Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-11-17 / 46. szám
46. szám. Szegzárd, vasárnap 1878. november 17-én. Hatodik évfolyam. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. Előfizetési árak: Egészévre-;. . . 5 frt — kr. Félévre .... 2 „ 50 „ Egyes szám ára . — — 10 ,, Szerkesztő lakása: > Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési díjak jutányosán számíttatnak . illegjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Szécliónyi-utcza 1 72. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Milyen minőségű az 1878. évi bor? A „Pester Lloyd“ mult heti két egymásután kiadott számában, ezen kérdésre vonatkozólag két homlokegyenest ellenkező tudósítás jelent meg; azok egyike az 187$. évi. bort az 1868-ik évihez hasonlítva, kitűnőnek monda, mig a másik, helyreigazi- táskép közölt czikk, az idei borok felett határozottan pálezát tört s azt legnagyobb részben test nélküli lőrének nyilvánító. A „Pester Lloyd“ nagy elterjedésü lap; kitűnő szerkesztéséből kifolyólag általános elismerésben részesül; szava messze elhat hazánk határain túl; a kereskedő világ méltán oraculumának tartja s igy lehetetlen megyei bortermelőink érdekében a két közleménynyel tüzetesebben nem foglalkoznunk. A nagy érdekek, melyeket a közlemények érintenek, szükségessé teszik, hogy közvetlen tapasztalás s megdönthetetlen bizonyítékok alapján mindjárt értekezézünk elején határozottan kimondjuk: hogy a „Pester Lloyd“ mindkét közleménye tendentiósus jelleggel bir. Világos, hogy az első közlemény a termelők érdekében szélnek bocsájtott valótlanság, mig amásodik a belföldi kereskedők által a külföldi vevők elvesztésére s igy a belföldi kereskedő világ előnyére kigondolt, az árak lenyomását ezé 1- zó koholmány. Fejtegetéseink folyamában nem reflektálhatunk azon, a hazánk lap földjein ez idén tenger mennyiségben előállított könnyű borokra, melyek belföldi korcsma fogyasztásra kárhoztatva, magyar bor neve alatt eddig sem szerepeitek s ezen túl rendkívüli körülményeket tekintetbe1 nem véve, szerepelni nem is fognak. Hanem szóllunk azon hírnévre vergődött nehéz borokról, melyek a külföldön {'nagyban elterjedt, keresett áruezikkek, melyek tokaji, érmelléki, villányi, budai, egri és szegzárdi név alatt előnyösen ismertek s melyek akkor, midőn a magyarországi borokról a külfölddel szemben szóllunk, első rendben tekintetbe veendők. Magyarország climaticus viszonyai nem annyira különbözők megyénként, hogy a mi megállapítható a budai vagy egri hegyekre, ugyanaz alkalmazható ne lenne a szegzárdi és villányi bortermő vidékekre nézve; — a termelők minden előkelőbb helyen egyforma figyelmét fordítanak a szedés és borkezelésre s igy az egyik helyen elért eredmény nagyban és egészben alkalmazható Magyarország összes bortermő helyeire. Nincs közvetlen tudomásunk, hogy milyen az 1878. évi villányi, egri, tokaji, érmelléki, somlyai stb. bor; de igenis közvetlen tudomásunk van a szegzárdi vörös borról s az összes szakértő kereskedő világ elfogulatlan ítélete alapján bátran kimondhatjuk, hogy a szegzárdi, eddig külkereskedésre alkalmazott vörös bor nem kitűnő, mint az 1868-ki bor, nem is test nélkül i lő re, mint a „Pestér Lloyd “ utóbbi közleménye állítja, hanem használható közép minőségű bor sa legutóbb! két évben termett használhatlan bornál lényegesen jóbb; szóval olyanáru- czikk,mely a külföldi kereskedésben forgalomba hozva a magyar borok megállapított jó hírnevét rontani nem fogja. A mi pedig áll a szegzárdi vörösborra, ugyanaz áll Magyarország többi kiváló boraira nézve s igy bátran nevezhetjük a többször hivatkozott közleményt tendentiósusnak. A „Pester Lloyd“ szerkesztősége, esetleg az illető rovat vezetője tehát, közvetlen tapasztalásból ki nem indulhatván, informátiólc áldozata lett s ismerve azon loyalis magatartást, melyet e nagy lap minden, kérdésben követni szokott, hisszük,hogy nem sokáig- fog késni, beszerzendő adatok alapján igazságos; ítéletével, illetőleg közleményének helyreigazításával. Ezt méltán megvárhatja tőle a külföldi kereskedő világ, melyet ilynemű közlemény félrevezetni alkalmas ; megvárhatják hazai bortermelőink, kiknek érdekeit ápolni a „Pester Lloyd“ elsőrendű feladatának ismeri. Mert ismételve kimondjuk: nincs igazuk az 1878. évi bor minőségének megállapítása körül fáradozó informátoi’oknak, mint nincs igaza a Jalics ez ég helybeli — gondoljuk — üzletvezetőjének: Lőwy Henrik urnák, kivel ez egyszer foglalkozni helyén találjuk. Ez az ur nagy garral szokott Szegzárdon minden szüretkor megjelenni s elfoglalva a várkert alá vájt, két kéménytoronynyal ellátott pinczeresídentiá- ját „souverain“ hangon szokott a szegzárdi bor felett ítéletet mondani. TÁRGZA. A szegzárdi temető") költészete. Jelige: „Mérhetetlen boldogság ran azon eszmében, hogy életünk télhat a jelenen.“ Eötvös. Van egy remek adománya a mindenség Urának, mely lyel az emberiséget a föld minden teremtménye fölé helyezte, mely által a szellemi életét, eszméit örök időkre kiterjesztheti a halhatatlan lélek. De van a földi, múlandó életre egy kegyes végadománya is, — melyet nagy Eötvösünk igy fejez ki: „A kegyes intenség mindenkinek kiszabta terhét s végadománya, melyet vértnek hoztak ki a paradicsomból emberelődeink: „a halandóság!“ De az eszme, hogy életünk túlhat a jelenen, hogy — habár a test elvész is, küzdelmeink megsemmisülnek, — eszméink győzedelme, szellemi munkáink örök időkre fenmaradnak: mérhetetlen boldogsággal tölti el a testi halandóság felett busuló lelket. S mi egyenesen ennek adunk kifejezést, midőn holtaink emlékét fontartjuk, sírjokat megjelöljük s nem ritkán a költészettel élünk emlékök méltóságteljesebb megörökítésére ... Egy szép nyári este bejártam a szegzárdi temetőt, an- dalogtam a holtak birodalmában s a nevezetesebb síriratokat, verseket feljegyeztem. Miután pedig a „Tolnamegyei Közlöny“ becses hasábjain e tárgyról avatottabb tollak még csak emlitést sem tettek, én gyenge toliammal vállalkozom kifejteni temetőnk költészetét, mely méltán megérdemli, hogy egy keretbe összefoglalva a megye közönségével megismertessék. *) *) Az u. n. „alsó- és felsö-temetö.“ Sok szép temető van édes magyar hazánkban, de kevés hely dicsekedhetik oly szép, oly regényes fekvéssel, oly mélabús tekintettel, mint a szegzárdi temetők. Itt nem találsz hatalmas mousoleumokat, óriási colossusokat, remekül feldíszített sírboltokat: de lelsz egy csendes magányt, hol a kedveseik elhunyta fölött kesergőket nem zavarja meg a kiváncsi járókelők csevegése; látsz sürü fák árnyában egyszerű, szerény síremlékeket; szemed élvezetes tápot nyer a szép alföldi sikság zöld pázsiténak szemlélésében, vagy a kerek szöllöhegyek üditö bársonymezén. Ide nem hat el a város zaja, csendesen elmerenghetsz a múlandóság fölött; nem rettent el a nagy városok csupa köböl álló sírkertjének rideg tekintete, mert itt mindent a természet szép zöld színe takar. A madarak édesdeden csevegnek a fák sürü lombjai közt, ezek is vigasztalják vérző szivedet ............ Mi dőn a temető kapuján belépünk, egy egyszerű, de sokat kifejező síremlék tűnik szemünkbe. Középmagasságu oszlopon egy szelíd, mélabús tekintetű angyal áll, fejét szomorúan csüggeszti le, jobb kezében koszorút tart, baljában pedig az élet világának kialvását jelentő lefordított fáklyát. E síremlék jelzi a korán elhunyt kis R. S. hamvait, ki már 7 éves korában az elemi tanoda 3-ik osztályát látogatta. Korán fejlődött, korán is hullt le az élet fájáról; s a meg- szomoritott szülök e 2 kis megható verssorban adtak fájdalmuknak kifejezést: „Nem vélt halál váltá fel életét, S bús mély fájdalom a szülök bö szeretetét.“ A hitvesi és gyermeki szeretet, kegyelet megható sorai olvashatók az ettől nem messze eső, 1831-ben elhunyt T. P. sírkeresztjén: „Aus der Gattin Armen fort Und dem Kreis der Kinder Musté an dem stillen Ort Unseres Glückes gründer. Ach! wir sind es uns bevust Nichts ersetzt uns den Verlust; Denn wo nicht mehr Gatte undt Vater weilt Ist auch der Familie Stern Entheilt.“ Tovább menve szintén a férj és atya halálán kesergő család kegyeletes szavait olvashatjuk, „nemzetes N. J. kasz- nár ur“ sírján: „Viruljon örök nefelejts a felejthetetlen férj s a legjobb atya sírján.“ A temető egyik igénytelen félreeső helyén diszlikjegy kis vörösmárvány síremlék, melyre a következő felirat van vésve: „Szenderegj igaz szív s Szabó Katalin, ügy is csalogány s mülékony az élet 53 Nyarat számíthattam s éltem legszebb kora a földben takara. Hervad érted szívem ki voltál mindenem nincs is más reményem csak az én Istenem. Felálitatta Bús özvegy Tóth János Refórmái.“ Ha valaki először olvassa e síriratot, bizonyára mosolyra fakad. De ha elbeszélem ez egyszerű sorok történetét, (melyet megtudni szerencsés valók) — akkor csak épülünk rajta 1 egy ritka példáját látjuk a hitvesi szeretetnek: Tóth János egy református, szegény, napszámból élő ember, de kinek egyszerű póröltönye nemesebb szivet fed, mint sok salonruha. Elvette Sz. K. katholicus nőt, kivel a legboldogabb házasságban élt; de a halál hamar véget vetett boldogságuknak. Ekkor megfogadta a szegény félj, hogy félretett filléreiből egy díszes síremléket állíttat s arra „még az írást is maga componálja.“ Pár év telt, mig szerény napszámából annyit megtakaríthatott, de emeltetett is oly sirkövet, minő sok gazdagnak sincs s most nyugodt öntudattal nézhet sírjára, íme. egyszerű története ama sírkőnek; mely valóban ritkítja párját az alsó osztálynál. Bár telve
