Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-06-25 / 26. szám
istápolása hangosan sürgeti, hogy földbirtokosaink, uraságaink és községeink nyújtsanak alkalmat és módot a selyemtenyósztés minél nagyobb mérben való elterjedésére. Vétkes könnyelműséggel határos malicziának kell tartanunk tehát azt az eljárást, hogy néhol az eperfákat indokolatlanul kivágják, a helyett, hogy inkább azokat szaporítanák. Nem gondolják meg az ilyenek, hogy ezáltal az éhezők szájából kiveszik a falatot, és megfosztják őket attól a kereset forrástól, melyet a selyemtenyósztósből meríthettek volna. Eszembe jüt a jobbágyság idejéből következő kis történet: „Nóvünnepót ülte a jóságáról ős kegyes- géről ismeretes földesur s lakomára, illetve üdvözlésére a falu népe is elment a biró vezetése alatt és a dikcziózó biró nagy tisztessőgtudással azt kivánta a méltóságos urnák, hogy bár olyan volna, mint a csizma, melyet többször meg lehetne fejelni“. E kis találó példából merítsenek tanulságot azok, a kiket megilleti, hogy a szegények árvák es özvegyek nevében mi is elmondhassuk a biró jókívánságát. BozsoMk Ferencz. A dunaföldvári adókivetö bizottság működése. A dunaföldvári m. kir. adóhivatal kerületére az 1893/95. évekre alakított III. oszt. kér. adó kivető bizottság tárgyalásait a következő sorrendben vőg- zendi: 1893. évi julius 3-án Nagy-Dorogh, | „ 4-én Bölcske, „ „ 5-én Németkeér és Tápé, | „ 6-án Dunakömlőd, Madoc^a, | „ 7-őn Bikács, Györköny, „ „ 8-án Paks 1—65 tételig, I „ 10-ón Paks 66—109 tételig, „ | 11-ón Paks 110—182 tételig, „ „ 12-én Paks 183—297 tételig, | „ 13-án Paks 298—445 tételig, | | 14-őn Paks 446 tételtől végig. „ „ 15-én Dunaföldvár 1—77 tételig, | „ 17-őn Dunaföldvár 78—127 tételig, „. „ 18-án Dunaföldvár 128—188 tételig, „ „ 19-őn Dunaföldvár 189 —286 tételig, | „ 20-án Dunaföldvár 287—405 tételig, „ | 21-én Dunaföldvár 406—334 tételig előforduló haszonhajtó foglalkozások kerülnek megadóztatás alá. Előadó: Fink Kálmán m. kir. p. ü. igazgató helyettes. TÖVISEK. _4_________________________________________ .,3=Zótel Pernitz.“ Megígértem a múlt számban, hogy erről egy külön „Tövisében szólok, tehát ime állok a szavamnak. Miképpen hogy az anyányi madár, mihelyt any- nyira megtollasodva érzi magát, hogy már érettségi vizsgát tehet az önálló repülésből, csakhamar elhagyja a jó meleg fészket s privilégiumot kér a lóg szabad szeldelősóre a magas madár-kormánytól; miképpen hogy Eötvös Károly és társai alaposan össze- különbözvón az anyapárttal a polgári házasság miatt, kirajzottak az országos zirzen-kasból, vagyis kiléptek a balpárti körből: azonkóppen Pernitz József is összeszedvén nehány óv alatt tőlünk pár milliócskát ott a polgári olvasó körben, most szabadszárnyra kelt, elhagyta „Kör“-Unket, palotát építtetett magának vig öregsége derült napjaira, de azért nyugalomba nem vonult, folytatja zsebeinket alaposan meginterpelláló művészetét s extra vendéglőt nyitott a saját uj házában. Megígértem neki is (évenkénti 5 hektoliter salonsörórt) hogy uj házát, uj vendéglőjét nyilvánosan megéneklem, tehát ime: A „Hotel Pernitznek csinálok reklámot, Mert ha ezt nem teszem, úgy vélem, meghalok..,. Hol van ez uj hotel. — im megmagyarázom, — Bár öles nagy betűk hirdetik a házon! — A „Szegzárd“ szállótól ha megindulsz Decsnek, A „Ferencz“ kórházig sok szép házak esnek, Pirnitzer palota, két nyomda, Schöck-szálló, Krammer könyvesháza, czukrászda és dedó, Bódai-czipészet, Kóth-fóle mészárszék, Szókelyi kovács ős Zahratka uramék. A Széchényi-utczán balról jó bent esik Az uj Pernitz-szálló, mely most megverekszik Városi szállónkkal — ős megsúgok ennyit 1 — Schöcknek is, K ö r-nek is konkurrencziát nyit; Sőt, ha o’csóőrt nyit vendéglői kaput, Ritkán lát vendéget Neuman-féle Auth, S ha nem mór olasz bort ős mosolyg az arcza, Épp úgy, mint a „Kör“-beu: sohse lesz kudarcza S azt a pár milliót hamar megduplázza, Tán Pernitzé lesz még a Pirnitzer háza!... Hej! sok köri tagnak sok drága garassa Kellett ahhoz, hogy ő e sikert arassa. . . Magam is — biz isten — nem mondok épp sokat, Ott hagytam Pepinél nehány százasokat! . .. No de ő jó ember ős szépen mosolyog — S ilyen vállalatnál ez ám a fő dolog! — Korcsmáros, ki durva és mellé rossz bort mór S mikor egy krajczár sincs, akkor forintot kér Nem hallgat „hozom“-ra, nem ád a szakállra: Zsíros bevételtől felkopik az álla! . . . A Pepi nem ilyen! — Ha nem fizetsz néha Mosolyog s a többit elvégzi a kréta! Elve ez: „mulat ez még máskor is nálam Sakkorapónzemet duplán megtalálom!“ Szóval, mert sok fontos hibája nincs neki: Bizony mondom: derék gyerek Pernitz Pepi! . .. * Nagyobb gondot ád tövisiró fejemnek, hogy — Pernitz ur felkérése folytán — milyen névre kereszteljem el uj vendéglőjét (mert az évi 5. h. 1. szalon- söiben a keresztelési stóla is bennfoglaltatik!.. .) 0 valami egészen uj elnevezést szeretne, olyant, a minő még nincs az egész országban. Véleményem: A vendéglőket általában véve úgy nevezik el, hogy azok a keresztelésben vagy hely-nevet, vagy személy-nevet, nagy állatnevet kapnak. Az oroszlán, sas, ló, hattyú, kutya, TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (26. sz.) szarvas, bika, kecske, elefánt stb. neveket igen sok korcsma viseli. Szintúgy „alá Szegzár d-S z á 110“, van vendéglő „Pest városához“, „Párizs“- hoz, „Londonéhoz, „Amerikához“ stb. Ha- sonlókóp sok vendéglő viseli czimül nagy és hires emberek nevét. Nos hát nekünk is ezek közül lehet válogatni. Szerintem legyen a hotel czime: „Vendéglő Kossuthhoz“; vagy: „Garay Jánoshoz“; „Vendéglő a fill oxer áh oz“; „Vendéglő a Sárköz“-höz. Lehet neki adni még más, ezer titulust is, de én most ezeket ajánlom. Döntsön alkotmányosan a szavazattöbbség, olyanformán, hogy Pernitz ur hívja meg nagy falragaszokon az egész város és megye mulató közönségét ezen programmal: „ma ingyen, holnap pénzért!“ egy grand murira, magyarul: haus-nudlira, a hol aztán alkotmányosan potya ital mellett megvoksolják az illő titulust örök időre. Ez a nagy közönség általános óhaja, melynek ón csak szerény hangadója vagyok. És ha e szavazatok véletlenül egyformák, egyenlők lennének (a mire a jó bókeség okáért lesz gondunk!) akkor folytatjuk a szavazást más és több alkalommal is, hasonló feltételek mellett, .mígnem végre valamelyik czim abszolút többséget nem nyer. Ezt követeli a magyar, balpárti független alkotmányosság szabad érzete! . .. * Röménylem, hogy Pernicz Pepi E dolgot meghányja-veti . Komolyan És nem mondja nagy szerényen: Alázatos véleményem Nem olyan!. .. Mert szent igaz, fénylik, mint nap: „Olcsó kocsis több fuvart kap!“ Hát ha még Borát, sörét ingyen móri És az árát sohse kéri —------Is tenség!.. . Fel nem foghatje az elme Mily dús lenne jövödelme! . .. * No de e sok trófaszó után egész komolyan sok szerencsét kívánunk városunk e régi, derék, becsületes és iparkodó vállalkozójának s biztosra vesszük, hogy uj üzletében úgy a régi jó barátok, mint az uj emberek is sokszor megkeresik őt, buelfelejtetőül egy kis olaszbormentes szegzárdi vörös bekeblezóse végett s szállója — melyet e hó 22-őn nagy érdeklődés mellett ünnepélyesen megnyitott — látogatott vendéglője, kedves találkozó helye lesz a helybeli és vidéki ismerősöknek. Pernitz ur ezt megérdemli, régen rászolgált s erős hitünk, hogy mint a múltban, úgy a jövőben is mindig az a vonzó egyéniség lesz ő, finom modorával, mosolygó arczával, megnyerő magaviseletével. Isten éltesse őt sokáig, hogy — e régi magyar közmondás szerint: „Az uj háza leroskadjon De gazdája megmaradjon!“ Palást. 1893. junius 25. Harmadnap ki is rukkolt a gügvü az anyjuk előtt a szivök szándokával. Az öreg, hiú parasztasszony nem idegenkedett attól a gondolattól, hogy a leányából tőnsasszony váljék. Igaz, hogy a kérő sovány egy lajtorja, hanem hát városi ur, meg csak derék ember lesz tán? Ennél a kényes kérdésnél a gügyü egy kis lelkiismeretfurdalást érzett, hanem aztán egész vakmerőén kivágta a választ: — Hogy milyen ember Burkus Tihamér ? Nem mondok egyebet, csak, hogy páratlan ember! Ezek után a kőzfogó szokott módon megtörtént. Burkus Tihamér elkendőzte menyasszonyául Sós Tecza hajadon leányzót ama bizonyos tarka török selyemkendő segélyével, melyet a gügyü a szép frigy érdekében pártfogolja élete boldogságáért nem habozott föláldozni. Aztán teltek, múltak a napok s végre megérkezett október másodíka, ama nevezetes nap, melyen a tisztelendő' plébános ur hivatalosan egygyóforrasztja az amúgy is egymásért dobogó sziveket. Burkus Tihamér igazán kábító jelenség volt ragyogó tisztára radírozott kaucsuk-gallórjával s kézelőivel, mig az alattomos Jägeringet antik bodros „vorhemedli“ leplezte, sárga vászonbocskort viselt, kevéssé gyürődött portzellán-nadrágjának szinte sarkát verdeste azon kolosszális szalonkabát, melynél fenségesebbet még nem alkotott a „La derniére Mode“-ba beleszabaditott s eddigelő csupán bekecs- flitoáahaja.ittiafllMflfvt.t, magyar «sahn____________. Ezze l az egyoldalú házassági szándékkal azonban helyben alig volt remény a czéltéróshez. Rövid tanácskozás után kimondatott a vőgzemény, hogy Burkus Tihamér a vidék és pedig a lehetőleg jó távol vidék szépségei felé gravitál. A gondolatot szó, tett követte s imhol épp most szalad be a két poros lovacska a furmányossal, a vőlegény-jelölttel s a gügyüvel Fugyi-Vásárhely egyik tehetős gazdá emberének tágas portájára. — Adj’ Isten hugám, jó helyen járunk-ó? — Isten hozta a téns urakat, már h,igy is ne ? — Ez légyen-ő a Sós Márton uram hajléka? — Ez ám galambom. Isten nyugosztalja szegényt! — Mi a hó? C ak nem halt tán meg! — Vagy igen. Harmadéve hordáskor megerőltette magát gazduram, oszt’ elsorvadt. A „hugám“; egy ránczos képű, aszott anyóka, mindjárt pityergósre is fogta a dolgot. A gügyü megzavartan vakarta izzadt üstökét: — Jaj szógám, itt bizony megtóvedtünk! — Sose tévedtek itt bizony, hallja a tekintetes ír, azért, hogy nincs gazda, majd csak ellátjuk a iájukat. Jóképű zömök, erősen ötvenes asszonyság sző- ott ilyen erélyes, ellentmondást nem tűrő hangon :özbe s így Ion, hogy a vendégek mégis csak le- :ászolódtak a szekérről. Az ismerkedés nem valami nehezen ment. Sós ngyó mindjárt visszaemlékezett, hogy a néhai gyaT1 1 a kukoriezás zsákok közt becsempószgetni a zamatos fugyi-vásárhelyi muskotály dohány tilalmas édes takarmányát. Az özvegyi ház tündére, a fugyi-vásárhelyi aranygyapiu, miként Burkus művelten megjegyzé, a kicsit szeplős, kicsit soványka, egyébként azonban egészen hirtelenszőke Tecza csak vacsoratájt kerül- között be a tiszta szobába. Rövid, hallgatag szemlélődés után ismét megfutamodott, úgy, hogy ez este alig egy-két szót váltott a kőt egymásnak szánt szende teremtés. Minek utána bőségesen lakoztak volna a terített asztal áldásaiból s eltöltözének bicskanyitó homoki karCzossal, Gergő bá kisomfordált a jószágaihoz, Mentor és Telemak pedig csöndes jójczakát kívánva, raindközönségesen befészkelték magukat a tornyos nyoszolyák lágy pihe tengerébe. Egyszer csak megszólal Bekk sógor: — No hő, hát hogy tetszik? Tihamér nagyot ásított s álmosan dünnyögő: — Nincs szemöldöke. — Hát minek az neked hó ? A gügyü még sokáig elógott-mögött ezen a thómán, káromolván egyvégtiben az egyébként kitűnő bürgepaprikásnak amaz átkozott rossz szokását, hogy mellégést okoz. Eltelt egy nap, két nap atyafilátogatásban, vendégeskedésben, miközben Burkus megkezdte hóditó hadjáratát Teczánál. Olvasztőkos beszéde, uras formája nem is igen
