Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-03-04 / 10. szám
XI. évfolyam 10. szám Szegzárd, 1883. márczius 4 Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172-ik szám, hova az előfizetések, hirdetmé nyek és felszólamlások kül dendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatok Tolnamegye törvényhatóságának, az országos selyemtenyésztési ministeri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesület s a szegzárd-központi tanitó-egyletnek hivatalos értesitóje. Előfizetési árak: f Egészévre . . . . . 6 írt — kr. Felévre ................3 „ — | Ne gyedévre ... . I 50 „ ■Egyes szám ára 12 kr. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közle mények intézendők. Nyilttér: 4 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak Egy kis böjti predikáczio. Az országgyűlés megalkotta az uzsora-tör vényt, melyben ki van mondva, hogy a korcs mái adósság nem exequáltatik. A törvényhozás védeni akarja a földmives néposztályt az elpusz tulástól, melynek egyik oka az iszákosság. A gazdakör fölvetette a kérdést: nem volna-e czélszerü népünk érdekében, a földbirtok bizo nyos részét elexequálhatatlannak kijelenteni? Beszéltek e fölött pro és contra. Egyik tekinté lyes szónok azt vitatja, hogy a dolog tálán és pazar gazda bukik csak, ez pedig hadd bukjék, megérdemli sorsát. A másik ennek ellenében: a magyár nép szorgalmas is, takarékos is; a rósz időjárás, a mostoha körülmények, a nagy adók stb. teszik tönkre, segíteni kell rajta. Melyiknek van igaza? Részben igaza van mindkettőnek, egészben egyiknek sincs. Igaz, hogy népünk szorgalmas, kivált az úgynevezett dolog időben, későn fekszik, korán kel. Takarékos is, különösen táplálkozásában. A mészárszékből ritkán visznek bust, akkor is egy négy-öt munkás tagból s megfelelő számú gyermekekből álló család asszonya égy negyed, legfölebb fél kilót. Egész esztendőn át füstölt sertéshússal élnek és ez is megéri az újat ; fő zelék: bab, lencse, krumpli; ritkaság a nyári zöldség, fölváltva száraz tésztával; italuk, a ki nek van pinczében, a meddig a hordó adja, egy esutorácska bor az egész háznép számára, azon túl a viz. Igaz, megisszák biz a pálinkát is, kora reggeleken, midőn falatozni még nem lehet, az éhgyomor megkívánja. De e pálinkaivás ellen nem lehet jeremiádokat énekelni, kivált ha ez a szőlősgazda saját termésű törkölyéből van égetve, vagy azért becserélve. A baromfi, mit a gazdaaszony nevel, a tyukász kötröczébe ván dorol, a tojás is a kofaaszony kosarába, a tej felt, túrót hetenkint összegyűjtve a hetivásáron a hosszuruhás asszonyságok veszik meg. Csak aratáskor és szüretkor él egy kissé jobban a magyar földmives nép az egész munkaidő alatt úgy, hogy csodálni lehet, hogy a silány táplál kozás miatt végkép el nem satnyul. Kivéve a lakodalmi, paszitai, disznótori, húshagyói ven dégségeket, táplálkozásában a magyar nép egész a fukarságig takarékos. Szintúgy lakásában. Hogy külön ne kelljen fűteni a szobát: oda rakatja a takaréktüzhelyt és ablaknyitással a jó meleget kiereszteni tékozlási bűnnek tartaná. Egy szűk hátulsó szobában együtt lakik az öreg apa, öreg anya, ezek fia feleségével, ezeknek gyakran két feleséges fiuk családostól, eladó lány, iskolába járó gyermekek; a legény-fíu kinn hál a istá- lóban, nyáron a folyosón. így lakik a napszá mozó kisházas család, igy a fertály, a fél, az egész helyes gazda, sőt a hol a földmives nép nek alkalma volt urasági földet vásárolni és vágynak 50—100—200 holdas gazdák, kik kö zül némelyiknek az előbbi úri vagy tiszti lak jutott: ebben a nagy épületben is meghúzódik a magyar földmives polgár családjával a legki sebb kamrácskában. Takarékos a magyar nép egy része a fukarságig mindenben, a mi kívül ről nem mutat, nem csillog-villog. Ellenben sok közülök pazarló mindazon dol gokban, melyek a fítogtatásra alkalmasak. A sa ját szájától megvont baromfi, tojás, tej, túró, tej fel árából nem lát egy garast sem a gazda, hogy adóba, dézsmaváltságba fizethetné vagy ta karéktárba rakhatná. Ez a pénz a fiatalok nap számbérével együtt — mert a legmódosabb gazda gyermekei is elmennek napszámba — mind az Iczik boltjába vándorol keményítőre, szenes va salóra, selyemkendőre, atlasz, bársony, selyem ruhára, vagy a vásáron stibedli-czipőre, bross tűre, fülönfüggőre stb. A legények szájába sem illik a makra pipa, ha szivar kell és szerencse, ha holmi két krajezárossal beérik vasárnap. A boldog szülők már nem tudják, mit aggassanak gyermekeikre, hogy különbek legyenek a másé nál. Az egész helyes gazda még csak bírja a nagy pompát, de követi ám a fél, a fertály he lyes is, a kisházas is, a napszámozó zsellér is. Ennek meg kell lenni. Hogy is ne, mikor egy szolga, egy szolgáló is annyit költhet magára — mert mind elkölti ám, dehogy takarít meg roppant béréből hosszú szolgálati éveiben csak egy rugott-borju árát! Tessék elhinni, csak részben a rósz esz tendők, s inkább a roppant fényűzés äz, a mi miatt magyar népünk pusztul. Erre már termé szeti hajlama is van népünknek: e hajlamot ápolni, eszeveszett szentfedélylyé fokozni a falusi Kelle- rek — Zsitvaiok, Monaszterlik — Kuzmikok nagyon •is jól értik. Tudok rá példát, hogy a pap búzá jára alkudó falusi boltos alkalmat vön magának, keserű szemrehányást tenni a tisztelendő urnák, hogy mért ő neki oly nagy ellensége, mért kí vánja kárát, mért prédikál a luxus ellen? Mert ő megtudja, ám, ha valamelyik templomban ar ról szól a leczke. De jobban hallgatnak ő rá a |tisztelendő ur hívei és több fehérnép megfordul Ivasárnaponkint az ö boltjában, mint a templom iban. Sárközi népünket szomorúan jellemzi, a mit egy székvárosi, solid üzletembertől hallottam. 0 ugyanis a nép által kedvelt szöveteket beszerzé és méltányos áron kezdte kínálni: „Dehogy ve szek ennyiért, az Istenért, meghalnék szégye nemben, hogy nekem vagy a lányomnak olcsóbb kendője, szoknyája legyen, mint a szomszédomé nak.“ Es kisebb-nagyobb mértékben a magyar nép mindenütt igy licitálja el önmaga ősi birto kát, a midőn a luxusban ily örült versenyt foly tat! Ezért virágzik az erdélyi szász „zwei kin- | der wirtschaft-“nál kétszerte népfogyasztóbb I „egyke“ gazdálkodás. A korlátolt jövedelmű pa- [ rasztgazdaságok nem képesek három-négy le- I gényt leányt luxus igényei szerint ruházni és azt j a házaspárt mondja szerencsésnek a közvéle mény, melynek házassága 5—6-ik évében szü- i lelik első és utolsó gyermeke, mert addig mig | ez fölnövekedik, van alkalma szerezni, mert ké- 4 «őbl\ a oövedék vagy felnőtt fiú vagy leány ru hája fölemészt minden jövedelmet, keresményt. Nagy luxust űz a nép építkezésében is. Lebontja az ősi nádfedelü házat, mely még száz évig is elég jó lett volna és épit újat, széles, félig fedett folyosóval, redős ablakokkal, az ut- cza felől padlós szobával, négyszögé kövekkel kirakott parádés konyhával, aztán még egy hátsó szoba, takaréktüzhelylyel, e szoba képezvén, mint mondám, az egész család lakását. Következik még a másik, nyitott konyha, kamara, istáló, félszer. A fény űzési czikkek mind az „első ház ban“ vágynak összehalmozva. Csipke függöny, dívány, fénymázolt székek, politúros almáriumok, ágyak gobelin térítővel. Egy falusi gazdának, ki folytonos adóexecutió alatt van, felesége a múlt őszön étagéretvett a szegzárdi vásáron, hogy felrakhassa rá porczellán kávés findzsáit s egyéb csecsebecséit. Kikerült ez a ludak árából és csak van esze az asszonynak, hogy a mi pénzt ő a ludakból árult, ne adja odapörcziót fizetni. Bizony, a mai időben kóranyagként látszik a levegőben lenni a fény űzési vágy ésezakórf anyag utat talál a falusi földmives-polgái* hajlé kába szintúgy, mint a főúri palotába és hasonló kórtüneteket hasonló lefolyást mutat e ragályos betegség itt is, ott is, azzal a különbséggel hogy itt domíniumok, ott fertály sessiók jutnak azok kezére, kik — szelíd kifejezéssel élve -+ elég ügyesek a helyzet uraivá lenni. Hogy visszatérjék oda, honnét kiindultam: a magyar nép — kevés kivétellel — munkás, józan és takarékos egész a fukarságig mind ab ban, a mivel nem tündökölhetik, sót az éltesehbje saját ruházkodásában is nagyon egyszerű, ru- a másszinü foltot is megtűrő, hanem; a fiatalokra rájok aggatná még lelke üdvösségét is, ezeket bálványozza majomszeretettel, ezek kedvéért van az első szoba sem úri sem parasz tos, korcs, drága bútorzata. Félő, hogy a mai fiatalságból minden iskoláztatása mellett, roszabb gencratió leend a mainál. Semmi jóakaratu bűn úgy meg nem boszulja magát, mint a kényez tető nevelés. Az elkényeztetett gyermekekből vál nak az apa-, anya-gyilkosok és az öngyilkosok. A ki fegyelmezve nem volt, az nem tudja fe gyelmezni önnön magát sem; a ki engedelmes kedni nem tud. az nem tud uralkodni önmagán^ Az volna népünk megmentője, ki azzal szorgalma és életmódban való takarékossága mellé meg- kedveltetné a külsőségekben való egyszerűséget, meggyülöltetné a fényűzést és minden magyar anyát, apát meggyőzne a felől, hogy igazat mon dott bölcs Salamon a szentirás szerint: „A ki megtartóztatja az ő vesszejét, gyűlöli az ő fiát í a ki pedig szereti azt, idején bölcsességre ta nítja azt.“ Meg a zsoltár is igaz: „Az urnák legdrágább ajándéki a gyermekek“ és a kegyes férfiú azzal áldatik meg, hogy gyermekeiben asz tala körül mint olajfa csemetékben gyönyörköd hetik. íme, a szent könyvből czitáltam társadalmi ügyet tárgyaló czikkem végén. Már csak ki mondom meggyőződésemet: vallásosság nélkül át I felvilágosodás erkölcsöt nem javít, jólétet néni TÁRCZA. Simplicius u r. (Életkép.) Irta: Kiss Béla. Termete alacsony. Egyenes, mintha három kapi- tulúcziót szolgált volna ki. Magatartása büszke. Tekin tetében van valami lenéző. Bajusza, szakála hosszúra van nőve, — mint az ó-testamentumi naziváké, a .kiknek arczán borotva, fe jén olló sohasem volt. A szürke szálak gyéren mutat koznak a dús fürtök között. Talán az örökös kóborlás; a hideg, melegnek, esőnek, sárnak békességes tűrése edzé meg s nem engedi színét hagyni barna fürteinek. Nyakkendő nélkül nem lehet képzelni s ha ingé ről véletlenül hiányzik a gallér, pótolja a hiányt a széles csokorra kötött, rikító szinü, különben megviselt nyakkendő. Ha a jószivü adakozók bővebben ellátták gallér ral, kettőt is ráerőszakol ingére, hogyha az egyik vé letlenül elveszne, kárpótolva legyen a másik által. Ka bátjának csak a legfelső részét tudja összegombolni, mert a zsebek annyira túl vannak tömve a Maecenások adományaival, hogy a beléjök erőszakolt élelmiszerek, ruha-darabok, könyvek miatt bátran lehet azokat élés- kamarának, ruhatárnak, vagy könyvszekrénynek tartani s ez a tnltömőttség nem engedi, hogy összegombolha- tók legyenek a kabátnak többi részei. Vagy talán nincs több rajta annál az egy gombnál. Kesztyű nélkül nem látható. Bizonyos elegáncziát lát abban, ha csak egyik kezére húz kesztyűt. Sajátsá gos, hogy a világos színűeket mód nélkül kedveli. Jobbjában görbe botot hordoz, szavai szerint olyan alakút, mint a katbolikus egyház főpapjai. A csizmát ki nem állhatja, ezért visel mindig ezugos czipöt, mely a folytonos viselés után akkora terjedelmet nyer, hogy nagyságánál fogva nincs arányban a test többi részei vel s szakadozott volta miatt nincs összhangzásban a vadgalamb-szinü kesztyűvel. Az is lehető, hogy szándéko san hordozza a tekintélyes nagyságú czipőket, hogy állása annál biztosabb legyen, hogy ne ingadozzék olyan könnyen mintha hegyes orrú, szűk teriméjü lábbelit hordozna. Buházatát magas tetejű, sokszorosan kopott kalap egésziti ki, melyben feltalálható a szivárvány mind a hét színe. Hóna alatt rendesen egy csomó irományt hordoz. Ebből látszik, hogy tanult, nem közönséges emberrel van dolgunk. Hogy mennyi idős: biztosan maga sem tudja, de régi iskolatársai életkoráról lehet következtetni, hogy az 50 felé jár. Hivatala nem más, mint bebarangolása három me gyének. Körútját nyári időben három hét alatt végzi, télen kell hozzá négy hét. Életczélja az, hogy jószivü adakozók önzetlen adományaiból tengesse élete napjait. Gyakori vendég. Csak az intelligencziával érintkezik. Meglátogatja a pap, tanító, jegyző nrakat, a székvárosokban visittel a megyei fő- és alsóbb hivatalnokoknál, útba ejtve a ki rályi tisztviselőket, tanügyi barátokat. Föllépése udvarias. Ha ismeretlen úrhoz van sze rencséje, gavallérosan meghajtva mutatja be magát: „Én N. N. juratus, theologus, philosophus vagyok. Rendkívül örvendek a szerencsének. Innen és innen jö vök. N. N. ur szives üdvözletét küldi.“ Mindenki számára hoz üdvözletét s ez az üdvöz let-hozás adja a titulust látogatásaihoz. Ha fiatal tanítóhoz megy, átadja a tanfelügyelő köszöntését s abbeli ígéretét, hogy a tanító ur előlép tetése nem soká marad el. Ha segédjegyzőnél tesz látogatást, elmondja, hogy X. megüresedett rendes jegyzóségre bizonyosan a se- gédjegyzö ur fog -megválasztatni, a korteskedések már nagyban folynak, a többi pályázók egytől-egyig vissza lépnek, különben ő maga is mérlegbe veti befolyását. De hát kérek egy pár kesztyűt, meg egy pár krajezárt, mert még ma nem ettem. Ha káplánnal hozza össze a sors, tudatja vele, hQgy a püspök ur, meg a patróuus őt akarja alkalmazni Z. kétezer frtos parocbiába. Bekopogtat a szolgabiró urakhoz s teljes tisztelet tel Jelenti, hogy épen e pillanatban érkezett a székvá rosból, vendége volt a főispán ur ö méltóságának s ál tala szivesen köszönteti a tekintetes szolgabiró urakat. S a mint Simplicius ur megkapja szokásos honoráriumát, kifejezi örömét a szerencse fölött, magát illedelmesen ajánlgatja s büszke léptekkel indul egy házzal odább, meg se látva a pandúrokat, a kik oly kaján szemekkel néznek ezen állapotával annyira megelégedett ember után. Benyit az ügyvédi irodába s barátságosan kérdi, hogy hát voltak-e már itt azok a kliensek, a kiket ő ajánlott. - Az ügyvéd ur persze azt mondja igen. S Sim plicius ur azt gondolja, hogy most ő ültette fel az ügy véd urat; de az ügyvéd ur is tudja, hogy ő tette lóvá Simplicius urat. Mert sem a mi emberünk nem küldött az irodába klienst, de az ügyvéd ur se látta színét a Simplicius-féle pártfogoltaknak. Fölkeresi a tanárokat is s menyre-földre esküszik, hogy azt a könyvtárt, a mit a Bánságban való hivata loskodása alatt szerzett s a mihez most mostoha viszo nyai miatt nem juthat: bizonyosan a gymnasiumra hagyja. A tanár urak megköszönik a jószívűséget s mo solyognak utána, mert jól tudják, hogy azon a rongyps kalendáriumon i hiányos Julius Caesáron kívül, miket hóna alatt papírba göngyölgetve bordozgat: nincs bi zony egyetlen kötet könyve sem Simplicius uruak. Tisztelője Simplicius ur a szép nemnek is. Ilyen kor minden szava egy-egy körmönfont bók, elnevezi őket bűbájos herczegnőknek, karbunkulus szemű angya loknak, hóditó királynőknek. Mindegyik hajadonnak meg ígéri, hogy rövid idő múlva hoz számára gazdag, tekin télyes, müveit vőlegényt. Néha confidens. A mennyiben olyan özvegyeknek, a kik már nem szándékoznak férjhez menni: önmagát ajánlja vőlegényül, csak addig kell várni, mig elfoglalja azt a fényes jövedelmű állást, a melyre őt bokros ér demei emelték s akkor „Ölembe kedves ifjú feleség, Milyenről lelkem annyit álmodék!“ S nem is veszik tőle rósz néven szerelmi nyilat kozatát, kiadják járandóságát s ő békével tovább megy. Leghálásabb publikuma a diák-sereg. Az ifin lati nosok előtt pathossal beszéli el az ő diákköri élményeit. Büszkén emlegeti, hogy gradusában ő volt az első emi nens. Csak akkor hagyja el lelkesedése, ha valamelyik pajkos nebuló igy replikáz szavaira „Eminens az iskolában, Utolsó élet-utjában.“ Néha cserben hagyja tudománya. Megtörtént, hogy egy rendes Maecenása számára üdvözletét hozott a szom széd falu érdemes papjától. A Maecenas erre azt mondja „nem lehet, hisz itt van nálam, egy nap óta vendégem.“ „Akkor kérem elkerültük egymást,“ feleli stoicusi nyugalommal Simplicius ur. De azért nem okul a fölsülésen. Daczára a kelle metlen praecedenseknek, mindenki számára meghozza | szokásos üdvözletét. Pedig bizonyos dolog, hogy ő tőle senki se küld tiszteletet.
