Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-04-28 / 17. szám
egyszer helytelenek, hanem igenis meggondolva, megválogatva oly kitételeket használni, melyeket a tanulatlan nép is megért, de azért a jobb Ízlést és nyelvérzéket sem sérti. Ez leend azon nyelv, melyet bátran a nép nyelvének mondhatunk. Mindéhez sok szó fér és én úgy vagyok vele, mint az anya születendő gyermekével: minden szükségest jó előre elkészít és készen tart, hogy ha a nagy nap beáll, a kis polgár semmiben se szenvedjen hiányt — mire megalakul a népirodalmi egylet, fel is legyen teljesen szerelve, legalább mindenféle jó tanácsosai ellátva, miszerint első életbelépésénél tájékozhassa magát. Még csak egyet. írjunk sokat! még a középszerűség se riasszon vissza; mert minél többet írunk, annál inkább kiszorítjuk a germanizáló irodalmat, tudván, hogy ez a mi legveszélyesebb ellenségünk; mert ha lehetne, felfalna bennünket a szó szoros érteményében. A jelesnek, remeknek mi is bámulói vagyunk, kegyelettel viseltetünk mindaz iránt, a mi emberileg véve, tökéletes; de a jót, sőt a középszerűt is, ha a csekélyebb igényeknek megfelel, pártoljuk és igy fokonkint oly népirodalmat teremtünk, mely ismételve mondjuk, a külföld mél- tánylatát is kiérdemlendi. A tavasz nyiltával ébredjünk mi is és kövessünk tevékeny, áldásos és gyümölcsgazdag életet! A tisz- ] telt szerkesztőt pedig újra s szívélyesen fölkérjük, hogy a közérdekek szolgálatában álló lapja be- I esés hasábjait tartsa továbbra is nyitva számunkra. (A legnagyobb készséggel. A szerk.) A viszontlátásig ! Garay Alajos. Felhívás Tolnavármegye közönségéhez s különösen községeihez. Országszerte általános szomorú tapasztalás, hogy a kisbirtokos osztály vagyoni állása elvesztette régi szilárdságát, megingott, hanyatlik, sőt több helyen már annyira aláásott, hogy mint az ármosta partnál csak napok kérdése: mikor fog lesülyedni és • elsodortatni, magával vivén a gazda tovább boldogulha- tásának minden reményét, kilátását. Nemcsak könyelmü, dologtalan, de szorgalmas és takarékos gazdák is eladósodtak, földjük a kamatokat is alig termi ki, a tőke pedig törlés z- tetlenül marad, örökös rémülés kérdőjelül: ma vagy holnap kerül-e dobra az ősi szép telek ? A nemzet jobbjait mint gondos orvosokat annak kutatására ösztönzé ez aggasztó tapasztalás, hogy mi e kórtünet o k a és mi volna legbiztosabb gyógyszere. Kétségtelenné lön, hogy sok rósz termő I év uzsora kezébe jattalta kisbirtokosainkat, kik a korral haladó életigényeiknek a réginél sokkal nagyobb mérvben adóznak különben is: költségesebben, kényelmesebben élnek, a nélkül, hogy tőkéjük, telkük nagyobb jövedelmezőségéről, t e r m é s k é p ességéről okszerű gazdasági javításokkal, b efe ktetősekkel s főleg megfelelőbb gazdasági fölszereléssel gondoskodtak volna. így nemcsak az uzsora fogyasztja az ősi telket, de ez önmagát is emészti mint a sorvadó beteg. A földzsarolás e két fajához járultak sok helyütt a tömegesen támadt megváltási terhek is, melyek ha nem kimerült telekre nehezülnek, legjótékonyabbak, mig igy a siilyedést, pusztulást néhol — fájdalom — csak siettetik, — mint a hogy a hajó megkívánja bizonyos altehernek befektetését, e nélkül bizton nem is haladhat, de ha e teher a fedélzetre szorul föl túlrakodottság miatt: a kincses hajónak csak felborulását sietteti. A kis- birtok e tálterheltsége a meddőség azon átkával is súlyosbodik, hogy a termés biztos piacz hiányában idején nem értékesíthető, a gazda pedig adóságainak nyomása alatt nem várhat, eladja termését úgy a mint veszik, sőt — sajnos — annak, a ki zsebében tartja az eladósodott gazdát és kamat fejében vérig zsarolhat. Végre találtatott a baj forrása abban is, hogy népünknek nincs megtakarítási ösztöne, sem ezt élesztő hitelintézménye. A mentő eszköznek ennyi ■ veszélylyel szemben gyorsnak és gyökeresen javítónak kell lennie. Ezt czélozza nyújtani azon nemzeti nagy mozgalom, mely a „magyar kisbirtokosok országos földhitelegyesületét“ hozta létre, kapcsolatosan „m e- zőgazdasági előlegegyletekkel.“ Az első Budapestem alakult, oly hivatással, hogy a magyar kisbirtokos osztálynak felmondliatlan, beruházási tőkéket szerezzen és kölcsönözzön olcsó kamatra, 30 évi törlesztés mellett s igy módját ejthesse, hogy a telek nyomasztó s rövid lejáratú adóssága kifizettetvén: a birtok tiszta jövedelme tör- lessze nemcsak a kamatokat, de az adóssági tőkét is; módját ejthesse, hogy a különféle megváltási összegek, melyek legüdvösebb beruházásai a fekvő- ségnek, kiegyenlittessenek szintén magára a telekre átalván a kölcsön visszatérítését; módját ejthesse, hogy a rendezett gazdák marhákat, gazdasági eszkö- söket s — társulva többekkel gépeket szerezzenek s 3z által birtokaik jövedelmét megkétszerezzék ; módút ejthesse, hogy a községek adósságaikat okszerű időfelosztással tisztázzák, középületeket smeljenek, ezek költségeit méltányosan áthárítva a túszét élvezendő jövő nemzedékre is, — takar ék- nagtá rakat létesítsenek, ínség, tűzvész, árvíz ssapásait rögtön s a jobb esztendők rovására eny- íitsék s általában a közlakosok mezősrazdaság'i rdekeit előmozdítsák. Ezeket tűzte czéljául a „magyar kisbirtokosok országod földhitelegyesülete.“ A mezőgazdasági előlegegyletek feladata pedig: tagjaikat egyfelől apró betétek által saját tőke gyűjtésre s ennek folytán takarékosságra és munkaszeretetre ösztönözni, másfelől: azokat olcsó és biz to s hitelben részesitni, nevezetesen gazdaságuk vezetésére forgalmi tőkéül és rendkívüli szükségletük fedezésére segély kölcsönképen rövidebb idejű visz- szafizetés mellett előlegeket nyújtani, — végre a tagok számára az országos egyesülettől a fentjelzett beruházási kölcsönök kiszerzését közvetítni. Minthogy a kisbirtokosok ilyetén megmentése a végpusztulástól országos érdek, nemcsak egyes hazafiak Luzgósága karolta fel a jóakaratu kezdeményezést, de O Felsége a király is nagy összegű alapítványt tett, kormánya pedig a legszélesebb körű támogatást biztosította. Csupán a közönségen áll most, hogy a központi egyesület alaptőkéje oly tekintélyes összegre emelkedjék, melylyel a tömegesen jelentkező kölcsönigényeknek [megfelelhessen. E czél- ból országszerte buzgó tevékenység indult meg ala- pitványok gyűjtésére. Megyénk sem akard; e hazafias munkában hátra maradni: folyó évi márczius 20-án tartott közgyűlésében kijelenté, hogy a megindult mozgalmat erkölcsi támogatásban részesíti s ennek folytán kiküldötte az alolirt bizottságot, az új intézmény legszélesebb körökben ismertetése és alapítványok gyűjtése czéljából. Midőn alolirt bizottság liazafiui készséggel fog szép feladatának megoldásához: a fentebbiekben ismertetés után eléggé megvilágitottnak hiszi az új hitelintézmény irányát és számos előnyét, csak azt látja tehát szükségesnek még megjegyezni, hogy az alapítványok nem ajándék összegek, hanem gyümölcsöző, jól elhelyezett tőkék lesznek s hogy minél tömegesebb felkarolásuk haszna nem az egyesületre, hanem épen a kisbirtokos osztály ezreire száll vissza. Főleg pedig a községeit vannak hivatva alapítvány tételekkel pártolására ez országos hitelszövetkezetnek, mert mig egyrészt mint alapítók zálogkölcsön elsőbbséggel birnának s beruházási tőkéket nemcsak mezőgazdasági, de egyéb szerzési közczéloknak (mint a már fentebb elősoroltakqn kívül: kisajátítások, csatornázás, erdővétél stb.) elérésére is nyernének, másrészt nekik a központi egyesület mezőgazdasági előlegegyletek alkotásánál ki- váló előnyöket és befolyást biztosit. Epen ezért a nagyméltóságu m. kir. belügyministerium f. é. 3331. sz. rendeletében előre kinyilatkoztatta, hogy a községeknek ily alapítványok tételére vonatkozó határozatait hatáskörében jóváhagyni és támogatni fogja, és az erkölcsi felkarolást ajánlott megyei hatóság szintén követendi a magas kormány jó irányú útmutatását az alapitványtételek megerősítésére vonatlogatták a feljutás módját, azalatt én megpillanték ............ ............oh ég! mit? legalább is egy angyalt egy idősb egyén társaságában, kik már utón valának. Nem tudom, hogy történt, de én valóban megfeledkeztem az egész világról s a mi több — Ígéretemről, mit ismerőseimnek tevék. Otthagyván őket a faképnél s mintegy varázsütésre a megpillantott tündér mellett termettem. Bemutatván magamat, mindjárt csodálkozásomat fejezem ki afelett, hogy lóra (pony) ült s*miért nem inkább angyali szárnyait vette igánybe, melyekkel rendelkezik ; mert valóban úgy láttam, mintha napsugarakból szőtt szárnyakkal bírt volna, —: mire ö sajátságos tekintetet vetve rám, — mint gerle hangosan felnevetett s mondá: — Miért gúnyolódik uram? csak nem akarja velem elhitetni azt, hogy az ön hazájában a hölgyek ehhez hasonló ízetlen bókokhoz vannak szoktatva. / En mitsem akarok elhitetni kegyeddel — válaszolóm; valamint képtelen vagyok kegyedhez megfelelő bókokat mondani. Hisz erre nézve az ég milliárdnyi csillagai és a föld összes virágai sem volnának kielégítők! Nem, nem akarok én üres phrasisokat mondani, csak azt, hogy kegyed egy igéző lény, kinek fénye elvakitá szememet s megbúvóié szivemet. Azonban mindezen nyilatkozatomat ő egész közönynyel fogadó s büszkén jegyzé meg: — Mily gyenge kedély, mely minden pillanatnyi föl - hevülésnek átengedi magát. Szalmatüz, mely perez alatt fellobban I a következő perezben már szikrát sem lelhetünk abban. Köszönöm az ily értéktelen osztalékot uram, nem kérek belőle; de mégis ha szabad kérdenem, vájjon a harmadik vagy tizenharmadik helyet foglalhatnám el az ön nagy szivében? mert szerintem önnek oly nagy szívvel kell bírnia, mely legalább is tizenhárom lényt képes egyszerre magába fogadni s kevesebb nemis töltheti be. Mily márványszivü lehet e nő — gondolám Hófehér homlokán a szellem fensége honol, de szive a szeretet melegéből tán parányival sem bir s eszerint nemis képes méltányolni érzelmeimet. Vagy hátha tán a nők ép azon osztályához tartozik, kikről hazánk egyik nagy szelleme azt állító, hogy szivük van s csak egyet szeretnek; nem pedig azok közé, kiknek szivük nincs és százat szeretnek. S ha Alice, a bájos angolnó (mert igy kell neveznem őt prózai nyelven) az előbbiek osztályához tartoznék, oh akkor te jóságos teremtöm add, hogy én lehessek a te legboldogabb teremtményed! add, hogy én legyek az, kinek szive legma- gasztosb és legmélyebb érzelmét ajándékozza. — így füzém tovább gondolataimat. Már órákig haladónk együtt, mely idő alatt alkalmam | volt öt tanulmányozni s mondhatom, hogy benne a földi erények legnagyobbjait: szépet a jóval karöltve találtam. Örökké feledhetlen amaz órák emléke előttem, melyek benyomása szivem mélyébe vésődött. Többiközt megtudám tőle, hogy férje van, kivel szülői kényszerítés folytán kelt egybe. A szerelmet saját érzelmi világából nem ismeré még, habár ő jól tudja, hogy csak egyedül a szív az, mi valóban boldogíthat. Mit az élet egyebet ád, — ki nem elégítheti a kebelt. Mi szép lehet az a szerelem — Hugó Viktorként — „két egymást megértő lélek gyönyöre, két szívnek kölcsönös kicseréltetése; két pillanat, mely egymást áthatja“ stb. de ö hasonló ama szánandó növényhez, mely idegen éghajlat alá ültettetik, hol nem hozhat virágot. Meggyőződtem róla, hogy szenvedélyes, mély érzelmekkel bir, melyek a kedély hullámaiból elé-eló tűntek; s arról is, hogy irigylendő lelkierövel s önuralommal rendelkezik. Nem vagyok Önhitt, de önkénytelenül érzém, hogy nem vagyok közönyös előtte s mégis irányomban mindig a | márványszivü nő maradt. Miért ? mert nem akart árulást követni el férje ellen, kit soha sem szeretett. Láttam, hogy küzd érzelmeivel, de mindig az önuralom győzött nála. Társalgásunkat Alice atyja zavarta meg, figyelmeztetve azon varázsköre, melybe fölfelé hatolva jutánk. Mily felséges látvány tárult szemeink elé!! Fölöttünk az ég közelben látszék rendkívüli kék színével s itt a szép természet ezer szinben játszó szőnyege, melyen alpesi rózsák, hóvirágok, liliomok s több színárnyalatú móh zöld bokrok stb. himezvék. Amott pedig kis távolságban a hópalást, melyet a hegy magára öltött, a brilliant prismáival tündöklik, a nap ragyogó sugarai tükröződnek vissza róla. Különös érzéstől áthatva, bámulám a nagyszerű látványt. Lelkem lasau-lasan fölemelkedék teremtöjéhez — hálát adandó, hogy a szépnek élvezetére oly fogékonynyá tévé szivemet. Mily szép a te müved Istenem ! Mily nagyszerű a föld s .mily titokteljes az égbolt, mely azt körül öleli. S mégis van, mi ennél nagyobbszerü és titokzatosb!.........................az emberi kebel. Merengésemből Alice mélabús hangja ébresztett fel. — A természet képe a szivet deríti és vigasztalja; mért is oly édeni e világ, ha oly setét benne az élet! s I pedig én oly boldog lehetnék ha ............ha..................—* Nin cs erőm gondolataimat kifejezni; nem, inkább szivem I cseppenként vérezzen el, hogysem megfeledkezzem kötelmeimről. Mig ezeket mondá, szemeiben két könycsepp ragyogott. Ah mily elragadó szép volt liliom arczával, melyre a benső küzdelem rózsákat lehelt; igéző tekintetével, mely fenkölt lelkét tükrözé vissza!!!
