Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1879-05-18 / 20. szám
megjeleli: hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchényi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi íelekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönyé. Előfizetési Arak: Egészévre . . . 5 frt — kr. Félévre .... 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 , Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési dijak jutányosán számíttatnak. A női tornázásról.*) i. Daczára azon körülménynek, melyszerint a fővárosban megjelenő lapok némelyike már tüzetesen foglalkozott a női tornázás eszméjével, sőt vidéki lapjaink is hozzászólva a tárgyhoz, kisebb-hosszabb közleményeket hoztak, -— nem értvén a tisztán tanügyieket ide — törekedvén boncz-, élet- és életrendtan alapján mai társadalmi viszonyaink között kimutatni annak égető szükségességét; daczára annak, hogy Németország nagyobb városaiban, jelesen Berlin, Lipcse, Drezdában stb. nők számára külön berendezésű termeket találunk, hasonlag Scbveicz és Francziaország nagyobb városaiban is, hol a tornázás eme faja napról-napra tágabb tért foglal el s hordereje következtében tudós, hivatalnok, iró, művész, pap és mesterember előtt egyiránt nagy jelentőséggel bir: addig nálunk Magyarországon még nem képes mindig utat törni, a rideg közöny állja mindenütt útját — mint „comedia,“ „üres foglalkozás,“ majd meg „káros időtöltés“ czimek alatt halljuk közéletünkben azt szerepelni. Sajnos valóban, hogy minden, külföldről hozzánk átszivárgó jónak anynyi, de anynyi előítéletnek kell alávetve lennie! A napokban történt ép velem, hogy egy, különben derült kedélyű társaság körében mulatva, a női tornászairól egyebek közt ezeket kellett hallanom' : *) Készséggel adtunk ezen inkább szaklapba való csikknek helyet azon indokból, mert ilynemű a társadalmi életet közelről érintő dolgokkal foglalkozni habár nem közvetlen, de mindenesetre közvetett teladatnnknak tekintjük. A sserk. TÁRGZA. Tolnavármegye hódoltsági viszonyairól. (Vázlat.) Nem akarok a felvett tárgygyal bőven foglalkozni ezen lap t. közönsége előtt, mert a rendelkezésemre álló tér e czélra kevés, a fejtegetések theoreticus része az olvasók nagyobb része előtt érdektelen volna s végre a naponkint gyűlő anyag is kívánatossá teszi a részletes feldolgozás elhalasztását. Czélom jelen vázlattal csakis anynyi, hogy felderítsem azt, mi sokak előtt talányszerü: miért, hogy mai költségeink története meg nem haladja a kétszáz esztendőt; hogy sejtessem, minő élet volt ez újabb kor felhasadta előtt; s végre érdeket keltsek vagy ápoljak megyénk múltja iránt. 1543-ig sokszor megjárta már Szolimán hada Dunántúl virányait s valóban, meglátszik az a vidéken. A kolostorok egyházaikkal romokban hevernek, nem egy mri lak, bozóti vár, legtöbb templom fedél nélkül, üszkös falakkal mered az égnek. Nincs falu sok égett ház, lakatjain ports nélkül, nincs nagyobb völgy, melyben egy egy buja gazzal benőtt romhalmaz ne jelezné a végpusztulásra jutott helységeket. A bátai apátság birtokainak 1535-ben írott jegyzéke többszörösen nyilatkozik ilyfélekép: „Bátha mellett vágyon negyed mértföldnyire az ország útja mellett Farkasd falu helye.“ Avagy: „Báthaszéktöl vagyon napenyészet felé mintegy fél mértíöldön Lángfö falu helye.“ Tehát a faluk már nem léteztek, csakis egykori virágzásuk helyét magyarázhatta a regestrum írója. 1543-ban ismét vidékünkön járt a törökök gyözhietlen császára, Valgó, Siklós, Pécs, most hódoltak hatalma előtt. „Fiatal barátom! — szóllit meg szomszédságomban ülő, kissé éltes, egyébkint tiszteletreméltó koros asztali társam — mondja csak meg nekem, kérem, de őszintén, mert mint szerencsém volt hallani, ön épen tor&ász: ugyan miért sürgetik most egyszerre a női tornászatot anynyira ? Lássa, én már élemedett, tapasztalt ember vágyok és azért igen feltün előttem az, hogy a nőket megszokott foglalkozási körükből kicsalván, ilyetén „bobó“ dolgokra akarják sarkalni. Nem volna-e jobb, helyesebb, ha azon „üres ugrabugrálás“ helyett, mely természetüknek legkevésbé sem felel meg, inkább szorítanák arra őket, miszerint tanulnának rendesen sütni, varrni, takarítani stb.? Mert napról-napra aggasztóbb mérvben lehet hallani a panaszt, hogy egyik is, másik is férjhez menvén, férje nyakán csak valóságos „nyűggé“ vál, miután a házkörüli teerrdőkberfmrakulányi jártassággal sem bir; de piperézéshez igenis. Nem sajnálatra méltó helyzet ez?! — Nem-e volna azért első és szentebb kötelességünk e bajon segíteni, azt okszerűen orvosolni? S önök, daczánj e körülménynek, helyzetüket csak rosszabbá, veszedelmesebbé kívánják 'tenni; mert ha mindjárt szándékukban volna is valamit ez irányban tenni, elvonandják attól figyelmüket.“ A jó öreg ur mindezt hévvel, emelkedett hangon, az öntüzelés sajátszerü nemével adá elő. Nagyon természetes, hogy e mellett a körülülők gyakori helyeslése és tetszésnyilatkozata sem maradhatott el. Majd egy másik, hirtelen közbeszólva megjegyzi: „No tornász, az egyszer ugyancsak bemondtak neked; — még csak arra vagyok kiváncsi, mint fogja az előadottakkal szemben magát tisztázni/1 Én mindezt nyugodtsággal, szokott phlegmá- val hallgatám végig. S csak miután szereplő őre günk teljesen elcsöndesült, következőleg válaszoltam neki: „Kedves urambátyám! Minthogy barátságos volt a női tornászaira vonatkozó észrevételeit leplezetlenül, egész őszinteséggel előttünk kifejteni s egyúttal kárhoztató ítéletét kimondani a felett, hogy leányaink körében a testi tétlenség lágy párnára talált: veszem a bátorságot, hogy ellenészrevételeim kíséretében indokát adjam sürgős életbeléptetésének. A női tornázás életbeléptetését részemről igen is szükségesnek tartom, annál is inkább: mert jelenlegi körülményeiuk közt nem látjuk valóban azt, hogy a nők* nagyobb erőt igénylő házi foglalatos- ságol^al töltenék idejöket. Ez kiment a divatból. Nagyrészt nélkülözik a testi helyes kifejlettséghez okvetlenül megkívántaié mozgást, mely miatt, miként tudva van, beáll gyakran az idegfolyam összetorlódása s a belső részeknek izgultsága, mi aztán a kedvetlenségben, tétlenségben leli leginkább nyilvá- nulását. Ezelőtt csak 7—8 évtizeddel is jóval kifejlettebb női alakokkal lehetett találkozni, kik aránylag csinosabb külsővel s a mellett szellemdúsabb tulajdonokkal valának felruházva. S honnan, miből magyarázható mindezen vidor és üde lélekhangulat ? Nern másból: mint az akkoron alkalmazott szigor- teljesb házi nevelésből. A nők kénytelenitvék a házi teendők még nehezebb ágaiba is befolyni ez időben, mi nekik pozsgás szint kölcsönzött. — A szükséges mozsrástól megfosztottak rendszerint komor arczot Pécsről Duna-Szekcsöre vonult, hogy könynyebb utón, gazdagabb vidéken folytassa menését. Szent Anna asszony napján a Tolna és Paks közti mezöséget szállotta meg táborával. Az egész vidék városai, falvai elhagyottak voltak, a szemét elfolyatott gabona aratatlanul állott, nyájak, barmok, pásztor nélkül, szabadon kalandoztak ' szerteszét. A nép okult a múltakon, nem várta be többé otthon az ellent, hanem a Duna füzfodött szigeteibe, vagy a Hegyhát és Völgység járatlan erdőinek vadonába menekült. Szolimán pedig most nem boszut állani jött, de meghóditani akarta e területet. A tájékot ismerő szervezetlen elöcsapatoKat s a két év óta Szekszárdon tanyázó Kászon bég hadait küldötte szerteszét, hogy felkutassák a rejtekeket. Julius utolsó napjaira sok ezer paraszt csödittetett igy össze a Tolnavárát körülkerítő sikon. Szolimán személyesen ment a szegénység közé s önszavaival nyilatkoztatta, sőt végezvén beszédét, több helyütt is kikiáltatta, hogy „térjen haza mindenki bátran elhagyott házába, minek szántott vetett volna hiába, szedje .be még künn levő veteményeit. A török ezután nem ellensége, de öt védő, segíteni kész, jó ura fog lenni a szegény jobbágynak; hűséget esküdjenek csupán s a csekély császár-adóját fizessék és vége lesz a sok baj, bús nyomorult időknek“ A nép szétoszlott, sok ajándékot is kapott a „kegyes“ törőktől; kiki hazatért és gondolkodott, mert nem bírta kimagyarázni a régi ellen e változott hajlamát. Naponkint új ezer és ezer jobbágy gyűlt össze igy Tolnavár alatt, bogy hallja és meggyőződjék a hihetetlen hir valóságáról. Hűséget esküdtek és behódoltak a töröknek a nélkül, hogy sejtették volna, mily válságos fordulóponton állanak, és hogy mily hirtelen borítja el őket egy új korszak oly borús homálya, mely alól a késő unokák is hiába várták a szabadulást. Pedig menynyire remélték, arról emlékeink megindító eseteket beszélnek. A margitszigeti apáczák például Nagyszombatba menekültek a lakhelyüket feldúló vész elöl, de többször emlékezetbe hozzák az ottani és esztergomi káptalan előtt, hogy „Kazsok, Dada, Merse (Igái vidékén,) Kesztölcz (Sárközben,) Farnos tolnamegyei és sok máshol fekvő birtok senki mást, csakis az ö szigetbéli monostorukat illeti és bármikor törik meg a pogányok hatalma, a felsorolt birtokokra kivülök másnak joga nincsen.“ Múlván az idő, bár a félhold elvesztette Magyarországon uralmát, rom maradt azért a bőn szeretett szigetbeli zárda és nincs kapocs, mely összehozza az összetartozott birtokokat. Bedeghi Nyáry Lörincz és Lajos urak erélyesen lépnek fel inkei Zorantb Miklós ellen, mert a Bedegh, Pat, Tengőd és Nyári birtokaikra vonatkozó okmányokat erőszakkal morvaországi Ozdenck várba hurczolta és igy lehetetlenné tette, hogy visszaszármazván a tőröktől ama terület, ősi jogukat igazolhassák. A török elpusztult, bedeghi Nyáryak léteznek még. De az újra megépült Bedegh meg nem érte többé régi urai hatalmának felvirágozását. Ha igy enyészett el a monostorok, föurak joga, kik egy vidékről elüzetve máshol fekvő birtokaikból tarthatták fenn magukat, menynyivel gyorsabban pusztult a köznemes, kinek egy megyében volt minden vagyona. Egy csapás tette földönfutóvá és lett pribék vagy martalócz, végvári harczos, hogy ártson amíg él gyűlölt ellenének. De hogy közelebb hozzam a múltakat, feltárhassam a pusztulás okait, tárgyalni fogom a hódoltsági viszonyokat. Elő fogom adni, hogyan rendezte a török az újonan behódolt területét; volt-e és minő befolyása ott a magyarnak; hogyan alakult a szomszédos magyar határ és mindezen változások mily behatással voltak a lakosság sorsára.
