Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-06-25 / 26. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (26. sz.) lyiket nézze meg először. Itt ékes női ruhák, ott gyönyörű hímzések, amott varrott térítők, asztalfutók, fehér varrásu munkák, pompásan színezett szőnyegek kötötték le figyelmünket. Volt ott még horgolás, foltozás, kalotaszegi munka, stoppolás és szabási rajz a szükség magyarázattal stb,. A mit csak láttunk, az mind gyönyörűséget okozott nekünk, de különösen tetszettek a praktikus munkák Nagy érdeklődéssel néztük a kész női felső ruhákat, melyeket a IV. osztályú leánykák készítettek I a vizsgálaton ezekben is jelentek meg. Végül nem mulaszthatjuk el, hogy ez alkalommal teljes elismerésünkkel ne adózzunk Kovács né Nagy Lujza igazgatónak, ki a szegzárdi polg. leányiskolát kitűzött czéljának meg’felelőleg a leghelyesebb irányban vezeti. Amicus. Az eperfák pusztítása. J. Stuárt Mária mondta: „Minél többet költ el egy nemzet a földmivelés és ipar emelésére; annál többet fog bírni más szükségeire, mert ez által szaporítja a nemzet anyagi vagyonát.“ Ezt belátva, a nagymóltóságu földmivelósi minisztérium a selyemtenyésztés fejlődésére mindent elkövet, hogy a', évről, évre gyarapodjék, és hogy a kenyér nélküli szegényebb sorsú emberek e fejős tehenei minél jobban elterjedjenek. Ha szóttekintünk a vén Európán, mindenféle jeleit látjuk azon kiszámíthatatlan következményű küzdelemnek, melyet a megélhetés kérdése előidézett s mindennap élesebbé s elkeseredettebbé tesz. És mind ezt a rossz termés, a gabona, bor és liszt ára csökkenése s az ebből keletkezett jövedelmi veszteség időzte elő; de legnagyobb mérben a fillokszera és a peronoszpora. Igaz ugyan, hogy az utóbbi ellen lehet védekezni, de tessék a picziny földalatti bányászt az ő akna munkájában megakadályozni. Nincs erre emberi hatalom, noha gőzerővel haladunk! Igaz, hogy Berzsenyi azt mondja; „Ész, pénz ad mindent, de csak együtt osztanak áldást.“ És mégis mit tapasztalunk e picziny hivatlan vendéggel szemben ? Azt, hogy sem ész, sem pénz nem képes őt akna munkájában megakadályozni. Hogy azonban a fent említetett veszteséget némileg pótolhassuk és hogy ne engedjük magunkat az örvény vószthozó gödrébe ragattatni, kell, hogy oly kereseti forrás után lássunk, mely boldog- és bol- talanra egyenlően jövedelmet hozó. Ezen jövedelmet hozó forrás pedig nem más, mint az eperfa és a selyemhernyó. Tehát ne csak gyümölcs-, de eperfákat is kell hogy ültessünk, ha jövedelmi veszteségünket némileg pótolni akarjuk. Ezentúl védelmezzük a meglevő eperfákat is s ne engedjük magunkat a vak szenvedélytől — mint az több községben megtörténik — elragadtatni, és ne vágjuk azt ki, mert annak a haszna igen nagy, mit 3_ egy más alkalommal részletesen el fogok mondani. A selyemhernyó pedig kis jóakarat ős czől- szerü tiszta kezelés mellett minden szegény embernek rövid öt hőt alatt lő—20 gramm pete után 30—40 frtnyi jövedelmet hoz, mely a legszükségesebb időszakban jut kezéhez. Nem czőlom a selyemhernyóról hosszasan értekezni, de igenis rámutatok azon sérelmekre, melyek a selyemtenyésztós fejlődését gátolják. Értem pedig ezalatt az eperfák pusztítását. E lapok 24. számában is olvasható volt, hogy a pálfai uradalom az összes eperfáit, mely eddig a selyemtenyősztőst előmozdította, kivágatta, s igy a szegény napszámos nép elesett egy kereseti forrástól. Nem égbe kiáltó bűn ez? Meglehet, hogy az uradalom azon okból vágatta ki az eperfákat, hogy a szegény sorsú népet az ő uradalmában olcsóbb napidij mellett felhasználhassa, mert különben mi indította volna a magas uradalmat e tett elkövetésére? Ezen cselekedet annyi, mint az éhező szájából a falat kenyeret kivenni. De nem csak Pálfán, hanem nálunk a központi járásban is vannak községek, a hol a lelketlen epés- kedő s irigy szemmel néző egyének az eperfákat csak azért is kivágatják, hogy a szegény tenyésztők a lombját ne szedhessék. Itt eszembe jut a rókáról azon monda — vagyis inkább a rókára gondolok, mely mint a mese tartja: azért mondta savanyúnak a szőlőt, mert el nem érte. Tehát azok az egyének is tudnak ily kibúvót előhozni, a kik az eperfákat csupa boszuból kivágatják. Ily eljárást a törvény szigorával kellene megakadályozni, mert élő fát pusztítani, az magában is oly cselekmény, mely kell, hogy büntetést vonjon maga után. És hogy nyíltan rámutassak, mint fennen említőm, nálunk a központi járás Agárd községében is történt ily megrovandó cselekmőy, t. i. a köztemetőben levő szép terjedelmes óriási eperfák mind ki lettek vágva. Hogy kinek a rendelete folytán, azt a község bírája, vagy tán az illetékes plébános ur mondhatná meg, mert a faiskolai vizsgálat alkalmá- tuával nem kaphattam erre vonatkozólag semmi felvilágosítást. Mit szóljak továbbá azon lelketlen egyénekről, kik az eperfalombokat a lovakkal ős szarvasmarhákkal etetik, és a selyemhernyók táplálékát mintegy elrabolják. Hogy ily egyének is vannak, annak tanúbizonysága csekélységem, a decsi biró P. Szél István és egy határ csősz. Ugyanis midőn a tenyésztők lombszedősót mentünk vizsgálni, láttuk, hogy Jóó István az ebesi csárda korcsmárosának tehenét az állami ut árkában a köténybe szedett eperfalombbal fia ős leánya etették. Reményiem, hogy Jóó I. csárdás drágán fogja a selyemhernyók táplálékát megfizetni a nélkül, hogy tehene selyemburokbá hálózná be magát. A nyomorral küzdő szegény nép érdekeinek melyeket az életben, a családi körben okvetetlenül tudniok kell. Nemesiti a kézimunka a leánykáknak szépészeti őrzóköket, finomítja izlósöket és megtanulják a kézimunka órák alatt a rendet, tisztaságot és a munka szeretetót. A kiállításon látottakból azt következtetjük, hogy Benes Bozsőna tanítónő kiváló készültséggel ős gyakorlati őrzőkkel bir, a mennyiben a szükségest a hasznossal egyesítve, felismerte és jól kiválasztotta azon kézimunkákat, a melyeknek készítési módját minden művelt nőnek ismernie kell, ha magasztos hivatását kellőleg be akarja tölteni. A nőknek megbecsülhetetlen előnyök, ha a különféle kézimunkában, ruhaszabásban oly jártassággal bírnak, hogy úgy a maguk, mint mások fehérneműit, felső ruháit el tudják minden segítség nélkül az iskolában szerzett oktatás alapján készíteni, sőt — ha a mostoha sors reá utalja őket — még arra is képesek, hogy kőzimunkájokkal kenyerüket is megkereshetik. A női kézimunkában való jártasság minden nőre nézve nélkülözhetetlen, legyen az szegény vagy gazdag. A ki még ma gazdag, az holnap már szegény is lehet s ilyenkor jó azután, ha kézimunkájával tisztességes megélhetést biztosíthat magának. Valóságos szégyen, ha valamely nő a varrást, szabást nem érti, ha mások segítsége nélkül nem képes saját öltözékét megigazítani s nem tudja még az elfeslett, vagy kiszakadt ruhát sem becsületesen kijavítani. A házi béke megingása, a családi jó egyetértés megzavarása is nem ritkán ebből a körülményből származik. Ne tartsa soha senki se lealacsonyitónak a női kézimunkákkal való foglalkozást, még akkor sem, ha aranyos bölcsője tündöglő palotában ringott is. Emlékezzünk vissza csak a régi, művelt népekre, mennyiben nagyra bec-ülték azok mindenkor a kézimunkát. Ott van Gizella királynő, Sz. István király neje, ki — mint tudva van — saját kezeivel himezte azt a gyönyörű palástot, melyet még ma is szent ereklye gyanánt őrzünk. Ezeknek előrebocsátása után szóljunk a női kézimunka-kiállításról. A szegzérdi polgári leányiskola egyik tágas tantermében találjuk a nagy gonddal rendezett ős szépen csópóftositott kiállítást, mely a czélból rendeztetek, hogy a szülők, a szakfórfiak és az érdeklődő nagyközönség meggyőződést szerezzenek az iskolában követett helyes rendszerről és az elért eredményről. A kiállítás figyelemre méltó s igazán érdemes volt a megtekintésre. Az érdekelt szülők, kik vizsgára jöttek, a női kézimunka-kiállítást is megtekintették s ajkaikról gyakori elismerést hallottunk hangoztatni; nem volt egyetlen egy látogatója sem a kiállításnak, ki elragadtatással ne szólt volna. A terem falaira és asztalaira 500 drb. gyönyörű munka volt elhelyezve, melyeknek látásával alig tudtak szemeink betelni. A terembe lépve, azt sem tudta az ember, me1893. junius 25. A kékinges, gatyás, robotos elődök kései ivadéka, Tihamér, most fórfiuságának delelőjén csak egy jelentéktelen, apró szögecske a nemes város köz- igazgatásának óriási, bonyolult és lusta gépezetében. Olyan apró számtöredék, a mit még a leglelkiismeretesebb adótárnok sem érdemesít a feljegyzésre. Kezdetben nem is erről álmadozott ő, mikor lerázván a mérsékelt számú és rangú iskolák porát, egy merész sugallattól megkapatva, fölcsapott tengerésznek. A Monte-Christo, tengerjáró Sindbad, Nemo kapitáhyformáju ábrándok kőt keserves esztendei nehéz szolgálat után odacsökkentek, hogy megvált a győzhetetlen masinától, nem vivén magával egyebet, mint egy hatalmas skorbutot, meg az ennek gyógyítása végett elsajátított bagózás paűvószetót. Egyik sem alkalmas létalap a szárazföldön, mint ez. Tihamér is csakhamar zsajnosan tapasztalta. Jó sorsa Bekk sógorhoz Vezette, a ki nem késett védő szárnyai ala veuni az elesett iljut s elhatározta, hogy embert farag belőle. Ámde ez kissé nehezen ment. Burkus Tihamér tengereszkorában sok olyasmit látott, tapasztalt ős megszokott, a mint nagyon bajos beilleszteni a mi formaságos megrendszabályozott életmódunkba. Első helyen áll ezen társadalmi nehózmények sorozatában végzetes hajlama a rum iránt, melyből feledést, mámort s oly féktelen, garázda jókedvet szopo- gatott hóbortos agyába, hogy az valamicsoda yoíL__ Ilykor polgármesternek képzelte magát s mérsékelt stóláért egy Ízben tényleg össze is adott egy pár jámbor nazarenus tanyait, a kik azon boldog hiszemben voltak, hogy az olyan nagy ur, mint a szegedi polgármester, csak bir hatalommal az uj hit S/érint való polgári házasság megkötésére. Máskor az elébe adott tanácsi végzeménybe, mfly egy igen sötét thémáról, a közkórház uj halottas kamarájának fölépítéséről pertraktált megfelelő gyászos ünnepélyességgel, másolás közben beleszőtt egy rakás bolondos nótatöredóket, a mitől épp akkor zsibongott a feje, kezdve Csicsónétól az univerzális Habns an Idée-ig. Mindez könnyen elsimítható aprólékos botlás lett volna, ha nem járul hozzá egy országra szóló nyilvános botrány. Valami muszka athléta produkálta magát a Valéria-tóri nyári czirkuszban, száz forint jutalmat Ígérvén annak, a ki őt emberül földhöz teremti. Egy rendőrségi potyajegy segélyével betelepült Burkus az első sorba s csak nézi, lesi, hogy üti el egymásután a muszka Toldy Miklós Rókus büszkeségét, a nagy erejű mőszároslegónyt, sőt magát a nagyhirü Koledin Obrádot, a nagy szerb nemzet szőreghi viadorát is, ki már számtalan vásári hérosznak Toppantotta be a bordáit. A belső világosságában sötét, nehéz buczkaival forrongó, tévedésből megivott denaturált szesz arra ösztökélte Tihamért, ugorjék 1 is a fűrészporos ho- mokra S vá.gifl. ki a, VÁ.rnfi ÁS 9 mggüái? _min_ tót. N o meg egy kissé a százas is csiklandozta dij- noki vérét. Nos, és ölre ment az izmos német (mert hiába is mondja magát muszkának, ángliusnak, csak német az mind) meg a Burkus. A birokművósz átkapja az önkénytes bajvívó vékonyát, fölemeli mint egy kabálózó békát s a következő pillanatban szegény Tihamér már tehetetlenül nyögdécselt a hatalmasan megfeküdt porondon. Ezen sajnos eset, meg az a másik vakmerő csinyje, hogy egy átutazó állatseregletnek hiénáit, melyeket az némi kölcsön fejőben egy Saul nevű ódondász ős pónzforgatónál hagyott zálogban, puszta pajkosságból kieresztette a ketreezőből, — nagyon meggyűjtötte felett a hivatalos harag menyköves föllegeit. Ha a patrónusa, Bekk sógor nem lett volna olyan kipróbált villámhárító, nyilván nyomban kitelt volna a becsülete a városnál. így azonban sok utánjárásra mégis sikerült egy kis haladékot nyerni. A sok meddő javítási kísérlet után drasztikus, de gyökeres kúrára szánta el a Mentor az ő Tele- makját. Titkon kikérte egy hetes szabadságra, aztán nyakon csípte: — Készülj fel Tihamér, megházasitlak. Burkus egy kicsit meghökkent, aztán vőghetet- len egykedvűséggel válaszolta:
