Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-09-07 / 36. szám
Á csóplŐ-góp mellett úgy kifáradtak szemeim, hogy az estéli alatt folyton dörgölni kellett őket, nehogy elszundikáljanak. ............Besötétedett s csak a hold vetett némi ha lvány fényt a pusztára. — Már az ágyba készültem, mikor kocsi zörgést hallok; hegyeztem füleimet, hogy ki járhat erre ilyen későn este ?! A zörgés mindinkább közeledett, egyszer csak elhallgatott minden : a kocsi a házunk előtti völgyben állott meg ős mire az ajtóhoz értem volna, hogy kitekintsek, már azon vettem észre magamat, hogy valaki átölel a félhomályban. — Szervusz! — ős jobbról is ős balról is egy csókot kapok. — Szervus! — viszonzám a rég nem látott jó barátnak, kit hangjáról azonal fölismertem. — Hozott Isten! — Bizony az hozott barátom; de megengeditek, hogy ón most nálatok hálok meg ős még azt is, hogy holnap is vendégetek lehessek. — Kérleld Igen szívesen látunk! — mondám örömmel, hogy ily jó ismerősöm vetődött a puszták közé; — de nem egy napra, hanem egy hétre, vagy......... — Azt már nem tenném meg — szólott nevetve. — Hát akkor ki tánczolna holnap a ineny- asszonynmmal, ha ón nem ? ! — Mért? Hát holnap tánczolni akarsz itt a puszták szántásain, vagy a tarlón, vagy hol ? — Hol ? — Bálban! — és olyan félig-meddig gúnyosan nevetett, hogy én mennyire hátra vagyok a világtól. — Még azt sem tudod, hogy a szomszéd faluban Nagy-Doroghon, mulatság lesz ? ! Szinielőadás, zene, ének, táncz stb. stb. — Nem én! Nem tudok arról semmit. — Akkor engem vagy kifelejtettek a vendégek sorából, vagy pedig úgy készakarva .... hiszen már úgy is tudod ?! — Na mi az ? — Hát nem küldtek meghívót; pedig én a zenének, színháznak, a táncznak .... nagy kedvelője vagyok. — Az nem baj! De bizony véletlen az egész! Ha csak az a baj, akkor holnap megyünk mind a ketten. — No már engedj meg, de meghívó nélkül ilyen zártkörű mulatságba..........mit gondolsz? ............Addig diskuráltunk, inig rábírt, hogy én is elmegyek. — Sorba vettünk minden lehetőséget ős rá mindjárt a replikát is kifőztük. Engedtem szavának, hogy vele tartok, de minden pillanatra el voltam készülve, hogy elibém jön valamelyik rendező és mint ismeretlent, kivezet a teremből, vagy megmutatja a folyosót, hogy Doroghon hol lehet hűselni, ha ... . oda bent melegem van. ‘ * Másnap délután útnak indultunk. — A jó baI rát vígan Volt; ő csak a menyasszonyra gondolt, de I én arra is, hogy majd milyen furcsa szemmel néznek rám; mert az igazat megválva, egy árva lelket nem ismertem. — Kollégám szavai azonban megnyugtattak : van, a ki rögtön protegál a rendezőségnél; s mikor beértünk Doroghra, kezdtem beleélni magamat a jókedvbe és feledtem mindent ............ Ba rátom az inspektorhoz hajtatott, a hol már kocsi számra gyűlt össze a sok vendég: rokonok, jóismerősek és ismeretlenek, a kik mind páratlan magyar vendégszeretetben részesültek. Itt megváltam a jó baráttól, megköszöntem hatalmas protekciáját s ő a menyországhoz sietett, én meg egyik társalgó csoporttól a másikhoz szaladgáltam. Most már én is vig voltam. Úgy 7-re járt az idő, mikorra a hívottak és hívatlanok mind együtt voltak. — Öröm volt végig nézni a ház előtti lombos fák alatt vigadó fiatalságot, a hol talán még az öregek is fiataloknak érezték magukat. — Csak nagy nehezen jegyezhettem meg a jelenvolt hölgyek neveit. Szép hölgy-koszorú volt ott együtt: Fördős Dezsöné, a kedves háziasszony, a ki nem tudott a sok sürgés-forgástól nyugodni, annyira tevékeny volt a vendégek gondozásában s Emmika leánya is. — Ott voltak továbbá: Kotsis Lajosné két leányával: Katuskával és Gizellával, Pap Lajosné Mariska leányával, Parragh Albertnő Ilonka leányával, özv. Csankó Lajosné, Knrcz Margitka, Marián és írónké húgaival; Dob- rovszky Gyuláné Erzsiké és Sárika leányaival, Ná- szay Gézáné, Pesthy Endréné és Móriczné, Horváth Irén unoka húgával, Németh Yinczéné Jolán leányával, Szentpétery Jánosné Sárika leányával stb. stb. A férfiakkal együtt GO-an ültünk az asztalokhoz. A sok fogás után mind fölkészülődtek ős valóságos processzió volt, mikor megindult a nagy népség az iskola felé, a hol egyik teremben hamarosan, de nagy gonddal készítettek Tháliának is hajlékot. Dé itt sem szabed megfeledkeznem Fördős De- zsőné őnagyságáról a bál anyáról, a kiuek gyönyörű nagy csokrot nyújtott át a rendezőség hosszú és széles rózsaszínű szalaggal, mikor a terembe belépett. Thália templomában az egész környék intelli- gentiája' találkozott egymással. — A kis terem tömve volt vendégekkel, a kik vagy 200 forintot hoztak a szent ügynek és élénk kíváncsisággal ős beszőlgetés- j sei várták függöny felhúzását. — S mikor már előtte látta a közönség az egyszerű, de Ízléses szin- padott, oly csönd lett. A színpad még üres volt, csak a czigány-zeue csöndes hangjai ütötték meg a hallgatóság fülét. — E fönséges, ünnepies csöndben egy paraszt leány lépett ki a színpadra — hófehér kötényben, leeresztett hajjal, arany zsinór ős pruszlikban ..........egész 1 Blaháné kosztümben. — Mintha a végtelenségbe I gondolt volna a sírós zene mellett, ajkához emelte csipkés kendőjét ős várta, mig újra megszólalnak a czigány ujjai alatt a bánatos hangok .... Minő volt | a hangulat, mikor elhangzott a „Gyászba borult az ! életem . . ..“ czimü magyar nóta az. énekes ajkáról i egy egészeu ismeretlen, de még szomorúbb szöveggel! __ A ki átőrezte, könyekkel adott feleletet önmagáI nak és annak, a ki a szempillákra csalta azokat. Megjelenésében és hangjában volt valami erő és bizalom, a melyek az első perczben mindjárt fi | kötötték a közönség figyelmét. A szép dalért, melyet ismételnie volt kénvte- ! len, mintegy bérül és köszönetül, csokrot nyújtott át ! a rendezőség az énekesnőnek. Szemen szedett népdalokat énekelt szomorú szöveggel és mély érzésű áriával és nem egy vig is vegyült a sok szomorú közé, melyeknek kellemes zenéje ős bohós szövege gyakran gyönge pirba hozta a leányokat és a fiatal embereket, melyben magának az, énekesnőnek is volt kis része. Egyik dala igen feltűnt nekem. — Nem tudom, talán a többi vendégek Ízlésével és kritikájával el- lenkezhetik az enyém, de én azt leginkább kiemelem. — Nem uj, de régi nóta volt az, mely a közönség nagy része előtt eddig egészen ismeretlen volt; egyszerű, de remeke a zenei plasztikának, mely tudja isten mikor szállt a nép ajakára valamelyik nagy zeneköltő 1 sutjáról. Lírái hangjának ebben adta legszebbikét s nemcsak hogy lágy, de erős hangjával érzéssel interpretált., hanem emelte a hatást gesztusainak páratlan alkalmazása és azok a valódi népies mozdulatok, melyet mi úgy énekelünk;“ Sírva vigad a magyar___“ Dalaiért megkapta az énekesnő az elismerést: többször kihívták a szűk kulisszák mögül ős a hegyes paraszt leányka mindig egy-egy dallal hálálta vissza a közönség tetszését. Valóban: mindenki csak elismerőleg gratulálhat Treyler Irma kisasszonynak, a szives műkedvelő paraszt leánykának, a szép énekért és a nyújtott élvezetért. Ezután következett á programra második pontja: Lunn J. „Apró félreértések“ cz:mü egy felvonás vig- játéka, mely a szomorúval vegyes kedvet egészfen derűre változtatta. á % A színdarab lényegét ezekben foglalhatnám ösz- sze: Sir George Courtly, (dr. Stollár János) megbízza főutmesterét (Sántha Gyula), hogy szerezzen neki egy uj titkárt és mindenek fölött egy jó szakácsot. — Feladatát hamar teljesítette: minden igazoló okmányok nélkül betölteti a tisztségeket s úgy összebonyolitja a két ajálkozó halandót, hogy tudomásuk nélkül a szakácsot (Balogh Zsigmond) titkárnak, a titkárt (Eiffert Lajos) meg szakácsnak szerződteti. A szakácsnak degradált titkár, a ki már az előtt is titokban szerelmeskedett a herczeg Ilona leány,1latszik, sokan megfordulnak és felnéznek, (a zenekar a főoltárral szemben van) de Manuel nem mozdul. Hm, tehát valóban nem a zene hozott ide, gondolám. Csengetnek, mindenki keresztet vet, Manuel meg sé mozdul 1 No ezt már megtehetted volna, ha nem is imádkozol, gondoltam tovább. Megint csengetnek, mindenki letérdepel vagy legalább meghajól. Manuel meg se mozdul 1 Mindenki ránéz az egyedül kimagasló alakra. Ejnye adta athe- istája hát ilyen feltűnővé kell magadat tenni? Manuel nem feltünnivágyó, sem istentagadó, de- hát mi a ménkűt csinál akkor, hogy se lát, se hall. Mióta itt vagyunk mindég egy irányba nézett; közelébe furakodtam és látom hogy figyelmének tár- I gya egy kétüléses faragványos pad, melyben két hölgy ül ... . De hiszen ő, mint mi barátai mindany- nyian tudjuk, nem törődik hölgyekkel! ? Rettenetesen furcsa. De azért most már nem igyekeztem közelébe jutni, hanem inkább elbújtam, lesve, hogy mi lesz ennek a vége. Most következett egy ájtatos predikáczió, a templom üresedni kezdett. Manuel meg se mozdult. Ez már sok, hát ezt is végig hallgatja ? Hiába nyújtogattam a nyakam, rövidlátó vagyok, és a hölgyeken fátyol is volt; végigvártam a prediká- cziót. Az orgona újra megszóllal, a két hölgy feláll, Manuel odamegy, előttük egy pillanatig megáll, jól megnézi őket, aztán kisiet. Pompás, most nem követi őket. No majd követem-én és megtudom kicsodák. Közelökbe érve, látom, hogy az egyik ősz. No ez nem az. A másik szőke. Elébe kerülök. Megdöbbentem, ilyen vakító szépséget még nem láttam. Belenéztem szürke szemeibe és hátramaradtam. Ez a Manuel még sem szamár, gondolám. A kijárathoz érünk, itt az ágostonok utján a többi fogat közül egyhez sietnek. Egy magánfogat, livrés inas nyit ajtót ..........Ez a fiatal bizonyára a tá rsalkodóné. Nem, mert először lép a kocsiba és a jobb felén ül le. A kocsiajtón bárói czimer I No, ez a Manuel mégis csak szamár! — Megjegyzem magamnak a kocsiajtón lévő monogrammot és a szolgák libériájának szinét és nagy töprenkedve elbandukoltam. Felfedezésem közlöm barátainkkat, tanakodunk, hogy a templomi jelenet nem-e kivételt képez ? Kérdezzük Manuelt; nem tagad és nem vall semmit, hanem folytatja egészségemésztő életét. Meglessük, miuden lépését tudjuk. A szőke hölgy nem más mint S. bárónő, egy fiatal özvegy, kinek Csehországban nagy birtokai vannak. Egy bálványozott bécsi beante-beante. Manuel tudja mikor jön színházba, mikor kocsi- káz ki, mikor korcsolyáz stb. stb. Mindég nyomában van, a hol csak lehetséges neki. Őrülten szerelmes belé ?............... Sz egény Manuel ; mi lesz ebből ? Sokat tanakodtunk, hogy mikép tudnánk kigyó- gyitani. Nem találtunk semmit, a mi ennél az álhata- tos, szilárd jellemnél használható lett volna. III. A bárónő kikocsizási ideje van. Manuel édesen fájó reményekkel áll az operaház előtt, hol a Karint- hiai ut a körutat keresztezi; egyiké Bécs legszebb és legélénkebb részeinek. Az idestova robogó bérkocsik, equipageok, a piaczi bevásárló kocsik, a gyárosok és nagykereskedők tarka szállító kocsii; a rettenetes terjedelmű lapos és kis kerekít teherszállító kocsik. A szünetnélkül csengető tramvay, melynek itt a körúton duppla vágánya van és a harmadik innét indul a vi- deni útra. A kärtner útról kijövő sok omnibusz ordítozó kalauzaival. Egy élénk világvárosi rohanó (itt tálán még sétálni is sietnek) tarka nép, a társadalom minden osztályából. Igen szép és érdekes képet nyújt, mégha mindezt nem is hires szép paloták köritenék. Itt állt Manuel, lesve a rohanó fogatok közt az ő fantomját, nem nézte ő a palotákat sem az itt obiigát kullogó gigerliket, avagy a reá kacsingató hölgyeket, hanem bámult fürkésző szemmel a livréek után. Mert legkönyebb a bakon lévő inasról megismerni a benneülő gazdát. Hangosan dobogot a szive, szemei a kínos szerelem lázában égtek és ha a bérkocsisok nem oly páratlan ügyességgel kerülgetnék a gyalogjárókat, már régen elgázolták volna. Egy távolabb álló rendőr már nekiindult megmondani néki, hogy nem szabad ott ácsorogni, a hol más örül ha keresztül siethet. Midőn Manuel egy iszonyú lökést kap nyakaszirton, úgy hogy eszméletét vesztve elesik .... Egy hintónak a rudjától eredt ez, a mint a megrémült kocsis későn véve őt észre vissza akarta I tartani a lovakat, a mi azonban ilyen rögtönözve nem ment és csak a rúd ágaskodott magasabbra, lovak és kocsi pedig keresztülmentek Manuelon .............. és cs ak azután álltak meg. Egy pillanat és már is roppant néptódulás ke- j letkezett az eszméletlenül fekvő ifjú körül A nők si- koltottak ; gy rendőr a mentő-egylet legközelebbi ál- ! lomására futott, a kocsis és az inas az elegáns fogat- I ról lengorva, több más férfival, karjaikra vették és
