Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-08-05 / 32. szám
XI. évfolyam, Szegzárd, 1883. augusztus 5 32. szám. Megj elen: hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchenyi-ntcza 172-ik szám, hova az előfizetések, hirdetmé nyek és felszólamlások kül dendők, Egyes példányok ugyanitt kaphatók Közigazgatási, társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap Tolnamegye törvényhatóságának, az országos selyemtenyésztési ministeri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesület s a szegzárd-központi tanító-egyletnek hivatalos értesítője. Előfizetési árak: Egészévre...............6 frt — kr. Fé lévre ....................3 „ — „ Ne gyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám ára 12 kr. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közle mények intézendők. Nyilttér: 4 hasábos .petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Tolnamegye közönségéhez! Magyarország állami életének feltételeit ké pező viszonyok megszilárdulása folytán a figye- gyelem mindinkább a történeti múltra irányai. A nemzeti erő, mely századokon át a létért folyó harczban emésztetett fel, megifjodva, pi henten a közművelődés tág mezején keres ha zafias foglalkozást. Felkutatja az ezredéves múlt hagyományait s elmerengve egy régen letűnt kor viszszama- radt emlékein, ábrándos képet sző a magyar di csőség soha el nem hervadható babéraiból. Leszáll az ósök vérétől öntözött hazai föld mélyébe s felhozva az ádáz harczok eszközeit rozsdamarta éjjeléből, kegyelettel helyezi el kár pitos termének fényezett asztalain. Eltűnteti a százados port ősi emlékéi hányt- vetett tárgyairól s megőrzött kincseit közszem lére kitéve, büszkeséggel mutat az elődök múlt jára s következtetést von le az utánunk jövő nemzedék /ényes jövőjére. Felkeresi régen elfeledett életek fenmaradt, ködös eseményeit s a kiegészítő képzelem szük séges segítségével megírja a kiválóbb nemzeti alakok élettörténetét! Széthányatja a földön emelkedő és alatta el terülő sírboltok füvei, mohával benőtt halmait s egy törött cserép edény alakzatából, egy ékszer idomaiból megalkotja a múltban élő nemzedékek viselt dolgait! — jjM —• — A nemzeti törekvés ezen irányának hódolt az országos magyar iparművészeti m u z e u m, midőn a műit évben, meglepő ered ménynyel rendezett nyomdászati és könyvészeti kiállítással megkezdett szakkiállításának soroza tát, a folyó év deczember havának közepén meg nyitandó magyarországi ö t v ö s-m ű v e k kiállí tásával folytatja. A kiállítás körébe esnek mindazon iparmű vészeti becscsel biró művek, melyek aranyból, ezüstből, ékkövekből vagy félékkövekből alkot- vák; — az egyébb anyagból, jelesül: vasból, rézből, bronzból, sárgarézből készítettek pedig a menynyiben alkotásuk vagy díszítésük ötvösök munkájára vall. A kiállítás tárgyát képezik: 1. Az ország területén a magyarok bejöve tele előtt lakott népek ötvösművei. 2. A Magyarországon vagy Magyarország számára a X. századtól a XIX. század elejeig ké szített iparművészeti becsesei biró ötvösművek, kiváló tekintettel azokra, melyeknek ily termé szetű eredetét czimerrel, fölirással, bélyeggel, okmánynyal, vagy egyébb módon be lehet bi zonyítani. 3. Oly ötvösművek, melyeknek hazai vonat kozása nem bizonyítható ugyanide melyek ki váló műbeosükkél, alaki vágy technikai érde kességükkel az ötvösség fejlődéséről s kivált fénykorairól kellő fogalmat adhatnak. 4. Az előbbi pontokban felsorolt régi mű vek utánzásai. 5. Ötvösművek mintarajzai és oly kiváló hazai ötvösműveknek másolatai, melyek a szá zad viszontagságai közben elvesztek, vagy a kiál lítás számára nem szereztethettek meg. Az ország fővárosában gróf Keglevich Ist ván és Ipolyi Arnold elnöklete alatt működő központi bizottság felhívása folytán, a kibocsáj- tott szabályzat értelmében Tolnamegye területén gróf Apponyi Sándor elnöklete alatt Csapó Vil mos, Novák Sándor, gróf Széchenyi Sándor, Perczel Dezső, Vizsolyi Ákos, Vosinszky Mór, és Boda Vilmos tagokból a vidéki bizottság meg alakulván, azon tiszteletteljes kéréssel járul a megye közönségéhez, hogy feladatát a kiállítás ban tömeges részvéttel támogatni szíveskedjék. Tolnamegye átélte a nemzet viszontagságait. Volt vagyonban gazdag és földhöz ragadt szegény. Volt népes s lakosságban kipusztult. Vérével áldozott a harcz küzdelmeiben, de azért mindig ott volt a béke műveinél, ha a közmivelódés és nemzeti haladás zászlóját kellett magasan lobogtatni. Boda Vilmos. Az 1883-l)au rendezendő történeti őtvösmü-kiállitás szabályzata. 1. §. A kiállítást — alapszabályai értelmében — az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum rendezi a Nemzeti Múzeummal egyetértőleg, a vallás- és közokta tásügyi magy. kir. miniszter ur helybenhagyása s a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. mi niszter ur azon kijelentése alapján, hogy ezen kiállítás megtartása ellen az 1883. XII. t.-cz. szempontjából ki fogás fenn nem forog. 2. §. A kiállítás czélja: a hazai ötvösség múltjá nak lehetőleg teljes képét reánk maradt emlékeiben fol- tüntetni 8 e mellett az ötvösségnek hazai birtokosok tu lajdonában levő egyéb régi remekeit a közönségnek be mutatni, hogy ekként egyfelől a közízlés fejlesztésével, másfelől pedig az iparosok ismereteinek gyarapításával és látkörük tágításával, a hazai ötvösség virágzása a ha gyományos alapokon felélesztessék. 3. §. A kiállítás tárgyai: 1. Az ország területén a magyarok bejövetele előtt , lakott népek ötvös-müvei; 2. a Magyarországon vagy Magyarország számára a X. századtól a jelen század elejéig készített iparmű vészeti becscsel biró ötvös-művek, kiváló tekintettel azokra, melyeknek ily természetű eredetét cziraer, fól- lirás, bélyeg, okmány vagy egyéb módon be lehet bizo nyítani ; 3. minden oly ötvös-művek, melyeknek hazai vo natkozása ki nem mutatható ugyan, de melyek kiváló inűbecsükkel, alaki vagy technikai érdekességükkel az ötvösség fejlődéséről s kivált fénykorairól kellé fogalmat adhatnak; 4. az ezen pontok alá eső ötvös-művek utánzásai; 5. ötvös-művek minta rajzai és oly kiváló hazai ötvös-műveknek másolatai, melyek vagy elvesztek a szá zadok viszontagságai közben, vagy a kiállítás számára nem szereztethettek meg, 4. §. A kiállítás szempontjából ötvös-munkáknak vétetnek mindazon műtárgyak, melyek aranyból, ezüst- Sol, ékkövekből s félékkövekböl készültek; a más anyag ból, például: vasból, rézből, bronzból, sárgarézből stb. [ készítettek pedig annyiban, a mennyiben alkotásuk, vagy díszítésük (például: zománezozás, arany- vagy ezüstbe rakás, aranyozás) ötvösök munkájára vall. 5. §. A kiállítási ügy élén az e végből alakult központi bizottság áll, mely feladatának előmozdítására vidéki bizottságot alakit. 6. §. A központi bizottság végrehajtó közege az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum (Budapest, sugárút 81. sz. műcsarnok). Ehhez intézendők a központi vezetést érdeklő min- nemü közlések. Az Iparművészeti Muzeum által rendezett kiállí tási iroda vezetője a kiállítási titkár, ki a folyó ügyekre vonatkozó levelezéseket is viszi. 7. §. A vidéki bizottságok feladata: a) ébreszteni a kiállítás iránti közérdeklődést s kü lönösen kerületükben a kiállítható ötvös-művek birtoko sait a kiállításban való részvételre serkenteni; b) a jelentkezőknek és kiállítóknak részletes felvi lágosítást nyújtani s a bejelentési iveket kiosztani; c) a náluk bejelentett tárgyakat, a mennyiben a kiállításra alkalmasaknak találják, nyugta mellett átvenni és azoknak a kiállításra a legczélszerübb módon való beszállításáról gondoskodni; d) a kiállítás befejezése után az áltatok átvett a nyugtázott tárgyakat visszaérkeztdk után az illető tulaj donosoknak kezéhez juttatni; e) általában a központi bizottság felhívásait telje síteni. 8. §. A vidéki bizottságok jogában áll, magukat kiegészíteni; belkezelési szabályzatukat megállapítani s jelesül azon tagjaikat kijelölni, kiket saját felelősségük mellett a kiállítandó műkincsek átvételére s nyugtatvá- nyozására felhatalmazhatni vélnek. 9. §. Ha előre nem látható akadály közbe nem jó, a kiállítás 1883. deczember hó közepén nyílik meg s 1884. február bó végén fog befejeztetni. A mennyiben a kiállítók valamely kiállított tárgyukat rövid haszná latra kivenni óhajtják, erre az elismervény felmutatása s ideiglenes nyugta kiállítása mellett jogositvák. 10. §. A kiállításra való bejelentések a jelentke zőknek rendelkezésére bocsátandó hivatalos bejelentési ivek felhasználásával lehetőleg folyó évi augusztus 31-ig az Országos Iparművészeti Múzeumnál, vagy az illető vidéki bizottságnál eszközlendők; az ily bejelentések alapján előlegesen elfogadott tárgyak beküldése pedig akkép történjék, hogy azok folyó évi október hó 1-én a központba beérkezhessenek. 11. §, A bejelentési iv 2 egyenlő példányban nyúj tandó be. Az egyik * bejelentés előleges elfo gadása esetébe- másik példány pedig az - elóiegcs. esiogisüi? nr” lett 4 jeléntkeL'iV,- beküldés alkalmával a küldeményhez mellókienau. ±i* utóbbi példányt a kiállító az átvételi elismervénynyel el látva vagy tüstént visszakapja, ha a tárgyakat szemé lyesen adja át, vagy pedig lehetőleg postafordultával fogja visszakapni. Az átvételi elismervényt az Országos Iparművészeti Múzeumhoz közvetlenül beküldött tárgyakra nézve ezen muzeum felügyelője s a Nemzeti Muzeum igazgatója együt tesen állítják ki. 12. §. A vidéki bizottságok az elfogadott bejelen tésekről a bejelentési ivek rovatainak megfeleld külön jegyzéket vezetnek s azt a bejelentési batáridő lejárta után 8 nap alatt, a visszatartott eredeti bejelentési ive ket pedig az összegyűjtött kiállítási tárgyak elszállításá val egyidejűleg, de külön csomagban együttesen az Or szágos Iparművészeti Múzeumhoz beküldik. A beküldő bizottságot a két muzeum képviselője azonnal értesíti a a beküldött tárgyak átvételéről. TARCZA. Györgyi Bodó Ferencz hagyatéka. (Felolvastatott a „Tolnamegyei történelmi és régészeti társulat ala kuló közgyűlésén. Közli K. E.) (Folytatás.) Hogy ezek kegyetlenkedéseitől ment legyen, óta- lomdíj czimén külön fizetett a paraszt úgy a török, mint a magyar részre. Várépitésre, más közmunkára egyaránt hajtotta az ispahi, a bég és a magyar végvári parancsnok Mindezeken felül más jogezimet is kerestek kap- dosásaikra a végváriak. Alig terjedt hire Bódé Farkas magtalan halálának, máris jelentkezett a kegyetlenségéről hires valkóvári ál ba Mátyás, Korotnavár kapitánya, és arcátlanul hivat kozva nagy érdemeire donaciét kért és kapott a Bodó- javakra. A neves diplomata, gr. Zay Ferencz ur, a mai gr. Zay család őse, hasonlókép törte magát az anyavári jó szág után és szintén nyert adományt a birtokra. Nagy garral tűzött öszsze e két ur egymással, nagyhangú ellentmondásokkal és perbe idézésekkel ijesz- tegetvén egymást. Bodó Anna, özvegy Bajoni Benedeknéhez is elju tott a hir, örökségének komoly veszélyéről. Utódainak tartozott vele, megtette tehát. Nagyob bik fiát Bajoni Jánost, ki már levente-korát érte el, a somogyi végekre küldötte szolgálatba, hogy óvhatná jo gaikat és venné hasznát, amennyire lehet a Bodó-jószá- goknak. , Nagy kerülő nton, sok veszély közepett 15H0-ban érkezett Bajoni Szigetvárba, ahol Zrinyi Miklós alatt nyert szolgálatot, csapatára fizetést. Azok közé ért, kik legjobban taposták jogait. Mert A Ilia Mátyás, hogy a hatalmasabb Zay ellen sikerrel megállhasson, az anyavári jószágot Zrinyi Mik lósnak adta bérbe, ki már a szegzárdi és báttai apátsá gok birtokait is használván, elég erővel rendelkezett, hogy vas marokkal hajthassa bé a Bodó-jobbágyakon követeléseit. Bajoni János megjelenése örömmel nem töltötte el őket. De nagy barátsággal fogadták azért. A sok szol- gállattevő — és fogolynő, a tüzes szerémségi borok, a szabad, nri, katona-élet, vadászat, portyázás, zsákmány nagy tetszésére voltak az urfinak. Hamar belekábult, el felejtette, vagy észre sem vette tán, hogy a Zrinyi-Allia érdek az övével nem azonos. Bízott önzetlennek látszó barátságukban. Pedig midőn egyizben a csurgói kapitánynál vig mulatás és poharazás a bizodalmát és barátság hevét Bajoniban a legmelegebbre fokozá: iródiákot hivatott ZriDyi Miklós és oly örökvallást készíttetett, íratott alá, Bajoni Jánossal, melylyel öszszes birtokai felét, már most adja át Allia Mátyásnak, másik felét pedig halála esetére. Bajoni Zsófia, ekkor már Kenderessy Boldizsárné, megütközéssel hallotta fivére tettét, kitől méltán jogaik oltalmazását várták és nem a család érdekeinek eláru lását. Ezer szemrehányás, ezor vád érte Bajoni Jánost és az egri szomszédos hiteles helyek mind Kenderessyné tiltakozásait viszhangoztatták, ezen sérelmos egyezség ellen. Egy Ízben — anyja ekkor már nem élt — fellá togatott Szigetből Egerbe Bajoni János. Belátta, hogy mily kevés megfontolással cseleke dett és maga is tiltakozott ezen örökvallás ellenében, hivatkozva reá, hogy azt kábultan, félig öntudatlan, erő szaknak engedve irta alá. A végekre azonban nem nagyon hangozhatott le ezen tiltakozás szava, mert visszatért Bajoni Sziget várra s a régi viszonyban maradt Zrínyihez, ki sza kadatlanul bírta és használta az anyavári jószágot 1566-ig. Ez évben történt Szigetvár eleste, mely mint a legenda maradt az utókorra. A költő Zrinyi igy emlé kezik meg Bajoni Jánosról: „Hoz Horvát Badivoz 100 legényt azután Azt százzal követi hős Bajoni Iván.“ „Haragos tigrisnek bőre van a hátán, Kegyetlen sastoll van szögezve paizsán.“ Az érdekek ellentéte elsimult Sziget alatt; nem csak Zrinyi, Allia, de Bajoni is az ostromon lelte ha lálát, mert a Bódé jószággal örökössé lön a Bodó-sze rencsének. Utóda nem maradt, nővére, Kendcressynére szál lott a birtok. Jogai biztosítására Anyavár erősség és Györgyi városra Baranyában, Hencsc, Hedrahely s a többi tartozékokra 'Szerémségben, uj adományt kért,*) előadva folyamodásában, hogy fivére halálával a régi, hires, szeretett Bajoni-nemzetségnek a haza védelmében szakadt magva. És hogy legyen, aki gondozza a va gyont, sógora, Vajda Kristóf urnák, a győri vég ház egyik lovas hadnagyának adta át e birtokokat. Ez elegett iparkodott Budolf császártól. Ernő íő- herczegtől menedékleveleket szerzett, melyek Örsy Pé tert, a veszprémi, kanizsai őrséget tilalmazták a birto kok erőszakos foglalása, zaklatásától. De Veszprémet is elfoglalván a török, oly messze be esett az idegen ország területébe a Bodó-örökség, hogy úgy szólván minden érintkezés megszakadt a bir tokok és törvényes uruk közt. *) Ily alapos volt akkor már a török terület helyrajzinak ismerete! Ezen viszonyok állottak fenn, amíg Kenderessy Boldizsárné leányát. Máriát a hatalmas, jószágszerző ur raagyarbéli Bosnyák Tamás nem vette nőül, ki Hont főispánja, füleki várkapitány, valóságos belső titkos ta nácsos ur volt és kinek a Bethlen-féle mozgalmakban vitt szerepe a kézikönyvekben feltalálható. A nejével kapott iratokat tanulmányozván, belátta, hogy a török remélhető kiűzetésének esetére mily ér tékké váland ismét a Bodó-vagyon s azért nagy gond dal volt ezen birtokokra. Hanyatlott ekkor már a török hatalom s igy nem volt oly nehéz, ígérettel, fenyegetésekkel, Fülekig, Su- rányig felcsalni egyeseket az anyaváriak közül s vallo másaikat felvenni, registromokat készíteni. A hosszas török uralom már megszakgatta a jog folytonosságot s a jobbágyak nagy részében is megza varta hova tartozásuk tudatát. Anyavár-, Kajmád-, Kápolna-, Marton-, Medina-, Hódosról, hogy többet ne emlitsek, merőben elpusztult, elszéledt a régi lakosság, helyét a török nyomában meg települt előhadi, és kémszolgálatokat teljesítő vad rácz- ság foglalta el. Bosnyák azonban, nagy hatalma, öszszeköttetései- vel képes volt arra, hogy e keménynyaku néppel is el ismertesse uraságát. Kenéz Istók, medinai lakos, amint Bosnyák Írja, egy „gazdag, deli ifjú rácz ember,“ óven- kint megfordult házánál Surányban és szekérre való lánczot, kötéféket, boglárt, csizmát, szőnyeget hozoga- tott néki, a medinai ráczság hódolata jeléül. Alsé-Nána környéke azonban, bizva a távolságban és vidékük járhatatlanságában, már nem hódolt be. „Kösse fel a Bosnyák bocskorát, jöjjön el, izenók, talán arunkká akkor beválik!“ Volt még a régi lakosságból Genesen, Mözs és Agárd között. Genesy János, Kötő Balázs, Nagy Deme-
