Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-09-14 / 37. szám
__ M . KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP.-—IElófizetési ára: -------++ Plfévrevre ‘ * f ^ _ *r* Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnaNegyedévre . . . . 1 „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. + + Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. megyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a Nyilttér 3 hasábos petitsor lő kr. tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Hirdetések jut&nyosan számíttatnak + SZERKESZTŐSÉG ' f ' ™ ''1 ______ Be zerédj Tstván utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. j Széchényi Utcza 176. sz, alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. A szüret. A szegzárdi képviselő-testület folyó évi szeptember 13-án tartott rendkívüli közgyűlésének tárgysorozatában előfordult a szöllő szüret idejének meghatározása tárgyában teendő intézkedés is. A mai tisztult jogi fogalmak szerint a tulajdon használatának ilymérvü korlátozása sem nem jogosult, sem nem törvényes. Hogy ennek daczára a képviselő-testület következetesen fenntartja a körülirt jognak gyakorlását, azt legfőkép czélszerüségi szempontok indokolják. A szöllő-szüret idejének meghatározása ugyanis valamikor urasági jog volt s szükséges volt azért, hogy az uraság dézsmaszedés iránti jogosultsága ki ne játszassák olyképen, hogy minden dézsmakötelezett tetszése szerint való időben szüretelvén, a dézsma rendszeres szedése meghiusittassék. Hála elődeink okos előrelátásának a dézsmaváltság egyesség utján keresztülvitetett még akkor, midőn az általános megváltás csak jámbor óhajtás volt és törvényes intézkedés tárgyát még nem képezte. Keresztülvitetett pedig oly alakban, hogy mindenki, terhes bár, de egyszersmind a méltányosság határai közt mozgó kötelezettségeinek jövödelmei tetemes megcsonkítása nélkül eleget tehetett; mig számtalan község, mely a törvény intézkedése alapján teljesítette a megváltást, a megváltási árak tulcsigázása folytán valósággal a tönk szélére jutott. Midőn a szöllőbirtokosság ä megváltás iránti kötelezettségeinek eleget tett, a szüret idejének meghatározási jogát a községi képviselet, mely akkor századosság neve alatt működött, magának tulajdoni tóttá s azt annak jogutódja: a képviselő-testület folyton gyakorolja. A lakosság érettségének tanujele, hogy ámbár ezt a tulajdon szabad használatát korlátozó gyakorlatot bármikor a lomtárba temethetné, mégis mintegy ösztönszerü hajlamait követve, a képviselő-testület intézkedéseit türelmesen bevárja s annak a legtöbb esetben feltétlenül meghódol. Megmondjuk, hogy miért. Av szöllő-birtokosok túlnyomó és nagy I osztálya közt ugyanis évtizedek óta folytonos súrlódás folyik annak folytán, hogy vannak, a kik félékeny természetüknél fogva, a ter- | ülésüket veszélyeztetni látszó legkisebb borulásnál már nagy hajlammal birnak a szüret elsietésére, nem törődve a bor minőségével, ! hacsak egyszer termésüket fedél alá hozhatták; | — mig a másik rész előtt a bor mennyiség j mellékes; egyetlen óhajuk minél jobb minőségű bort előállítani s igy várni akarnak sokszor oly hosszú ideig, hogy a kedvezőtlen időjárás a gazda egész jövödelmét megsemmisítheti. A mi nézetünk a pártok egyikének sem kedvez, mert mi azt hiszszük, hogy a gazdának eljárását csak a jövödelmezőség kérdése szabályozhatja; várni kell a szürettel, ha abból a jövödelem szaporodása várható s viszont szüretelni kell, ha a várás a jövödelem csökkenésének veszélyével fenyeget. Azért jó, ha van egy a pártok felett álló testület, mely higgadtan mérlegelve a körülményeket, határozatait sem a kishitűségre, sem a vakmerő kísérletezésre nem állapítja, hanem keresi az arany közép utat, hogy egyrészt a lakosságot az elhamarkodásból származó károsodástól megóvja, másrészről a minden áron várni kívánók lürhetlen nyomásától a kísérletezésre nem hajlandó gazdaközönséget megóvja Ám a kinek hajlama arra van, hogy várás által jobb minőségű bort állítson elő, ha mindjárt termése megsemmisül is, az várjon tetszése szerinti időig, de ne kivánja az egész termelő közönséget hasonló eljárásra szorítani. Szóval legyen mindenki saját szerencséjének kovácsa s mindenki boldoguljon saját ízlése szerint. Ezt az arany középutat szokta a képvi- j selő-teslület követni a szüret idejének meg- I határozása alkalmával s igen helyesen teszi, I valamint helyesen teszi azt is, hogy törvényen nem, de elbirtokláson alapuló jogát a közönség belenyugvása folytán, annak jóvoltát tartva j szem előtt, körültekintően gyakorolja. b. T A R C Z A. Hozzá. Ha látlak előttem, Elfogul és lángol érted szivem; Reád gondolni Csak, és érted nem lángolni;, Oh az lehetetlen. Gyávaság megváltanom néked, lelketlen. Hisz’ hiába: Érted epedŐ szivem minden vágya, Rózsás remények, Mind hiúk. Mert igéző hókeblednek, Isten szivet Nem teremtett, sem érzelmet. Xantus. Még fent a nap. Még fent a nap, de nemsoká temegyen; Alig tartja már a földet melegen. De szivemben a melegség megmarad; Énekemmel magasztalni az urat. Én jó Atyám ! fölkeressem házadat, Bárha csekély szivemben az áldozat. De nem telik sok a földnek fiától, Ki semmit sem tud megtenni magától. Édes Atyám ! köszönöm szent kegyelmed , Hogy egész nap kiterjedt rám figyelmed, Hogy nem estem áldozatul a búnak, Hogy könyeim keservesen nem hullnak. Megtartottad, kiket forrón szeretek; Hagytál nekik e napra is életet. Kikerülték mindennemű csapásod, És elvették ezerszer sok áldásod’, Mi jót tettél, el sem tudom beszélni; Helyettem a nagy mindenség beszéli. De hálámat elhallgatnom nem lehet: Teljes szívből áldlak, Atyám, tégedet. Légy velem a következő éjszakán. Őrző szemmel, édes gonddal nézz le rám. Kár, betegség, örök álom ne érjen; Vagy ha ér is, lelkem tőle ne féljen. Én Istenem! vedd imámat kedvesen. Add megérnem a holnapot csendesen ; Hogy akkor is ujra zengjek éneket, S a mainál éljek szentebb életet. Tóth István. A búcsú. (Csevegés.) Régóta nevezetes hely a szegzárdi „Remete | kápolna“ ; nem olyan nevezetes mint Mária-Czell, Pócs, Gyűd, Besenyő — és a többi megszámlálhatatlan bucsujáró szent helyek, — de nekünk denikve olyan hires és nevezetes, mint másnak egy más, talán igazi csudatevő szent hely. Különösen igy Kisasszony napján valóságos gyűl helye ez a minden rendű és rangú és vallásu kisasszonyoknak, kiket oda ilyenkor különféle gondolatok, érzelmek, — hogy ne mondjam: érdekek — zarándokoltatnak ki. Azaz, hogy nem is zarándoklás az, a mi szept. 8-án nálunk megesik, — mert a zarándoklás, szorosan véve, bűnbánó, töredelmes, ájtatos lelkek test-sanyaró gyalogolását jelenti, holott nálunk ma már valóságos kéjutazásban történik a Remete-kápolnai hires búcsúba való kirándulás. A Grósz-ok kényelmes fiakkerei százat is fordulnak egy délelőtt, hogy a töredelmes bűnbánók ezreit, még- inkább a kiváncsiak nagy seregét aprónként oda és vissza szállíthassák; a zóna sz rint járó olcsó vonatok I pedig ez idén már valósággal öntötték a vidék ájtatos híveinek beérkező tenger-özönét. Az idei búcsú képe különösen érdekes látványt nyújtott a figyelmes szemlélőnek. Én is megfordultam benne — vonatva gyermekeim jogosult kíváncsisága által — s mondhatom: sok különféle benyomást szült nálam a látott és hallott dolgok zagyva keveréke, többet, mint a rákövetkező országos vásár, mely pedig szintén bő anyagot nyújt rendszerint a hideg szemlélő csapongó, humoros fantáziájának. De minek szóljak most erről ? . . . A vásárt már sokszor megénekeltem, megírtam, leszóltam — alkalmasabb tárgy hiányában — e lap hasábjain; most beszéljünk csak a bncsuról. Mondom, ez a búcsú különféle benyomást szült nálam, — s ha T. Nyitray barátom művész ecsetjével birnék, hát biz isten hű képét adnám neki, de mert én csak kontár festő vagyok: türelmes elnézésért kell esedeznem fogyatékos és nagyon gyarló vázlatomért, hogy engem, mint Ny. barátom a napokban mondá: „a legújabb kor tradicziói nem vezetnek! .“ Mindenekelőtt láttam igen sok embert!. .. Ez a mostani búcsú már valóságos előjátéka volt a vásár-