Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1877-07-01 / 27. szám
27. szám. Szegzárd, vasárnap 1877. julius 1-én. Ötödik évfolyam. fflegjelen: hetenként egyezer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchényi-utcza 172. szám, hova ax előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának s a tolnamegyei gazdasági egyesületnek hivatalos közlönye. Előfizetési árak: Egészévre ... 5 frt — kr. Félévre .... 2 „ 50 n Egyes szám ára .-------10 ,, Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési dijait jutányosán számíttatnak. Előfizetési felhívás: A „Tolnamegyei Közlöny“ 1877. évi ötödik évfolyamának második felére. Előfizetési ár 1877. július 1-től 1877. deczember végéig 2 frt 50 kn Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzeknek legkésőbb folyő évi julius 5-ig leendő beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. A tanév végén. Most egy éve ugyanezen tárgyról értekeztem lapunk hasábjain, — egy év múlva ismét szükségesnek látom ezt tenni több okoknál’ togva. Csekély tehetségem szüleménye nem tarthatván számot az «mlékezetnek oly mély barázdáira, miket egy hosz- szu év tarka változatokban fel-feltünő eseményei sem volnának képesek elsimítani: jónak vélem a t. olvasó közönség előtt kissé recitálni az egy év előtt mondottakat s rövid bevezetés után, félretéve a múlt homályos képeit, festeni kissé jelen helyzetünket. Múlt évi — hasonló czim-felirat alatt megjelent — czikkemben vázoltam akkori tanügyi helyzetünk sivárságát, reményeink nagyon lassú valósulását; elmondtam, hogy milyen szép volna már, ha a régen yajfidó polgári iskola eszméje testet öltött volna magára s tanulóink évi Szorgalmának eredményét látva, nyugodt és mintegy büszke önérzettel eképp szólTÁRGZA. Nemzeti sajátságok. Bulwer után angolból. Ajánlva Talleyrand herczegnek. Excellenciád tudni fogja, hogy valódilag igen CBekély A különbség, ember és ember között. A termet és a tagok kiesi különbséget tesznek e tekintetben s csupán csak az Ültözet különböztet meg némileg. Az utazók nem magyarázzák helyesen meglepetésüket tapasztalásaik fölött, midőn különböző nemzeti sajátságnak mondják azt, a mi nemzeteknek csupán különböző modora. A nemzeti előítélet legrégibb példáinak egyike Herodotnál található. A görögök el szokván égetni szüleik holt testét, csudálatosán boszankodtak egy vad népnek barbar szokása fölött, mely szülőit megenni szokta. A perzsa király egyszer görögök jelenlétében maga elé hivatta e nép előkelőit s igy szélt hozzájuk: Tudom hogy megszoktátok enni szülőiteket; de szeretném ha e szokásról lemondanátok, mondjátok meg mily összegért fognátok őket elégetni? A vad nép előkelői elszörnyüködtek a kérdés felett. Megégetni a szülőket! mily embertelen cselekmény ez! Pf;(^dánqk) ez csak barbárokhoz illik* Mind a görögök, mind fyg a vad nép egyformán gyakorolta a fiúi tiszteletét és még is az, ki atyját felfalta a vadság legnagyobb fokán állónak tartotta azt, ki a megholt szülő végtisztessógtételére máglyát rakott, Az indulatok e szerint megegyeznek; de azoknak nyil- vánulása egymástól lényegesen szokott különbözni. Excellenciád bizonyosan be fogja ismerni, hogy mind a franczia, mind az angol büszke hazájára és ebben kétségkívül hasonhatnánk: bála Istennek! a tanév végére jutottunk. De akkor még e nemes öröm távol vala tőlünk. Láttuk már —- 'Mózesként — az ígéret-földét, de nem tudtuk,’ lesz-e a közel jövőben egy bátor Józsuánk, ki odá .bevezessen ? — És íme, alig hogy ama szerény czikffccském napvilágot látott, — mintha csak a keleten ísugva mondott gyenge szókat nyűgöt, dél és észaJi viszhangozta volna százszoros erővel, —* mintha csak az addig csekélynek látszott, de szent ügyet, egyszerre láthatlan óriások emelnék: fent és lent megindult a szellemi mozgalom, megszületett a jó akarat, felolvadt sok kebel fagya a lelkesedés szent tűiénél s alig pár hó alatt csaknem Deus ex machina-ként tényleg létesült polgári iskolánk. Miért e gyors változás a dolgok régi rendén? — Mert ennek létestilése lét-szükségünk volt; mert — mint mondani szokás —I ez eszme már a levegőben volt, fejünk felett lebegett s az idő méhének szülnie kellett azt elodázhatlanul, mit nekünk nem szabad lett volna már addig sem elodáznunk! Midőn e sorok napvilágot látnak, polgári iskolánk, a szépreményü újszülött, épen egy éves korát ünnepli a zár-szigorlatok s nyilvános közvizsgák alkalmával. Módjába áll kinek-kinék szemébe nézni az egy éves gyermeknek s megtudni: ha vajon életrevaló-e a gyermek? megtudni: mit várhatunk tőle? jogosit-e szép reményekre? lesz-e belőle ember? En bízom benne rendületlenül. Atyja e gyermeknek felülről: az őszinte jó akarat, minister ur 'meg nem köszönhető nemes indulata; lent: megyénk s városunk sok jeleseinek szent lelkesedése, áldozatkészsége; nevelő dajkái: a buzgóságban ki* fáradhatlan, derék tanfelügyelő s igazán lelkes iskolaszék! elnök; ápoló s tápláló gazdája városunk 0 szülöttének, városunk derék bírája; nevelő-tanitói:a jeles tanárok, kik szilárd kitartás s ernyedeüen szorgalommal működnek szakmáikban mindannyian. Hy körülmények közt ki félthetné az egy éves gyermeket? ki ne jósolna neki szép jövendőt? Van azonban egy körülmény, ami engem el nem titkolható örömem mellett is — némileg lehangol, ba polgári iskolánkra gondolok. S csodálatos! az én lebangoltságom onnan ered, a honnan, vagy ami által mások sokan örömre hangoltatnak. Értem a tanonezok létszámát, melynek nagysága múlt évi legvérmesebb reményeinket is túlhaladta. A létszám nagyságának voltaképen én is örülök, — de lehangol ama tapasztalat, miszerint annyi sok tanuló között a specifi.ce polgári osztály gyermekei alig vannak képviselve. A legtöbb tanuló hivatalnok;-kereskedő, iparos stb. gyermeke, holott a polgári iskolák épen s kiváltképen polgári rend jól felfogott érdekében létesittetnek mindenütt! Úgy hiszem, hogy ezt bővebben nem szükséges igazolnom azok előtt, akik hacsak egy pillantást is vetnek a polgári iskolás növendékek tantárgy-sorozatára. Miért van ez igy? — Én két fő okát látom e kimaradásnak. Egyik, hogy népünk saját érdekét még jól felfogni nem tudja; másik a szükkeblüség a szellemi jóért nyújtandó anyagi áldozat irányában. A népnél mindegyik hatalmas argumentum. A mi népünk — fájdalom! — még nem érett oda, hogy belátni tudná, miszerint „az urak“ közt is vannak litanak is egymáshoz. És ba mégis lényeges különbség van a két nemzet között, nem más az, mint a büszkeségnek nyilatkozás! módja. A franczia — ha nem csalódom — arra büszke, bogy egy nagy hazának fia, — az angol gondolat büszkesége pedig azon gondolatban rejlik, hogy egy nagy hazát mondhat övének. Minden ismereteink 8 törvényeink a vagyonszerezeten alapulnak. Az én házam az, a hova ön nem fog belépni az én engedelmem nélkül, — az én hazám az,a mit ön nem fog ócsárolhatnimegboszu- lásom nélkül, — s egy kissé pietistikusan szólva, az én laté nem az, a kit ön. nem fog káromolni megvetésem nélkül. A nemzeti ’büszkeségnek e különböző formáját megtapasztalhatjuk a két nagy állam fiainál, ha összehasonlítjuk a francziának hazájára halmozott , dicsérő szavait, azon gu- nyoB s majdnem mindig közönyös kicsinyléssel, melylyel az angol illeti otthon hazájának intézményeit. Néhány hóval ezelőtt Páriát látogatám meg s egy franczia marquis-val a Bourbonok politikájáról beszélgetvén, a franczia Párisnak állapotáról könyezve szólt. É,n legjobbnak tartottam e tekintetben egyetérteni yele és az én udvariasságom neki nerc tetszett. Mintegy sértett arczkifejezéssel törülte meg szemeit midőn igy szólt: lássa uram! milyen pompásak ezek a mi középületeink! Hetyesettem szavait. Mi nagy haladást tettünk a műveli;’ désben is —- dicsekedett tovább.- ííepfi vitatkoztam vele e tárgy fölött sem, A mi Íróink a legnagyobbak a világon! — folytató. Hallgattam. Végre azzal akart bo&zantóni, hogy igy szólt; mily átkozott éghajlat az az önöké a mienkhez képest! Hazámba egy franczia társaságában tértem vissza, ki 20 év óta nem volt Angolországban és nagyon látszott gyönyörködni a Londonban tapasztalt előnyös változásokon. Egy tekintélyes államférfinak mutattam be öt. — Mily pompás ez a Regest Street!*) szólt magasztaléig a franczia. — Igen! de minő kövezet ez a párisihoz képest! mon- dá az angol. — Óhajtanám hallani az önök parliament! vitáit! szólt tovább a franczia. — Szót sem érdemelnek azok! viszonzá az angol. — Tisztelegni szándékozom államférfiaknál! — Csupa fecsegök! uram, nagy államférfiuval jelenleg nem dicsekedhetünk. — Valóban csudálatos! de legalább meg fogom látogathatni íróikat s tudósaikat! Hm! uram!'— felelt az angol igen komolyan — nem tudom, kik legyenek azok! A müveit franczia egy perezre elhallgatott; de csakhamar nagyot szippantva bumót-szelenczéjéböl igy szólt: Óh! de azt csak nem tagadhatja már ön mégsem, hogy az önök nemzete nagy, igen nagy nemzet!?! — Ez már úgy van! szólt az angol önelégülten. Tehát az angol is büszke hazájára. Miért? Talán a középületek miatt? Ritkán látogatja azokat. Törvényeiért? Folytonosan visszaél velük. Az áílamféfiak végett? Fecsegő lenek tartja őket. Az irók miatt? Nem ismeri el érdemüket. 0 büszke hazájára mivel e z szülte és nagyságának részese, Önhittségében az angol önmagát tekinti azon központnak, a mely körül az egész nemzet fénye és nagysága kering. Mint maga az erény, rendületlenül áll az egyén, mint a nap és minden a mi körülte forog ö tőle nyeri fényét és annak ö kölcsönöz égi sugarakat. (* Londonnak egy utcaija.
