Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-09-08 / 36. szám

36. szám. Szegzárd, vasárnap 1878. szeptember 8-án. Hatodik évfolyam. í Megjeleli: hetenkint egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egészévre ... 5 frt — kr. Félévre . . . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára . — — lö ,, Szerkesztő lukasa: Szegzárdon Fejös-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési dijak jutányosán szá­míttatunk. Kiadóhivatal: Széchcnyi-uleza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanit! kaphatók. , Tolnamegye törvényhatóságának,- á tolnamegyei gazdasági egyesület­nek s a Szegzárd központi felekefet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közönye. li nincs Szegzárdon? E kérdésre bizonyára mindenki más-más felele- tét tudna adni. Es kiki saját felfogása szeriüt szól- lana azon hiányokról, mélyeknek betöltését főleg sa­ját szempontjából vélné jónak. Felelet nem hiányoz­nék. De tegyünk mi ezúttal minden más hiányt hát­rább s vegyük elő azt, mely tisztán közérdekű vol­tánál fogva figyelmünket méltán megérdemli. Cse­vegjünk, tegyünk most ennek érdekében! Ha idejét múlja úgy is minden hasztalan lesz. Szegzárd váro­sának, rósz egészségi ^viszonyait szem előtt tartva, mindenekelőtt egy fáktól kellőkép beárnyékolt, s é-1 tat érre volna szüksége. Tekintve mint -a megye székvárosát és intelligens lakosainak szép számát, méltán megilletné ez. | Társadalmi életünk nyilvános közhelyek hiá­nyában lehetlenség, hogy kedvezően kifejlődjék, ho­lott erre'TTagy a szükség! Mai nap, midőn-mfntten^ felé az egyesülést látjuk, nem volna szabad nekünk sem egymástól magunkat elszigetelni; mert városunk felvirágoztatása tekintetében igy vajmi édes-keveset áll módunkban megtenni. Kár pedig minden kisebb mulasztásért is! Férfiaink, azok találnak ugyan saját természe­tüknek megfelelő szórakozást, de mit szóljunk höl­gyeinkről, kik mindentől Visszatartva, az örökösen romlott szobai levegő szitására vannak utalva. Nappal a rendkívüli I hőség, este pedig a végte­len nagy utczai portól lehetetlen a szabad mozgást élvezni. Máskép áll ez egészen foldmivelő polgártár­sainknál, kik tartós künn Bétük folytán az erős me­zei munkák tartama alatt imár ezt mintegy megszok­ják és este csak pihenni vágynak. Nem igy a hivatalnokoknál, kik szintén nagy számmal laknak városunkban, ezek a terhes szobai elfoglaltság mellett a pipufüstös rósz levegőt szívják folyton magukba, utánna azután bizonyos bágyadt- ságot, lankadtságot és levertséget éreznek. Kiki magán tapasztalhatta, (hogy a fák közti hüvöses levegő a testre és lélekre jótékonyan hat. Csakhamar fölelevenedüpk, fölidlilünk s felderülünk ott. Mondhatná azonbad valaki, hogy Szegzárdnak van szép vidéke, mely eléggé pótolja., az említett hi- ányr; 'tága3Tiátatlaiiul áll, nem*hiányzik ez ; de kér­dezem : ugyan volna-e kedve valakinek egy teljes napi fáradozás után üdítő séta gyanánt a hegyeken mászkálni, melyek különben is meglehetős távolban fekszenek a várostól. Azt nem hiszem. De e körülmény megítélésénél nem emlitettük meg a fődolgot, mely szerint az esti séták, mint fön­tebb már jeleztük, egyenesen az üdülés szempontjá­ból szoktak tartatni; már pedig, még mi a hegyekré felhaladunk, annyi port szivünk be, hogy tőle szinte. rosszul érezzük magunkat és a hegytetőn eltöltött rövid pihenés után úgyszólván majdnem lehetetlen­nek tartjuk a biztos lejövést a korábban szerzett fá­radtság mellett. Minden hasonnagyságu városnak van egy többé- kevésbé rendezett sétahelye és miért maradna e te­kintetben épen Szegzárd hátra? Nem! nekünk is haladnunk kell. Rendes séta­tér hiányában többen úgy tesznek, hogy szőllőt vesz­nek s a nyár folyamán családjaikat rendszérint künnt tartják. Ez sem lehetséges mindenki, részéről, főleg számtalan nehézséggel jár ez a hivatalnokoknál, de meg az anyagi viszonyok sem kedvezők erre min­denkinél. így aztán, akik szőllővel birnak igen ter­mészetes, hogy künnt töltvén legnagyobbrészt idejü­ket, nem sokat törődnek többi lakóstársaikkal akár vári akár nincs azoknak' sétaterük. Ezek kényszerit- vék lakásaikban honn maradni csak ujjaikat törde­lik s a nagy hőségtől indíttatva mondják egymásnak : „de borzasztó ez a nyár, nincs hely, hol üdülés t/tal ál na az ember!“ A várkerti sétahely jóllehet nyitva áll a közönség számára s csinos gondozásban is részesül, ámde lá­togatottságnak nem örvend, azért, mert kis terjede­TARCZA. A rögtönző és családja. Beszél;. Irta: Bartinai. II. II. E I v i r a. (Folytatás.) Másnap ugyan a komorba szobája megható jelenetnek volt tanúja, mert Susanna néni, kire Elvira nevelése biza- tot s ki erre a legnagyobb készséggel vállalkozott, senki más nem volt, mint a kórházi apáczafönök s ki megjelent, hogy a bárónéval értekezzék. A bárónéval folytatott beszélgetésből a komorna, min­den kíváncsisága daczára csak annyit tudott meg, hogy Susanna néni terve, miszerint Elvira neki visszaadatván, felügyelete alá helyeztessék, a báróné részéről nem lön el­fogadva s abban történt megállapodás, hogy Elvira a szük­séges ismeretek elsajátítása végett a délelőtti órákat Susanna néninél tölti s az odajáratandó tanítók segélyével nyeri ki- képeztetését, a délutáni órákat s a nap többi részeit pedig, minthogy a báróné idegen embernek palotájába bejárását egyátalán meg nem engedé s minthogy ez időben Susanna néni a kórházi teendők által amúgy is igénybe van véve, otthon tölti s Judith segélyével a tanulást végzi. Elvira úszott a boldogságban s korán érett szelleme teljes megelégedéssel fogadá a beosztást, mely megengedé, hogy azok közelében lehet, kikhez számitás nélküli vonzó­dás meleg érzete köté. — — — Evek teltek évek után. A dolgok folyamata a terv «serinti útban maradt. Susanna néni a szakszerű tanulmá­nyokon kívül, melyeket mások által végeztetett, gondosko­dott a szív kiképzéséről is a Elvira pár év múlva már a ne­mes kedély, az emberszeretö érzelem az egész emberiséget átkaroló magasztos színvonalán állt. S mig a szellem kiképzéséről az emberek gondoskod­tak, addig a természet sem nyugodott s az alig 12 éves Elviránál már mutatkoztak az óriási arányok, melyek ké­sőbb minden képzelmet meghaladó alakban jutottak ér­vényre. Gyönyörű aranysárga haja gazdag fonatokban nyugo­dott vállain. Ibolyakék szemei a ritka nemes szellem kisu­gárzó fényétől nyert kimondhatatlan érdekes kifejezést. Ma­gas sugár termete a természet, e legnagyobb szobrász mű­vészi alkotásának nyomáit tünteté fel. A szellem és anyag fejlődésével arányban Elvira mind- nagyobb tért foglalt el a báróné szivében. A fagyos hideg­ség, mely viseletét irányában jellemezte, később a türelem egy nemének engedett helyet; s ez Elvirát, nem lévén eh­hez sem szokva, tökéletesen kielégítette. Meg volt neki en­gedve, hogy naponkint pár órát a báróné lakosztályában tölt­sön s bámuló szemeivel eszményképének, mert ez volt neki a báróné, minden mozdulatát figyelemmel kisérje. Néha az­után azon szerencsében részesült, hogy általa megszóllittatva, beszélgetésbe elegyedtek s a két szív, melyet egymáshoz kimondhatatlan vonzalom csatolt, felmelegedett az érintke­zés folytán. A báróné bizalmatlanságból eredő hidegsége, mint a havasok kristályjege, a szűzies kedély olvasztó melege foly­tán, mind kevésbé volt észlelhető s egy napon a bámuló Judith, féltékenységtől gyötörtetve, teljesité a báróné azon rendeletét, hogy Elvirának a báróné hálóterme melletti szo­bát kell hálószobául berendezni, hol az mai naptól fogva ál­landóan lakni fog. — Nézd csak ezt a kis comédiás leányt! Ki hitte volna, hogy ide tudja vinni; a méltóságos asszonyt már egé: szón behálózta, bizonyosan gyermekkorában tanult ördön- gös mesterségével. Maholnap ö fog parancsolni a házban. Folytonosan dörmögött, de csak magában, mert tudta, hogy a ház asszonya nem tűr megjegyzéseket. A cselédség, mely Elvirával eleinte csak úgy félváll­ról beszélt s kegyelemből vette fel társaságába, később el- kezdé kisasszonynak, majd nagyságos kisasszonynak hívni s midőn egyizben a báróné nyomatékos hangon azt mondá Judithnak: kisérje leányomat a kertbe sétálni, többé ez sem merte, még magában sem máskép, mint bárónénak czí- mezni. Elvira annyira gyermek volt, midőn szülői elhaltak, hogy az öt ért catastrophára vissza nem emlékezett. A ház­ban nőtt fel s igy annak tagjául tekinté magát. Később az idő elmosta a házban töltött első gyermeki évek emlékét s minthogy a báróné öt leányának, ö meg a bárónét anyjá­nak nevező, nemis jutott eszébe azon kételkedni, hogy ö nein lenne a bárónénak gyermeke. A báróné mindent elkövetett, hogy környezetéből azok, kik a módot, melylyel Elvira házához került, tudták, ezt neki el ne árulják, Egy tekintet elég volt, hogy erre vo­natkozólag bárki részéről véletlenül kiejtett czélzás többé ne ismétlődjék. A közönség nagy. része elfeledte az esetet s akik hagyományszerüleg a rögtönző szomorú esetéről meg­emlékezve, azt továbbadták, suttogva hozzátevék, hogy va­lahogy nyilvánosan ne beszéljen az illető róla, mert a vá­ros jó szelleme azt nem akarja. S a két szerető szív mindközelebb jutott egymáshoz. A csodálatos vonzalom. ,mely a bárónét Elvirával összeköté s mely Elvirának virágzó hajadonná váltéval terjedelemben csak fokozódott, nem maradt hatás nélkül ez utóbbira nézve. Aki1 megfigyelte nemes mozdulatait, hanghordozását, szóval egész modorát, az bámulhatott, hogy mennyire hasonlít ne­velőanyjához. A báróué azután átön.tc saját lényét, szellemét, ' gon­dolkozását Elvirába. Mint valami felsőbb szellemi lények, az emberektől szigorúan elkülönítve, maguknak egy külön világot alkottak s nem volt bennök semmi vágy a mindennapi élet keser- édes élvezetei után. Az emberek megszokták őket nem hozzátartozóknak tekinteni, kik csak akkor jelennek meg köztök, ha a nyo­mor enyhítése, ha jótékonyság gyakorlása vált szükségessé. Ok voltak — mint az általános felfogás nekik nevet adott — a szegények őrangyalai! III. Ä ii ii n, A jótékony nöegylet jószivü elnöke, a mint a kis An­nát folytonos ellenállás után saját lakására szállitatta, rög­tön választmányi gyűlést hivott össze, hogy a kis árva ne­veltetési módja és alakja iránt megállapodás létesítessék. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom