Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-09-07 / 36. szám
XVIIÍ. évfolyam. Szegzárd, 1890. szeptember IÍ Ü 30. szám. (. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. + Előfizetési ára: I Egész évre . . .- . . 6 frt — kr. I Félévre ..................3 „ — „ I Negyedévre . . . . 1 „ 50 „ I Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. +'. í Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolna- megyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a Nyiittér a hasábos petitsor 10 kr. tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. 1 Hirdetések jutányosán számíttatnak. | 4- -....... + SZ ERKESZTŐSÉG: KXAEÓHIVATA.L: Bezerédj Istv n ulcza . sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. i Széchényi ulcza 176. sz, alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Építési szapályrendelet. A múlt csütörtöki budapesti lapokban és pedig azok kevésbé jelentékeny rovataiban egy rövid közlemény látott napvilágot, mely jelezte, hogy illetékes körökben foglalkoznak az eszmével, miszerint országszerte építési szabályrendeletek alkotása iránt a szükséges bevezető lépések megtétessenek. A ki közvetlen sajnos tapasztalatból ismeri különösen a fejlődő kisebb városok építkezéseire vonatkozó szégyenletes helyzetet; a ki látta, hogy ilyen helyeken épít mindenki, a mint akar, nem törődve a szomszédok, az ut- cza, a közérdek és mindenek felett a sfc.épé- szet fontos érdekeivel; a ki tudja, hogyha az építő gazdában nincs aziránt érzék, hogy csupa költségkimétetből másoknak kellemetlenséget, okozni legalább is nem illik, nincs hatóság, nincs közeg, mely ebbeli eljárásának helytelenségére figyelmeztesse s annak megváltoztatására kéjjj&gze.ritse; a ki észlelte, hogy egy kis viskó építése elég arra, hogy egy egész utcza lakossága leszorulva a járdáról, sárban, porban az utcza közepén való botorkálásra kényszeríti essék, — az bizonyára örömmel üdvözli e téren a reform törekvés eszméjét s a bekövetkező rendet. Rendet? Na az még nem bizonyos, hogy ha lesz szabályrendelet, rend is lesz. Sajátságos jelensége a mi alkotmányos közéletünknek, hogy halomszámra alkotjuk a szabályrendeleteket, de az leglöbbnyire papiroson marad s ha végre hajtalik nem sok köszönet van benne. Eveken át türetik olyan dolog, mely a fentálló rendeletekbe ütközik; senki sem törődik vele; egyszerre azonban mintha minden mulasztás jóvátétele szándékoltatnék, történik — — egy kirohanás, mely azoknak visszatetszését is felkölti, kik különben a rend barátai. Nincs meg az a kiméletes erély, az a következetes, de nem brutális szigor, mely alkotmányos szabad államban a lét feltétele. Hogy példát idézzünk, nyílt titok Szeg- zárdon, a megye székvárosában, hogy a pia- czon eladásra került gyümölcs kilencz-tized- része a gazda és tulajdonos tudta és belegyezése nélkül kerül oda s nincs hatóság, nincs közeg, mely ezen a tulajdonosokat elkedvelenitő, a tulajdon szentségét sértő s a közerkölcsök sülyedését eszközlő eSjárásijMk erélyes- kezekkel véget vessen. Pedig erre nem szabályrendelet, hanem szakaszokba szedett törvény létezik. Mintha csak a tolvaj urak szabadalommal bírnának s a social-democratia már törvényerővel láttatott volna el! Azért bármily örömmel üdvözötjük is a mozgalmat, mely közéletünk egy elhanyagolt terén a törvényes rendet behozni lesz hivatva, még is bizonyos skepliczismus fog el, ha a jövőre gondolunk. Ha azt akarjuk, hogy az alkotandó szabályrendelet áldásos eredményeket hozzon létre, akkor már magában a szabályrendeletben kell gondoskodni alkalmas végrehajtó közegekről, kik a rendnek érvényt szerezni tudnak és akarnak is. Szegzárd már ezelőtt tiz évvel foglalkozott építési szabályrendelet alkotásával; bizottságot küldött ki, mely munkálatával el is készült, de a félénkség, mely a képviselő-testület egy némely akkoriban irányadó tagját elfogta, megakadályozta annak elfogadását és ébetbeléptetését. A komoly idők kényszere ismét napirendre tűzte ez elhanyagolt kérdés megoldását s talán most több sikerrel fognak megküzdeni | az ellen áramlattal azok, kik a törvényes szabadságnak, de egyszersmind a törvényes rend- | nek is barátai. b. _____A VIDÉKRŐL. Ha ngos, 1890. augusztus 29. Tisztelt szerkesztő ur! Megengedjen, hogy oly szokatlan módon s nem úgy „in tnediasres“ kezdek levelembe. Szerda este volt, nem is olyan régen, hogy a | dátumot elfelejtettem volna; augusztus 27-ike. TARCZA. Manuel. (Egy életrajz.) Közli: PASKUSZ EMIL. Az ő kivételével együtt ültünk mind a bécsi régi burgszinház egy erkélyén. Éppen felvonás közben csevegtünk és igen jól mulattunk — ha valaki ezt kétségbe vonván azt mondaná, hogy ilyenkor, ha a zene fel nem vidit, avagy a kukker nem szórakoztat, úgy el kell aludni, annak megjegyzem: hogy ha az ellenkezőről akar meggyőződni, akkor csak a konzervato- risták padjaiban igyekezzék helyett kapni, ami nem csekély dolog; — ez a kedélyes fiatalokból álló társaság, melynek tagjai leendőbeli vig-, vagy szomoi- játéki színészek és azért ülnek itt, hogy tanuljanak a világ legelső német művészeitől. És habár ezek igen szellemdűs vig fiuk, fidelis vig czimborák, azért a társaság csábos részét és fűszerét a szinésziskola nőnemű tanítványai képezték; kik garde de damejuk é^szigorú erkölcsük daczára sem voltak kevésbe fidelis czimborák. „Manuel már megint nincs itt,“ jegyzé meg az egyik. „Kérem C. ur, menjenek el most hozzá, mert Manuel bizonyosan otthon ül most s tanul egész éjjel mint egy víziló.“ „Igen a nagyravágyó nem elégszik meg azzal, hogy Othellonak szövegét és hangsúlyozását már majdnem egészen tudja, hanem már az arczjátékot is tanulja hozzá tükör előtt.“ »Szegény fantaszta, még megbolondul a sok tanulásban.“ Ha nem hagy fel ezzel a tulszorgalommal, hát j felvilágosítjuk anyját s az majd becsukja egy sötét 1 kóterbe.“ „Nem használna,“ mondja egy barátnénk, „mert ! I ott tovább szavalná monológjait.“ De hát akkor miként segíthetünk azon a barbáron ?“ „Majd én mondok valamit“ szólal meg egy ma- ! gas növésű, karcsú, fiatal hölgy, ki az iskola próba- j előadásain Manuel partnerja szokott lenni ; „H. ur I maga elmegy hozzá és csinál nála az ön barátságos suttogásávl olyan lármát és olyan allotriát, hogy ott j I még a notre dame-i harangozó se tudjon tanulni és I Fricz ur pedig tart néki philosophiai előadásokat és ne féljenek, erre a lárma a közepeit is — elalszik.“ „Helyes, elfogadtatik“ hangzott egyhangúlag, a hahotázó körben. „De hátha kidob,“ mondja H. a jövendőbeli | komikus. „Sokkal udvariasabb ; de most siessenek hozzá.“ j „Igaz, mert ezóta bizonnyára megcsinálta a hires | macskaugrást a tükörbe*), avagy hogy szerepét hi- | vebben játsza kitépászta már ennen haját, elfeledve, | | hogy fáz nem Sonnenthal parókája.“ II. Manuel nyúlánk magas alak, a halovány arcz- I hoz igen jól illenek a fekete leomló fürtök (Kiinstler- I rnähne) bajusza magas ambiczióból (vagy talán, hogy | jobban nőjjön ?) beretválva, piros ajkak, eleven szemek I ! és az arczvonásoknak egy oly klaszikus összhangzása, I i a mely olyanuyira érdekessé teszi, hogy egy hires bé- | esi portraitfestő lefestette — ingyen. Atyja egy spanyol állam hivatalnoka bécsi leányt | ■■ • .. . _ v*) Othellonak, tudvalevőleg tigrismódon kell ugorni 1 csakhogy persze nem a tükörbe, hanem Desdemonára. P. E. vett el s hazájába vitte, ott pedig egy kis fiút hagyva hátra, meghalt. Neje visszatért szüleihez és itt nyugdijából élve, egészen fia nevelésének szentelte magát. A fiú roppantul szeretett színházba járni és mint sok más serdülő gyermeknek, igen tetszett neki a színi pálya, kitünően szavalt és sok könyörgéssel rá birta anyját, hogy a szinésziskolába adja, erre a nehéz, csalfa pályára, Kezdetben jól tanult; a mig ez az újdonság ingerével birt reá, később csak ő is olyan lett mint a többi. Egyszer azonban egy nagy változás történt vele, a joviális vig fiú szótlanná vált; a nyilvános helyeket mint p. o. concert, sétatér, jégpálya stb. ezeket igen kereste, de a társaságot kerülte és melankolikus kóborlásai daczára, mindannyiunk nagy csodálatára, újra kitünően tanult, sőt éjszakai szorgalommal és rendki- vüli erőfeszítéssel sikerült néki, társait felülmúlni. Nem tudtuk c rejtélyt sok ideig megfejteni ; hogy lehet valaki olyan szerény és olyan becsvágyó, egy személyben. Azt hittem, hogy ezt a vérkeverék hozza magával. Mig egy szép vasárnap délelőtt meglátom, hogy az Ágostonok templomába lép, utánna sietek, de ő már benn volt és én még az ajtóban szomorkodó tömeggel h.uczo'.tam eredménytelenül, tehát a főajtótól balra lévő sekrestyén keresztül siettem utánna, de benn is tömve volt és igy a zenekar alalatt kellett megállnom, őt pedig a lorettói kápolna előtt pillantottam meg. Miközben, Manuelt nézve, a remek egyházi zenét hallgatám, azon töprenkedtem, hogy miért lett ez olyan áhitatos, miután tudtam, hogy nem mint zenekedvelő jött ide, mert azt nem szenvedheti. Midőn a szolóénekesnő szopránja egymaga hal-
