideg a föld, meg fog ottan hülni“. Tiltakozott Erzsiké és anyja. „Vagy megmássza katalinka, hangya. „Dehogy mász meg.“ Mondatá a vágyam; S Erzsi kezét megszorítom lágyan. „Csak maradj ott!“ Súgta feszes illem! Pedig a szók rozga, majd fel billen. „Mit csináljak?“ Tépelődtem folyton. „Munkavágyam a keblembe fojtsam? Nem bánom én, leülök közéjük. Le ón, ha föld, ha haj is a szókjük.“ „Úgy vau.“ I úgy lett. Szégyen a mi szégyen: A rakáshoz ültem ón egészen. Félre tettem minden uraságot, S kaptam érte tiszta boldogságot. Fosztogattam parasztlegény módra; Adtam a szót elménczkedő szóra; Mondtam újat régi dal helyébe; A ki felállt, ültem a helyére. így jutottam Erzsi szomszédjába, így telók meg szivem boldogsággal, így öleltem a derekát átal, Mikor senki, csak az Isten látta. Ekkor vallók hű szerelmet néki, Gondolva, hogy csak talán megérti. Ekkor akadt „piros“ a kezembe, Ekkor ért a legnagyohb szerencse: Ekkor kaptam édes első csókját. „Csattanós volt, három is volt“, Mondták. Volt utána egy kis suttogás is; Bizonyosan megkívánta más is. Elég is a jóból ennyi nékem. Gondolám, és odahagytam székem’ Elbúcsúztam a vig társaságtól, S Erzsikének apjától, anyjától. De mit hozott szép Erzsikéin nékem, Hogy utánam futott a sötétben ? Kukoriczát, jó puhára főttet, A mért aztán megcsókoltam őtet. Forró volt a kukoricza számnak, Gyors volt visszafutása a lánynak. S mig bámultam utána, mit tettem? A csemegét csutkástul megettem. Tóth István. KÜLÖNFÉLÉK. — Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter Néhrer Mátyás polg. iskolai tanítójelöltet a paksi állami polg. iskolához segédtanítóvá nevezte ki. — Megjegyezzük, hogy ez már a harmadik, kit a miniszter a paksi iskolához segédtanítóvá nevezett ki. — Az előzőleg kinevezettek csekély 500 frtos fizetésük miatt köszöntek le állásúkról. — Hanny Gábor bucsuzása. Hanny Gábor, az ujonau kinevezett pécsi kanonok s volt szegzárdi apát-plebános múlt vasárnap vett a templomban ér­zékeny búcsút híveitől, kiket szívhez szóló szavai a könnyekig megindították.— Hanny Gábor kano­nok ur múlt szerdán utazott el végleg Szegzárdról, hogy állását elfoglalja. — A szegzárdi selyemtenyésztési felügyelőség köréből. A földmivelésügyi miniszter Fischer Béla m. kir. pénzügyminiszteri számvizsgálót a szegzárdi selyemtenyósztési felügyelőséghez ideiglenes minőség­ben számvizsgálóvá nevezte ki. — Eljegyzés. Borovitz Soma, a dunaföld- vári társadalom minden terén élénk szerepet játszó, népszerű fiatal kereskedő eljegyezte dr. Spitzer bács-pivniczai ismert orvos szép és kedves leányát, Ilonát. — Jótékony alapítvány. Hanny Gábor volt szegzárdi apát-plebános, ki pécsi kanonokká nevez­tetett ki, 320 frtos alapítványt tett a szegzárdi róm. kath. szegény sorsú iskolás gyermekek részére. — Pályázat. A belvárosi plébánia betöltésére folyó évi november hó 15-ig terjedő határidővel ki­íratott a pályázat. — Szobor leleplezés. Legújabb elhatározás sze­rint Szepessy Ignácz volt pécsi püspök szobrát f. évi november hó 5-én leplezik le Pécsett. — Esküvő. Pataki Imre szegzárdi kir. tör­vényszéki dijnok tegnap délután I órakor vezette a belvárosi plébánia templomban oltárhoz özv. Ben- cze Póternót. — Névváltoztatás. Nettlau István faddi ille­tőségű, vadkéri jegyző vezetéknevének „Barná“-va, kért átváltoztatása belügyminiszteri rendelettel meg­engedtetett. — Egyházmegye köréből. Gombár ovits Pongrácz Szent-Erzsébetről M.-Kémóndre, Neuma- j e r Dezső Olasziból Sz.-Erzsébetre, Masson Lajos Kóméndről Olasziba, Reiner Ferencz pedig Mos- górá helyeztettek kápláni minőségben. — Tolnavármegye a szegzárdi tüzoltó-egyesü- letnek. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága folyó hó 14-én tartott őszi rendes közgyűlésén a szegzárdi önkénts tüzoltó-testületnek 300 frt segélyt szavazott meg. — A szegzárdi ref. kántor-választász ügyében újabb fordulat állt be, amennyiben a megválasztott, de azonnal lemondott Lezsetár Sándor nagy-pali tanító helyett most esperesileg uj választás van el­rendelve a pályázottak közül. Próbára meghivattak a reform, lelkész által: Téglás Lajos brassói ta­nító, Tóth József győr-pázmándi és Mogyoróssy Károly czeglédi tanítók. A próba október 22-én dél­előtt 11 órakor lesz. A választás határideje még nincs kitűzve. — Kóbor Tamás, előnyösen ismert fővárosi je­les hirlapiró jelenleg városunkban időzik, mint Leo­pold családnak vendége. Úgy hírlik, hogy ő egy hó­napig tartózkodik jó magyar érzelmű gazdájánál, mely idő alatt egy uj, nagyszabásn regényen dolgo­zik az ózsáki puszta csendes magányában. Üdvözöl­jük őt közöttünk! — Nyugdíjaztatás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az orsz. tanítói nyugdíj-alapból Koszorú István szegzárd-ujvárosi róm. kath. munkaképtelen­nek talált tanító részére évi 460 frtnyi rendes nyug­dijat engedélyezett. A nyugdíj folyó évi november hó 1-től tétetett folyóvá. Egyben utasította a mi­niszter a királyi tanfelügyelőt, hogy keresse meg a szegzárdi rk. hitközséget, hogy Koszorú István ta­nítónak megállapított 700 frtnyi nyugdíj összegét egészítse ki. E szerint a hitközség évi 240 forintot tartoznék a nyugdíjhoz fizetni. — Megyénk egyik élénk forgalmú községe Ó-Dombovár, mint örömmel értesülünk minden te­kintetben örvendetes emelkedésnek indult. — Egy évi búza forgalma 2000 vaggonra rug, ha a „Győr- E ny i n g-D o m b o vár i“ vasút is kiépül, e forga­lom bizonyára még nagyobb lesz. — Ó-Dombovár valószínűleg megkapja a rég óhajtott kir. járásbíró­ságot, a mi nagyon is szükséges volna, mert e leg­kiterjedtebb járásban tudvalevőleg csak egy járásbí­róság van. — Római korból való régiségek. A napokban Tolna község határában ásatások közben római kor­ból való szép régiségekre bukkanták. A kiásott régi­ségek szép kivitelűek és értékesek, közöttük van egy bronz vaddisznó is. — A leletet felktildötték a nem­zeti muzeum régiségtárába. — Körjegyzők országos gyűlése. A magyaror­szági községi és közjegyzők október hó 29-én tart­ják meg rendes évi közgyűlésüket Budapesten, me­lyen a tolnamegyei községi és körjegy­zők egyesületének két választott tagja is részt fog venni. Az országos községi és körjegyzők egye­sületének választmánya a közgyűlés előtti napon tart ülést. — Tanítói állás Tolnán. A tolnai róm. kath. iskolaszék pályázatot hirdetett egy tanitói állásra. Évi fizetős 1000 korona és két öl fa; a tannyelv kizárólag magyar. A kellően felszerelt folyamod­ványok Péchy József prépost-plébánoshoz inté- zendők Tolnára. — Tanitó-választás. A báttaszóki községi nép­iskolánál nyugdíjazás folytán megüresedett tanitói állásra Biegl Bálint tanító választatott meg. — A baja-báttaszéki vasút ügye iránt minden körben általános az érdeklődés; a nevezett vasút sürgős kiépítését és a ^Dunának Báttaszék-Baja közt leendő áthidalásának szükségét maga Lukács Béla keresk miniszter is elismerte, a mennyiben ezt a képviselőház pénzügyi bizottságának ülésén félrema- gyarázhatlanul kijelentette. Tehát lelkesíthet ben­nünket a miniszter kijelentése alapján a biztos re­mény, hogy a megindult mozgalom nem lesz sikertelen. — Rablás. A báttaszék-kövesdi pusztán folyó hó 19-én éjjel ismeretlen tettesek egy Schmit nevű gazda szobáját kirabolták. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (43. sz.) _ Deputáczió. Folyó hó 14-én a Tamásiban felállítandó m. kir. adóhivatal érdekében egy depu­táczió járt Szegzárdon a megye alispánjánál és a szegzárdi pénzügyigazgatónál. A deputáczió legköze­lebb a miniszternél is megteszi a szükséges lé­péseket. — A szegzárdi róm. kath. hitközségi tanács és iskolaszék múlt vasárnap délután 4 órakor M i k ó György elnöklete alatt ülést tartott. A hitközségi tanács egy-két tag kivételével teljes számban jelent meg. Az ülés kiemelkedő pontiját a kononokká kine­vezett Hanny Gábor bucsuzása képezte, ki nyolcz éven keresztül vezette a hitközség ügyeit. Az ülés megnyitása után Mikó György kiemelte Hanny Gábornak a vallásos érzület emelése és az iskola fejlesztése körül szerzett érdemeit. Mint pap, azon fáradozott, hogy híveinek igazán szerető lelkiatyja legyen, s mint iskolaigazgató pedig azon volt, hogy a vezetésére bízott népiskolát a lehető legmagasabb niveaura emelje, mi sikerült is neki, a mennyiben ma már az intelligens szülők is nyugodtan adhatják gyermekeiket a róm. kath. nyijvános népiskolába, melynek úgy tanerőkkel való ellátása, mint felsze­relése is a modern követelményeknek teljesen meg­felel. Mikó György szép beszédben domborította ki egyrészről a hitközségi -tanács örömét, másrész­ről pedig szomorúságát. Örvendünk — úgymond — mert volt elnökünk elismerését, megjutalmazását látjuk; szomorkodunk, mert körünkből távozik. — A beszéd végeztével a hitközségi tanács a je­len levő Hanny Gábor kanonokot lelkesen megéljenezte s kinevezése fölött örömének, távozása fölött pedig sajnálkozásának adott jegyzőkönyvileg kifezést. Az ülés végén Hanny Gábor rövid be­szédben búcsút véve a hitközségi tanácstól, annak minden tagjával kezet szorított. Az ünnepélyes han­gulatot Rill József kir. tanfelügyelő átiratának fel­olvasása nem csekély mértékben megzavarta s méltó felháborodást keltett. Nem küzöljük egész terjedel­mében a tanfelügyelő ur sértő átiratát, nem akarván ezzel az iskolaszék önérzetét bántani, hanem csak annyit jelentük ki, hogy abban Rill N. János ön­gyilkossá lett pónztárnok számadásainak rendetlen­ségéből kifolyólag olyan színben van odaállítva az iskolaszék, mintha hűtlenül sáfárkodott volna a hit­község vagyonában, és kétségbe vonatik a tagok tiszta jellemsége, az ügy iránti buzgósága és intelli- gencziája. Végül az iratban a tanfelügyelő ur erő­sen megfenyegeti az iskolaszéket, ha haladéktalanul be nem küldi hozzá a kívánt iratokat. A hitk. ta­nács több tagja a felolvasott átirat impressziója alatt bonczolva annak kétségbe vonhatlan intenczióját, különös hangját, gyanúsító tartalmát, melyhez a tan- felügyelő urnák joga nincs; továbbá általános meg­ütközést keltett a tanfelügyelő ur azon mégmagya- rázhatlan eljárása is, hogy hivatalos titok megsérté­sével az átiratot az ügy elintézése előtt hírlapi czikk közlésére használta fel: a hitközségi tanács egyhan­gúlag elhatározta, hogy a gyanúsítást visszautasítja és a küldendő átirat elkőszitósével egy öt tagú bi- bizottságot biz meg. Majd felolvastatott a kir. tan­felügyelőnek 1346. számú átirata, melyben felhívja az iskolaszéket, hogy tegyen sürgősen hozzá jelentőst, vájjon Abaffy József belv. tanítónak ki az utódja, honnét jött s mikor foglalta el jelenlegi állását? Az iskolaszéknek erre a felhívásra az a válasza, hogy Abaffy József tanító ur kinevezéséről hivatalo­san tudomása nincs, állásáról le nem köszönt és hi­vatalát pontosan teljesiti. Hanny Gábor volt hit­községi elnök átadta a hitk. tanács és iskolaszék összes iratait és egy bizottságot küldött ki, melynek jelenlétében átadta a templompénztárt és a száma­dásokat Ra z gh a Lajos kinevezett ádminisztrá- tornak. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter Lajp- czig Antal budapesti kir. törvényszéki joggyakor­nokot a pécsi kir. törvényszékhez aljegyzővé ne­vezte ki. — Helyreigazítás. A „báttaszék-bajai vasút“ kiépítése czőljából alakult nagy végrehajtó-bizottság tagjai sorából Freytag Gyula szászvári jegyző ur neve tévedésből kimaradt, szintén tévedésből Íra­tott Freytag „Lajos“ dunaszekcsői jegyző ur helyett Freytag „Gyula“; mi ezennel helyre- igazittatik. — ínstelláczió. Klein József, az ujonan kinevezzett lengyeli plébános, folyó hó 25-én, a templombucsu napján tartotta ins teli ácziój át. A be- : iktatási czeremóniát Streicher Péter, az ilyen esetben mindenkor fáradságot nem ismerő hőgyő- szi buzgó plébános végezte. _______1893. október 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom