Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-04-20 / 16. szám
A folyó évi közúti építkezések és szállítások I biztosítására nézve az állandó választmány közúti szakosztálya által márczius hó 17-ére verseny tárgyalás hirdettetvén, ennek alapján múlt hó 27-ikőn tartott közgyűlésében a következő uj építkezéseknek, vállalkozás utjáni foganatba vételét határozta el, illetőleg az ezekre vonatkozó árlejtési eredményeket jóváhagyta, u. m. 1. A Dunaföldvár előszállási ut folytatólagos építését 1600 f. meter hosszban. 2. A Bonyhád-báttaszéki ut folytatólagos építését, szintén 1600 f. meter hosszban. 3. Báta községet az államuttal összekötő ut építését 800 f. meter. 4. A Gyönk-hidegkúti utét 1000 f. meter. 5. A Szakály-tamásii ut folytatólagos építését 1400 f. meter hosszban. Továbbá ugyanazon közgyűlésében határozattá emelte, hogy fentebb elősorolt építkezéseken kívül a közúti alapból még 20000 frt a dombovár-tamásii és bonyhád-báttaszéki utak folytatólagos építésére for- dittassék. A pősta és távirda ügyekre nézve van szerencsém bejelenteni, miszerint a pécsi m. kir. pósta- és távirdaigazgatóság Nagy-Doroghon táviró hivatalt létesített, és az erre vonatkozó küldönczdij megszabását külön szám alatt kérelmezi. Válasz. Tisztelt Szerkesztő ur! A „Tolnamegyei Közlöny“ folyó évi 14. számában egy levél jelent mog özv. Buzásnótól, a mely t. szerkesztő úrhoz van ugyan czimezve, tulajdonkép azonban csekélységemnek szól. E levél szerint Nagy Ferencz báró, generális és nőtestvére Nagy Klára, özv. Vladár Pálné, 24.000 irtot adtak volna kölcsön Szegszárd mezővárosnak oly képen, hogy az jobb időkben vagy a rokonoknak | adassák vissza vagy belőle a szegszárdi templom javára fundáczió lótesittessók. írónő mindezt nagyanyjától hallotta, kinek nagybátyja, illetve nagynénje volt az említett Nagy Ferencz báró és Klára. A kölcsönzött összeget sem a rokonok sem a templom nem kapta meg. úgy hogy az most már mintegy 80.000 írtra rúg. Minthogy özv. Buzásné szavai szerint arra a rokonság többé igényt nem tart, felszólít, hogy keressem azt'ki a templom szá- j mára. 80.000 frt nem csekélység. Méltán kelthetett tehát feltűnést ama levél Szegszárd katholikusai közt | s méltán kérdhetik tőlem — a mint már kérdezték ig —: mi van a dologban? Erre vonatkozóan óhajtanám a közönséget a következőkben röviden felvilágosítani. Arról nem is akarok szólani, hogy mennyi hitelt érdemel az oly dédanyáról átszálló szóhagyomány, csupán a kezeim közt levő adatokra szorítkozom. Ezek szerint nem történt meg a föntebbi kölcsönzés. A szegszárdi templom építését Szluha György akkori plébános irta le s ő említi most is meglevő kéziratában, hogy a főoltárt Í200 írtért Nagy Klára készíttette. Saját szavai: impetravit dominus parochus ab optima Vidua Pauli Vladár conjuge relicta, nata Clara Nagy mille ducentos fllorenos pro exstruendo tabernaculo, item mensa seu tumba et gradihus al- taris majoris e vivo marmore cum duobus Seraphims itidem e marmore albo. Nagy Ferenciről, egyéb nagylelkű ajándékokról vagy a templom javára tett kölcsönzésről szót sem szól. Már pedig, ha fölemlítette Nagy Klára adományát, lehetetlen, hogy elhallgatta volna a hasonlithatlanul több 24.000 frtot, annál is inkább, mert az, épen a levélíró szavai szerint, esetleg a templomra volt szállandó. A legerősebb érv azonban e kölcsönzés ellen magának Nagy Ferencz báró és generálisnak a megyei levéltárban meglevő, magyar nyelven sajátkezűén irt, 1812. junius 10-ikóről kelt végrendelete. E végrendeltet kimerítő. Intézkedik jelentéktelen dől- j gokról, kocsiról, tábori ágyról, óráról, 'gyertyatartóról, evőeszközökről stb.; nem feledi el a legcsekélyebb összegekről szóló obligácziókat: csak a városnak kölcsönzött pénzről nem tesz említést. Ha elgondoljuk, hogy 24.000 frt ez évszáz elején mekkora összeg volt s Nagy Ferencz generális nem volt túlságos gazdag ember, komolyan megfontolva a dolgot, képtelenség föltenni, hogy azt végrendeletéből akár szándékosan, akár feledékenységből kihagyta volna. Továbbá végrendelete 1815. április 31-ikón a rokonok, köztük özv. Vladár Pálné jelenlétében fel- olvastatottt és senki sem szólt ellene. Pedig ezt nem mulasztották volua el, ha a 24.000 frt, mely első ! hatlan találékonysága valóságos varázserővel hozza sorban őket illette, kimarad. j létre az ünnepélyeket, hogy a nemes élvezet andalító Ám, ha mindez nem bizonyítaná is levélíró ál- | hatásával töltse el a sziveket, litásának tarthatatlanságát, maga a kölcsönzött ősz- Ki ne érezte volna e hatást a husvét másnapján szeg is azt mutatná. Levélíró azt mondja, hogy a j tartott hangversenyen, melynek megteremtője egyedül két Nagy testvér 16.000 frtot adott a puhafa helyett i és kizárólag ő volt. Mint a vőlegény, ki aráját mindig keményfa padokra, szószékre, márványrácsozatra s a i kedvesebb meglepetésekben részesíteni törekszik, úgy tégla helyett kelheimi kövezetre. Ki hiszi el, hogy az említett dolgok 16.000 írtba kerültek ? A ki csak ; kissé tud számítani, bizonyára nem. A templomi sze- 1 rek beszerzésére 8000 frtot adtak. Ez szintén ellenkezik a valósággal. Tudjuk, hogy Szluha, a mint plébános lett, nem késett elhagyott templomát a szükségesekkel fölszerelni s ez szépen sikerült is neki; azt is tudjuk, hogy az 1794-iki tűzvészből kimentette az egyházi ruhákat és szereket: mire kellett hát 8000 frt, mikor a szoros érteméuyben vett templomi fölszerelés most sem ér összevéve sem annyit ? Ha bárki megfontolja a mondottakat, kénytelen elismerni, hogy~ a levélíró állítása minden reális alapot nélkülöz s nem más, mint Nagy Ferencz generalist s Nagy Klárát magasztaló jámbor hagyomány, mese. Ilyen után pedig nem indulhatunk. Nagy Ferencz báró egyébként a köztiszteletet s családja részéről a hálát a legnagyobb mértékben megérdemli. Földhöz ragadt szegényből jó magaviseleté által generálisságra emelkedett, bárói méltóságot s már kitüntetéseket nyert — Szegszárd mindenkor büszke lehet e fiára, a szülők pedig mindenkor mint követésre méltó példát állíthatják gyermekeik elé. Végrendeletében egyszerű, de megható szavakkal maga mondja, hogy szerencséjét, mint Isten áldását, jó magaviseletén kívül annak tulajdonítja, hogysz ülőit mindig tisztelte s nyomasztó sorsukon tehetsé- géhez mérten segíteni igyekezett Atyja oly szegény volt, hogy Pécsre iskolába gatyában, mezítláb ment. Mikor Pestre ment tanulni, j anyjának egy régi mentéjével a nyakában indult útnak s az összes, a mit hazulról kapott, minden vásárkor egy kenyér volt. Győrré a filozófiára 5 máriással bocsátották el. Itt katona lett. Hadnagy korában koplalással 24 aranyat kuporgatott össze ruhára, i A mint azonban anyja leveléből megértette szülői | szükségét, a 24 aranyat rögtön el küldötte nekik. Kó- I sőbb, mikor már kapitány vult, atyja a szükségtől ! kényszerítve, házát el akarta adni 500 írtért. Ekkor, hogy szülőit a zsellérsóg szégyenétől megmentse, köl • j csőn vett fel s magához váltotta a házat. A mint emelkedett a rangban s igy a módban is, akként iparkodott szülőinek öreg napjait megkönnyíteni, kel- j lemesekké tenni s családját segíteni. Hogy visszatérjek tulajdonképeni tárgyamhoz, kutatásom eredményekép csak azt mondhatom, hogy levélíró mondjon le az eddigi illúzióról, mi pedig szegszárdiak, bár sajgó szívvel, a 80.000 frt rémé- I nyéről. Valamiben mégis hasznomra volt özv. Bu- j zásnó levele, a miért köszönetét mondok neki. Ugyanis Nagy Ferencz generális végrendeletében azt olvastam, hogy ő nőtestvérének, özv. Vladár Pálnénak 5000 frtot hagyott, úgy azouban, hogy abból annak halála után 4000 a rokonoknak jusson, 1000 pedig a szegszárdi templomnak. Ezt a pénzt tudtommal a templom nem kapta meg; hacsak özv. Vladár Pálné úgy nem vélt eleget tenni e kötelezettségnek, hogy a saját és rokonai lelki üdvéért 800 frtnyi mi- sealapitványt tett. De ez nem elég a. szegszárdi templomnak. Én tehát nem a lidérc/.fónyt fogom kergetni, mely állítólag a mesés 80.000 frt nyomára vezetne, hanem csak ezt az 1000 frtot igyekezem kikutatni. Fájth Lajos. A VIDÉKRL. ______ A tolnai hangverseny. Tolna 1890. április 15-én. Tisztelt szerkesztő ur I Ne mondja senki, hogy nem szép az élet, hogy nincs magasztos érzemény, hogy lelkesültté nern tesz a zene! Ha bírjuk a bííverőt, mely mindezt elővarázsolni képes, lelkünk élvezni fogja mindezeket. A halandóknak csak kevese leste el e titkot, mert kevesen jártak az élet árnyaitól ment szentelt ligetben, ott a szeretet oltárán ég a szövétnek, s annak világa bíbor fénynyel födi be Pandora szelenczé- jének átkos szökevényeit — életünket megkeserítő bajokat. Péchy József prépost ur a szerencsések egyike, I kinek sikerült megrabolni e szent tüzet, hogy annak I melegével Tolna városát árassza el szüntelen. Kifogytett ő nagysága is ez alkalommal, a legkedvesebben lepte meg a tolnaiakat azzal, hogy a tökély nem csekély fokára emelkedett fővárosi művészek remek hangversenyében gyönyörködhettek. Titokban ment Budapestre és kész műsorral tért vissza, mely szerint Schütze Rezső zeneakademiai tanár ur vezetése mellett, Gárdos Irma k. a. ének, Szűk Endre gordonka, és Kemény Rezső hegedű művészek fognak közreműködni. A meglépés sikerült, mert a meglepetés általános volt. Szombat estélyi hajóval a jelzett művészek csakugyan megérkeztek. Gárdos Irma k. a édes atyja, szabadságharczbeli honvédtiszt és egy műpártoló barátjuk kíséretében jött; Schütze R. tanár urat pedig tg szeretetre méltó húga Guszti k. a. kisérte. O nagysága túláradt az örömtől, ismét tiz évvel fiatalodott, s mindnyáját saját házánál határtalan vendégszeretettel fogadta. Husvét napján a nagymise alatt hallottuk először Gárdos Irma k. a. valóban angyali énekét, midőn az offertorium alatt előadott »Ave Mariá-«val, melyet harmonium, gordonka és hegedű kisért mintegy elbűvölte a zsúfolásig megtelt templom ájtatosko- dóit; és jogosult reményeket keltett bennünk a hangverseny sikerére nézve. Felcsigázott reményeinket azonban messze túlszárnyalta a valóság. Akik szerencsések voltak ezen műizléssel összeállított és valódi művészettel kivitt hangversenyen jelenlehetni, azok ezen estét életök egyik legkellemesebb órái közé fogják számítani. Valamint a műsor egyes részei, úgy az egésznek összhatása, mit az egybegyült kiválóan diszes és nagyszámú hallgatóságban keltett, szavakkal nem tolmácsolható, a közönség elragadtatásának kitörő éljenekkel, tapsokkal adott kifejezést, mit nem mondva csinált hangulat, hanem a művészet elbűvölő ereje idézett elő. Csodálatos is az igazi művészet hatása a fogékony kebelre. Egy magasabb, eszményi világba ragadja az embert, hova csak megtisztult érzeménynyet juthatunk be; hol ragyogóbb a napsugár, üdébb a forrásvíz, édesb a fülemile dala, andalítóbb a patak zenéje. Mi is átszellemültünk az első »Trio« hatása alatt, s élénkbe jött Dante Beatrixa, Gárdos Irma föltűnően bájos, kedves alakjában, hogy feltárja előttünk e csodás ország minden báját, kellemét. Először templomba érkeztünk, néma csendben, ezüst harang csengése mellett imát mondott vezetőnk, önkénytelen térdre borultunk, a meghatottság könnye tolult szemeinkbe, megnyílt az ég s glóriával övezte az imázó homlokát; még cseng fülünkben az ima refrain-je: »Üdvözlégy Mária.« Azután csárdába jutánk. A művészet honában a csárda is szentelt helyiség. Hogy minő jelenetek játszódtak ott le, földieknek arról nincsen tudása. — Nézzetek — mondá vezetőnk — ez Kemény Rezső ur, egészen ifjan jutott a művészet honába, s ha emelkedése korával lesz arányos, úgy szenzácziót fog kelteni hegedűjével. Hallgattuk őt. Hallottuk a magasba törő pacsirta, majd a bokor mélyén rejtőző fülemile édes dalát; az erdő sóhaját, patak moraját; hallottuk a zuhatag rémes lármáját s a bőszült ég haragját — s mindezt egy kis hegedűből varázsolta elő. S most előre sietett kalauzunk, jöjjetek utánam — kiáltá, s egy bűvös erdő mélyére jutánk, hol a művészet tartá vadászatát. — Itt vezetőnk bemutatá többi társait. Ez tanárunk — mondá — Schütze Rezső ur, nagy tehetség, nagy szorgalommal és megnyerő modorral párosul benne, egyedül ezeknek köszönheti, hogy ily magasra emelkedett. Ujjaiban varázserő rejlik, a nagy Liszt csókolta homlokon. Amott az az érdekes alak Szűk Endre ur, ábrándos szemeiben nyugodt megfontoltság honol, nyolcz éve tapossa a művészet szent földét, nymphák és sirenek versenyeznek szerelméért, de ő hideg irántok, csak gordonkájának él, melyet szerelme melegével kezel, azt hiszed Orpheus lábainál ülsz ha hallgatod; — megbüvöl, elragad. És te ki vagy, te égi tünemény! —- szólt egyik közülünk vezetőnkhöz, — miért nem mutatod be magadat ? . . Én a művészetek lelke vagyok, mondá, felemelve derült homlokát. Minden hangszer élettelen, s csak a múzsa lehel bele életet. Az én hangszerem élő; de nem is ember, hanem Isten alkotása; miért is felülmúlja a művészet minden egyéb ágát. — S
