Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-06-10 / 24. szám
torolhatni való vágyás és az önérdekek előmozdítása végett tévutakra való vezetés, legyen az bármily erős fegyverzettel ellátva — megtörik annak hatalma, az ön érzet szülte és igazán elvemberek hatalmas érczfalán. Nem kell tehát félnünk attól, hogy elveszítjük füg getlenségünket, ha a papság lett is annak indítója, mit nekünk kellett -volna kezdeményezni. De elvégre távol attól a gondolattól, mintha a papság beleakarna avatkozni egyleti életünkben, adta ki ezen rendeletet a megyés püspökünk. Eltekintve min dentől, egyedül azon szent czél elérhetése végett Ión kiadva a rendelet, mely a mi saját magnnké is. Ki meri állítani az ellenkezőt, hogy a papságnak legyen az most bármi-féle valláson levő is, hogy nem az a hivatásai hogy az általak magasztosnak és igaznak tartott hitágazataiban oktatva az embert, mindinkább er kölcsösebbé és jobbá tegyék. S agy hiszem, hogy nem létezik oly vallás, melynek alapja más volna, mint az erkölcsiség, vagy melyiknek a kitűzött czélja nem a jót megismerő s azt az életben egy bizonyqp meghatáro zott elv szerint kővető embereknek képzése lenne. De ha vannak olyanok, kik tán ép ezen elvek ellenségei és kiknek ép a vallás-erkölcsös oktatás nem tetszik, úgy azok csak távozzanak tőlünk és működjenek úgy, ahogy az álliberalismus és socialismus-féle elveik maguknak megkívánják. Majd meglátjuk azután, hogy mire veze tik azon népet, mely úgyis egyedüli vigasztalóját a val lásban leli föl. Meg egyszer é6 ismétlőleg mondom, hogy nem kell félnünk függetlenségünk elvesztésétől, sőt inkább! örvendjünk, hogy némileg egyesült eme két elem, mely legtöbb erkölcsi hatást tud gyakorolni a népre. A mi a püspöki rendelet mikénti teljesítését illeti, arról általánosságban azt mondhatjuk, hogy jól keresz tül vitetett, a mennyiben a kijelölt esperesi kerületekből megjelent szép 6zámu tanítók, a rendelet szerint Szegfű Mihály elnöklete alatt: tamási-vidéki egyletté alakult.- Az egyleti tisztviselők, az alelnökön kívül, mind egy hangúlag lőnek megválasztva. Az alelnök pedig szótöbb séggel. Az alapszabályai ugyanazok, — lényegtelen módosításokkal, — mint a „baja-vidéki rém. kath. egylet“-é. A megalakult egylet tagjai az idő előrehaladott sága miatt, nálunk a nagyvendéglőben maradtak ebédre. Általános jó kedv s derültség mellett egy pár órának eltöltése utáD, azon egymásnak tett ígérettel, hogy jú nius 20-án, mikor is a II. orsz. tanítói gyűlésre kül dendő képviselő fog megválasztatni, ismét találkozni fognak, szétoszlottak. A junius hó 20-án tartandó gyűlés tárgyára illető leg az orsz. tanítói gyűlésre megválasztandó képviselő megválasztására nézve az a megjegyzésem van, hogy a t. egyleti tagok, jól meggondolva adják szavazatukat arra, kit oda felküldeni szándékoznak. Fontolják meg oda.szál tői mgauu... - Meghívó. Az alakítandó „Tolnamegyei régészeti és történelmi társulat“ alapszabályai a nagyméltó- ságu magyar királyi belügyministerium folyó évi ápril hó 2-án 19881. szám alatt kelt rendeleté vel jóváhagyatván, van szerencsém az egylet ügye iránt érdeklődő t. ez. közönséget a társu latnak folyó junius hó 26-án délelőtt 10 órakor Szegzárdon a megyeháza nagytermében tartandó alakuló közgyűlésre tisztelettel meghívni. Kelt Szegzárdon, 1888. évi junius hó 2-án. A szervező-bizottság nevében: Perczel Dezső. titkunkat kötelességem- jjSÍvhuséget 'nem y'is'rnérö ember nemhogy nem valódé sőt ügyünkre nézve határozottan ártalmára volna. Le gyen az, kit megtisztelünk bizalmunkkal elvhű, jellem szilárd, képzett és tapasztalatokban gazdag tanférfiu, ki mindenkor és minden körülményhez képest, úgy meg állja helyét, mint azt egy igazán kath. tanítótól megle het kívánni. Egyszóval — a népnyelvén mondva — legyen az szókimondó ember. Kiváló tisztelettel maradok a t. szerkesztő urnák kész szolgája: Kindl Vilmos, r. k. tanító. Yidéki levelek. Bonyhád, 1883. junius 1. Tisztelt szerkesztő ur! Elkéstem ugyan egy kissé, de miután tudtommal még egy lap sem árulta el, nek tartom röviden föltárni. Volt Bonyhádon a dalárdának a takarékpénztári kertben egy rondója. Ez egy két hó óta valóságos eris almát képezett művelt publicumunk között, e miatt czi- vódtak nemcsak a casinó és dalárda tagok egymással, hanem magukban az illető testületekben csaknem elke seredést idézett elő. A dalárda azonban egy nemes elhatározással vé gett vetett mindennek az által, hogy a nevezett tárgyat a gymnasiumnak ajándékozta. A majális rendező bizott ság sietett is annak felállításával s a czivódás vége az lett, hogy e rondó mint most már semleges tér vá rosunknak színe javát magába fogadta, úgy hogy múlt hó 28-án délben magyaros ebéd mellett toast toastot követte, délután pedig oly vig kedv kerekedett, hogy ritkán láttam vigabbat alátta. A vidékről is — persze Szegzárd kivétel — szá mos látogató tisztelte meg az ifjúságot s mint hallom, senki sem bánta meg. A múltkor fölemlített casinói pavilion is már tető alatt van s nagy reményünk van, hogy ennek fölavat- tatásánál oly sikerült mulatság leszen, a milyent Simon- csics Béla elnöklete alatt már megszoktunk. Mint refe rensnek föl kell még említenem, hogy Jupiter pluvius á minap nagyon ránk ijesztett. Oly zápor és a város kör nyékén jég is volt, hogy az utczákat három lábnyi viz borította el, kerítéseket döntött le, hidakat vitt el, sőt számos lakásba is befurakodott. Úgy látszik azonban, hogy többet ártott a vadvíz mint a jég s igy még mi is jó termést s bő szüretet remélhetünk. Marhauser Imre. Pálfa, 1883. juniua 2- A pálfai plébánia területén levő rácz-egresi pusz tán az isk. gyermekek folyó tanévi próbatétele: főtiszt. Forster Ernő pápai kamarás plébános, isk. igazgató el nöklete mellett tegnap junius 1-én tartatott meg. Valóban lelki élvezet s öröm volt hallani a pusz tai iskolai növendékeknek az előirt tantárgyakbóli értel mes szép feleletét és meggyőződni örvendetes előme netelén. Az ott működő tanitó urat ügybuzgalmáért méltó, elismerés illeti. Gróf Apponyi Sándor ur ő méltósága nem csak a népnevelés érdekében fáradozó tanítót évi szép dotativban részelteti, hanem az általa emeltetett és dú san felszerelt tanteremben a pusztai isk. növendékek Ott ültünk némán, mozdulatlan mindhárman. Gon - dolataink egy tárgyon összpontosultak s ezt elárulta mindenikünk tekintete. A lelki harcz, mely keblünkben egyformán küzdött, arczainkat egyenlően eltorzitá, úgy, hogy aki az okot nem ismerve közénk lépett volna, azt kelle hinnie, hogy savanyu uborkával van a szánk betömve. Végre egy fiú lépett be az ajtón s jelenté, hogy a rendetlenség felette nagy az iskolában mire a segéd tanító eltávozott. Oh áldott rendetlenség, még sohasem örvendtem neked, de most igen [ Ilon, kinek szerelmét már két évig birtam, ek kor nagyot lélekzett s kérdé tőlem, vájjon ismerem-e az okát e jelenetnek? Oh édes Ilon, régen tudom én már, hogy a se gédtanítóé az elsőség, hogy — — Igen, — vágott közbe Hon — csak azé volna, ha akarnám, <$ tudja, hogy te bírod szerelmemet, szü leim is tudják és az egész falu, csakhogy jó atyám már igen öreg, s azt óhajtja, hogy a segédtanitóé le gyek, kit testem s telkemből gyűlölök, ennek óhajtja átengedni állását, gazdaságát és — — — És? — És leányát! oh végzet és engedelmesség 1 Ezzel szép szőke fejét forrón szerető és hevesen dobogó szivemre hajtá. E jelenet keserű könyeket sajtolt szemeimből i máris a végzetes válásra gondoltam, melytől brrr — borsódzott a hátam annál is inkább, mert alig valék húsz éves és már a két éves szerelem rabja voltam. Karjaink szét bontakoztak, ajkaink elváltak egymás tól hosszú, hosszú időre |------örökre. — Mégegyszer kérdém: atyád komolyan ellenzi viszonyunkat ? — Tekintve korod és állásodat, megfogja tiltani — Hogy hozzád jöjek? —- Igen. — Mutattad utóbbi levelemet szülőidnek? s mit szólt hozzá atyád? — Lári-fári — azt mondja. — Lári-fári, mi az ? — Az annyit tesz, hogy a kért meg nem adatik eskü-ígéreted figyelmen kívül hagyatik. — S mit szólsz hozzá te? — Semmit! kérdezd meg szivemet. — Szereted Pistát, a pápaszemes urat? — Rajtad kivül senkit. — Komolyan? mint én téged? — Forrón, igazán, halálig 1 Szavaimat, melyeket azelőtt használtam, ismételte Ilon, az én életem s mindenem. E szavakat kétségbe nem vonhattam, elhittem és igaz volt. Reánk ak kor csak az ég áldása hiányzott, hisz mégis jött, de hogyan. Ama pillanatban, midőn Ilonnal a fenti sza vakat váltám, belép hozzánk az öreg tanitó neje, Ilon anyja és leányához egy levéllel közeledik, mely egy fényképet tartalmazott; „ép most érkezett“ — mondá. — A fényképen egy 32—35 éves alacsony zö mök termetű, körszakálas, kellemes arczu özvegy em ber vala négy gyermekével, ugyanaz, kinek a beteg tanitó leánya kezét nehány nap előtt odaígérte, mit a levél tartalmából ki lehetett olvasni. A levél elolvasása után Ilon könyei zápo'rként hullottak szép szemeiből, az anya is sirt, én is sirtam. Ilon ismerve atyja szigorúságát, tudta, hogy an nak akarata ellenmondást nem tűr és anyja akarata folytán e levéllel azonnal az ágyban fekvő beteg aty jához kelle sietnie, mely alkalmat felhasználva, a má sik ajtón kalapommal távoztam én is. Midőn a folyosóra érve, kocsisomnak befogni pa rancsoltam, a segédtanító is kijött az iskolából, né hányszor végig mért szemeivel s mikor látta, hogy a kocsira kapaszkodom, gúnyolódva kérdezte — azon -hitben, hogy az öreg főnöke csakugyan neki tartogatja minden kellő tanszerekkel évenként rendesen elláttatnak és különféle kegyadomónyokkal meg is jutalmaztatnak. A nemes gróf a népnevelők oltárára hozott eme hazafias áldozatkészségéért a hálás szülék nevében is ismételten forró köszönetünket nyilvánítjuk. r. 1. Kakasd melléke junius 4. 1883. Igen tisztelt szerkesztő ur j Az egyszeri bőszénfai — Somogymegye — schwáb polgártársunk holmi sérelmes ügyben levélileg egyene sen ő felségéhez fordulván, az irlával sajátkezüleg leirt folyamodványát ekként kezdé: I pittumVerzeiung, dass i ihnen belestige, aber i muss .... Nem ugyan azon ékes thüringiai, hanem kedves anyai nyelvünkön nekem is azzal kell kezdenem, — hogy bocsánatot kérek al kalmatlankodásomért, de ha kénytelen vagyok. — Ugyanis a múltkori kakasdi közleménybe, melynek fogalmazója igénytelenségem volt, annyi sajtó és talán a vétség mi att tolihiba csúszott be, miszerint aligha némely helyen sok fejcsóválásra nem adott okot. Ilyen például az, mely a jegyzöfizetésről szólván, ezen bekezdés utolsó három sora úgy értendő, miszerint a 738 frt összes fizetésben benn foglalvák a kérdéses földek is, miután azok akkor illető által élveztettek. — Yalamint a záradék utolsó harmadik sorában, lehet, hogy a csintalan szedő gye rektől (?) „hivatalnok“ helyett „hivatalnokok“ szedetett. A többi kijavítását a szives olvasóra bízom. Yan megjegyzésem a „különfélék“ rovatában elő forduló agárdi dalárdára nézve is, mely ha jól emléke zem, már másodszor állitatik a „T. K.“be az elsőnek, mely földmivelőkből alakíttatott. Az állítás annyiban té ves, amennyiben Kakasdon már 6 év óta működik egy 16, csupán földmives tagokból álló magándalárda, mely úgy szőkébb körben egyszerűbb világi, mint pedig a a templomban egyházi ének darabjainak előadásával a közép igényeknek megfelel s mindenesetre elismerésre méltó, úgy Heil Márton karnagyuk, mint pedig az ösz- szes tagokra nézve az igyekezet és kitartás. Nézetem szerint egy pusztán földművesekből alakult dalárda ne is törekedjék nagyobb szabású darabok előadásával ma gasabb igények kielégítésére, mert ily tagok hangszer vei úgy a terhes munkának, mint pedig az időjárás sze szélyeinek és változásának kitéve lévén, hangjaik ren desen fátyolozottak és igy magasabb routinnak meg nem felelők. Ezt azonban nem megszólás, sőt ellenkezőleg jó tanácskép írom, nehogy tapasztalat szerint oly dara bok betanulását tűzvén sorrendre, melyek nehézségeivel meg nem küzdhetvén, kedvűket veszítsék s szép és ne mes törekvésök hajótörést szenvedjen. — Hát azt mi kor érjük meg, hogy vidékünkön, mely Magyarország Thüringijájának bátran nevezhető, édes magyar dal zengjen a bölcsődaltól egész a búcsúztatóig édes mind nyájunk ajkán? Sajnos, hogy napról-napra inkább kos- mopoliták, mintsem magyarok törekednek „sokan“ — azaz a legtöbben lenni. De lehet, hogy erről alkalmilag majd külpn czikkben értesezenaem. Yégre szabadjon még egy megjegyzést tennem. Ugyancsak a „T. £ “ 23-ik számában foglalt tanügyi rovatban a szegzárd-vidéki r. k. néptanitó-egylet meg alakulását tárgyaló s tele jóakarattal és nemes lelkület- tel irt tudósítás befejező sorait, melyben az állittatik, hogy a válaszfal, mely a papság és tanítóság között oly soká fennállt, a mai napon leromboltatott, —szabadjon a szerint módosíttatni kérnem, miszerint sajnos ugyan, hogy különösen az újabb korban válaszfal pap és tanitó között hol egyik, hol másik fél gyarlósága, fogyatkozása vagy túlkapása folytán, ember lévén pap is, meg a tanitó is, itt-ott szórványosan i ideiglenesen ugyan előfordult, de átalánosságban véve ily válaszfal hnzamosb fönnállásáról pap és tanitó között tudomás- Uont, — no „baj társ“ kettőnk közül melyik a vő legény ? — A harmadik! válaszolám és kocsim elro bogott. Fülöp Ignácz. A keringő. Hogy Etelka és Gyula szerették egymást, nem volt titok a faluban s az emberek azt gondolták, hogy ennek a szerelemhistóriának is csak az lesz a vége, mint minden másé is, t. i. a házasság. De majdnem másképen határozta a sors. Legközelebbi bálra készültek. — Hanem szivem — mondá Gyula tréfálózva — kérlek ne öltözködjél ám olyan szépen, nehogy a többi ifjurak közt valamelyike beléd szeressen, — s meg- csipé arczát. — No te — szólt Etelka — csak nem vagy már most is féltékeny? — Nem, nem! Isten mentsen — szólt Gyula ne vetve — de hisz megtörténhetik; nincs ám minden kinek olyan szép rózsája mint nekem, — tévé hozzá nevetve. — Kérlek ne csufolódjál — válaszolt Etelka. — A propos! Édesem, mit szeretsz tánczolni ? — Én mindent szeretek, csak keringőt nem, — válaszolt Gyula. — Ejnye, pedig az a legkedvesebb tánczom; — szóla Etelka. — Ugy-e — folytató — majd azért csak tánczo- lód velem ? — No majd megpróbáljuk azt is. Eljött a rég várt nap. Gyula bevezeté Etelkát a tánezterembe. Boldog voltl Az első négyest — magától értetődik — Etelká val tánczolá és egy-két nagyobb hibán kivül, jól esett ki. Következett a szerencsétlen — keringő. sál nem bir s megengedhetőnek nem tarthatja sem | történelem, sem a nevelésügy, sem pedig a keresztény szeretet. S adja Isten, hogy erről sem jelenben, sem jö vőben mi se tudjunk semmit. Igazmondó, Felső-Iregh, 1883. junius 5. Tisztelt szerkesztő ur! Igen lekötelez, ha szerény soraimnak becses “lap jában helyt enged. Közvetlen a község délkeleti része mellett van egy kis oáz, hova gyenge tüdőm nagyobb élvezetére el-el látogattam üdülés végett. Kinek ideje engedé s kedve tartá, szintén megtevé e kárpótló fáradságot. Most azonban, e hely jelenlegi bérlője akár gőg, vagy nagyúri (?) szeszélyből — tudj Isten minek terhe alatt — megtiltatá, hogy területére ne merjen senki lépni! — És ezt jogosan tévé, miután az birtoka egy részét képezi. Nem látom át azonban, minden pedantéria nélkül, e felesleges óvintézkedés okszerűségét. Hiszen az egykori gyönyörű angol-park, beane a hires és ritka-tenyészetü üvegház, már mind romhalmaz! Sőt úgy el van az törülve a föld színéről, mintha soha sem lett volna; a park mindenestől visszasülyedt s talán a középkorban nézhetett ki úgy, mint most. Je lenlegi bérlője legeltetéssel értékesíti az erre kedvező, alkalmas pontokat. De hiszen azt, hol a néhány akácz s hársfa ter jeszti hűsítő lombkoronáit a nap forró hevétől eltikkadt emberfia fölé, nem használhatja semmire sem! És eddig, már évek hosszú során át hallgatva meg volt engedve az odamenetel bárkinek s most, da czára annak, hogy legkisebb kellemetlenséget sem szen vedett a birtokos a kevés üdülni óhajtóktól: mégis meg fosztó őket ettől a kis élvezettel. Furcsa az egész s e tett jóakaratra nem vall. A tulajdonképeni oáz egy húsz négyzet méternyi terület, a melyen terebélyes akác és hársfák lennének hivatva az odaszorulókat a nap szúró heve ellen meg védeni s amely területet — egy élelmes elme sem tudna más czélból felhasználni. Azonban az egészet nem tartottam volna szóra érdemesnek, ha művelt emberhez méltón adták volna az ott időző közönségnek tudtára tiltakozásukat. De a mint az történt, biz az leggyengébben szólva illetlenség volt. : Épen az elmúlt napokban történt, úgy délután, hogy Gyulai Béla egyik könyvét hónom alá csapva a szokásos sétára indulék a kertbe, ahol már többen is voltak. Bár semmit sem tapasztaltam, ami azon t. urat arra késztette volna, hogy területéről kitiltsa az ott le vőket. Én egy (zugban álldogáltam, élvezve a fa üdítői hüsét s bámulva a velem hozott könyvbe, hát egyszerre csak egy storifori hang — jó tág torokból jöhetett — hallatszik, rfem épen barátságosan ejtve ki, mellettemi Felnézek s ime egy fél czibil, fél maszkkal állék szemköz; már azon töröm fejemet, vájjon személy, avagy vagyon-biztonság tekintetéből védjem-e magamat? Abban a perezben megnyugtatott! . . . No persze, nem különben történt az a többi üdülni óhajtóval se! — Még messziről is hozzám hangzott nyers parancs vagy, vagy?! Eszembe jut nem tudom már melyik költemény refrain-je: „Azt izente az uraság — “ Maradtam a t. szerkesztő urnák tisztelője: Rabszky Szaniszló. — Csak vigyázz, megy ez is — szólt Etelka. Hiába vigyázott Gyula, csak botlott s fele te remben vissza kellett Etelkát vezetnie. Etelka elpirult. Gyulával most keringett a világ. Ha még oly nyája san közelget, Etelka csak hideg udvariassággal fogadta. Szegény Gyulai Nem tudod a kerengőt! Lásd, lásd, mai nap mindent kell tudni! Atkozott keringő 1 No hiszen volt is mit súgni a mindentudó garde dámoknak ! Vége a bálnak! A virágok elhervadva lekonyul tak, a ruhák összeszakadtak, a szempillák lecsukódnak! Minden az álomra mutat. Haza, hazafelé! Vége a bál nak! Gyula karját ajánlá Etelkának. 0 hidegen elfo gadja! Ok elöl, — papa, mama hat lépéssel hátrább! — Nem szeretsz már? — sugá Gyula Etelkához. — Nem! — válaszolt ez haragosan. Gyula meg volt semmisitve. Azelőtt oly vidám fiú, mélabussá lön. Midőn kérdezem okát, elmondó az egész történetet. Én vigasztaltam, mondván: ne törődjék sokat avval, van azért elég leány s felejtse el, mert úgy sem érdemli szerelmét. De minden beszédem hiába volt. 0 csak szomorúan bólingatá fejét s azt válaszolta hogy ő nem tudja felejteni. — Te Gyula — szólék — ha már a keringő az oka az egésznek, akkor tudok egy jó tanácsot. — Nos, mi? — Van itt táncziskola, menj néhányszor oda, fizess a tánezmesternek egy pár forintot, majd meg tanít az téged a keringőre is. Aztán ha tudod, elég hosszú a farsang még, menj a legközelebbi bálra, hol ő is lesz s csak tánczold a keringőt másokkal. Bizto sinak, hogy majd fáj neki. — Jól van, — válaszolt Gyula, ki átlátta tervem helyességét — ártatlan, de elég éles fegyver. — S ha majd látod arczárói, hogy ez hatást tett, — folytatóm tanácsimat — kérd öt fel egy más tánezra.