Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-10-14 / 42. szám
XL évfolyam 42. szám Szegzárd, 1883. október 14 Megjelent hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172-ik szám, hova az előfizetések, hirdetmé nyek és felszólamlások kül dendők. ügyes példányok ugyanitt kaphatók THUMB KÖZLÖNY Közigazgatási, társadalmi, tinogji és közgazdasági hetilap Tolnamegye törvényhatóságának, az országos selyemtenyésztési mizüsteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek és a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési árak: Egészévre............6 frt — kr. Fe lévre ...... 3 | — „ Negyedévre .... | „ 50 „ Egyes szám ára 12 kr. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közle mények intézendők. Nyilttér: 4 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. A szárnyvasut. A szegzárd-rétszilasi helyi érdekű vaspálya, melynek már eszméje iá két érdektáborra osz totta a vármegye közönségét, melynek keresztvi zét az érdekében elfogyasztott nagymennyiségű tinta képezte s mely annyira alkalmas1 volt, hogy az emberi szenvedélyek kitöréseire tárgyul szol gáljon, rövid pár hét múlva annyira elkészül, hogy mint tervezve van, folyó évi deezember 1-jén a forgalomnak átadatik. Ezen uj közlekedési vonal kétségkívül a for galmat nagyban befolyásolja, kiváló közgazdasági tényező és igy tán nem végezünk felesleges dol got, ha annak létesítése, a kivitel módozatai s az általa teremtett viszonyok szellőztetésével fog lalkozunk s erre vonatkozólag elmondjuk tapasz talatainkat és reményeinket. A mi az elsőt illeti, meg kell adni az enge délyes osztrák és magyar hitelbanknak az elis merést, hogy a szárnyvasut alépítménye kifo gástalan ; az oly számítással épült, hogy ha bár mikor a körülmények úgy alakulnának, miszerint a pályának elsőrendűvé átváltoztatása válnék szük ségessé, a mi a pálya testét illeti, csak a síne ket kell erősebbekkel felcserélni s kész az el sőrendűi pálya. A hidak áz egész vonalon vasból készülvék s Szegzárd mellett a Sió-Sárvizén épített, kicsi ben az öszszekötő vaspálya rácshidja. Ellenben rendkívül meglepő az elsőrendű vaspályáknál szokásos őrházak, távirdai öszsze- köttetés s az átjárók korlátjának teljes hiányja. Az őrházak mellőzése természetes, azonban a távirda és átjárókorlátok hiányja közbiztonsági szempontból kevésbé indokolt, a menynyiben sok szerencsétlenség okozója lehet. Az átjárások korlátjait helyettesitő: v i- gyázz a vonatra“ feliratú tábla egy kissé nagyon amerikaias — nekünk 1 A pálya irányja több helyen 10—20 kilo méter hoszban egészen egyenes, kanyar az egész vonal mentén nincs, a mi külső szépségét nagy mérvben emeli. Végre a pálya emelkedési viszonyai rend kívül kedvezők a hordképességre s az indóhá- zak elég csinnal készültek, habár a várótermek hiányja több helyen nagy kényelmetlenséget fog előidézni a személy forgalomnál. Szóval nagyban és egészben meglehetünk elégedve a kivitellel, habár léteznek is oly kö- i rülmények, melyek a hiányok pótlását kívána tossá tennék. Hogy mit várunk mi a pályától, azt nagyon röviden kifejezhetjük e két szóval: olcsó szállítást! A szárnyvonalnak egész hoszszában van égy ; hatalmas versenytársa: a Duna s annak feltét len uralója : az első cs. kir. szabadalmazott du- nagőzhajózási társulat. Nem lehet semmi kétség aziránt, hogy a gőzhajótársulat mindent el fog követni, hogy a forgalmat, melyet eddig kizárólag birt, jövőre is biztositsa a maga számára s igy minden való színűség szerint számíthatunk a szállítási árak tetemes mérséklésére. Ezt azonban nem nézheti öszszetett kézzel a vasúti vállalat, hanem iparkodni fog a szállí tási árak leszállításával a forgalmat minél na gyobb mérvben a saját vonalára terelni. És igy kétségkívül be fog állani a termelő- közönség érdekében az anynyira szükséges ver seny, mely hihetőleg helyreüti a súlyos áldo zatokat, melyeket az érdekeltség a vasút létesí tése érdekében hozott. De — nézetünk szerint — a verseny jóté kony hatása ki fog terjedni még azon nagyobb községekre is, melyek Szegzárd körül, a duna- drávai vasút mentén feküsznek. Mert, ha a budapest-pécsi vaspálya s a szárnyvasut tulajdonosai a tarifa megállapításánál ezen körülményre figyelemmel lesznek, a mint hogy oly kitűnő forgalmi politikusoknál, mint minők a vállalat élén állanak, mást feltételezni nem is lehet, be fog állani a verseny az emlí tett két vállalat között is. Báttaszék ugyanis mindenesetre, sőt min den valószínűség szerint Bonyhád is, mely köz ségek forgalma igen tetemes, egy kissé kedvező körülmények között olcsóbban szállítanak Buda pestre, s rendelhetnek onnét árukat, ha azokat Szegzárdra utalják és innét tengelyen szállitatják rendeltetésük helyére ; mintha a j e- lentókeny kerülő utón, részben adu- nardrávai vasút közvetítését veszik igénybe. S igy bekövetkeznek azon előnyök, melye ket mind azok, kik a legközelebb megnyitandó szárnyvasut létesítésén fáradoztak, előre meg mondták. Meglesz Tolnamegye azon részének, mely eddig minden közlekedési vonal, még a járható, kövezett ut, hiányjában is szenvedett, az olcsó, biztos és jó szállítás eszköze. Beáll az ösjsszes környék érdekében a jóté kony és áldásos szállítási verseny és pedig oly kiterjedésben, hogy annak még a megye külön ben nem közvetlenül érdekelt részei is jelenté keny hasznát veszik. Beteljesedik a megye székvárosának azon buzgó óhaja, hogy az ország fővárosával egye nes vasúti öszszeköttetésbe jusson. S igy bizonyára bekövetkezik a Tolname gye történetében nem jelentéktelen azon napon, midőn az első mozdony ünnepi díszítésben a Sió völgyét végighasitja, az általános beismerése annak, hogy nem az önérdek volt a rugója an nak a törekvésnek, mely a megye egy jelenté keny s eddig mostohán kezelt vidékének vasutat adott, hanem fő és majdnem kizárólagos motora volt azon varázsszó, mely bárcsak mindenütt és oly mérvben uralná a szereplőket, mint a jelen esetben történt; mely régi elkopott szó, ritkán használják, de azért megvan az a hatása, hogy azoknál, kik az eseményeket nem közvetlen,' el fogult látkörból, az emberi rósz szenvedélyek hamisító szemüvegén át szemlélik, hanem igaz ságosak szoktak lenni, meggyőződést érlel meg s mélyet még azok, kik kivételesen ismerik, ez egyszerű szóval szokták jelezni: közérdek! Boda Vilmos. Válasz főtisztelendö Bencze István döbröközi plébános ur válaszára. Kedves barátom! Azon szerencsétlenség, mely személyemet az által éré, hogy rendesen népszerűtlen dolgok mellett szóla lok fel — melyhez mások nyalni nem szeretnek — nem visz a kétségbeesésig azért, mert sokkal erősebb meg győződésemhez való hűségem, mint saját énemhez való szeretetem. Gyönyörűen irt és az igazság látszatával bíró — a zsidó kérdés felvetésének szükségét illető leg — soraid teszik szükségessé újabb válaszomat, ne hogy hallgatásom által, véleményedben megegyezni lát tassam. Ha nem lettem volna meggyőződve arról, misze rint te a kitűnő pap, csakis tévedésből véded a szere- tetlenséget, hidd el, nem Írtam volna hozzád. Hogy pedig nem a szeretet vezérelte szived érze tét, elméd fonalát, azt bizonyítanom felesleges, mert hozzám intézett válaszod, újabban bizonyltja. Barátom! a szeretet úgy mint a szeretetlenség a gyakorlatban erősbödnek a superlativn m-b a n, az első az imádásban dicsőül meg! a mig az utóbbi a gyűlölet posványába sülyed. Azt irod, hogy Sárosmegyében lépten, nyomon tapasztalhattam a pusztulást, melyet azok okoztak, kik nek érdekében tollat ragadtam. Én a szabadság védelméért és a tol namegyei polgárok érdekében Írtam, a pusztulás pedig, mely Sárosmegyében észlelhető — meg engedem sok roszlelkü hozzá járatása mellett — a d o- logtalanság és a szeszes italok túlságos élvezeté ből eredett. A roszlelkü zsarolás törvény által leendő meg aka dályozásának soha sem voltam ellene, azt határozottan óhajtom, sót követelem. Hogy a bekövetkezett zavargásokat nem jósolhat tam volna meg, ezt el nem ismerem: és bár látnoki te hetséggel éppen nem bírok, ma is azt mondom, hogy a zsidó üldözésnek, és ebből folyólag a keresztény polgárok veszedelmének — melytől a tolna megyei polgárokat védendő, szólaltam fel — mind az ideig nem szakad vége, a mig az antiszemitizmus zász laja alatt, a szeretetlensé4nék szolgálnak. Azt mondod, annak oka Nyíregyházán keresendő: megengedem most ott, más alkalommal másntt; mert a kis szikráról — éppen mert látnoki tehetséggel nem bí runk — melyet a szalma vagy pozdorja kazalra vetettünk ! — előre megmondanunk nem lehet, váljon az éjszaki, keleti, déli vagy nyugatról jövő bár mely gyenge szellőcske leend az, mely azzal lángot gyújt ... És mert én igy ismerem az életet, tartottam kö telességemnek figyelmeztetni azokat az eltakart vesze delemre, kiknek jó lelkfiségökről megvagyok győződve, de kik elfogultságokban, csak egy irányban nézvén, nem tekintenek körül . . . Én azt hiszem, hogy mindég sajnos dolog az, ha akár én, akár más csakis a lapokban olvasott be tűkből alkotja meg Ítéletét: meg nem vizsgálván -szive érzetét meg nem kérdezve saját elméjét, — megjegy- TÁRCZA. I A szegény Kuszi vége.*) Irta Kenézy Csatár. Mrr! Csak ennyit tudott kimondani, mindössze; ennyit [ is esak a saját nyelvén; a miből látnivaló, hogy nem volt igen széles nyelvbéli tudománya, de hallani: hal- [ lőtt többféle nyelveket, sőt ha akarta, meg is ér- [ tette. Mindazáltal ezt az egy szót, melynek százféle I jelentése lehetett, — százfélekép kitndta ejteni: lágyan, [ dühösen, érzékenyen, siralmasan, gyöngéden, hangosan, I szemrehányó lag, visítva, nevetve, morogva, stb. stb. I Már mint a launéja hozta magával, vagy mint a körül - ■ menyek kívánták. Nem volt már éppen mai gyerek, — kissé rán- I ezos volt meglehetősen szőrös ábrázatja, de azért I adott magára valamit. Naponként többször csinosította i magát, kaftánját változtatta, — haját fésülgette a saját tíz körmével, melyeket divatosan hosszúra nőni enge dett. Csak a mosdástól irtózott egy kicsit. Annálfogva ezt felületesen végezé, gyakran pedig helytelenül; a mennyiben nem kereste mindég a mosdóvizet, sem pe- L dig a törülközőt, hanem, a mi keze ügyébe akadt: az- ■ zal volt szives magán a műtétet elvégezni. így például ■ gyakran megesett, hogy a selyemnyakravalóját mártotta ■ a forró leveses tálba, — vagy egy fehér himzéses zseb- I kendőt áztatott meg a kalamárisban s azzal kente-íente Í j össze magát gyönyörűen. *) Mutatvány | „Bégényék dióhéjban" ez. bcszély- I gyűjteményből. Különben nem valami gyöngyélete volt Kuszi- n a k, (ő róla beszélek,) annyit mondhatok. Igaz, hogy nem gondok ősziték meg, mert hiszen ellátása halálos holtáig biztosíttatott, enni-inni valója akadt, ha nem is valami bőven; de hát hiszen ez, az életre mind kevés. Szükséges egy kis szellemi élet is, társaság, ösz- szeköttetés, magasabb műélvezet , . . Mindezekben pedig nem vásott foga a szegény Kuszinak. Örökös egyformaságban élt, s többnyire magára volt hagyatva. Unalmában mindég a füle tövét vakarta, vagy a tükör előtt csinált grimászokat, vagy kalamaj kát tánczolt az ágyon, az asztal közepén, a szekrény tetején ... Ha ezt is megunta, felakasztotta magát a fogasra s úgy hintázott jobbra-balra. Mert — tetszik tndni: — Kuszi majom volt. Igen, afféle becsületes majom, foeminini generis, kit a gazdája úgy hozatott drága pénzért, (35 frt volt az ára) egyenesen Triesztből, Mint vetemedett ennyire Yarincsay Yenczel, a Kuszi gazdája, hogy ily rettenetes összeget adott ki egyszerre? És pedig egy majomért? Valóban ez olyan talányszerű kérdés: melyre csak én tudok megfelelni. Hát meg is felelek. Hanem tessék megengedni, hogy élűiről kezdjem a dolgot.------------ n. A nnak idejében, Vrncsák Venczel ba rátunk — isten bocsássa meg bűnét — született morva volt, ezen felül trombita csináló mesterlegény. Azért mondtam: annak idejében, mert hogy ide szár mazott Magyarországba: csakhamar eltagadta morva voltát, a nevét Varincsayra változtatta, a mesterlegényből pe dig mesterember lett. De mielőtt ennyire haladt volna, I nagyon beleszeretett egy csinos magyar lányba, a ki pedig sehogyse akart iránta viszontszerelemre gerjedni. — Nem egymáshoz valók vagyunk mi, szokta volt Juliska kisasszony mondani, mikor Venczel ur szerel mével ostromolta. — Hm! Már miért ne volnánk egymáshoz valók ? Én is fiatal vagyok, Juliska kisasszony is az. Én is sze gény vagyok, Juliska kisasszony is csak varróleány, azntán én nagyon szeretem kegyedet, mert szép is, jó is, szorgalmas is, takarékos is . . . szóval éppen ne kem való. — Istenem! édes Venczel ur, de hát én nem te hetek róla, hogy mást szeretek. — Az a másik megcsalja; tudom jól . . . — Ne mondja azt! — De mondom. Az olyan ugri-füles, korhely jo gászok csak bolonditják az ilyen szegény leányokat. — Az én Gyulám nem ugri-füles; hiába akarja előttem kisebbíteni; én hiszek neki . . . — Hisz neki. Épen ez a baj. Venczel ur szomorúan nézett c földre, s bibircsós arcza még pirosabb lett a szerelem lázától. Ajka körül volt nehány. szál szőr, azt tépte-rángatta bnbánatában. — Juliska kisasszony! Egyet mondok; ha majd az a fráter a faképnél hagyta, akkor megint eljövök és megkérdezem, akar-e feleségem lenni? Jó lesz igy? — Ne fáradjon Venczel nr: még altkor se fogom szeretni. — Nem bánom én, csak legyen a feleségem, . . majd csak hozzám szokik valahogy . . . Venczel urnák jóslata beteljesült; nem is nagyon soká kellet várakozni. Gyula urfi h ú t e 1 e n lett a kis varróleányhoz, a mi nem is valami különös történet. Különösebb az, hogy Venczel ur állhatatos maradt s újólag felkereste Juliskát. — Itt vagyok drága kisasszony! Argyirus királyfi eljött az ő tündér Ilonájáért. Juliska elnevette magát, pedig éppenséggel jobban volt hajlama a sirásra. — Ugyan hogy tréfálhat Venczel ur ilyen ko molyan? — Nem tréfálqk én. — Csakugyan azt hiszi, hogy Argyirus királyfi — — Természetes, hogy én vagyok, a szebb fajtá ból .. . hehe! . . . Azonban térjünk a dologra. Na gyon szeretnék mielőbb megházasodni. — Jó gondolat Venczel ur! Szerencsét kívánok! — Nem addig a! Én kegyed nélkül soha se le szek boldog. Juliska bánatos arczán egy pár könycsepp perdült végig. Milyen szív! Milyen hősi szerelem! — Venczel nr! Maga nagyon derék ember. Én igazán érzem, hogy nem vagyok méltó szerelmére, én, — a nyomorult elbukott leány! . . . Soha, soha sem fogok férjhez menni! — Nem-e! — Majd meglátjnk! Ne gondolja ám, hogy rósz dolga lesz mellettem; dolgozom én, mint a kutya, csakhogy az én egyetlen Juliskámnak minden kívánságát teljesíthessem. Micsoda? Még házi nr is le szek, csak haljon meg a nagybátyám, és hagyja rám trombitáit; mert ő neki egész gyára van Gráczban . ! No, hát feleljen! Bizony Juliska hallgatott és folyton kőnyezett. — Hát én akkor megölöm magam! kiáltott egész dühvei Venczel ur; addig fújok egy bonbardont, mig a lelkem kiszalad a végin. Látszott a szörnyű elhatározás rajta. Juliska meg rezzent . . ! Egy gondolat villant meg fejében. Sziláján felugrott, szemei tüzvillámokat szórtak, arcza kipirult..
