Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1877-12-30 / 53. szám
gedhetlen feltétel: az olcsóság; e körülmény gátolta I gátolja azt, hogy a nép velők megismerkedjék s kedvenczeivé tegye őket; e körülmény az oka annak is, hogy az újabb időben alakult népirodalmi vállalatok nem örvendenek a kellő virágzásnak. Nem húsz krajczártól fölfelé, de egy-két krajczártól leg- íöllebb húsz krajczárig terjedő árral kell bírnia a népnek szánt kiadványoknak, hogy azok elterjedjenek. Különben ott vannak intőpéldául a szeméthistóriák. Kárán tanul a magyar. Az említett hiányokon akar segíteni azon társulat, melynek alakulását e lap 48. számában pen- dité meg ft. Garay Alajos ur. Lépjenek tehát az érdekelt egyének e nagyfontosságu ügy élére, tömörüljenek s valósítsák meg az eszmét, melyet, hitem szerint, kiki a maga módja s tehetsége szerint előmozdítani fog; lobogtassák zászlóikat, melyeknek nemcsak egyik oldalára akar — mintegy mellékczélul — íratni a nép művelése, mig másik oldalát a czím leple alatt más czél foglalná el s törekedjenek egyenesen a kitűzött czél felé, attól el nem térve. A jelen országszerte rendezett tanügy következtében az iskolából kilépő növendékek sokkal több ismerettel rendelkeznek, mint apáik hason — sőt későbbi korukban ; de a szerzett ismeret csak úgy válhatik rájok nézve hasznos s áldásossá, ha hasznos ismeretekkel biró könyvek lesznek rendelkezésökre. Egy népirodalmi vállalat valóban égető szükség, de ennek oly erőre van szüksége, mely csak tömörülés által érhető el. Erőre van tehát szükség, szellemi s anyagira. A szellemi erőt illetőleg, ezzel, mint elébb említünk, egyelőre oly meglehetős mennyiségben rendelkezhetni, mennyi kezdetnek megjárja; csak meg kell kissé válogatni s a nép szájize szerint elkészítve kitálalni akár a ponyvára, közvetlen szomszédságába a „Látó Lujzáknak“ meg a „Disznóvá vált zsidóknak“ stb; ez az első hatást meg fogja tenni. Ami az anyagi erőt illeti, ha emlékszobrokra s hasonló ilyesekre, melyekből ugyancsak kevés szellemi és anyagi haszon háromlik ránk, tudunk óriási összegeket áldozni, azt gondolom, oly szent s oly mérhetlen hasznú és fontosságú czélra, minő a nép művelése, tán tudnánk annyit összepótolni, mennyi egy ilyen vállalat létrehozására szükséges. Sok kicsi sokra megy. Kamatokra, erszényünk számára egyelőre ugyan nem számíthatnánk. De hát nem elég kamat lenne azon mérhetlen haszon, mely a tömegre, a népre, ebből folyólag ránk s igy a közös hazára háromlanék. Szeretjük hinni, hogy az értelmiség, ki ha tán kevésbé fontos és nem ily haszonnal járó intézményről volt s van szó, eddig nem mutatott közönyösséget, ily nagy horderejű vállalatot pártolásába fogna részesíteni. bent nevezett s előttem álló férfiú, mint nevelő nála 2 évig szép sikerrel működött; — egy másik ugyanazon aláírással bizonyítja, bogy a vezetése alatt álló urodalom — hihetőleg a holdban — egyik gazdaságát a bentnevezett szinte 2 évig jól kezelte; — egy harmadik, ugyancsak azon kéztől Írva s azon aláírással bizonyítja, hogy az én kedves vendégem ez és ezen város, már elfelejtém milyen hivatalánál, megint 2 évig működvén, alulirtnak nagyrabecsülését mindenben kiérdemelte; — volt még vagy három egy jegyzösegédi, egy rendes tanítói s egy gyógyszerésztanulói bizonyítványa kezemben, ugyanazon kéztől Írva, ugyanazon névaláírással. Tudtam hányadán vagyok, kivel van dolgom s mintegy folytatásául elébbi beszédjének, mondám: — Ugye bizony szerény kérése oda irányul, hogy segítsem valamivel, hogy tovább utazhassák, mig valami nem reménylett szerencse fülön csípi önt! — Igen, egész bizalommal jöttem önhöz, azon reményt táplálván keblemben, hogy uraságod sanyarú állapotomon bizonyára segíteni fog. — Jo, itt van fogja iratait, de arra figyelmeztetem, hogy máskor jobban vigyázzon s csak azon egyént illető bizonyítványát ’adja át, kit látogatásával megtisztelni akar. Tudja, ismerem a magaféle jó madarakat, vagabundokat; erkölcsi predikatiókat tartanék, ha nem volnék bizonyos abban, miszerint szavaim a maga képzelt becsületéről — mint borsó a falról — vissza fognak pattanni. lm itt van segit- sen magán a hogyan tud, de távozzék! Kihúzódott. Szegény úgy be volt a gyomorerösitöül magához vett papramorgótól aszekurálva, hogy buzgalmában minden hamis bizonyítványát átadá — nem tudva. Ez úri koldus volt, vagy jobban mondva ur-csaló, vagy ha úgy inkább tetszik csaló ur. Többrendbeli bizonyitváA tanítói önképzőkörökről. A tanítói önképzőkörök oly kisebb magánegyesületek, melyekben az oktatásügy gyei foglalkozó tanítói erők, a társas tömörülés által magukban már községenkint egy jelentősebb testületi egységet, a tanításben is egy megfelelőbb összhangzatos egészet képeznek. Ily önképzőkörök alakítása ma már a tanítók között nemcsak kívánatos dolog, de szükséges is egyszersmint, hogy általok mintegy erőinket tömöritve s egymást segítve, a mindinkább nagyobb igényekben nyilvánuló nevelésügyi követelményeknek, — közös erővel — annál jobban megfelelhessünk. Nem mondható ugyan, mintha különben egyesek munkálkodásának nem volna meg a maga haszna, becse, az oktatásügyre nézve; mindazonáltal mégis : ha a hasznosnak a szükségesekkel való együtt munkálásában a kivánatokhoz mérten nagyobb eredménnyel akarunk eljárni, a munka arányához bizonyára mindnyájunk hozzájárulása kívántatik meg. Ebbéli szándékunk és igyekezetünk elősegítésére, megvalósítására pedig mit sem növelhetnénk hasznosabbat, mintha e végből — a hol csak lehet, — tanítói önképzőköröket, vagy hasonczélu tauítói társulatokat alakítunk, melyek aztán kettős fontosságuknál fogva, minthogy czéljokban képző és tova fejlesztő segédeszközök, nekünk úgy mint ügyünknek, csak kitűnő szolgálatokat tehetnek. És valóban az ily önképzőkörök ama leghathatósabb segédeszközök egyike, melyek által legczélszerübben egye- sithetök s foglalkoztathatók a különben szétforgácsolva levő, de együtt annál több eredményre jogosított tanítói erők. Sőt az oktatásügy a tanítóknak ilyetén vállvetett munkálkodásával a legmegfelelőbb módon fejleszthető tova; mert az ily Önképzőkörök fokozzák a cselekvési vágyat s munkára serkentik a tagokat; és mig egyfelől nemes vetélkedést keltenek az illető társas erők között, addig másrészt a felmerült eszmecserék folytán alkalmat szolgáltatnak a már meglevő ismeretek kibővítésére, valamint egyéb tanügyi dolgok, észleletek és tapasztalatok megbeszélésére, nemkülönben a jó tanmód elsajátítására; szóval: alig lehetne a népnevelői állás ez irányú kivánalmainak megfelelőbb, a tanítói testületekhez méltóbb s magára az oktatásügy fejlesztésére is hasznosabb vagy üdvösebb hatása oly tevékenységet gondolhatni, melyből az oktatásügy, a tanítók és az iskolák, egyenkint és összesen nagyobb előnyöket nyerhetnének fontos feladatuk méltóképeni megoldására, mint minőket a tanítói önképzőkörök békés együttmunkálkodásaikkal, főleg ügybuzgóságukkal ez érdemben valóban eredményezhetnek. Már maga a népoktatásügyi törvény elég érthetően ezé-1 lozza, midőn a többi között* kötelezöleg szól a tanítóknak egyletekké való alakulásáról: hogy az egyleti társas működés által annál nagyobb eredménnyel foganatosítható tanítói önképzéssel egyszersmint, azon egyéb tanügyi dolgok is kellően munkáltassanak, melyek a tanítók szakmájával, főleg pedig a nevelés- és oktatásügy mindinkábbi fejlesztésével szorosan egybefüggnek. Igaz, hogy ez értelemben első sorban is, a tanító-egyletek volnának hivatva ezen, a jelzett törvényben átültetett messzeható eszmék megvalósítására; — de nevezett egyletek ebbeli fontos feladatukban csak úgy járhatnak el a megvárt eredményhez képest valódi sikerrel, ha kebelökből nemesen sarjadoznak föl az egyleti tagok által alakítandó helyi önképzőkörök, melyek aztán köztevékenységök kifejtésével saját egyleteiknek mintegy folyton munkálkodó életszerveit, magukban pedig azoknak egyenkénti életerős testeit képezzék és tükrözzék vissza. nyai közül annak, kit meglátogat, mindig az azt érdeklőt szokta átadni, vagy bemutatni, hogy könyörületességre indítsa őt. Az egyszer megjárta! ! . Tovább folytatom megkezdett írásomat.............Alig mártám hármadszor a tintába toliamat, midőn uj kopogtatás visszafordulni s felkelni ké?zt. — Lehet! — Újra nyílik az ajtó, hogy két egymásután jövő rongyos öltözetű embernek utat nyisson befelé. Az előljövő egy Ívvel kezében, alázatos arcz- s léptekkel közeledik feléin. — Szegény elégett községünk temploma számára kéregetünk. 30—40 név van bejegyezve az iv rovataiba, 5—20 kr kegyadománytól kiserve. Zsebembe nyúlok s egy kis összeget véve ki, átnyújtom. — Legyen szives nevét és az adott pénzt beírni, mert lássa az ur, otthon számon kérik tőlünk s mi mint igazi jóakarói a falu templomának, nem akarjuk megkárosítani azt. Az ivet visszaadván, eltávoztak. Dologhoz látok ismét............. ... Nem irok negyedóráig, midőn a „Miatyánk“ első szavai dördülnek meg ajtóm plött .... Kimegyek .... Egy ép egészséges vaskos fiatal ember mormogja az imát, görcsös botjára támaszkodva. Azzal a megjegyzéssel, hogy jobb volna, ha dolgozna mint igy lopja az Isten napját, pár krajezárt adok neki. — Valami ócska ruhát az Isten áldja meg tésuram. — Hoho atyafi, éppen most készül a szabónál, csakhogy nem a te számodra. ................... Nem h ült még meg kezem helye ajtóm kilincsén, midőn hatalmas hang imigy kezdi rá: V: \, Mert ha megegyezünk abban, hogy a tanító-egyletek az oktatásügy fejlesztésére, valamint a tanítókra nézve hasznosak, be kell látnunk egyszersmint, hogy | hasonnevű önképzőkörök — az előbbiektől megvárt sikeres eredmények elérésére, biztosítására nagyon is szükségesek; hisz alig tehető fel különben, hogy a tanitó-egyletek, azon általok éven- kint 2-szer 3-szor megtartatni szokott, mindössze is pár órai közértekezleteiken, — képesek volnának saját czéljok | az oktatásügyi egyéb dolgok munkálásában annyit végezhetni hogy a hozzájok kötött várakozásokat minden oldalról kielégíthessék, ha mondottakban az önképzőkörök által elő nem segittetnek. Egyesitsük csak, vagy jobban mondva egészítsük ki egyleteinket a jelzett önképzőkörökkel s bizonyára tapasztalni fogjuk, hogy azok belélete feltűnően változott, hogy munkálkodásuk hasonlithatlanul gazdagabb lett az eredményekben, mint minők azok a jelen viszonyok közt különben. Legyünk azért rajta, hogy a hol csak a körülmények engedik, mielébb ily önképzőkörök alakuljanak, melyek által az egyletek működése elősegittessék és a megvárt eredmény biztosittassék. , Eme kettős czélra pedig, — hogy csak egyik legszükségesebbet említsem, — az által juthatunk: ha az ily önképzőkörök testvériesen magukba ölelik, illetőleg czélsze- szerüen összpontosítják és együtt foglalkoztatják mindazon egyes tanítói erőket, melyek eddig nagyrészt megoszolva, —. úgyszólván csak ismeretlenül s egyéb érdemleges siker nélkül vesztenek el. így nyerhetnek majd az önképzőkörök jelentőségben és gyarapodhatnak az egyletek is mindinkább erőkben; sőt mert az önképzőkörök által meg lesznek az egyletek gépezeteiben azon főrugók, melyek azok tevékenységeinek mintegy folyton tartó mozgató erőit képezendik, tanító-egyleteink nagyobb sikerrel haladhatnak majd nemes czéljok felé s megkezdett utjokon nem egy könnyen fognak ingadozni vagy elbukni, mert életmentő horgonyaik erős és biztos alapokon nyugszanak. Az eddig megmondottakból már eléggé kitűnik, hogy az önképzőkörök épen úgy, mint a tanító-egyletek szoros kapcsolatban vannak az oktatásügy és a tanítók érdekeivel. Csak ezek együtt, egymás kiegészítésével oldhatják meg méltóan ama sokoldalú feladatot, melyet tőlük a közművelődés emelésének tekintetéből, az emberiség és a nevelésügy egyaránt megkövetelnek. Hogy azért minél inkább használhassunk ügyünknek, hogy e tekintetben is megtegyük a magunk részéről a lehetőt, alakítsunk helyi önképzőköröket, s egyesitsük azokat tanító-egyleteinkkel; mert csak úgy leend megkönnyitve a munka, elősegítve a czél, ha mindenki megteszi a dologban a magáét. Oly községekben, hol több tanító működik együtt, ezek az önképzőkörök által, ha egymást megértik, ha kellő ügyszeretettel fognak a szükségesek munkálásához, — bizonyára szép eredménnyel haladhatnak előre. Csak a kezdet nehéz, de egy kis jóakarat és ügybuzgóság mellett sokkal könnyebben fog az menni, mintsem gondolnék. Adná Isten! hogy jelen soraim találkozhatnának t. pályatársaim hason meggyőződéseivel; hogy az azokban elmondottak ne lennének a „pusztában kiáltónak szavai,“ hanem inkább termékeny földbe hullott jó mag, melyekből mielébb üdvösen munkálkodó s nemes gyümölcsöket termő, tanítói önképzőkörök nőnék ki magukat!!! Szegzárdon 1877. deczember 19-én. Koszorú István, tanító. — Ennek a nyomorultnak, ki az Isten napját még sohse látta! . . . . Megélemedett ember, botjánál fogva egy gyermek által vezetve nyikorog ott künn ............... Ez bosszantó! —r- ugy-e kedves olvasó rád nézve sem a legkellemesebb e mindenféle kéregetök látogatása; tudom én, hogy jobb szeretnél holmi nagyúri csalókból egybeállitott re- gényszerii históriát; vagy akár egy érzékeny szerelmi tragoe- diát; — de hidd el rámnézve is bosszantó, nem nyughatik, illetőleg dolgozhatik az ember egy becsületes negyedig, e becsületes s nem becsületes .kéregetök .örökös háborgatása ipjatt. Menjünk egyet sétálni a kertbe. Kertajtóm kinyitásával veszödpm, midőn utczaajtóm nyekegése s egy kenetlen kerekű talicska nyöszörgése üti meg érzékeny hallszervemet. A kertajtót ott hagyva visszafelé lépdelek ..... Egy fiatal suhancz által tolt talicska búvik befelé, melyben egy nyomoréknak látszó középkorú férfiú ül és fekszik is egyszerre, hajadon fővel — daczára a rekkenö melegnek, — óriási hiszekegygyei ékeskedő olvasóval, nyakában, mélynek maszatos szemei, piszkos ujjai közt egyenkint hullanak alá; mindkettőt egy szál ruházat ékesíti, az igásnak két derék szütyö — egy elöl s egy hátul — fityeg nyakában. Par krajezárt nyújtva nekik, kiküldőm őket, magam pedig a kert felé lépdelek abban a jó reményben, hogy ott talán biztositva leszek a mindenféle kéregetök hivatalos tolakodásai ellen. Virágaimat nézegetem, gyönyörködve saját munkám gyümölcsében. Vagy tiz perczig szemlélődöm, midőn szomszédom udvaráról nem épen rósz duett egyes hangjai csapódnak az erősebb fortéknál füleimhez. Közelebb megyek a ke-
