Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1877-09-09 / 37. szám
37. szám. Szegzárd, vasárnap 1877.; szeptember 9-én. Ötödik évfolyam. hitienként egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Szóchényi-ulczii 172. szám, hova ■aa , htodét»« őnvelv és felszólamlások küldendők. Egyes példányok iigyanifl Kaphatók. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tol megye törvényhatóságának s a tolna megyei gazdasági egyesületnek hivatalos közlönye. Előfizetési árak: Egészévre . . . 5 frt — kr., Félévre .... 2 „ 50 n Egyes szám ára .------- 10 „ Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Hirdetési díjak jutányosán számíttatunk. * A vidéki sajtóról. . Az alaposan vizsgálódó figyelmét nem kerülhette azon körülmény, hogy a magyar államban a legutóbbi évtized. alatt a vidéki sajtó megtizszeröződött, hogy most már minden megye, sőt minden jelentékenyebb vidéki város saját sajtó közeggel rendelkezik, hogy a hírlap a legutóbbi években, a közmondást alkalmazva, „termett mint a gomba!“ NeitF túlozunk, ha állítjuk, hogy az országban jelenleg legalább háromszáz vidéki hírlap jelenik meg, melynek közel egy millió forintra rugó kiállítási költségeit egy némely szerkesztő szives hozzájárulásával legnagyobb részt csak a nagy közönségnek kell megfizetni. Egy nemzetgazdászatilag virágzó ország ilynemű I terheltetést könnyen eltíír, de váljon elviselheti-e szó nélkül a magyar állam, mely - tudvalevőleg földmi- velő állam, kiterjedt és versenyképes iparral nem bir s államháztartásában is folytonos deficzittel küz- I ködik. Ha valahol, úgy nálunk vethető fel e kérdés, mert itt egy millió forint sok pénz, mint ezt azon körülmény is igazolja, hogy van rá eset, miszerint egy rósz egyességet ily összeg nyerésének Ígéretével az országgal is el lehet fogadtatni. Megfontolást érdemel tehát a kérdés, hogy mind az az előny, melyet a sajtó ilynemű virágzó állapota az anyagi és szellemi téren az ^országnak nyújt, arányban áll-e azon anyagi áldozattal, melyet az ország, a szellemi áldozatot itt nem3 is vonva számításba, fentállásának hozni kénytelen; Hogy e kérdésre elfogulfetlanul megfelelhessünk, mindenekelőtt nem szabad a isajtó iránt elfogultnak lennünk, nem szabad annak Személyi ügyére vonatkoznunk s mindenekfelett alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy mit is tesz az A vidéki sajtó? Az a vidéki sajtó tehát azon közös tulajdonánál fogva, melyet a fővárosi; sajtóval együtt sajtó minőségéből kifolyólag bir a nyilvánosságát közvetíti s az ellenőr zést {gyakorolj a. Mi ezen általános tulajdonainál megállapodhatnánk, ha véleményünket kérdeznék s azon kellemetlen következtethetés daczára Is, hogy saját érdekünkben beszélőknek tartatunk, kimondanék nyíltan, hogy igen is egy vidéki hírlap megér azon megyének vagy** városnak, melyben a nyilvánosságot közvetíti s az ellenőrzést' gyakorolja olyan 'összegei, mint mennyibe annak fentartása kerül. Mennyi castszerü alakulási hajlamnak vágja be útját, — mennyi a közügy rovására tervezett intézkedést öl meg csirájában, a társadalmi élet menynyi kinövéseinek fejlődését akadályozza meg puszta létezés ével? Féken tartja a vallási türelmetlenséget, a törvénytelen nemzeti aspiratiókat s a vad szenvedély durva kitöréseit csak az által, hogy neve van s megjelenik. Mindez pedig csak negatív haszna a vidéki sajtónak; a positiv nyereség még hátra van s az oly nagymérvű, hogy annak egy czikk szűk keretébe foglalását meg sem kisértjük s csak arra szorítkozunk, miszerint azt nagyjában, főbb vonásaiban ismertessük s ez által a figyelmet mindenki által tudott dolgokra irányozzuk. A fővárosi nagy lapok a magas politica által vannak absorbeálva s állásukból kifolyólag egyes vidékek apró, ezernyi érdekeit nem karolhatják fel kellőleg, nem ápolhatják a mutatkozó szükséghez képest. Náluk az ország érdeke az irányadó, az egyes alkrészek bajai nem nyerhetnek kellő méltánylást. S itt van a vidéki sajtó létezésének jogosultsága iránti alap, melyet ha elfoglal és betölt, nyugodt öntudattal folytathatja pályáját. —Ar kis körben, melyben mozog, a közélet minden tényezőjét ismeri; közvetlen érintkezésben őket alaposan tanulmányozhatja s a mutatkozó szükséghez képest reájok hathat. Az érdem elismerése s kellő méltánylása által a munkakadvet fokozza, a stag- natiónak útját állja, a hibák felemlitésével s ha a szükség úgy hozza magával, azok kérlelhetetlen ostorozásával az akadályt képező gyom kiirtását előmozdítja. TÁRGZA. A katakombák sírja. (Mutatvány Poe Edgárnak „Csudálatos történetek“ czimü Hang Ferencz által fordított müvéből.) (Vége.) Ismét megálltam azon szoros elhatározással, hogy For- tunatot karon ragadom. — Nézd csak mennyire növekszik a salétrom! Mint a moha függ a falakon. Most a folyó medre alatt vagyunk. A nedvesség csepp alakokban egész a holtak csontjáig hat. Jöjj, forduljunk vissza, mielőtt késő lenne. Köhögésed — — Jelentéktelen, — mondá, — de menjünk tovább. Előbb azonban egy korty medoc nem fog ártani! Egy üveg Grovet vevék, leütém nyakát és átnyújtám neki. Egy húzásra kiürité. Szemei vadul villogtak. Az üveget nevetve dobá a magasba és egy mozdulatot tön, melyet nem érték. Csudálkozva néztem rá. 0 ismétlé a különös mozdulatot. — Nem érted? — kéráé. — Nem, — felelém. — Úgy te nem tartozol a testvériséghez? — Mit akarsz ezzel mondani? — Nem tartozol a kömivesekhez ? — Igen, igen, kömives vagyok. — Te? lehetetlen! kömives? — Igen, kömives, — felelém. —■ A jel? — Itt van! — felelém, öltönyöm alól egy vakoló kanalat mutatva. — Te tréfálni akarsz, — kiálta, néhányat hátra lépve. Azonban igyekezzünk, hogy az Amontilladohoz jussunk. — Ám teljesüljön kívánságod! — mondám, az épen nevezett eszközt ismét öltönyöm alá rejtve s őt karon fogva. Tovább mentünk az Amontillado keresésére. Egy egész sor alacsonyabb boltozaton áthaladtunk, lementünk, tovább mentünk, ismét néhány lépcsőn lementünk, mig végre egy mély sírbolthoz értünk, hol oly rósz volt a levegő, hogy lámpáink csak halványan égtek. A kripta legtávolabbi végén egy kisebb kripta mutatkozott. Falai mellett emberi maradványok egész a tetőig voltak felhalmozva, mint Páris nagy katakombáiban még mai nap is látható. E belső kripta* meg három oldala volt eként díszítve. A negyedik oldalról a hullacsontok el voltak hordva és a földön szerte szórva, hol egy bizonyos helyen halmot képeztek. A hullacsontoktól megszabadított falban még egy üreg volt észrevehető, mely négy láb. mély, három láb széles és hat hét láb magas lehetett. Nem Játszók valami különös czélra építve, csak egy közbeeső helyiséget képezett a katakombák hatalmas tetöoszlopzatai közt. Mögötte erős gránitfal emelkedett. Fortunato hiába kísérte meg, homályosan, égő lámpáját fölfelé tartani, hogy az üreg mélyére lásson. A gyönge világosság nem engedé az üreg végét láthatni. — Menj csak be, — mondám, — itt fekszik az Amontillado. Mi Luchesit illeti — — 0 egy tudatlan, — vága szavamba barátom, mialatt ingatag léptekkel tovább ment és én sarkon követtem. Pillanat alatt az üreg végére ért s midőn továbbmentében a sziklafal által akadályoztatott, mintegy kábulva megállott. Pillanat múlva a gránitfalhoz vala lánczolva, melyen két vaskapocs volt megerősítve, melyek vízszintes irányban mintegy két lábnyi távolságra voltak egymástól. Egyikéu rövid láncz lógott, mely pillanat alatt testét körülvéve, fogva tartá. Sokkal inkább elbámult, hogysem ellentállhatott volna. A kulcsot a zárból kivéve, kissé hátra léptem. — Érintsd a falat, — mondám — és a salétromot érezni fogod. Igen, igen, itt nagy a nedvesség. Mégegyszer kérlek, hogy térjünk mielőbb vissza . . . Hogyan, te nem teszed? Akkor nem tehetek egyebet, mint hogy magadra hagylak itt. Előbb azonban meg kell mutatnom, hogy menynyire terjed figyelmem. — Hol van az Amontillado! — kiáltá barátom, ki csu- dálkozásából még nem tért magához. — Ah! valóban, — felelém, — csaknem elfelejtémaz Amontilladot. E szavakkal a hullacsontok közt, melyekről már föntebb beszéltem, keresgélni kezdettem. Gyorsan félretaszitám azokat s bizonyos mennyiségű építő kö és vakoló anyag tűnt elő. Ezen anyagokkal az üreg bejáratát kezdém el bezárni, miben természetesen a már említett merőkanál szolgált segélyemre. Alig hogy az első kösorral készen valók, észrevevém, hogy Fortunato részegsége nagyobbrészt eltűnt. Legelőször egy halk nyögés volt az, mely az üreg mélyéből hozzám hatott. Ez nem volt egy részeg kiáltása. Ezután hosszú s makacs hallgatás következett. Én a második, harmadik, sőt a negyedik kösort rakám; ekkor iszonyú s dühös lánczcsör- tetést hat1élí;‘ ’ ‘"u E zaj több perczig tartott és hogy annál kényelmesebben gyönyörködhessem benne, a munkát abba hagytam és a bullacsontokra ültem. Midőn végre a lánczcsörgés csillapult, ismét merőkanalam után nyúltam és minden további megszakítás nélkül az ötödik, hatodik és hetedik kösort emelém. Ekkor az általam emelt fal mellemig ért. Ismét abbahagytam a munkát és lámpámmal a fal fölött keresztül világítottam, úgy, hogy néhány gyönge sugár a lelánczolt alakra esett. Egyszerre hosszú, sivitó kiáltozások hangzottak az üregből. Akaratlanul is hátráltam. Pillanatig nem tudtam, mit tegyek, reszkettem. Kardomat hüvelyéből kihúzva, lcezdék vele hadanászni az üregben. Azonban rövid gondolkozás után ismét megnyugodtam. Kezemmel a katakomba falát érintém s teljesen nyugodt levék. Ismét épülő falamhoz léptem. Feleltem az üregben ordító hangra, viszhangot adtam rá mindaddig, mig hangom amazt nagyság és erőben felül nem múlta.
