Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1877-02-04 / 6. szám
6. szám. Szegzárd, vasárnap 1877. február 4-én. Ötödik évfolyam. Megjeleli: hetenként egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egészévre ... 5 irt — he. Félévre . . . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 „ Ki adóhivatal: Széchényi-utcza 172. szám, hovn az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Tolnamegye törvényhatóságának s a tolnamegyei gazdasági egyesületnek hivatalos közlönye. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Hirdetési dijak jutányosán számíttatnak. Szalma-lángok. n. Múltkori czikkünkben közelmultunkkat — habár csak egypár s nagyon is halvány vonásban — úgy igyekeztünk feltüntetni, mint a minden szép, jó és igaz iránti lelkesültség korát. Úgyszólván semmiből teremtett számtalan tények hangosan beszélnek s tanúskodnak mellettünk, hogy korfestésünkben nem igen túloztunk. A teremtő-erőnek miden téren annyi sok nyilatkozványával talán egy időben sem találkozhatunk, mint épen a'letűnt tizedekben; s va- S lamint — a történelem feljegyzése szerint — a magyar hősies bátorság és vitézség valóságos csodákat mívelt a szabadságharcz alkalmával a vérmező- j kön: ép oly méltó klió feljegyzésére a társadalom, I népnevelés, gazdászat, ipar, kereskedés, művészet stb. I terein a lefolyt évtizedekben kivivott ama nemes küzde- [ lem, mely lelki s szellemi fegyverekkel víva, hazánk j belső jólétére nézve ép oly fontos szolgálatot tett, ép oly méltó a hervadhatlan babérokra, mint a viharos idők fényes aczéllal kivivott harczi dicsősége. Azonban (s itt van értekezésünk forduló pont- [ ja), mit ér a lelkesedés szent tüze s az ezen szent I tűz általi nagyszerű kezdeményezés, ha nem felel i. meg neki fokozatos előbbremenetel, nem végződik \ várva-várt sikerrel? Mennyei sugár a lelkesedés fellobbanó lángja, mely kivetkőztetve mintegy ben- 1 nünket fóldiségünkből, emberfeletti erőkkel ruház fel TÁRGZA. Hogyan kritizál az angol. Közli: Kaposi. (Vége.) Mulatságos valami az utolsó néhány év alatt megje- I lent kiadások legtöbbjének történetére gondolni vissza. — | A kiadó igen gyakran valami időszaki folyóirat kiadója is. I Ezen folyóiratban fájják meg legelőször a kürtöket. E han- I got hangoztatja és viszbangoztatja azután mindazon lap, I vagy folyóirat, melyre a kiadó, szerző vagy a szerző kör- I nyezete némi befolyást gyakorol. A lapok azután fél hóig I telvék a tukmálásoknak mindenféle nemeivel, melyeket She- I ridán egyenes, mellékes összevágó névvel jelölt. A dicséret I néhar sürüen halmoztatik az együgyüek hálóba kerítésére. I A megható^ elragadó, dicső, kecses, ragyogó I élez, kitűnő humor kifejezések oly bő és édes zápor- I ban hullanak, mint a római carnevalón a ezukros mondula. I I Máskor meg nagyobbszerü fogást használnak. Gazdag jő■ vödelmü sinecura ajánltatik szerzőnek azorr feltét alatt, ha I munkáját nem nyomatja ki vagy legalább szelídít valamit 1 a minden hasonlítást felülmúló rajukon. „Egy tekintélyes I katonai és polgári egyén párbajra hivta ki, a nagyok hibá■ inak utánozhatlan gunyolóját“ s a tukmáló örvend, hogy I szerencsés volt hallani a felek békés kiegyezését. — Ismét 1 máskor czélravezetöbbnek gondolja a tukmáló, ha nagy ké■ pét vág a műhöz s dicséretét intés formájába öltözteti s 9 ilyenformán szónokol: „Magán jellemre intézett ily támadási sokat nem lehet eléggé kárhoztatni. Szerzőnket gazdagerü I elme-éle és forrási gunyorának ellenállhatlan hatalma épen I nem oldja fel a méltányosság alól, melyet mások érzelmei I iránt tanúsítania kellene. Nem csodálkozhatunk eléggé azon, I hogy egy jeles képességű iró, egy iró, a ki természetünkI azoknak létesítésére, mik lelkünk magasabb égi vágyai, mik kezdetben e portalajon elérhetlennek látszanak; örökfényü égi csillag a szépre, jóra s igaz- ra-törő buzgalom, mely felfelé vonz, mely nem enged földi sárba sülyedni alá, midőn megkapja lelkünket a felbuzdulás magasztos perczeiben égi származásunk világos tudata, melynek a lelki s szellemi téren eszközölt minden nagy: kicsiny! Csakhogy e ! lelkesedés, e mennyei sugár, ez örökfényü égi csillag, mely oly bámulatos dolgok véghezvitelére teszi alkalmassá a porhalandót, mely óriássá képes nö- | veszteni az ember szellemét, hajthatlan aczéllá ne- ! mes czélu akaratát, — e lelkesedés — mondom 1 igen sokszor, kivált népünknél, valljuk meg: hirtelen fellobbanó s hamar enyésző szalma-láng, mely fellobbanása után annál vastagabb sötétséget hagy maga után! Örök fényű csillag a lelkesedés, mely szent buzgalommal van összecsatolva a megismert szépet, jót és igazat minden áron létesíteni; ! de hitvány lidérczczé változik, mihelyt a T;örpe_ emberi önzés, vagy a személyeskedő vak indulat helyet szorít magának a közös szentügy terén, — lidérczczé, mely a rágalom és személyes irigység posványában meghurczolt bajnokával együtt a lelkese- sedésnek, magát a lelkesedés tárgyát is semmivé teszi. Mondám, hogy a közelmúltban lefolyt pár évtized, mint hazánkban egyebütt, úgy nálunk is a lelkesedés korának nevezhető, — különösen a társadalmi téren — melyről lapunk első homlokirata is kiválóan késztet minél gyakrabban szólni — any- nyi történt mostanában, hogy ha nem látná az ember itt is ott is a fellobbant szalma-lángnak maga után hagyott fűstgomolyát és az ebben még felismerhető, de már kormos alakokat: hajlandó volna korunkat kis részben a tökély korának tartani. — De fájdalom! — A magyar ember lelkesedése csak szál in a -1 á n g és nem cser-parázs; kezdeni tudunk, de végrehajtani nem. A lelkesedés ikaruszi szárnyai felvisznek olykor jó magasra, már azt hisszük: a tökély honában, égben vagyunk s csak mikor a hideg önzés súlya gyorsan a föld felé vonz, vagy a heves indulatok lángja leolvasztja lelkesedésünk gyengén viaszolt szárnyait: akkor vesszük észre, hogy a levegőt néztük égnek, a kezdetet tökélynek! Avagy — különösen magunkra verte szemeinket — térjünk egy kissé ujjólag a részletekre — mint fentebb tevők — s nézzük meg még egyszer azokat a társadalmi vivmányokat, a mikből deriváltuk, hogy korunk a lelkesedés kora. Ott van először is „dalárdánk“, — mely az absolutismus letüntével, a szabadabban lélegzhetés boldog koi’ában oly szép reményekre jogosítva kez- dé meg működését; lelkesült vezér, nemes buzgalmu tagok, áldozatkész pártolók hiányoztak-e? Nem hiányoztak. Vagy tán a legfőbb szükséges dolog, a hangképesség szenvedett utóbb hiányt a tagoknál s az orgánum mondta fel a szolgálatot? — Nem, sőt magunk dicsérete nélkül merjük állítani, hogy anynek gyengéd könyörületességét és érzékenységét ismeri, oly kevéssé iparkodik gyengéd lenni a nemes és kiváló egyének gyengeségei iránt, holott — mint könyvének minden lapjáról világosan látható — folytonosan társaságokban él. Mindezek igen szelid és halvány utánzásai azon czik- keknek, minőkkel a napi lapok telvék, valahányszor egy ügyvédirnok vagy gyógyszerész segéd magára vállalja rosz- szul angolul, vagy még roszszabbul francziául elmondani a közönségnek, miként kötik nyakkendőiket és hol ebédelnek a Grosvenor Square lakói. A nagyobb és tekintélyesebb lapok kiadói nem mulaszthatják el az ily czikkek elé a „Hirdetés“ vagy „levelezőnktől“ féle szavakat odabigyeszteni. De ez nem tesz különbséget, — a dicséret kivonatoltatik, a jelentékeny czim mellöztetik, az eszeveszett dicséret minden Reviews és Magazines boritékán „Times“ vagy „Globe alájegyzéssel jelenik meg, — habár a Times és Globe kiadója semmivel sem tud is többet róla, mint Mr. Gossnak vén kéjenczeket ifjúkká tevő csodagyógymódjáról. Nem lehet meglepő dolog, hogy azok, kik személyes rágalmaik által tartják fenn életüket, ily módot követnek. Azoknak, kik rágalmazó könyveket írni lealacsonyítják magokat : e könyveken a legalávalóbb módon is túladni, nem tűnik fel. De hogy valaki, a kinek keblében a legcsekélyebb önérzet és saját méltósága iránti legkisebb tisztelet honol — miképpen alacsonyitja le magát a közönségnek ily zsib- vásári szemtelenséggel való üldözésére: azt nem vagyunk képesek felfogni. Végső szükség menthetné ugyan bizonyos fokig az ily fogásokkal élést, mint mentheti az ürüczomb lopást; de mi azt hisszük, hogy egy gyengéd kedélyű szellemdús ember, sem egyik, sem másik utón nem fogja szükségeit kielégíteni. Semmi mentségül nem szolgál az, ha a journalisták dicséretei, a kiadó és nem a szerző pénze vagy befolyása által vásároltattak meg. Saját java kivánja minden oly előzményektől óvakodni, mely öt porig sújthatná. Becsületére válik mint embernek s ha ovatosággal tehetséges ember, becsű- | letére válhatik mint írónak, — ha müvei a közönségnek egyedül saját becsük által ajánltatnak s azok felett teljesen szabadon ítélhet. Ha szándéka valójában olyan, melyet szégyen nélkül bevallhat, azt fogja találni, hogy idők folytán inkább eléri, ha a kritika szavát nyíltan szólni engedi. Jelenleg igen gyakran lehet látni írókat, a kik éppen úgy akarnak irói hírre szert tenni, mint Shakespeare bitorlója fejedelemségre. A kiadó Buekinghamot játsza a szerző Richardjához. Az ösz- szeesküvés néhány czinkosa a [csőcselék között van itt és amott elszórva. A bérenczek dolga nem más, mint kalapjukat égfelé hajigálni, tapsolni és éljent kiáltani. A tömeg először bámul és csodálkozik, végre belevegyülve az ujjonga- tásba pusztán ujjongatás kedvéért, a korona nehány szolga- lelkű bérencz ujjongatása által oly főre tétetik, melynek hozzá semmi joga. Az olvasó közönség nagy testületének véleményére lényegesen befoly azoknak még okadatolatlan állításarts, kik magukat bírálni jogosultaknak tartják. A közönség ezért teljesen nem is kárhoztatható. Az olvasni szeretők legnagyobb része úgy van a könyvvel, mint a hogy egy — a festészetre kiváló gondot nem fordított — egyén, a festménynyel. Mindenki, ha csak egy kis érzéke vagy képzelő tehetsége van, bizonyos gyönyört merit a festmény szemléléséből. A legélesebb és legfinomabb elméjű ember is — ha csak ízlését a legjobb festmények vizsgálata által teljesen ki nem mivelte — könnyen rá szedethetik a müértök csoportja által any- nyira, hogy a Sommersel Houseban a legrosszabb kontár müvet műremeknek fogja tekinteni. Ha kinevetést érdemel, nem azért érdemli, hogy nem ismerte a festményt,:— hanem azért, hogy nem ismerte az embereket. Tudja ö, hogy van a festészetben bizonyos finom ízlés, melylyel nem bir, — elismeri, hogy nem képes kéz után megkülönböztetni a festményeket, mint a tapasztalt müitészek, — hogy nem ismeri a legszebb példányokat, sohasem vizsgálta azokat szoros figyelemmel | midőn valamely mű neki tetszett, vagy nem tetszett, nem igyekezett megtudni miért. Midőn pedig az, kit magánál ill I
