Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-12-28 / 52. szám
az az országos képviselő választásoknál nagyon sok helyen történik, csak reá mutatni akartam, hogy-a községi választások az egyes polgárra sem kevésbé fontosak, mint a képviselő választása s igy épen nincs igazolva az, hogy az egyiknél élet-halál har- czot küzdünk, a másiknál pedig anuyira sem érdeklődünk, hogy arról előzetesen csak tanácskoznánk, beszélnénk; csak a választási actusnál kérdezzük; ki van elöljárónak kijelölve ? s aztán szavazunk minden megfontolás nélkül, s ha a jelölték közt egyik sem tetszik, — nem is szavazunk, nem iparkodunk azon, hogy ismét csak választási jogunk által a képviselő-testület oly tagokkal alakuljon, kik oly egyéneket jelelnek ki elöljáróknak, kik mindenképen ar- ravalók, kik nekünk is tetszenek s kikre mi is szívesen szavazunk. E kijelölés ugyan nem könnyű feladata a képviselő testületnek ; mert bizony sok községben uehezebb találni megfelelő embert bírónak, mint egy járásban egy országos képviselő jejöltet. E bajon is annélkül, hogy a községnek rendezett tanácsú várossá kellene átalakulni — az 188fi. évi XXII. t. ez. alapján hozandó községi határozattal nagyon lehetne javítani, segíteni. Hozzon a község oly határozatot, — vagy vegye fel szabályrendeletbe, hogy „községi hivatalra csak oly egyén jelölhető ki, aki sajátkezűi eg in a- gyar nyelven irt kérvényben erre jelentkezik,“ állapítsa meg a községi hivatallal járó fizetést — ha nem is magasan, legalább illően, ne akarjon egy 6000 lelket számláló nagy, sok intelligens lakossal bíró községben az első bírónak évi 200 irtot, a má- sodbirónak csak 100 frtot fizetni, (midőn a község kocsisának jóval több az évi bőre) — — — rendeljen erre 5 — 800, illetve 3 — 500 frtot: ez által is már a hiú. de nem képes, nem alkalmas egyének elriasztatni, az arra valók pedig serkentetni fognak. Határozottan állíthatjuk, hogy sok községben százakra megy azon összeg, mely a gyakori, de felületes vizsgalatok daczára is a községnél elkallódik, holott tiszta, észszerű gazdálkodás mellett könnyen megtakarittatik az elöljáróság e magasabbb fizetése. Különös súly volna arra fektetendő, hogy a községi elöljáró a magyar, a hivatalos nyelvet értse s tudja; hogy mennyire volna ez szükséges, bővebben magyarázni ugyan felesleges, de az állapotok il- lustrálása végett még is elmondok egy megtörtént esetet. „X községben a biró egy szót sem tudott magyarül,* * *— megjeleüt itt égy a volt kir. adófelügyelőségtől kiküldött tisztviselő adó felülvizsgálás végett, de ez, mitsem tudott németül; — rendetlenséget talált az adókezelós körül, ezt egy felvett jegyzőkönyvben megállapította, e jegyzőkönyvet a biró s jegyzővel aláíratta és ismét elhagyta a községet. A biró, ki a kiküldött működéséről, a felvett s általa aláirt jegyzőkönyv tartalmáról egy szót sem tudott, a jegyzőtől kórt felvilágosítást; ez pedig, hogy hibáit s bűneit takarja, a bírónak épen ellenkezőleg adott felvilágosítást; az ügy megvizsgálása után az elöljáróság, biró s jegyző pénzbírsággal bűntetteitek a jegyző azonban, fentebb említett okból most is a I semmi tudomással sem biró biró helyett a bírságot is megfizette s e módon a szigorúbb vizsgálatot elhúzta mindaddig, inig a községi adópénztárhói néhány ezer forint hiányzott. Eredménye volt, hogy a jog/ző elzáratott, az ártatlan jó módban volt paraszt gazda bíróból — családjával együtt — szegény ember lett s a község is néhány száz forint kárt szenvedett.“ Tudjuk mi is, hogy nem minden községben találunk elöljárónak teljesen alkalma«, magyar nyelvben is jártas embert, de :gen sok községben ilyenekben hiány nincs; tehát legalább ott ahol lehet, ahol annak szüksége már égető, hozandó és felsőbb hatóságilag helyben hagyandó határozatokkal javítsunk a mostani állapotokon ; ahol pedig ezt megváltoztatni még nem lehet, tűrjük addig, inóg talán a „Dunántúli közm. egyl.“ s a saját bu/gó iparkodásunk folytán oda jutunk, hogy minden községben lesznek elöljáróknak nlkalmas, magyarul tudó egyének. Ameu! Y ............. Ka rácsonyest az óvodákban. Ritka szép ünnepély folyt le szerdán este felé a városunkban lövő két óvodában. Már napokkal azelőtt élénk mozgalom indult meg a nemesszivü hö'- gyek körében, hogy az általuk fentartott óvodákba járó ártatlan szivü kisdedeknek minél nagyobb örömet szerezzenek a kis Jézuska születésének emlékezetére. A rom. kath. óvodában az ünnepély délután fél 5 órakor kezdődött; Hanny Gábor apát rövid, szívhez szóló beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt j az ez alkalomra gyönyörűen díszített s szebbnél szebb j csecse-becsékkel dúsan megrakott teremben, mély köszönetét fejezve ki egyúttal a kisdedek nevében az ovodát fen tartó egyesület választmányának úgy a nagy közönségnek is, hogy a kisdedeknek áldozatkészségükkel ily igazi nagy örömet szereztek. Valóságos élvezet volt nézni a kis apróságok meglepetését, melyet a kis asztalkákon felállított 3—4 remekül díszített karácsonyfa ragyogó fényességével oko- zott. Ezután az egyik kedves nővér harmónika kisé- | rete mellett a kicsikék, mindannyian földi angyalkák, | egy karácsonyi alkalmi éneket zengtek, mely után a kis Borsódy Terézke valóságos bátorsággal, minden meglepetés nélkül kisded társai nevében köszönetét mondott a „nagyságáknak“, hogy nekik ily nagy örömet szereztek; majd Pivitek Mariska ős Ferdinand Mariska Karácsony ünnepéről: „Várva vártuk, hogy eljöjjön szt. Karácsony ünnepe“ — Pernitz Lajos ős Länderer Elza a Karácsony fához: „Angyal hozta szép kis fája“ czimti verseket párosával, mintha csak egy szájból hallottuk volna, szavalták el, mire ismét ének következett. Ezután Steiner Kálmán vitéz ovo- dista Némethy Irmával szavalta: „Megálljunk csak én is mondok valamit“ — a kis Steiner Laczika a „Kis mókusról, Schwarz Ilonka pedig „A csigáról“ szavallak jelenlevő szülőik nagy örömére. Ezután következett a kisdedek részéről várva- __________ 1 vá rt pillanat, az ünnepély igen érdekes része, a kis Jézuzka hozta karácsonyi ajándékok kiosztása, melyet Simontsits Bólánó ő nagysága több lelkes hölgy segítségével eszközölt. Volt ezek közt a legszegő- uyohb kisdedek részére több öltözet téli ruha s a legkényesebb igényeknek is megfelelő töméntelen sok játékszev. Valóban meglepő volt a nagy kisdedsereg bátor viselkedése ennyi fény s annyi nép láttára s még előttünk is inegfoghatatlannak látszik, hogy mikőp lehet 185 kis gyermeket oly fegyelemre szoktatni, minőt ott tapasztalhattunk; ez azonban a „kedves nővérek“ titka, kik Szegzárd közönségénél működésükkel meghálálhatlnu érdemeket szereznek. A szegzár d-b elvár ősi kisdedóvóban karácsony elő előestéjén az alapnevelősi egyesület is igen szép ünnepélyt rendezett. Az ünnepélyen ott láttuk dr. Sass Istvánuét, az egylet fárad that- lan s jóságos elnökét, ki a választmány megbízásából Wálter Károly né ős Tékus Vilmosnő közreműködésével gondoskodtak a karácsonyfa felállításáról, a szegényeknsk kiosztandó téli ruhák bevásárlásáról és kiosztásából. A nagyszámú díszes közönség d. u. 5 órára már zsúfolásig megtöltötte a termet, ahol fel volt állítva a pompás nagy karácsonyfa. mely alig bírta meg a szebbnél szebb ezu- korka csecse-becsókct, melyeket a kis Jézuska hozott a jó gyermekeknek. Az ünnepélyt H o r n ó k Juli s k a, óvodai növendék ezen verssel nyitotta meg: Karácsony-est. No kis sereg Ne keseregj Eljött a szép Karácsony Ha jó voltál: íme ott áll Jutalmad kis barátom! Jézus hozta, — De azt mondta, Hogy csak a jók számára, Kinek lába Óvodába Szorgalmasan eljára! Fa gyümölcse Gyomrát töltse Annak, ki engedelmes, Mert Jézuska Jó fiukba S kis lányokba szeraltnesJDe aki rósz, Hanyag s da^zos: Vesszőt farag számára E szép fából S jól elpáhol Hogy emlékezzél mára! Jaj, Jézuskám 1 Jók leszünk ám Mi mindnyájan, meglátod, Ha ezt a fát És ezukmisát Mostan közre bocsátód! Az építés megkezdődött! Az alapkövet 1802. május 27-én, az Ur mennybemenetelének ünnepén, mint egyháznapon tette le Szegzárd nagy örömére a környék lakóinak jelenlétében! harangzúgás és trombitaharsogás közt Keszthelyi György pécsi kanonok. Ez ünnepség alkalmából a magyar hitszónoklatot Sí- mony Mátyás hittanár tartotta, a németet a szegzárdi születésű Puks József, tolnai plébános. Schmidt Venczel szegzárdi kőmives mester vezetése mellett és Bogyai Ferencz, majd Jäger János községi bírák buzgólkodása következtében az építés oly gyorsan haladt, hogy 1803. mindenek bámulatára a falak már tető alatt állottak. 1804. pedig a magasba emelkedő, rézzel fedett, arany czifrázatu torony hirdette messze vidékre Szluhának és Szegzárd kath. la- | kóinak Isten dicsőségéért lángoló buzgalmát és áldozatkészségét. A szükséges igás és kézi napszámot a község adta; a belső felszerelés és kifastés költségeit a hívek viselték. 1806. a templom már annyira kész volt, hogy Szluha ugyanezen év október 30-ra annak megáldása végett meghívta, a püspöki szék üres lévén, a káptalani helynököt, a ki helyett Eszterházy László kanonok küldetett ki.1) Szluha e templomot végrendeletében basilicának nevezi. S valóban basilica, királyi ház az, méltó lakóháza Istennek. A midőn erre gondolva, Szluha nevét magasztalva emlegedjük, az egyoldalúság vádja nélkül nem feledkezhetünk meg Szegzárd akkori katholiku- sairól, őseinkről. A legnagyobb hadvezér sem képes ‘) L. »Tolnamegyei Közlöny* folyó évi 7. sz. csatákat nyerni, ha nincs hadsereg, mely parancsainak készségesen engedelmeskedik; a legnagyobb államférfiul talentom sem tud nagyokat alkotni, ha hiányzik s nemzet, mely szellemi s anyagi erejével szolgálja in- tentiót: Szluha sem tudta volna e szép templomot fölépíteni, ha nem lettek volna áldozatkész őseink. Az a 25 ezer frt elenyésző kevés volt ahhoz. S ne feledjük azt sem, hogy a mit őseink tettek, az kétszeres érdemül tudandó be, mert oly időkben tették, a mikor még ki sem heverték a nagy tűzvész 9kozta roppant károkat, a mikor a franczia háborúk súlyos teherként nehezedtek rájok és sok áldozatot kívántak úgy pénzben, mint vérben. Vajha az 3 fényes példá- jok hasonló áldozatkészségre lelkesítene minket, valahányszor Isten dicsősége vagy a közjó kívánja. Rendbe hozta a kálváriát. A régi keresztut a Bartinán állott. Mikor plébános lett, a legszomorubb állapotban volt. A keresztek és stácziók részben megcsonkítva álltak, részben teljesen össze voltak törve. Ügyes kőfaragó által a csonkitottakat kijavíttatta, az összetörtek helyett újakat készíttetett. S hogy jövőben a keresztut szentségtörő kezek hasonló pusztításától megóvassék s őrizet alatt legyen, a remete-kápolna melletti domb lejtőjére helyeztette, hol most is van, az idő viszontagságai által már ugyancsak megviselve. A Bartinára a mostani három fakeresztet és két képet állíttatta.1) Ujonan megállapította az isteni tiszteletnek lényegében máig is érvényes sorrendjét. Gondot fordított arra, hogy hívei azon megjelenhessenek. E miatt l) L. Szluha kéziratát. kellemetlen összeütközésbe jött Légrády Imre urodalmi tiszttartóval. Ez ugyanis nem tekintve az ünnepnapok szentségét, a híveket ily napokon különféle munkák által elfoglalta s igy azok megszentelésében gátolta. Szluha fölkereste s szelíden kérte, hogy ne vonja el híveit a templomtól. Légrády heves, gyalázó szavakkal támadott reá, sőt hallatlan, a községi biró és esküdtek jelenlétében az urodalmi épületből egy hajdú,által kivezettette. Szluha panaszt adott be a megyéné1, mely vizsgálatot is rendelt; mi lett a vége: nem tudjuk.1) Hasonlókép kérelmezte a megyénél, hogy a keresztjáró hétfői vásár, mely zavarja a hívek ájtatos- ságát, a következő hétfőre helyeztessék át.3) Fájdalom, kérése mai napig sem teljesittetett. v<> Nem csekély jelentőségű volt úgy a plébánosra, mint magára a városra nézve azon egyesség, melyet Szluha 1805-ben a hívek részéről való járandóságok megváltását illetőleg a várossal kötött. Nem szándékom hosszasabban időzni ez érdekes okiratnál,3) csak azt jegyzem meg, hogy ez csattanós czáfólat azok ellen, kik szeretik emlegetni azt a bizonyos feneketlen s ezért telhetetlen zsákot. Elmondhatnám még Szluháról, hogy ő, kit már rendje a hitszónok nemes tisztére érdemesített, tníly jeles szónok volt; elmondhatnám, mily buzgósággált fáradságot nem ismerő odaadással végezte a különböző egyházi ténykedéseket, mily örömmel vezette a remete-kápolnához, Magyarország é^l nagy Pátrónájá- nak lábaihoz híveit a kisasszonynapi processiókon, a if L. 1805. májusi gy. jk. *) L. 1817. é. prot. if Eredetijét 1. Szluha kéziratához csatolva.
