Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1877-04-22 / 17. szám
Szegzárd, vasárnap 1877. április 22-én. Ötödik évfolyam. 17. ’szám. iVIegjolen: betétiként egyszer, vasárun;». Kiadóhivatal: Széchényi-utcza 172. szám, hova az előfizetések,'‘MiiMetnié'nvek *'eS felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának s a (olnamegyei egyesületnek hivatalos közlönye. Előfizetési árak: Egészévre ... 5 írt — kr. Félévre .... 2 „ 50 „ Egyes szám ára . — — 10 „ Szerkesztő lakába: Szegzárdon Fejös-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési dijak jntáuyosan számíttatnak. az, ha a törvény végrehajtására senki sem gondol. Ebben, igazságuk lehet a képviselő uraknak; de talán a most emlitett javaslaton kivül, tárgyalás alá vehettek volna más javaslatot, minek életbeléptetése nem került volna áz államnak új megterheltetésbe ? Azt minden esetre megvárhatják a m. kormánytól az adózó polgárok, hogy hala képviselőházat összehívja, foglalkoztassa is, adjon annak munkát; mert a képviselőház együttülése drága pénzbe kerül. Ha takarékoskodunk mindenütt, á hol csak lehet: takarékoskodjunk az országgyűlés költségei körül is és ha nincs teendő, napolja el magát egy időre az országgyűlés, bocsássa haza tagjait, a kik a pihenési időben bizonyosan nem szorultak a szegény állam- kincstár napi dijaira. Ennyit I a vidéki közönség hangulatának tolmácsolására. , Azon törvények közölt, melyeket az országgyűlés ülésezésének most emlitett drága szakában megalkotott, legfontosabb az uzsora korlátozásáról szóló törvény, mely az országgyűlés egyik legközelebbi ülésén hirdettetett ki. E törvény létrejövételéig sót vajúdáson ment keresztül a vélemények elágazása miatt. Némelyek igazságtalannak sőt az egyéni szabadság egyenes korlátozásának mondották azt, hogy valaki pénzét — mely éppen olyan vagyona mint bárm más —- nem adhatja olyan árért, milyet csak megkaphat érte, — mások nem vártak az alkotandó tör vénytől semmiféle prakticus eredményt, mert az uzso ráskodók ki fogják azt játszani, a mikor csak lehet A többség azonban — igen helyesen — más véle ményben volt, meghozta a törvényt s az folyó évi julius 1-én életbe lép. Mi részünkről nem tartjuk e törvényt oly pari aceának, mely nyomorult, pénz- s hitelviszonyaim kát varázsütésre meggyógyítani fogja; de tartjuk; olyan intézkedésnek, mely némileg meggátolja az u. n. kisbirtokosoknak, a lelketlen uzsora által okvetlen hekövetkezendő tönkremenetelét, — oly intézke: désnek, mely felébreszti a népben a már kialvó félben levő törvénytiszteletet s beláttatja azzal, hogy annak a felsőségnek, mely a néptől oly lényeges áldozatokat követel áz állam fentartása érdekéből, még is van egy kis érzéke a nép bajai iránt s azokon ott/a hol csak lehet, segiteni iparkodik. A tárgy, fontosságánál fogva fejtsük ki nézeteinket bővebben. Midőn hazánk újabb alkotmányos életét megkezdette, a nagyobb államok mintájára próbált berendezkedni s olyan formán járt, mint az a fiatal kereskedő, ki kereskedést nyitni szándékozván, mielőtt leendő üzleti helyiségét tüzetesebben megtekintené, megcsináltatja az állványokat, fiókokat s egyéb bolti bútorzatot, megrendeli az áruezikkeket s midőn be akar rendezkedni: akkor látja, hogy az állványok magasak, a fiókok szélesek, sőt azt is meghallja, hogy a megrendelt áruezikkek között olyan is van, miből az ő leendő* lakhelyén, éveken keresztül pár krajczámyi is alig kel el: akkor fog újra hozzá a rendezkedéslyjz, az állványokat alacsonyabbra, a fiókokat keskenyebbekre csináltatja, a megrendelt, de * 1 Az uzsoratörvény remélhető következményei. Országgyüléisünk ez évi ülésszakát találólag jel- lemßzte [ valaki a dolce- fai; niente és. napidíj felszedés. korszakának. Nagyon sok tekintetben lehet igaza. Annyi, ugyan áll némileg,; hogy mi vidéki halandók a magasabb politikai köröktől' távol lévén, nem is sejthetjük azon nagy horderejű indokokat, melyek képviselőházunknak a dicséretesen keresztülvitt dolce far niente-t javasolták; mégis azt hisszük, hogy csupán a decorum kedvéért is valamivel többet lehetett volna a lefolyt három hónapocska alatt lendíteni. A fővárosi sajtónak egy részenem egyszer megbotránkozását fejezte ki e. csekély munkásság fölött s rámutatott azon javaslatokra, melyeket amaz idő alatt letárgyalni lehetett volna is, kellett volna is. Xöbbször felemlítette a 9 év óta vajúdásban levő középtanodai törvényjavaslatot s e figyelmeztetésre az igen tekintélyes tagokból álló tanügyi bizottság tett is annyit, hogy egy ülésen hozzá kezdett a törvényjavaslatnak első czikkelyéhez, azonban az e fölött való vitatkozásban annyira kimerítette erejét, hogy még máig is a barcz fáradalmait piheni s kilátás sem mutatkozik rá, hogy mostanában felocsúdjék szundikálásaiból. Egyébiránt nincs is e javaslatnak értelme most, gondolják a képviselő körök, — életbe ngy sem léphet mostanában, mert az államiak arra nincsen pénze, hogy a megszűnendő középtanodák helyett vagy újakat állítson vagy meglevőket segélyezzen, jobb tehát ha nincs törvény, mint TÁRGZA. Se füle, se farka. (Útirajz, — mázolja Monori.) Különös czim! — mondják némelyek, amint két sorral feljebb tekintve, látják: se füle, se farka. No, ez bizonyosan valami sületlen elmefuttatás lesz, mely nem akarva is meg fog felelni czimének. Ejh! ne olvassuk el. En pedig arra kérlek nyájas olvasó, bogy ba van egy parányi időd a hasznos haszontalanságok tanulmányozására ; olvasd el végig e tárczácskát, illetve: nézegesd meg jól finoman látó szemeiddel e talán durva mázolat minden egyes vonásait, mert nem tréfaság lesz, mit most eléd tárok, 1—j komoly való, siralmas, gyászos történet, még pedig nemzetiségi szempontból! Egy éve múlt már, mikor (nem ugyan ilyen tulipánnal érő havazás idején, mint a minőhöz e sorokat irva szerencsénk van,i — hanem rendes, havazni dukáló időben) két jó apró magyar ló röpítvén alattam a szánt egyik szomszédos városkába, Juliánná napra: az utón egy szerencsétlen teremtéssel találkoztam, vagyis jobban: találkoztunk, mert a szánon egy egész boldog kis család foglalt helyet. A szegény eorsüldözöttöl j— ki szánunkra felkéretödzött — hasztalan kérdezők nevét, rangját, foglalkozását és egyéb életviszonyait : kérdéseinkre initse válaszolt, néma maradt egész utón, csak őszintén hálás pillantásai engédék sejteni, hogy £ közelmúltban nagyon boldogtalan lehetett s most, hogy megszántuk öt szánnal, hogy felvevénk magunk közé a még üres helyre, igen jól érzé magát. A kicsiny utazó társaság minden tagja csakhamar [bizonyos előszeretettel viseltetett a szerencsétlen idegen iránt, kinek egyelőre közös egyetértéssel — mert nevét némasága miatt meg nem tudhatánk. — Melinda nevet adtunk. (E név tudatja kivel-kivel, bogy a felvett szerencsétlen tehát nő volt.) Melinda különben méltán viselé urias nevét, mert daczára szerencsétlen némaságának, már az első pillanatokban bizonyos nagyúri elegantiát árult el magaviseletével. Hogy többet ne mondjak, az utazó társaság nő-tagjaihoz első pereztöl fogva elözékenyebb, szolgálatkészebb volt, mint én- hozzám; ha valamit úrnőim elejtének, ö villám gyorsasággal vette azt fel s juttatta kézhez; feltűnően keveset evett, — ezen kivül kissé szeszélyes is volt, mert az egész utón, hol beült a kocsiba, hol kiült a kocsis mellé s egész élvvel vizsgálta az előtte ismeretlen vidéket, merre keresztül utazánk. Utunk végeztével — az édes „otthoniban tanácskozónk, hogy mittevök legyünk a szerencsétlen Melindával ? Neveljük-e, tanítassuk-e, vagy minden költséget és fáradságot kiméivé, bevárjuk, mig rövid időn találkozand valaki, ki a szegény szerencsétlennek pártját fogja, magáénak vallja s elviszi öt ? Minden hivatalos és hivatalon kívüli körözés, vagy magyarul currentálás, haszontalan volt; nem jelentkezett senki — és mi már Melindát egészen magunkénak tartók, neveltük, taníttattuk mindenre, mire leginkább szüksége volt. Már magyarul is jól tudott, holott az előtt csak törve ejtett ki pár német és angol szót. Egész gyönyörűségünk tellett benne, — midőn egyszer csak — történetünk kezdete után több, mint egy évre — szép tavaszi alkonyon, úri társaság, nőkből és férfiakból álló, jelen meg tornáczomon, tudakozódva Melinda felöl s állítva, bogy a szerencsétlen teremtés az övék és ők azt ezennel visszakövetelik. Nyissatok ajtót! — mondám — s nagyot fütyentve amúgy magyarossan, elkiáltám : Linda ne, fütty! mire anö- eb rohanva befutott. Azt hijtte, hogy most is sunka-csontot kap. Dehogy! az úri emberekkel érkezett úri nö tartá felé fehér kezecskéjét s Örvendve kiáltó neki: ó meine liebe Sösszi! (Tehát megtudtuk igazi nevét is a talált kiasszonynak!) Linda persze mái’ elfelejtett németül azon egy év alatt, mig nálunk volt nevelésben, de azért mégis megérteit egy két szót a magyar mágnásnö beszédéből, daczára, hogy fülei nem voltak, mikor már hozzám került se — s hizé- legve csóválta volna farkát felismert régi úrnője előtt, lia t. i. az is le nem lett volna vágva —rí rangjához illöleg —* 1 2 3 még kicsiny korában. De bizony neki nem volt: se füle, se farka,! Német kutya volt, de azért sajnálom szegényt, mert soha sem lesz olyan jó dolga spinótos honában, mint az én sunka.- csontos konyhám kövezetén. Elvitték biz öt s a háládatlan gonosz még meg sem köszönte az egy évi kvártélyt és zsíros nevelést! Pedig mennyit vesződtünk vele, kivált mig nevet tudtunk neki adni. Az eb nevek szótárát betűrendben egészen kimeríténk. Amidor, Allegro, Castor, Pax, Lion, Zsoli, Czukor, Hektor, Thea, Fox, Pinds, Subi, Mitugrász és a jó isten tudja miféle neveket el mondtunk előtte, mig -r— egyiket sem értve — végre Lindának kereszteltük. Miszép név, mégis mi rút hálátlanság! Eddig tart a szomorú történet. Haszontalanság biz ez és nincs se füle, se farka! most már mondhatod nyájas olvasó, de hasznos tanúságot is meríthetsz e haszontalan históriából, — nevezetesen: 1- ör. Szánnal meg ne szánd a német kutyát, melynek, ismertető jele I se füle, se farka, — mert háládatlan lesz hozzád, mint Linda volt a német szó meghallása után. 2- or. Tanulj magyaros prakszist tőlem, ki sejtvén Linda german eredetét, felhasználtam a nevelési időt, a nálam töltött egy évet arra, hogy Linda kisasszonyt elférjezvén, egy egészséges him-szülötthez jutottam, ki már csak tisztán magyarul beszélt s kit annyával elvinni nem engedve, tényleg megczáfoltam ama jus naturális elvet: „accessorium áe- quitur suum principale.“ 3- or. Soha ne olvasd el az olyan tárczát, melynek czímq: se füle, se farka; mert sok sületlenséget olvashatsz az okos czimü tárczákból is!
