Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1877-04-08 / 15. szám
kell beszelnünk. Különösen kell erre vigyáznunk a gyermeknél, ,a kit rnr.ha embert akarunk belőle faragni oda kell vinnünk, hogy ne csak puszta kö- telességérzetből, hanem egyszersmind jó kedvből is tanuljon.. Midőn a gyermek belép a gymnasium első osztályába s megkezdi a latinnyelv tanulását, rendesen igy gondolkodik: „Én már tudok magyarul; most latinul fogok tanulni. Tehát nemsokára két nyelven éltek. Majd ezekhez jő a német s görög nyelv is i minő szép lesz, ha én annyi féle nyelven képes leszek írni, olvasni.“ Ez a gondolkodás mód után ösztönt, kedvét ád a gyermeknek a tanulásra. Azonban szép reményeiben nem sokára csalatkozik. Ke/ zébe nyomják Szénássyt, Schulczot, ijvagy isten tudja miféle abdakadatrát, beszélnek előtte ismeretlen és szörnyű unalipas dolgokat, mig végre aztán támad a fejében olyan rettenetes köd és sötétség, melyhez hasonló azéban uralkodhatott, a ki legelőször kitalálta, hogy az összehasonlító nyelvészet módszerét kell meghonosítani az iskolákban. Eltelik egy pár év s a gyermek vágya még is teljesüíetlen. Tud szabályt, kivételt, cziffábbnál czifrább definitiót eleget: de a nyelvet nem tudja, Nem látja á fától áz erdőt. Elmegy a kedve ; tanul, mert muszáj, mért fél a börtöntől és séculidától. A sok közül álig akad egy pár, a ki szívvel lélekkel látna a dologhoz. Később aztán előveszik Cornelius Nepóst, Aeso- pust, Julius'Caesart, majd Sallustiust, Ovidiust, Virgilt, Horatiust, Liviust, Tacitust, Homert, Xenophont stbit. Az osztály legnagyobb része még csak nem is konyit a dologhoz. Egy pár kiválóbb tehetségű s szorgalmú fiú fordít folyvást „Télfy“ segítségével, a miből szokott a tudós tanár ur is puskázni. A többi pedig szépen leírja a fordítást s azt szép apró betűkkel berajzolja könyvébe a sorok közé, a mit diákos tech- nicus terminussal betanításnak neveznek sebből felel, midőn ismétléskor felszóllitják. Az a hat vagy nyolez óra, melyet hetenként ki kell ülni, a legnagyobb részre merő időveszteség, mert az idő alatt légyfogás, regényolvasás, ezédula küldözgetés, a legjobb esetben pedig a következő órára való készülés a rendes munka. És ha még e mellett tekintetbe vesszük, hogy azt, hogy minden auctorból egész a nevetségességig keveset vesznek fel: egész bátorsággal elmondhatjuk, hogy á mai bölcs tanmódszer eredménye summa summarum — semmi, sót még a semminél is kevesebb. Gründlichkeit, ohne Grund! íme, ebben és nem másban rejlik oka annak, hagy ifjaink nyolez éven keresztül vesződnek — minden eredmény nélkül. — Még csak néhány szót, Vegyék tekintetbe a hivatottak az általános panaszt, elégiiletlen séget, mellyel nálunk igen sokan a classicus nyelvek tanitása iránt viseltetnek s igyekezzenek oda hatni, hogy végre valahára úgy tanáraink fáradságának, mint ifjaink törődésének legyen meg a kívánt eredménye. Hadd vesződjenek az ösz- szehasonlitó nyelvészettel a tudós philologusok, az ő, dolguk ez — s ne tegyük vele tönkre se a klassi- kus nyelveket, se a tanuló ifjúságot. Ha a nyelvtanitássa}; (értelmet akarunk fejteni: vegyük elő a hazai nyelvet hetenként.többször;.azt bonczolgas- suk, fejtegessük a legapróbb részletekig a gyermek előtt: jóinak majd lesz a haszna,,, még pedig kettős mértékben. így majd ifjaink megtanulnak latinul is, görögül is....................és magyarul is. Különfélék. — *A Pécsi Figyelő f. é. martius 31-én kiadatt 13-ik számában, válaszul lapunk 13-ik számában foglalt, a tolnamegyei alispán választásra vonatkozó megjegyzéseinkre a következeket írja: „Köszönjük a „Tolnamegyei Közlönyét, laptársunknak azon figyelmét és szívességét,, hogy csonki- tatlan átvette a tolnamegyei alispán választás (?) feletti rövid megjegyzésünket, igy legalább tolnamegyei körökben is elterjed. Attól nem félünk, hogy lapunkra nézve káros hatású legyen. —Nem akarjuk a világért; sem az újdonsült alispán érettségét, becsületességét és kiváló tehetségeit kétségbe vonni, de már kérjük igen tisztelt laptársunkat, azt hisszük,- hogy az x.érdemekről“ jobb Jett volna hallgatni, vagy csak jövendőbeli érdemiekről szólni. De strygibus, quae non sunt nulla fiat quaestio. Egy szivességre még megkérjük t. collegánkat, vájjon nem közölhetné-e Forster Ferencz a d.-földvári járás kŐztiszteTeTBén álló szolgabirája lemondásának valódi okát? feltűnő lévén,; hogy férfikora teljes erejében (és r épen, az alispáqválasztás alkalmával vált,; meg a megyei szolgálatból!^.— Örömest engedtük volna át t. laptársunknak á köztünk felmerült vitás kérdésben az utolsó szót azon indokból, mert nem tartjuk helyesnek, hogy két ha- sonczélra törekvő, egymásra utalt vidéki lap rendesen elké- ■serédétt vitává fajuló tollharczczal töltse be amúgy is igénybe vett s nemesebb c'zélök követésére fentartott hasábjait. De a köztünk felmerült kérdés oly természetű, hogy a jövő érdekében annak’megoldása felette kívánatos s igyazt hisz- szük leghelyesebben cselekszünk, ha azt a tárgyilagos ,eszf mecsere folytán, tisztázva, bizva laptársunk elfogulatlan tá- mogátásában, iparkodunk a függő kérdések sorából kitörölni. Ezek elörebocsájtása után szabad legyen a körülmények nyomása folytán, talán a szerénység rovására felemlítenünk, hogy öt éves múltúnk jogosult, feltevést soha nem szolgáltatott arra, hogy mi egyesek, vagy osztályok érdekeinek a küzügy rovására történendő, előmozdítására vállalkoztunk volna. Ebből kifolyólag, midőn Perczel Dezső urnák Tolnamegye alispánjává leendő megválasztását szerény tehetségünkhöz képest mi is támogattuk, tettük ezt azon átérzétt hat éves tapasztalásból merített s a megye egész közönsége által osztott meggyőződésből, hogy Perczel Dezső ura fontos szerepnek megfelelni tökéletesen hivatva van. Hogy megyénkben mindenki igy gondolkozott,, igazolta azon a megyei életben majdnem páratlan esemény, hogy Perczel Dezső ur egyhangúlag választatott meg alispánná. Már most kérdezzük t. laptársunkat, hogy helyesen cselekszik-e, midőn egy ideg'én'megye házi ügyeibe avatkozva, a valódi tényállással homlokegyenes ellentétben, az égész megyei közönség által megejtett és a pártatlan sajtó által helyeselt választást oly színben, akar feltüntetni, mintha az nem a hamisítatlan közérzület, hanem idegen tényezők érvényesülésének kifolyása volna? Mi ezt nem tartjuk helyesnek; valónak lem, mert a tóinam egyei közérzületet megfigyelni s annak sújtó utján kifejezést adni első rendben csak magunkat tarthatjuk a legkivatottabbnak s leginkább alkalmasnak. Ezzel mi részünkről a vitát befejezettnek nyilvánítjuk, megjegyezve még, hogy Forster Ferencz ur, a duna-földvári járás szolgabirája lemondását még 1877. február 17-én 1303. szám alatt nyújtotta be, akkor, midőn még nemcsak választott alispánunk, de alispán jelöltünk sem volt s lemondásának oka a megyei alispáni választással semminemű ösz- szefüggéáberi nincs ; s végre szabad legyen saját reputatiónk érdekében kijelenteni, hogy t. laptársunk előnyét, ha befolyásunk volna, sokkal hajlandóbbak volnánk cselekvéseinkhasztalan keresem az intézetet — nincs az többé ebben a házban. Több mint 6 egyént állítottam meg útjában csak azért, hogy megkérdezzem: hol az oszt. földhitel intézet. — Nem tudom — ez .volt a felelet. Az utczán álló rendőr gyanúsan tekintgptett reám. Az utóbbi megkönyörült rajtam s nem azt mondotta, mit előzői, hanem igy felelt: — Nézze öcsém ott a „Tigris“vendéglő kapusa, az majd megtudja mondani. — No, hála Isten! gondoltam magamban, csak hogy legalább van ember a ki tudja. Lábbelim, ruhám egészen vizes volt már s mondhatom nem kellemesen éreztem magam 1 no de principálisom barátsága — még a kék szemű szőke an .................pszt, majd el árultam magam i Egykor kis diák koromban a professorom megakart ve-. retni valami csínyért, — annak nem könyörögtem úgy szivemből a büntetés elengedéséért, mint a „Tigris“ portásának égy kis. útbaigazításért. — Eh! was geht das mich an! — felelt az neki dühödve oly taglejtéssel, mintha kitaszítani akart volna a kapu alól. Ez volt könyörgésem eredménye, pedig professorom elengedte a büntetési. , 11 . S . midőn a kapus felindulását az engem anélkül is gyanúba tartó rendőr észrevette, hivatalos kötelezettségének tartotta ellenem a budapesti békés polgárok érdekében interveniálni. —. Kicsoda maga hallja ?— szóllita meg egész udva- ríassan — s1 mit zavarja a járó-kelőket ? Azonnal kövessen engem az örtanyára! — De kérem — mentegetődztem én —í most magamis csak járó-kelő vagyok, máskor azonban becsületes ügyvédbojtár s azt szeretném megtudni, hol van az oszt. földhitel intézet helyisége ? Rendőröm egyszerre kiesett hivatalos szerepéből az „ügyvéd“ szóra, melynek most tapasztaltam először bűvös hatását. — A hordároknak kell azt tudni — szólt, ugyhiszem csupán azért, hogy mondjon valamit ; azután oly hirtelen elsietett, mint ha én akartam volna öt a rendőrséghez kisérni. Ha már ennyit megpróbáltam, még ja hordárt is megkérdezhetem-. Nem emlékszem reá, hányadik számú közszolga volt az átkozott, pedig megfogadtam, hogy örökre elkerülöm, úgy megharagitott.. i ff . — Mondja meg kérem, hol van most az oszt. földhitel- intézet heljúsége ?. — kérdem tőle. ben irányadóul elfogadni, mint még ha tehetnénk js, a mit kétlünk, megkárosítására hatni. Ilynemű szándok tőlünk távol áll. — Egy honatya. Paksról kapjuk a következő tudósítást: Megjött a hús vét. Uj tavaszi szellő lengedez, vígan küldi a nap meleg s üdítő sugarait az ébredező természetre és azzal egyidejűleg, mint a természet, mely szürkés f öltönyét egy zöld bársonnyal felcserélni törekszik, az ember is kiakar vetkőzni mindennapiasságából, örömest elfelejti a mindennapi fárasztó gondokat, vígan s szabadon akarja élvezni a tavasznak ezen szent ünnepét: hiszen ezen csendes szab- bathesendben egy magasabb, nemes s tiszta emberi vonás gyökerezik. Ilyenkor képviselőink is rövid szünetet tartanak, ők is embermódra elfáradván az országos gondoktól, felkeresik csendes vidéki magányukat, pihenni akarnak s a husi- vét ünnepét csendes nyugalomban eltölténi iparkodnak, hogy a jövő fáradalmas munkáira uj erőt szerezhessenek. Ilyenkor a képviselő — a ;mennyire rövid ideje..megengedi — választóival érintkezni szokott, megismerteti őket a politicai események naultjával, feltárja előttük — a mennyire az emberi szem megláthatja — a politicai világnak derűs vagy. borús jövőjét. De mi ezzel jelenleg nem akarunk foglalkozni, átengedjük annak megbirálását avatottabb tollaknak; mi, kik csak a magyar nép nevelésével 'foglalkozunk, a képviselőt is mint a nép barátját akarjuk bemutatni a közönségnek. Ez Szeniczey Ödön ur, ki magát mint á népnevelésnek barátját s —-mi annál több, mint szakembert — e legkedve* sebb módon bemutatta. Ugyanis a helybeli izr. négy osztályú iskolában husvét vasárnapján megtartott vizsgán Szeniczey Ödön ur is megjelent, tanonczainkat a magyar nyelvtanból, számtanból, hazai történelemből, földrajzból s mér- tanból, valódi szakember módra megvizsgálta, szokott sze're- tetreméltóságában úgy leereszkedett a gyermekvilágba, hogy a gyermekek értelmes S pontos magyarsággal tudtak a hozzájuk intézett kérdésekre felelni. Egyúttal dicséröleg nyilatkozott a gyermekek haladásáról. s a tanítók szorgalmáról, buzdítván a községi tagokat, hogy neveljék gyermekeiket a tudományban, * a hazaszeretetben, felvilágosiiván a népét, hogy csak a nép gyökeres nevelésében rejlik a haza jobb jövöjé, megígérvén, hogy teljes* erejéből a népnevelést támogatni s előmozdítani akarja. Mi ezen tényt annál nagyobb örömmel registráljuk, miután tapasztalásunk szerint az" ily esetnek igen üdvös hatása s következése szokott lenni; j a nép ezáltal belátja, hogy csakugyan magasabb körökben is foglalkoznak az ő jólétével, hogy a kormány, a törvényhozó testület valóban szivén hordozza jövőjét s ez által jobban ápolja iskoláját, jobban megtanulja becsülni tanítóját. Nyilvános köszönetünk mellett pedig azon óhajjal fejezzük be sorainkat: adjon az ég sok ily képviselőt hazánknak! Lám fér Lajos, paksi izr. tanító. Nyilvános köszönet. Hetvenkét év viszontagságai által hányatott éltemben magasztosabb örömet nem érvén még meg, szabadjon örömömnek okát á nyilvánosság elé hoznom. 170 frton felül árvaíári, és 30 írton felül perköltség! követelések czimén egy darab fél hold nagyságú szántóföld és egy tágas présházból álló ingatlanom folyó évi martius 16-án nyilvános árverelés alá került. A szántóföld, — melynek becs- ára 73 írtra vala téve —165 írtért kelvén el, a kir. végrehajtó ur a présház elárverelését felfüggesztette. Hogy pedig a hiányzó követelés kikerüljön: ugyan a végrehajtó ur nemcsak elengedte a neki járó díját, hanem még saját zsebéből is meglepő összeggel járult a hiány pótlásához. Ezen nemes példa annyira hatott a jelenlevőkre, hogy a felperes képviselő ügyvéd ur 8 fiion felül engedett el a: perköltségekből;’a hivatalból ott volt esküdtek egész díjaikat elengedték; a nagyközségi elöljáróság meghatólag lépett a ne-, mes versenyzők sorába; a nközségi végrehajtó urak.s több nemeskeblü emberbarátok mintegy versenyeztek a részvét felébresztésével' és nagylelkű adományaikkal. Mivel a buzgó fáradozők éS könyörületes adakozók, ezen nemes tettök által azon kétségbeejtő helyzettől mentettek meg, hogy nem vagyok kénytelen Isten szabad ege alatt fetrengeni tehetet-, len agg koromban,. hanem présházamban még továbbra is — Reám néz, végig méreget,, pipája füstjét orrom alá fújja s csak úgy, félvállról oda szóll: — Tudom is én! — —• Oda akartam magam vezettetni —--------1 — — Kérem, lehetek Szolgálatára?— kérdi szemtelen pofával, pipáját kabátja zsebébe rejtve és kalapját levéve egy pillanat alatt. Ha átnedvesedett, átfázott lábaim, a házak csepergő ereszei, a leomló. lavinák és átélt kellemetlenségeim nem kényszerítenek, bizonynyal otthagyom a ficzkót, hanem igy. kénytelen voltam nehány Lónyay piezulát ad rí neki, hogy engem a legrövidebb utón vezessen az osztrák földhitel intézet mostani helyiségéhez. Egy perez alatt a József-térre vezetett vissza s ott a 13. szám alatti kopott nagy ház előtt megállva, alázattal reá mutatott s szolgálatát máskorra is ajánlva elsietett. S én boldogtalan ott álltam leforrázva a ház előtt, melyen nagy betűkkel volt kiirva e felirat . „Filiale der priv. oesterr. National-Bank“ és „A szab. oszt. Nemzeti bank fiókja“. — Ifis^en én nem ezt keresem! — kiáltottam fel önkénytelenül; de mire megfordultam hire se volt az én Hordáromnak. (Vége következik.)
