Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-22 / 43. szám

1893. október 22. 5 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (43. sz.) — Gyanús haláleset Szegzárdon. Móricz Pé- terné 45 éves szegzárdi amúgy is beteges asszony folyó hó 16-án gyanús tünetek közt S/egzárdon hir­telen elhalt. Az elhunyt, férje állítása szerint a haj­nali órákban hasmenés által lepetett meg és kólika- szerti fájdalmai voltak. Egyéb görcsei azonban nem jelentkeztek, sót a kolerát kísérő verejtékezése sem volt, vizet alig ivott és délután félkettőkor, midőn az orvost hívták, már órákkal előbb hasmenése is megszűnt; továbbá megjegyzendő, hogy a nevezett asszony már régibb idő óta anyagi szükséggel küzd- vén, igen rosszul táplálkozott: meleg ételt alig evett, hónapokig váltóláz által gyötörtetek, a betegedés előtti napon éretlen paradicsomból főzött levest evett, s azt is hidegen, vacsorára pedig sok ugorkasalátát fogyasztott el, erre nem bort, hanem vizet ivott: mindezen okok elengendők voltak arra, hogy az amúgy is beteges asszonynál gyorsan ölő béllob fej­lődjék. Ehhez a kolera sem szükséges. A községi orvos véleménye szerint tehát Móricz Péterné nem kolerában halt meg. Mindazonáltal az óvintéz­kedések éppen úgy megtétettek, mintha valóságos kolera eset történt volna. — A „Szegzárd-vidóki méhész-egyesület“ fo­lyó hó 14-ére hirdetett választmányi ülése rőszvét- lenség miatt nem volt megtartható. Csodáljuk, hogy a nevezett egyesület iránt, mely jelenleg 70 tagot számlál és anyagilag is jól áll, oly csekély érdek­lődést tanúsítanik a tagok, hogy ezért nem lehet az üléseket megtartani. — Tanítói állások. Tolna-Kónyiban 300 frt fizetés és lakás élvezetével egybekötött tanitói állásra pályázat vau hirdetve. Tannyelv magyar. Az állomás azonnal elfoglalandó. Paáriban rk. isko­lánál egy osztálytanítói állás jött üresedésbe. Fize­tés: 300 frt készpénz, 2 öl vágott fa házhoz szál­lítva és bútorozott szoba. Tannyelv magyar-német. Kérvények az iskolaszéki elnökséghez Paáriba kül­dendők. P inez eh e 1 y r e rk. okleveles, esetleg ké- pezdét végzett segédtanító kerestetik. Fizetés havi 10 frt. Értekezhetni Hajas János kántor-tanitó- val. A mórágy i ev. ref. kántortanitói állásra is pályázatot hirdet a hitközség. Fizetés: 5 0 frt, földhaszonélvezet és terményekben és kényelmes la­kás. Tannyelv német. Folyamodványok e hó 25-ig Papp István lelkészhez Mórágyra intézendők. — Öngyilkosság életuntságból. Marton György 26 éves szegzárdi földmives, már évek óta igen so­kat szenvedett, mely csonthártya gyulladásból szár­mazott, s ez az állapot annyira megunatta vele az életet, hogy folyó hó 18-án este, mig hozzátartozói a templomban litánián voltak, azalatt az istállóba zár­kozott és ott a gerendára felkötötte magát. Mire a házbeliek rájöttek, az öngyilkosban már nem volt élet. — Kántortanitó-választás. Yaszaron (Baranya megye) a még alig 20 éves Schlenker Mihály lengyeli segédtanítót egyhangúlag kántortanitóvá vá­lasztották. Nevezett ifjú még csak az idén végezte el a kőpezdei tanfolyamot s igy reá nézve szép ki­tüntetés számba megy ezen megválasztatás. — Az építő iparosok téli tanfolyama az állami ipariskolában (Budapest, VIII. kér. Népszinház-utcza 8. sz.) f. évi november hó 3-ik napján nyílt meg. A tanfolyam négy téli félévre terjed s a tanítás évenként november hó 3-ik napjától márczius hó végéig tart. Tanulókul felvétetnek a 15. óletévöket betöltött azon kömives, ács és kőfaragó tanonezok ős segédek, akik folyékonyan és helyesen olvasni, és számolni tudnak, a rajzolás elemeiben jártasak és az építő ipar terén legalább az építkezési időszak alatt gyakorlatilag foglalkoztak. A beiratások az in­tézet helyiségében október hó 20. napjától november hó 1. napjáig tartatnak. A beiratásnál előmutatandók az iskolai bizonyítványok, a munkakönyv vagy hite­lesített munkabizonyitvány, erkölcsi és orvosi bizo­nyítvány. A beiratási dij két frt, a tandíj 10 frt. Levélbeli megkeresésekre az igazgatóság készséggel ad felvilágosítást. — Lelőtt éjjeli őr. A múlt héten Mekónyen, a kitűnő dohánytermelő községben az éjjeli őrt, va­lószínűleg dohánycsempészek —. éjjel az utcán lelőtték. — Gyermeksikkasztás miatt. — Bohli János nagy-vejkei lakos feleségét, ki bűnös életet élt, gyak­ran inegpuhitotta, hogy jobb útra térítse. — Ez azonban nem sikerült neki, mert felesége továbbra is a bűnös utón maradt s a napokban a nagy-vejkei bába gyermeksikkasztásőrt feljelentette s midőn ezt a férj megtudta, őt jól elverte s a háztól elkergette. — A bűnös asszony e miatti elkeseredésében Nagy- Mányokra, szülő falujába ment, hol folyó hó 18-án felakasztotta magát. — Ezek is pénzcsinálók. Folyó hó 13-án este 7 óra után Pilisin, F ü 1 ö p András házába két felfegy­verkezett ismeretlen egyén állított be és az egyedül otthon lénő Fülöpnétől követelték, hogy adja elő pénzöket, mit ez megtagadott, mire a két kellemet­len látogató öss/e-vissza verte és ezután a szek­rény elé vonszolva, azt vele kinyittatták, melynek kis- sebb fiókjában 125! frt készpénzt és több értékpa­pírt elvittek; a tetteseket nyomozzák. — Öngyilkosság. Treer János apari föld­mives e hó 12-én reggel saját padlásán felakasztotta magát. A szerencsétlen férfiú násza volt Vosinszky doktornak és mint gazdag, értelmes és jószivü em­ber mindenki becstilését és szeretetőt megnyerte. Egyik fia Ujvidékon orvos, a másik meg igazgató- tanító Prig.-Sz -Ivánon. Hogy az anyagi gondoktól ment életének miért vetett sajátkezüleg véget, azt — ismerve családi boldogságát — még csak sejteni sem lehet. Szomorú halála mindenkit a legnagyobb sajnálkozással töltött el. — Iskolaépítés. A tolnai róm. kath. iskolaszék ős hitközségi tanács — tekintettel az osztályok túl- tömöttsőgőre — elhatározta, miszerint egy vegyes osztályú tantermet állít s azt a szükséges tanerővel és teneszkőzökkel még ezen óv november havában ellátja. Ezen gyors intézkedés dicséretére válik az iskoszéknek, de különösen az iskolaszőki elnöknek, ki agg korának daczára, fáradságot nem ismerő buz­galommal még igen lelkiismeretesen ős teljes szere­tettel intézkedik a reá bízott iskolai ügyekben. így tehát még az idén megnyílik az uj osztály, mely a volt segédtanítói szobából és az iskolaszolgai lakásból lesz alakítva tanteremmé s e szerint már tető alatt van. Ugyanakkor a kőt hitoktató káplán részére 50—50 frt évi tisztelet-dijat szavazott meg az is­kolaszék. — Keresztszentelés. Ámon Józsefnóa Ten- gelicz-pusztán saját költségén keresztet állíttatott fel, hogy a pusztai lakók templom hiányában ennél vé­gezhessék imáikat. — A felszentelés folyó hó 8-án ünnepélyességgel ment végbe, melyen a környékbeli intelligenczia, a pusztai lakók ős Szánthó Zsigmond nyugalmazott kajdacsi plébános voltak jelen. A ke­resztszentelést Bereczk János kajdacsi plébános végezte. — Leégett gőzfürdő. A pécsi hires „Ferencz- József“ gőzfürdő folyó hó 14-én délután 4 órakor leégett. A tűz a fürdő-gépésznek gondatlanságából eredt, ki a padláson hagyta az égő petróleum-lámpát, melyet, mikor pár perezre leszaladt a padlásról kissé lecsavart. — E miatt az egyszerű szerkezetű lámpa explodált, az égő kőolaj szerte föcscsent s tüzet fogott. — A tűz kitörésekor épén nők fürödtek, a kik azonban szerencsésen megmenekültek. — A kár 50.000 frt. — Jegyzői szigorlat. A folyó hó 18-án megtar­tott jegyzői szigorlatot mind a 7 jelentkező sikerrel állotta ki. — Egyhangúlag képesittetnek találtatott Sárközi József keszthelyi m. kir. honvédhuszár számvevő őrmester, Sárközi István helybeli polgár­társunk fia, továbbá Takács László ó-dombováv1 segéd-jegyző, mig a többiek szótöbbséggel kópesit- tettek. ■ — Nyakát törte. Folyó hó 13-án tartatott meg Fakson a katonai ellenőrzési szemle, melynek végez­tével Mácsik József faddi lakos több társával jól beborozott s hazafelé menve, a gyors hajtás követ­keztében kocsijuk a faddi határban feldőlt s Má­csik József oly szerencsétlenül esett ki a kocsiból, hogy nyakát törte. — „Tréfa“. Furcsa tréfa esett meg folyó hó 19-én Báttaszéken a suhancz legények között. — Ugyanis a tréfálkozó sühanczok valami kis vélemény különbség miatt összeszólalkoztak, Teleki nevű su­hancz éles baltájával „csupa tréfából“ egyik pajtása jobb fülét lehasitotta. — Bedobált ablakok. Dunaföldvárról panaszos levelet vettünk, melyben azt írják lapunknak, hogy ott éretlen sihederek kövekkel őjelenként a sakterház ablakait bedobálják. A mint az ablakokat megcsinál­tatják, rendszerint nyomban kövekkel újra beütik s ezer szerencse, hogy még eddig a hatalmas közápor a bent levők koponyáit be nem zúzta. — A legutóbbi eset október hó 13-án este 7 órakor történt, a mikor is oly erővel dobálták be az ablakokat, hogy a kövek a belső ablak táblákat is áttörve, a szoba közepére zuhantak. — Ajánljuk ezt a vandalizmust a dunaföld- vári rendőrség figyelmébe. — Az elkeseredett asszony. A napokban egy ismeretlen nagy-doroghi asszony afölötti bánatában, hogy a bíróság elítélte, a Sárvízbe ölte magát. — A szerencsétlen asszony ruháját a parton levetve, ugrott a vízbe s holttestét mindezideig nem találták meg. — Felakasztotta a szeretőjét. Pataki G ó z o n Gábor dunavecsei születésű, jelenleg g e r j e n i lakos nagyobb fokú elvetemedettsóg árán szerzett magának hirnevett. Előbb nőül vett — mint nekünk Tolnárul írják — egy tisztességes hajadont, kit azonban nemsokára faképnél hagyott s a hatóságot oly ügyesen tudta kijátszani, hogy még ennek éle­tében oltárhoz vezetett egy másik nőt is, tehát bi­gámiát követett el. E paradicsomi élet azonban csak pünkösdi királyság volt, mert a hatóság nyomára jött a turpisságnak s a háremes atyafi négy eszten­dei börtönt kapott. Mig a négy fal közt ábrándozott, addig első neje meghalt, a második házasságot pedig a törvény semmisnek nyilvánította. Midőn nemrégi­ben kiszabadult, újra ismeretséget kötött egy min­den áron megférjesedni óhajtó nővel, de hogy a do­log költségbe ne kerüljön, az örök hűséget csak úgy balkézre esküdte neki. Az atyafi javulást színlelt s a polgárok bizalma oly polezra emelte, hogy Gerjen- ben — kukoriczacsősznek választották, mely állásból azonban az enyém-tied fogalmának homályos isme­rete következtében kipottyant, — Volt neki még első nejétől egy hülye 17 éves leánya, a kit ez a vadállat megbecstelenitett. A büntetéstől való félel­mében a szerencsétlen leányt aztán e hó 14-én fel­akasztotta s a közeli Dunához hurczolta, hogy a holttestet oda bedobja. De mindez fényes nappal történvén, a parton dolgozó munkások üldözőbe vet­ték. A kukoriczás földekén azonban eltűnt. Az elöl­járóság kérésére a faddi csendőrsóg és a tolnai rendőrbiztos is mozgósittattak s üldözőbe vették, de a várszegi erdőben nyomát vesztették. Innen Tol­nára szökött, hol e hó 15-én éjjel több kisebb korcs­mában és egy nyilvános borbólyházban is megferdult, de valami neszét vevón üldöztetésének, 16-án virra­dóra innen is kereket oldott Báttaszék felé. El- fogatásáról még eddig nem érkezett hir. — Koleraeset Tolán. Múlt héten Tolnán ismét egy kolera megbetegedési eset fordult elő. — Pályázat. A kereskedelemügyi tárcza kere- rében, a posta ős távírdánál alkalmazandó 108 „posta ős távirda gyakornok jelölt“ állásra pályázat nyitta­tott. Ezen 108 gyakornokjelölt közül 12 a pécsi ke­rületben fog alkalmaztatni. Pályázhatnak az 1883;- I. t. ez. 14. §. alapján, kik a középiskolát vagy evvel egyrangu tanintézetet érettségi vizsgálattal sikeresen befejeztek, 18-ik óletévöket betöltötték és magyar állampolgársággal bírnak. Ezen felté­tételeken kívül a pályázók községi, erkölcsi bizonyit- ványnyal feddhetlen előéltüket, közhatósági orvosi bisonyitványnyal pedig ép és egészséges a posta és távirda szolgálatra testileg is alkalmas voltukat tar­toznak igazolni. A pályázat alá bocsátott állásokat a posta és távirda igazgatóságok fogják betölteni, számszerint minden igazgatóság tizenkettőt. A saját­kezüleg irt és születési, orvosi, erkölcsi ős iskolai bizonyítványokkal kellően felszerelt pályázati kérvé­nyek ennélfogva és pedig a már közszolgálatban ál­lók által elöljáróságuk, a közszolgálatban nem állók ellenben az illető szolgabiró vagy polgármester ut­ján 1893. évi november hó 10-ig, a szerint, a hol az illető alkalmaztatni kíván a budapesti, kassai, kolozsvári, nagyváradi, pécsi, pozsonyi, soproni, temesvári vagy zágrábbi posta és távirda igaz­gatósághoz nyújtandók be. A fölfogadott posta ős távirda gyakornok jelöltek ezen minőségükben 1 frt napidijban fognék részesülni, a melyet a posta- ős távirda tanfolyam tartama alatt is élvezni fognak. A gyakornok-jelöltek a posta- ős távirda tanfolyam hall­gatására saját költségükön, 1894. évi szeptember 1-ón Budapesre, illetve Zágrábba helyeztetnek át és a tan­folyam hallgatásával járó költségeket u. m. beiratási és tandijat viselni köteleztetnek. A 10 hónapig tartó tanfolyam befejezése után a gyakornok-jelöltek, az 1893. IV. t.-cz. 11. §-a értelmében, ha felsőbb tanintéze­tet végeztek évi 500 frtnyi, máskülönben évi 400 frtnyi sególydijjal gyakornokká, az előirt szakvizsga sike­res letétele után pedig a posta és távirda tanfolyam hallgató részére iskolai képzettségűkhez mérten fen- tartott állásokra fognak kineveztetni. A fentebb ki­irt feltételek részleteiben a posta ős távirda igazga­tóságoknál bővebb felvilágosítás nyerhető. Pécs, 1893. október hó 13-án Opris Péter m. kir. posta ős tá­virda kerületi igazgató. — A hideg ősz. Néhány nap óta az időjárás megváltozott. Különösen tegnap virradtunk csípős időre; reggel +4° R.-t mutatott a hőmérő. Ehhez képest természetesen a felvidéken még hidegebb van. Ha igy tart tovább, nem késik soká az első hó öröme.

Next

/
Oldalképek
Tartalom