Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-05-12 / 19. szám

19. szám.

Szegzárd, vasárnap 1878. május 12-én.

Hatodik évfolyam.

Megjeleli:

hetenkint egyszer, vasárnap.

Kiadóhivatal:

Széchényi-ulcza I 72. szám, hova az előíizelések, hirdetmények és felszólamlások küldendők.

Egyes példányok ugyanitt kaphatók.

Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap.

Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos

közlönye.

Előfizetési árak:

Egészévre . . . 5 frt — kr.

Félévre .... 2 „ 50 „

Egyes szám ára . — — 10 „ .

Szerkesztő lakása:

Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök.

Hirdetési dijak jutányosán számíttatunk.

_________________________. \ ;.\'l

Pa

ks, 1878. május 10.

Az 1878. XXII. t. ez. 25-ik §-a azt mondja, hogy a mely fél a községi bíróság Ítéletével megelégedve nincs, ügyét a járásbiró elé viheti. Tehát a } sérelmesnek vélt Ítélet felsőbb biró elé vihető. Ebbéli kívánságát a fél az eljáró községi bíróságnál, — tehát az alsó bírónál jelenti be. A jegyzőkönyv kiadványát a bíróság terjeszti fel a járásbírósághoz. Tehát ez képezi az i'ijabb elintézés kiinduló pontját. A végrehajtás a biztosításon túl nem terjedhet. Tehát a felsőbb hatóság re integra vizsgálja meg az ügyet.

Nincsen-e itt a fölebbezés minden kelléke ? Igen is meg van és az valóságos felebbezés is, épen úgy felebbezés, mint a közvetlen szóbeli eljárásnak fön- nebb vázolt felebbezése. Meg van azonban benne az az absurdum, a mit mondtam, bogy t. i. a bizonyítékok szabad méltatása alapján hozott ítélet a törvényes bizonyítási elmélet szerint vizsgáltatik felül. Ez elméletileg, mint mondám, absurdum és gyakorlatilag fog még csak igazán furcsa következményekkel járni.

A községi bíróság ugyanis a 23. §. szerint a felek és az ügy megnevezésén kívül nem vesz jegyzőkönyvbe mást, mint az ítéletet és ennek rövid indokolását.

Mi történik már most, ha egyik fél a járásbíróságnál olyasmit tagad, a mit a községi bíróságnál beismert és ezen beismerés megtörténtét is a járásbíróságnál tagadja? Bizonyiték lesz-e a községi bíróság ítéletének indokolása? Ezt az 1877. XXIL t. ez. egy szóval sem mondja. Avagy a községi bíróság tagjait tanukép kell-e kihallgatni ? Es mi történik, ha a községi bíróságnál meg nem esketett tanuk és szakértők (20. §.) a járásbiróságnál másképen vallanak, mint^ vallottak a községi biróságnál ? Erről sem rendelkezik a törvény egy szóval sem. Ha a járásbiróság a bizoíiyitékok szabad méltatása i alapján ítélne, tudná mit tegyen; mert szabadságában állana minden adott esetekben a bizonyítékokat a körülményekhez képest mérlegelni és saját igaz, becsületes birói meggyőződése szerint igaznak venni azt, a mit valamennyi körülmény gondos összevetése alapján igaznak tart.

Másképen van ez a törvényes bizonyítási elmélet szerint. Itt okvetlenül (igaznak kell tekinteni azt, a mit két, talán okkal móddal szerzett tanú bizonyít, a kiknek vallomására talán más körülmények közt nem sokat adna. Es ezért mondtam torzszülöttnek a törvény ebbeli intézkedését, melyről bizton előre lehet mondani, hogy végrehajtva nem lesz ; mert vagy a községi bíróságok el fogják sajátítani a törvényes bizonyítás tanait, vagy pedig, a mi valószínűbb, a Járásbirák fogják lefeszíteni a törvény által szabad meggyőződésökre rótt békókat és kisebb nagyobb mérvben a bizonyítékokat saját meg- győződésök szerint fogják méltányolni.

Ezekkel sikerült némileg kimutatnom, hogy a mit a szóban levő törvényről mondottam, nem volt alap nélküli. Meglehet, hogy mások más nézeten lesznek. Nem fogom véleményüket önhaszonlesésnek vagy más indokoknak felróni. De mély visz- szatetszéssel olvastam az ügyvédi karra szórt ki- fakadásokat, annyival is inkább, mert czikkemben az ügyvédek sértett érdekéről egy szóval sem történt emlités és mert czikkem csak a törvény becsületes végrehajtásának előmozdításához akart igénytelen tehetségemhez képest hozzájárulni.

A személyemre szórt gyanúsítást (?) mellőzöm is. Nincs szükségem magamat az ily insinuatiók ellenében védeni. Az ügyvédi kar pedig védelmemre nem szorult. Megfeleltek már erre mások, kik nagyobb tárgyismerettel dicsekedhetnek és erre hiva- tottabbak is.

A soproni ügyvédi kamara az igazságügyi m. kir. ministerhez az 1877. évről intézett jelentésében ezeket írja:

„A bagatell-törvény 34. §-a egyenesen sanctio- nálja a zugirászatot, kizárva abból, mint ilyent az ügyvédi közbenjárást s tért nyitva a zugirászok hadának. S miért ? Állítólag, hogy olcsóbbá tétessék az igazságszolgáltatás. De olcsóbb-e a hitelezőre oly igazságszolgáltatás, a mely a legszegényebb osztály apró követeléseit csak saját költségén engedi érvényesíteni, ha mindjárt ezen saját költségek a követelést magát is felemésztik?

Es más helyen: „Mindezen egy legsommásabb eljárás s egy rövid ügyvédi díjszabás megállapítása épen oly értelemben segíthetett volna, mint a mely intentió ezen bagatell törvénynek tulajdonittatik. De e helyett elfogadtatott a közbenjárói rendszer, melyért ha díj és költség az ellenfél ellen megállapittatni nem is fog, az a dolog természete szerint ingyenes mégsem lesz, hanem a fizetéssel vonakodó által okozott kárt egyszerűen nem a kár okozója, hanem a már magában is károsult jólelkü hitelező fizetendi. Az állítólagos czél elérésére tehát a törvény intézkedése teljesen alkalmatlan és pedig oly szembetiinőleg az, hogy a czélt komolynak tartanunk nem is lehet s az idézett törvény 24. § ában csak az ügyvédség elleni gyarlóTÁRGZA.

Egy leánykának első és második szerelme.

Angolból.

Clifton Mariska magánosán ült pazar fénnyel bútorozott olvasószobájában, egyik kezével szemét takará el a túlságos világosság elöl, mig a másikat egy ölében fekvő pompás kötésű könyvön gondtalanul pihenteté. Keskeny ajkait indulatosan szoritá össze, elfedett szemeiből idönkint nagy könycseppek lopóztak ki, melyek arczán úgy ragyogtak, mint a piros rózsa szirmain a harmatcseppek.

A szoba nyitott ablakain keresztül különféle virágillat hatott be, a leányka lábainál azon félig kész virágbokréta hevert, melyen néhány perczczel azelőtt oly szorga’masan dolgozott. Az ajtó felnyílt, a leányka ábrándozása félbe szakadt .... s midőn felemelé Dagy, gondolkodó szemeit, gyengéden szerető anyjának aggódó s kémlö tekintetével találkozott..

— Könyek! és ismét könyek! ugyan mond meg kedves Mariskám, miért mindez ? Nincsen-e elég kényelmed ? nem teljesedik-e minden vágyad azonnal? és mégis minden reggel, minden este sirsz, sóhajtozol annyira, hogy majdnem a szived szakad meg bele. Ennek valami nagy okának kell lenni Mariskám s azt velem közölnöd is kell édes gyermekem! Cliftonné a legenyelgöbb hangon kezdé beszédét, de a mint folytatá, hangja, — bár szavai nem — némileg keserűvé változott s midőn szavait elvégzé, aggályos tekintetét levette anyai félelmének tárgyáról. Mariska felkelt, felvette a virágcsoki-ot s mig az előtte fekvő virágok közül egy jázmint keresve virágaira hajolt, gondtalanul viszonzá:

— Nem csoda anyára, ha jelenleg szomorú gondolatok bántanak, mert épen e reggel olvastam egy igen szomorú történetet!

Cliftonné felvette a könyvet, német legendák gyűjteménye volt.

Nagyon szeretném, Mariska — szólt kis idő múlva — ha felhagynál e német históriák/ olvasásával, tudod, hogy amúgy is túlságosan ábrándos vagy. Jer, gyermekem, hagyd ez ostoba könyvet, öltözzél fel, azonnal megrendelem a kocsit, elmegyünk és megnézzük, mi uj és szép érkezett ismét Lewy-hez. Elégedetlenség, vagy talán inkább kelletlen- ség vonult keresztül Mariska feltünöleg bájos arczán, amint elébbi helyét odahagyva, virágcsokrát gondosan egy vizzel félig telt porczellán edénybe tévé. Lassú léptekkel kiséré anyját a csarnokig, onnan öltöző szobájába suhanva, betette az ajtót s a kulcsot ráforditá. Szórakozottan tekintett körül s bájos termetének hasonmását pompás tükrében pillantotta meg s a mint a gondolatokban gazdag, tiszta, márvány homlokot, a ragyogó sötét szemeket, a hibátlan metszetű ajkakat megpillantotta, fájdalmas mosolylyal szólt:

— Ezek miatt vagyok én kénytelen azon hizelgéseket hallani, amiket megvetek, még a széles világon nem találkozik ember, a ki engem úgy megértene, amint én óhajtanék megértetni! Nyugágyba dőlt le, fejét kis kezébe hajtá s magános pillanatai — bár gyengéd sóhajok szálltak kebléből — megszabadják azon kedélyállapottól, a mely legkomolyabb perczeiben rajta uralkodni szokott.

— Mariska készen vagy? — hangzott kívülről.

— Azonnal! anyám, — szólt,É—féltévé kalapját, köpenyét magára véve s anyjával a csarnokba lépett.

Cliftonné a Lewy-nél tett vásárlások után egy vendéglőhöz hajtatott, hol Mariskávái együtt néhány vidéken lakó barátnőjét akarta meglátogatni.

Núgentnét (igy hívták a vidéki bai’átnöt) és leányát a társalgó teremben találták. Nugent kisasszony épen egy népdalt énekelt egy mellette íilö ur társaságában, kinek gyönyörű csengő hangja oly 'rezgésbe hozta Mariska szivét, mint a nyári szellő szokta megrezegtetni a szél hárfáinak húrjait. A dal bár elhangzott, túl élte a • napot. Hányszor gondolt Mariska az álmatlan éjszakákon keresztül erre a véletlen találkozásra! hányszor hallotta újra meg újra a szivolvasztó hangok gazdag hullámzásait! hányszor susogta magában a férfiú nevét „Grenville Károly!“ Úgy tetszett neki, hogy ez azon aranykulcs, melylyel jövendő boldogságának ajtaját felnyithatja vagy eláshatja.

A legközelebbi napon Núgentné és leánya Cliftonék vendégei voltak. Grenville velük volt és midőn késő este elváltak, Grenville magával vitte Mariska virágcsokrából a jázmint, azon csokorból, mely fölött elöttevaló nap könyeket hullatott, távolról sem álmodta azt, hogy egyikére azon virágoknak fogja hinteni valaki első szeretetének forró csókjait.

Napok, hetek, hónapok tűntek el egymásután, Mariska és Károly el lettek jegyezve. Mariska Károlyban feltalálta alkotott eszményképét, igazán megértve, becsülve, szeretve volt a jellemes, gyöngéd természetű férfiú által. Sohasem mutatta az nem tetszését a sajátságos képzelődés felett, sőt