Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-12-16 / 52. szám
XI. évfolyam 51 szám Szegzárd, 1883. deczember 16 Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchenyi-uteza 172-ik szám, hova az előfizetések, hirdetmé nyek és felszólamlások kül dendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók Közigazgatási, társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának, az országos selyemtenyésztési ministeri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek és a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési árak: Egészévre...........6 írt — kr. Félévre .................3 „ — „ Negyedév re .... I „ 50 „ Egyes szám ára 12 kr. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közle mények intézendők. Nyílttéri 4 hasábos.petitsor IS. kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. gos, másokra annyira mulattató lehet. Az inté zőktől függ, ezt a viszonyok szerint minden em berre nézve kellemessé tenni. Belevonható ebbe a felolvasások, értekezé sek minden faja. Dal, zongora, hegedű, chemiai, fizikai kísérlet egyaránt. A menyiben itt nem találkoznának erők ele gen, a központi felolvasó társaság hajlandó egye seket a vidéki társaságok rendelkezésére bocsáj- tani. Csak a felöl kell tudósítani a központiakat, hogy milyen felolvasást kívánnak a fakultást illetőleg. Mondánom sem kell, hogy ennek valósítá sára legalkalmasabbak volnának a „Téli esték.“ Vegyék kezükbe ez ügyet azok, a kik már 'annyi szépet és hasznosat hoztak létre városunk ban. Én merem állítani, hogy ha sikerül, jó kö vetkezménye rövid idő alatt érezhető leszen. K . . A megyei közigazgatási bizottság folyó évi deczember 11-én megtartott havi ülésének le folyását a következőkben ismertetjük. Az ülés délelőtt 10 órakor főispán ur távollété ben Ferczei Dezső alispán által megnyittatván, felol vastatott az alispáni jelentés, melyszerint a közigaz gatás általános menete rendes és szabályos volt; ha- sonkép kielégítőnek és megnyugtatónak tüntethetem fel. a közbiztonság állapotát is. ■ A megyében működendő csendőrség már bevonult, de egyelőre Szegzárdon van az összes legénység ösz- '•'P'fatödftvi^te'ISgybtf' őrs Állomásokat csak e hó nrástr- dik felében fogja elfogadni. Összeütközési esetek e hóban sem adták magukat élő, szintúgy fegyelmi eljárás alkalmazásba vételének jszüksége sem forgott fenn. Az árvaszéki elnöki jelentés főbb - részei a kö vetkezők: a megyei árvaszék felügyelete alatt lévő ár vák létszáma volt folyó évi november hó 1-én 14297. Felszabadult a gyámság alól e hó folytán 121; ellenben gyámság alá került 105 ; és igy a lefolyt hó végével gyámság alatt maradt 14281 árva. — A gondnokság alatt állók száma a lefolyt hóban egygyel szaporodott és igy azok száma jelenleg 276. A megyei árvaszék által egyes közegei részére ki adott megbízások és utasítások miként foganatosításáról vezetett nyilvántartási jegyzékek tanúsága szerint a le folyt hóra nyilvántartásban állott 355 ügydarab; ezek ből a megbízás foganatosításával beérkezett 176, meg sürgethetett 169. Az adófelügyelö jelentésében kiemeli, hogy az 1882. évi 201,454 frt 25 krnyi egyenes befizetési eredményhez képest a legközelebb lefolyt hóban 220,307 frt 68'/» kr, vagyis 18,853 frt 43'/, krral több folyt be; ezen eredmény azonban kielégítőnek azért nem je lezhető, mert ez által a folyó évi január október hónap jaiban a mait év hason időszakához képest mutatkozott 25,391 frt 38 krnyi befizetési hátraesés még 6.538 frt 44'/* kr erejéig fedezve nincsen, a midőn a fennt ki mutatott ez évi november havi befizetési eredmény közt pedig, az 1873/4. évi lófegyveradóra történt befizetések is 1493 frt 50 krral benfogialvák. Az utólagos elő- és leírások tekintetbe vételével a mait hó végén 1.377,237 frt 79>/, krt kitett 1883. évi adó előírásra eddig csak 1.278,890 frt 9 kr folyt be és igy az ezen évi előírásból még fedezetlen 98,347 frt 70*/» kr és az 1882. év végén femaradt hátralékból 82,934 frt 2'/, kr. összesen 181,281 frt73 kr. Ha tehát a legközelebb lefolyt három év deczem ber havának átlaga 119,457 frt 84’/» kr, továbbá az lelöbbi hónapokból eredő fennti hátramadás összege ,6,538 frt 44'/» kr és igy együtt 125,996 frt 29 kr e ’hóban befizettetnék — mire azonban már előbbi havi jelentéseiben előadott okoknál fogva számítani alig lehet I — ágy az adóbefizetési eredmény ez évben igen kielé gítőnek jeleztethetnék; de hogy a nagyméltósága m. "kir. pénzügyministevum várakozásának az adott viszo nyok között is lehetőségig megfeleltessék, szükséges, hogy a behajtás erélyes eszközlése által a folyó évi elő írási összegen túl egy, a hátralékok fedezésére szolgáló részösszeg is befolyon; mire nézve intézkedett.. Az első sorban fedezendő 1882. és 1883. évi had- : mentességi díjból eddig 701/.i% fedeztetett és 293/1°/0 Hafl még1 hátralékban.’ A szőlő váltsági tartozások és a bélyeg s jogilleték befizetése, bár jobb lehetne, éppen kedvezőtlennek nem mondható, s folyamban van az egyéb kincstári követe lések befizetésével együtt. Miután folyó 2-an 12,700. szám alatt a szükség hez képest már intézkedett az iránt, hegy a kincstári követelések e hó folyama alatt a lehető legnagyobb mérvben befolyjanak és az illető adóhivatalba beszállit- tassanak, úgy arról is gondoskodott, hogy a behajtással megbízott közegek eljárása kellően ellenőriztessék, a te kintetes közigazgatási bizottság rendelkezését jelenleg elkerülhetőnek tartja és kéri miszerint ezen jelentését tudomásai venni méltóztassék. A megyei főorvos jelenti, hogy a lefolyt hó ban a közegészség nemcsak számosabb betegedések, ha nem két járásban járványos kórlefolyás által is meg volt támadva. — A halálozás aránytalanul csekélynek mond ható. Uralkodó kóralakként a hurutos bántalmak figyel tettek meg. — A difteritis szórványos fellépte több he lyen tapasztaltatott. Járványként a dunaföldvári járás Bölcske községé ben a kanyaró 45 betegedési s a völgységi járás Hant, Eokasd és Belacz községeiben 191, összesen 236 bete gedési 8 3 halálozási számban figyeltetett meg. Mind két járásban következőleg, igen szelíd jellegű gyermek járványnak mutatkozott s ma már nagy részt bevége-. zettnek jelezhető. — N.-Doroghon a házi hagymás négy egyénen jelentkezvén az alkalmazott desinfectio tova terjedését meggátolá. A fentebbieknél fogva a hatósági intézkedések leg- főkép a járvány ellenében öszpontosultak. — Így Si-, montornyán teljesített hatósági vizsgálatból kiderült, hogy ott sem difteritis, sem kanyaró járványosán nem uralkodik, sót szórványosan is gyéren találtatott. Orvosrendöri bonczolat 9 esetben, — 4 erőszakos, 2 véletlen s 3 öngyilkoson, — teljesítetett. A közkórházban 168 ápolt közül gyógyult, 2875 ápolási nap közben, 44; meghalt 4; tovább ápoltatik 108. Az álategészség kielégítő. Az államépitészeti hivatal főnöke, a rétszilas-szegzárdi Bzárnyvasut raűlanrendőri bejárására i vonatkozólag jelenti, hogy a küldöttség a vonal egész hosszát beutazván meggyőződött arról, hogy a szárny- vasút a közigazgatási bejárás alkalmával létesült meg állapodások értelmében épült, sőt az alépítmény általá ban különösen pedig a műtárgyak oly mértékkel illető leg szilárdsággal látattak el, mely az I-sö rendű vas- 'utakhoz kötött (ebesen-megfelelnek'. A forgalm iségesnek látták alantníak,. bog.) ■ - ^-geKííi-útátjárók m ...^v ío. vábbá a mözsi útátjárónál vezér sinek alkalmaztassanak, hogy végre a szegzárd-doroghi és paks-kölesdi megyei utak vonalán minden ut átjárónál a sinek közei apró zott kővel töltessenek ki. E kívánalmak teljesítését az építési igazgatóság jelen volt képviselője ellenvetés nél kül megígérte. A kifogástalan eredménynyel végzett mütanrendőri bejárás alapján a küldötlségi elnök a nagym. m. kir. közmunka- és közlekedési ministerium nevében a szárny- vasutnak forgalomba tételére az engedélyt megadta. Jelenti továbbá, hogy a következő helyeken: Tolna- Bikács,- Szedres, Tengelicz, Mözs, Tolna-Pálfa és Györ- könyben uj postahivatalok léptettettek életbe. A tanfelügyelő havi jelentésében kiemeli, hogy november hó 13-án meglátogatva a várdombi és bátta- széki iskolákat, az első községben, a plébános ur jelen- Téli esték. Országszerte ismeri minden ember ezt a szóllás formát, hogy „A jó pap holtig tanul.“ Mindenki tudja, hogy ezt nemesak a papra szoktuk alkalmazni, hanem minden rangú és rendű emberre ; a ki a saját állásának, hivatalá nak betöltéséhez, napról-riapra gyűjt ismereteket. Töbhé-kevéshbé bármilyen állású ember is utalva van erre, ha közmegelégedésre akarja ál lását betölteni. De a mai kor a müveit embertől nem csak azokat az ismereteket kívánja, a melyek hivatalának betöltéséhez szükségesek, hanem kí ván tőle általános tájékozottságot a tudományok mezején. Ézt az általános tájékozottságot a tudomá nyok terén sok ember meg is szerzi. Roppant fáradtsággal, áldozattal utánna jár minden fon tosabb dolognak, melyről mint ilyenről, részint a hírlapok, részint a szakközlönyök említést tesznek. De vájjon minden ember megteheti-e ezt? Nem. Nem teheti meg pedig azért, mert: ha ideje engedné is az utánjárást, ha hozhatna is áldozatot fáradtságban, nem hozhat áldozatot anyagilag. Ettől eltekintve van olyan állású és kép zettségű ember, a ki akarattal sem tudna tájé kozást szerezni magának a- tudományok tered, még- h»—ennok -megsgorgédér»^*»—fennemMféft mód mind kettője birtokában volna is. Értem azt az esetet a midőn, hiányzik az alap valaminek az elsajátítására, v Kérdem: Vájjon azok az emberek ne ragadjanak meg minden alkalmat arra, hogy ók is azok közé tartozhassanak, a kik a tudományok terén általá nos tájékozottsággal bírnak? Ezek figyelembe vétele indított arra, hogy ajánljam, a mennyiben már volt felújítását, a mennyiben még nem volt tartását a felolvasó estélyeknek. A társadalomban az érintkezésnek ez egyik legszebb módja. Amennyire egyesekre tanulsá TÁECZA. Közlemények Perczel Mór tábor nok irataiból. — Töredék. — (Vége.) Ezen versezet tartalma pedig se több se kevesebb: mint egy kálvinista pap készítette búcsúztató, mely Eőry Zsuzsannának, Perczel Tamás hitvesének halála, illetőleg temetése alkalmával mondatott el, Veszprémben 1729-ben lón kinyomatva és a mely szóról-szőra igy szól: „Siralmas keserűségből származott bánat, melyről nemes, nemzetes és vitézlő Perczel Tamás uram élete szerelmes párjának, mind boldog s mind pediglen bol dogtalan állapotában hűséges hites társának, nemzetes Eőry Zsuzsanna asszonynak Veszprémben 1729. eszten dőben véreitől való szomorú elválása felől vévén igen kedvetlen hirt, félre tevén bánátiban minden megeny- hitó irt, szomorún irt, és szólván keserves könyhulla- tással sirt, egy halál felől gondolkodó:“ Ez szomorú helyre, kik öszvegyültetek Férjfiak s asszonyok, nemes, nemtelenek, Öregek s iffiak, ti is kegyes szüzek: Hallyátok beszédem, melyet mondok néktek. Jó hírrel, szép névvel tündöklő Paloták, Tekintetes néppel roppant sok Kúriák, Mindkét ágon levő derék Famíliák, Bársony s ezinadoffal ékes Atyák s Anyák. Hol vannak kényessen föl tartatott Fiák Gyenge selyem ruhát viselt szép Leányok; Látyuk, sok ezeren hogy ők elfogyának, Czimerek föld felé, alá fordnlának. Uh! s ki tselekedte bennek e dultságot? Ki merte bántani e sok méltóságot ? Ki nagy Uraságot, ki nagy asszonyságot? Ki nagy pompaságot? Vitéz bátorságot? Ki tett semmivé sok Czimer Leveleket? Ki rontott el annyi erős vitézeket? Ki hervasztott meg oly sok ékes Szüzeket? Ez dulságot bennek, im tetette a Halál; 01 bizony jaj dolga, a kire ez talál; Nem tud könyörülni, ám akárki valál. Ki kerget Világból, a mikor melléd áll. Kis Világ nem marad Világon e miatt, Bár Americussal vadászd föl Indiát; Járj el szárazt, Tengert, vizhasitó Gályát, Találod mindenütt Halál erős nyilát. Kőszikla hasadék, mély örvény el nem rejt, Báró-mód röpülly bár, elér, megsért elrejt; Testedből e szürnyü vadász Halál kifejt, Nála minden Írva, senkit ki nem felejt. Világon legnagyobb hegyre bár költözzél, Tengeri kószáira munkával hágj, lépjél, Tsuda nagy egek közt felyhökben öltözzél: Halál előtt ott is, nincs hová rejtőzzél. Valamelly felé dúl, ládd ott minden szédül, Hogy fegyvere csördül, ott minden főidre dűl; Hol szekere pördül, éltünk ott elgördül, Mint nagy mennyütókő; ránk akképen dördül. Ezen földön ő néki hódol ám minden nép, Egyaránt ostromol, légy bár rút a vagy szép; Kulcsos, bástyás, álgyus várakat összvetép, Kérlek hatalmától volt-e valaki ép ? Itt Esculapius te semmit sem tehetsz, Flastrommal Chyrurgus seben nem segíthetsz; Hipocrates orvos, Halepus nem menthetsz, Senkit, magad is csak Halálhoz készülhetsz, Oh 1 te irigy méreg, győzhetetlen Halál, Engesztelhetetlen, ki mindenkor valál, A te telhetetlen torkodba befalál, Sok száma népeket kaszád alá rántál. A miképen kaszás nem gondol nagy füvei, Se kicsiny virággal, viola szegfüvei; Mind egyaránt tsapja kaszája élivei, Nem nézi mivoltát ö ékességével. Cgy iész te is, kinek képírók kezedben, Eles kaszát írnak, s azzal egyetemben, Folyó órát; mint az eljár ő tisztében, Te is eljársz halál, emberöldöklésben. Te Patriarchákat virágból kiszedted, Imperatorokrt Cryptában léptetted; Kintses Tárházát az Craesusnak nem nézted, Attilla hatalmát a porig leverted. Nagy-Sándor minemü hatalmas ember volt, Ez egész világnok csaknem Bírója volt; De miattad az is földre hanyatlott volt, Julius, Darius, Pórus király megholt. Absolonuak hajdan tsuda szépségével, Nem gondoltál semmit Sámsom erejével; Sem a Salamonnak nagy böltseségével, Sém Gleopatrának fülön függőivel. Cicerónak nyelvét te megállítottad, Szent Jób tiz gyermekét egy halomban raktad; Bóma ablakiban sarlódat nyújtottad, Császárjainak is fejeket bamvaztad. Mint kánya tyuk fiát, tsirkét elkapdoz*a, Hegyes körmeivel hamar ragadozza, Körme közé fogván tépi és szaggattya, Hogy tisztán mellyeszsze, nints arra sok gondja: Te is körmöd közé mikor embert vészed, Prédáddá szegénykét te egészen tészed ; Tátott szájjal lesed, torkodban bényeled, Egész tagját öszvetöröd, rontod, téped. Éhes farkas nem tudsz te megelégedni, Juhot és gödölyét el szoktad ragadni; Személyek közt nem tudsz te választást tenni, Fogaid közt rázni őszre tudod rágni. Magas házában is negyvenhat'királyok, Te miattad egymás után elfogyának; Minket szárnyok alatt, kik oltalmazának, Aföldnek gyomrában takarittatának. Weszpréra is miélta hegy- s völgy kősziklán áll, Iszonyú dulságot tettél benne halál; Sok nemest, nemtelent torkodban befalál, Elhervadt miattad sok szép Liliom-szál. Privilégiumod látom, hogy nagy vagyon, Certifikálsz Császárt s királyt egyaránson; Van teljes hatalmad Hertzeg s más Urakon, És az belsörendü nagy Méltóságokon. Fölütöd sátorod Táborban — is halál, Senacherib hada előtted meg nem áll; Fejedelem, vezér, te előtted leszáll, Nagy-Sándor, Hannibál leseidre talál. Látom nagy nemzetség, halálnak torkából, Sem az Nemes Levél, fátumnak markából, Sem az mély tudomány, koporsó szájából: Senkit meg nem menthet; menyki e világból. Nintsen a halálnak megnevezett napja, Tizenötöd napra porit nem halasztja; A fő embert s szegényt egyaránt elkapja, Hadi vitézeket a porban takarja. Inhibitorium előtte kölletlen, Kezesség s fő váltás, ö nála helytelen; Nappal s mind északa, idézhet hirtelen, Neveletlen légy bár, Nemes vagy Nemtelen, Nem szabad székétől tovább appellálni Haszontalan ötször s tízszer protestálni; Nem szokott a pörre könnyen leszállani, Idézés szerint, csak bé köll állani. Hatvanhét esztendős vagy, talán praescribál, S úgy ki nem tudbat-é, e Világból halál; Légy bár több esztendős, rá ne támaszkodgyál. Mert minden bizonnyal hátad megett sétál. Azért azt ne mondjad, lám iffiu vagyok, Olly hamar, mint amaz öreg, meg nem halok; Számos esztendőket vigan elmulatok, Pompásan eljárok, nints mellettem árok. I Melly hamar elrántják alólad a gyéként, t